Svetna becsukja maga mögött az ajtót, és leroskad a kanapéra. Ha sakkoznak, azt tízig úgyis abbahagyják, legkésőbb tizenegykor már biztos aludni fognak... Addig viszont fent kell maradnia. Muszáj megoldást találnia vagy legalább a probléma miértjét fellelnie. Fáradtan sóhajt, és a könyvespolca felé néz. Szívesen olvasna valamit, de annyira távolinak tűnnek azok a könyvek! Képtelen rávenni magát, hogy odasétáljon egyért, ezért csak álmosan pislog maga elé. Időről időre a faliórájára pillant. Messze még a tizenegy óra, hát még a hajnal... Már most alig tud ébren maradni. Valamit tennie kell, különben nem fog menni a kutatás. Ha a polchoz sétálásra nem is sikerül rávennie magát, a fürdőbe elcsoszog. Megnyitja a hideg vizet, és egy hirtelen mozdulattal az arcába fröcsköli. Kirázza a hideg, és egész testében reszket, de legalább kicsit éberebb lett. Visszavánszorog a szobájába, és az íróasztalához ül. A laptopján a női magazinok elektronikus formáját böngészi. Nem a sminkek, a sztárok, vagy a horoszkópja érdekli. Ezek az oldalak előszeretettel csámcsognak uralkodócsaládok magánéletén. Igazából, bárki magánéletén. Az esetek többségében azonban nevetségesen messze állnak a valóságtól.
Nem kell sokat keresgélnie, az egyik cikk címe „Top 10 tény a Romanovokról". Unottan megnyitja, és már az első állításnál eltátja a száját.
- „Svetlana nagyhercegnő évente 100 000 rubelt költ regényekre. Dmitrij cárevics ugyanennyit öltönyökre." – suttogja maga elé az állítást, aztán kínjában elneveti magát. A könyves állítás még csak-csak megáll, bár még az is túloz egy kicsit. De, hogy Dmitrij ennyit költene ruhára? Nevetséges. A többi állítás is hasonló kaliberű, talán egyet kivéve: „A cár félig magyar. Budapest a második Szentpétervár". Erre a mondatra, a kommentek alapján csak úgy ugranak az önjelölt politikusok. Állításuk szerint, Magyarország jóformán orosz gyarmat, és eladták a lelküket. Ezzel vitatkoznak azok, akik örülnek nekik, és gazdaságilag jó pontnak tartják, hogy itt vannak. Arra senki sem gondol, hogy csak szimplán szeretnek néha itt lenni? Persze, ez nekik nem lényeges, politikai szemszögből közelítik meg a dolgot.

Tíz óra után nem sokkal, fürdés után, a nagyhercegnő megint igyekszik ébren tartani magát. Ezúttal a szobában járkál, köntösben.
Amikor az óra tizenegyet üt, óvatosan kioson, és az iroda felé veszi az irányt. A helyiséget megint nyitva találja, valamint az apját az irodaszékben alva. Aggodalmasan összevonja a szemöldökét, és óvatosan lecsukja a laptopot. Az apja szó szerint ébredéstől elalvásig dolgozik! Ezt nem hagyhatja tovább, holnaptól megint elkéri majd a kulcsot, most viszont megint leveszi az „USA" címkés dossziét. A földre kuporodik vele, és kiveszi, amiket még nem nézett át. Kiábrándítóan soknak látja az iratok számát.
Néhol többször is elolvas egy-egy sort, mire sikerül megértenie. Két mappa átnézése között végigterül a szőnyegen, és a plafont bámulja. Illetve, a zseblámpájával megvilágított kört a plafonon. Mitagadás, lenyűgöző, hogy a fejük fölé festették Oroszország térképét. Óvatosan Szentpétervár felé fordítja a lámpát, figyelve, nehogy felkeltse az apját. Nézi az öböl partján fekvő város cirill betűvel leírt nevét, és megint rátör a honvágy. Azok a gyönyörű épületek, a palotáik, az oroszok, és minden más, amit csak ott kaphat meg, most hiányt kelt benne. Mintha a mellkasa üres lenne, és vákuum szorítaná össze. Valami hiányzik onnan, és az a valami Otthon van. A kikötők fagyos szelében, és a befagyott folyóban, a hóban, a fagyban, és az emberekben. Egy kicsike része maga a hazája. Onnan viszont most messze van.
Felül, és folytatja a kutakodást, mielőtt elsírná magát. Nem teheti meg, hogy sírógörcsöt kap hajnali kettőkor az iroda szőnyegén ülve, az Egyesült Államok papírjaival a kezében. Emlékszik, amikor egyszer a palotában, az ottani dolgozószobában talált egy lapot. Még nem tudott olvasni, fogalma sem volt, hogy fontos lehet. Rajzolni kezdett rá, a nagy, párnázott irodaszékben ülve. Dmitrij már jobban megértette, mi is az, hogy „fontos", vagy éppen „ne nyúlj hozzá!". Amikor meglátta, mit művel a húga, a maga kisfiús módján leszidta. Amikor a titkárnő is meglátta, mi történt, teljesen pánikba esett, hogy mit mondjon a cárnak. Svetna csak ült kettejük előtt, és fogalma sem volt róla, mi rosszat tett. Ő csak rajzolt az apukájának egy képet a lapra, amit talált. Amikor aztán Fjodor meglátta, mi történt, egyáltalán nem szidta le őt. Leült mellé, miközben a titkárnő mentegetőzött, és csak annyit mondott: „Nem szabad olyanra rajzolni, amin már van valami, érted, angyalom? Azok a lapok fontosak apának, de nagyon szép lett a rajzod." A nagyhercegnő így már nem volt annyira megszeppenve. A cár ezután a titkárnőt is lecsillapította. Bármennyire fontos lap volt, lehet belőle másikat nyomtatni, sőt, egy aláírást is lehet pótolni, de még egy olyan rajz biztos nem lesz.

Az ég alja már világosodik. Svetna kimerülten néz maga elé, amikor megpillant egy szót az egyik papíron: „konfliktus". Hirtelen érte kap, és elkezdi olvasni. Valami nem stimmel... újraolvassa az előbb látott szót: „konzultáció". Percekig csalódottan nézi a szót, amire az előbb azt hitte, talán megoldás lehet. A tekintete lassan elhomályosul, és forró könnyek gördülnek le az arcán. Leejti a kezéből a konzultációról szóló dokumentumot. A tenyerébe temeti az arcát, és visszafojtja a sírását. Hangtalanul zokog a lapok tengere fölött. Miután egy kicsit megnyugszik, a köntösébe törli könnyes kezeit, és elpakolja a mappákat. Elhagyja a félhomályos irodát. A folyosó végén lévő magas ablakokon beáradnak a hajnal sugarai, Svetna a fény forrásának háttal botorkál vissza a szobájába. A fürdő felé haladva megpillantja magát a fésülködő tükrében, de inkább elkapja a tekintetét. Az arca sápadt, a szemei pirosak és karikásak, a haja kócos, mintha egy hete nem aludt volna. Pedig csak két éjszakát volt fent folyamatosan.
Pontban hat órakor Marija lép a szobába, és meglepetten, felvont szemöldökkel néz a fotelban ülő nagyhercegnőre.
- Jól vagy? – siet oda hozzá, és leguggol elé, hogy a szemébe nézhessen. Svetna álmosan pislog rá, az udvarhölgy pedig fürkészve néz vissza.
- Hogyne – bólint.
Marija megcsóválja a fejét. A nagyhercegnő vagy beteg, vagy szomorú, de valami baj van vele. Nem szokott ennyire kómásan ücsörögni reggelenként.
- Nem hiszek neked, tudod?
- Tudom – suttogja maga elé Svetna, aztán feltápászkodik, és a gardróbba sétál. Lekapja az első ruhát a fogasról, és egy fűzővel együtt a paraván mögé megy. Az udvarhölgy automatikusan megy utána, hogy segítsen neki, továbbá, egy kicsit vastagabb harisnyát is a kezébe ad.
- Október van. Nem érdekel, Szentpétervárhoz képest mennyire van itt meleg. Vedd fel, nehogy megfázz! – méri végig aggodalmasan a kimerülten ácsorgó lányt, aki csak bólint, és a pamlagra leülve, felveszi a ruhadarabot.

Amikor szalonképessé varázsolták, levonszolja magát reggelizni. Amikor meglátja az ételt, hirtelen hányinger fogja el, pedig egyébként jól néz ki. Egyáltalán nem érzi, hogy éhes lenne, de azért leül, és magába erőltet pár falatot. Evés közben véletlen Dmitrij bögréjét fogja meg, és azzal a lendülettel bele is iszik. Lenyeli az italt, ráncolja a szemöldökét, aztán elfintorodik, és igyekszik nem elhányni magát.
- Fúj! – motyogja. A bátyja visszahúzza maga elé a bögréjét. – Mi van ebben?
- Kávé? – teszi fel a költői kérdést a fiú.
- Nem. A kávénak nincs ilyen undorító íze – rázza a fejét Svetna. – Mit tetettél már bele?
- Egy icike-picike vodkát... Hogy jobban felébredjek – von vállat a cárevics. A húga elkerekedett szemmel néz rá, aztán a saját bögréjéért nyúl, és iszik egy korty normális kakaót.
- Apa tudja, hogy milyen képtelen kombóval indítod a napot?
- Igen. De ennyi tanulnivalóval csoda, hogy kell egy kis plusz energia?
- Ez most úgy hangzott, mint egy rossz müzli reklám... - motyogja a nagyhercegnő, aztán folytatja a pizzás csigája elpusztítását.
- Ez meg úgy, mint egy hulla fáradt kamasz motyogása. Mit műveltél te éjszaka, hogy ennyire emlékeztetsz egy felmosó rongyra?
- Ez nagyon kedves hasonlat – néhány szúrós pillantást küld a bátyja felé. Őt láthatóan nem hatja meg. – Ha tudni akarod, beszélgettem.
- Beszélgettél? – vonja fel a fél szemöldökét a fiú.
- Messengeren – Svetna a fáradtság ellenére alig bírja ki, hogy ne nevesse el magát a bátyja arcát látva. Mintha szellemet látott volna!
- Kivel?
- Valakivel – néz félre a nagyhercegnő a hatás kedvéért.
- Ne! – a cárevics elnyújtja az „e" betűt. – Ugye nem pasiztál be?
- Nem mondom meg – a lány magabiztosan elmosolyodik, és feláll az asztaltól, hogy kifelé induljon a kocsihoz. Ez a kávé-vodka duó tényleg jó kis ébresztő. Dmitrij is utána megy.
- Svetna, komolyan mondom! – bosszankodik.
- Mit mondasz te komolyan?
- Hát, hogy mégis hogyan képzeled ezt? – sopánkodik a cárevics.
- Hogy chatelek?
Dmitrij elgondolkodik, mennyire jó ötlet belemenni ebbe. Gyorsan döntésre jut, amikor látja a lépcsőn lesiető apját.
- Apa, mondd meg a lányodnak, hogy ne pasizzon tizenhat évesen! – szól oda felháborodva. Utólag elég nevetségesen hangzik a mondat, főleg, hogy Svetna közben mellette állva vigyorog, ráadásul pár hónap múlva tizenhét lesz.
Fjodor megáll az utolsó lépcsőfoknál, rájuk néz, összevonja a szemöldökét, aztán megteszi az utolsó lépéseket is, hogy a földszintre érjen. Odalépked hozzájuk.
- Svetlana, ne pasizz tizenhat évesen, ha nem szeretnél a kiszemelt fiúnak felesleges gondot a titkosszolgálattal! – néz rá komolyan. Svetna abbahagyja a vigyorgást, és legalább olyan komolyan néz vissza, ahogyan az apja rá.
- Ígérem, apa, és Dmitrij – néz a még mindig savanyú arccal álló bátyjára. -, hogy még csak hozzá sem szólok ellentétes nemű homo sapienshez, és szűzen fogok meghalni.
A cár és a cárevics elképedve néz rá, aztán Dmitrij felháborodva ráförmed.
- Te csak szórakoztál, amikor azt mondtad, pasizol!
- Dmitrij – teszi a vállára a kezét a lány. – Én egy szóval sem mondtam, hogy pasizok. Kicsit túlgondoltad.
A fiú megrázza a fejét, és kisétál a bejárati ajtón. Fjodor a vihogó lányára néz.
- Néha elgondolkozom, te vagy ő a rosszabb – motyogja.
- Ugyan, apa! Ez egyértelmű! – méltatlankodik Svetna, közben elnyom egy ásítást. Az álmosság kezd visszatérni a szemeibe. Ez az egy korty nagyjából ennyire volt elég. – Dmitrijt uralkodásra kell felkészítened, engem meg, ha így folytatja, az apácazárkára! Ő lényegesen nehezebb eset – ő is kisétál, és beül a kocsiba. Szergej hátranéz a tükörben.
- Nagyszerű! Még éppen nem vagyunk késésben! – kikanyarodnak az útra. – Dmitrijnek mi baja? – int a fejével a fiú felé.
- Kicsit viccelődtem vele. Nehezen viseli esetemben a fiú témát – motyogja álmosan a nagyhercegnő. Érzi, ahogy a testőr fékez.
- Melyik taknyos az? – utal Svetna osztálytársaira. De lehet, az egész gimnáziumra.
- Egyik sem! – hárít Svetna, de akaratlanul is eszébe jut Noah. – Csak poénkodtam! Nem kell így kiakadni!
Szergej bólint, és onnantól normális, egyenletes tempóban haladnak. A nagyhercegnő többször is majdnem elalszik, a szemei olykor résnyire szűkülnek, de legalább rájön, mindennek van haszna, még a karcsipkedésnek is: ébren tartja.

A reggele ugyanúgy telik. Első óra után a fizikacuccát szorongatva áll a laborfolyosón, és a falat támasztja. Tőle balra Noah a vitrinszekrényt sarkának dől, Adri Svetna példáját követi, egy rágó-lufi társaságában. A nagyhercegnő a szemközti, vakítóan fehér falat bámulja. Perceken belül elveszti az időérzékét, és csak mered maga elé. Néha, mintha a falon képek jelennének meg, a látótere egyre sötétebb lesz. Hiába igyekszik, eddig bírta. A kimerültség felülkerekedik rajta, és ott, a laborfolyosón elalszik.
Adri unottan bámul maga elé, és a rágójával szórakozik, amikor Svetna egészen egyszerűen eldől mellette. A fizika felszerelését elejtve kap utána, vele egy időben Noah is. A lány a karját kapja el, a fiúnak pedig szinte a karjába dől. Ketten tartják az összeesett Svetnát, és kétségbeesetten néznek egymásra. Az idő, mintha egy pillanatra megállna. A körülöttük állók tétlenül néznek rájuk, meg egymásra. Szergej alig pár lépésre állt, de most szinte odarohan, és átveszi a kékcsíkos hajú lánytól a nagyhercegnőt. Svetna kinyitja a szemét, és álmosan motyogni kezd.
- Elaludtam...? - kérdezi a testőrétől halkan.
- Úgy tűnik – bólint Szergej aggodalmasan. Egy pillanatra azt hitte, komoly baja van a nagyhercegnőnek, hogy csak úgy összeesett, de egyértelműen csak elaludt. Azért kíváncsi lenne, hány éjszakát virrasztott át a lány, és miért.
- Mi baja? – erőlteti ki a torkán rekedten Adri. Ezek szerint Svetna túl halkan beszél, hogy pár lépésre is hallják. Noah is sápadtan, nagyokat pislogva néz a testőrre, aki Svetnát tartva kifelé indul.
- Szóljatok a tanárotoknak! – szól hátra nekik a válla fölött, a kérdést figyelmen kívül hagyva, miközben kisétál az ajtón, amit egy ismeretlen diák tart neki. Klein tanárúr éppen befelé jönne. Amikor meglátja a diákját, akit a testőre visz kifelé, meglepve és kérdőn néz Adriék felé. A lány idegesen, riadt arckifejezéssel von vállat.
- Egyszer csak összeesett! – hadarja Noah holtra váltan.
- Menjetek be a terembe, egy perc és jövök! – hátat fordít, és elsiet a folyosón, ahonnan jött. Az osztály bemegy a terembe, közben néhányan aggodalmasan sugdolóznak. Adri és Noah szótlanul szedegetik össze a leejtett cuccaikat a földről, aztán ők is bemennek. A tanárúr tényleg hamar visszaér, mögötte Boros tanárnő is megérkezik, és int Adrinak. A lány feláll, és kifelé indul. Noah önkényesen követi.

A folyosón állva az osztályfőnök aggodalmasan néz rájuk.
- Tudtok róla bármit, mi lehet a baja?
- Ha tudnám, nem lennék ennyire ideges! – mordul fel Adri, de aztán, látva az egyetlen tanár elkeseredett arckifejezését, aki mindig kedves vele, bűntudatot érez, és megköszörüli a torkát. – Elnézést, tanárnő... Nem, nem tudom, mi lehet Svetnával.
Boros tanárnő Noahra néz.
- Én sem tudok semmit. De fáradtnak látszott – mondja a fiú.
- Remélem, semmi komoly baja nincs. Szegény kislány biztos rengeteget tanul, és kimerült...
Adri magában gúnyosan elneveti magát. Svetna, meg a tanulás? Ugyan már, rá nem csak a kosz ragad a teremben, semmi szüksége délután a magolásra.
- Tanárnő, kérem, had menjek el hozzájuk! – fakad ki Adri nagyokat pislogva az osztályfőnökre. – Utána szeretnék nézni, jól van-e.
Boros tanárnő szomorúan mosolyogva megrázza a fejét.
- Nagyon becsülendő, hogy ennyire aggódsz érte, de nem engedhetlek el. Azzal többet segítesz, ha délután átnézel hozzá, most biztos orvoshoz viszik. Menjetek vissza órára!
- Ha megtud valamit, ugye elmondja? – kérdezi Noah.
Az osztályfőnök vonakodva bólint.
- Ha azt mondják, elmondhatom, el fogom mondani – a tanárnő a füléhez emeli a telefont, közben elindul a folyosón, visszafordulva a terem felé mutogat, jelezve, hogy menjenek vissza. Adri csípőre tett kézzel, Noah összeszorított szájjal tér vissza a fizika rejtelmes és képletekkel átszőtt világába. A világba, ahol Svetna szája be sem szokott állni. Az óra elkeserítően csendesen telik.

***

Szergej vezetés közben idegesen pillantgat a visszapillantó tükörben Svetnára. Ahogy beültette a kocsiba, kényelmesen elhelyezkedett és visszaludt. Mégis mióta nem aludhatott, ha csak úgy egyszerűen eldőlt a laborfolyosón? Ha Adri és Noah nem kapják el, csúnyán beüthette volna a fejét. A testőrnek ott kellett volna állnia közvetlenül mellette. Most bűntudata van, hiszen neki kellene vigyáznia rá. Hát milyen testőr ő?
Az iskolától elindulva, sietve küldött SMS-t a cárnak, hogy akadt egy kis probléma. A probléma alatt pedig azt érti, hogy a lánya eldőlt a folyosón. Az üzenetre azóta sem érkezett válasz, ami nem sok jót jelent. Ahogy a kocsifelhajtóra kanyarodnak, Fjodor lesiet a bejárati ajtó lépcsőjén.
- Mégis mi történt? – kérdezi idegesen, miközben Szergej kinyitja a hátsó ajtót. A cár felemeli az alvó lányát az ülésről, és Szergejjel az oldalán befelé indul.
- Összeesett a laborfolyosón. Adri és az a fiú kapta el.
A cár csak bólint, jelezve, hogy vette az adást. Marija kinyitja előttük az ajtót, és közben aggodalmasan pislog a nagyhercegnő sápadt arcára.
- Szegény drágám! – kiált fel Anke a konyhaajtóban. – Főzök neki teát! Biztosan szomjas lesz, amikor felébred – a molett asszonyság visszasiet az edényei közé, és a teafüvek között kezd válogatni.

***

Minden sötét körülötte, de a fény valahonnan kezd áttörni. Lassan kinyitja a szemét, és hunyorogva néz a plafonjára festett kétfejű, fekete sasra. Itthon van. De hát... az előbb még a laboroknál volt. Elfordítja a fejét, és megpillantja az ágya mellé húzott fotelt, benne a könyvet olvasgató Krilov doktorral.
- Doki? – kérdezi álmosan, miközben feljebb ül.
- Felébredtél? – a körszemüveges, ősz hajú orvos leteszi a regényt a karfára, és feláll. Láthatóan kissé nehezen megy ez már neki. Az ágy széléhez lép. – Na, lássuk... - Svetna homlokára teszi a kezét. – Lázad még mindig nincs. Nem hiszem, hogy komoly bajod lehet, kedveském, de elmondanád, hogyan lehet egy folyosón elaludni és eldőlni? – pislog rá türelmesen, és kíváncsian.
- Kicsit... keveset aludtam a napokban – motyogja Svetna. Felesleges titkolóznia, Dr. Krilov régebb óta ismeri őt, minthogy megszületett volna. Úgyis átlát rajta, és csak megadja a lehetőséget, hogy magától mondja el, mi a baj. – Igazából, harmadik napja voltam ébren folyamatosan.
- Megkérdezzem, mit csináltál két éjszaka alvás helyett, vagy jobb, ha nem tudom?
- Jobb, ha nem tudja.
- Rendben – bólint a doktor. – Ma nem mész sehová, pihensz, lehetőleg alszol. Holnap mehetsz suliba, ha sikerül meggyőznöm apádat, hogy nem kell kórházba vinni, de eszedbe se jusson délután tananyagot pótolni – Svetna határozottan bólint, de Krilov gyanakodva néz rá. – Komolyan mondom. Pihenned kell, kicsi lány – csóválja a fejét gondterhelten. – Nem tesz jót, ha nem alszol.
- Tudom, és nem fordul elő többször – mondja Svetna. – Romanov becsületszavamra!
Dr. Krilov mosolyogva összekócolja a lány amúgy is kócos haját.
- Elhiszem neked.
- Én is így gondoltam – bólint magabiztosan mosolyogva Svetna, közben megnyomja az éjjeliszekrényén lévő gombot. Egy szobalány jelenik meg az ajtóban, szinte azonnal. – Légy szíves, szólj apámnak – kéri meg a nagyhercegnő. A nő bólint, pukedlizik, és elsiet. Újabb percek telnek el, amikor Fjodor majdhogynem szó szerint becsörtet a szobába, és leül egy másik odahúzott fotelba.
- Hogy vagy? – néz rá aggodalmasan.
- Kipihentebben – nevet kínosan Svetna. Az apja elég komolyan néz rá, ezért ő is komolyságot erőltet magára. – Jól. Tényleg. Sokkal jobban, mint... hány órát aludtam?
- Ötöt – feleli a doktor.
- Igen, szóval sokkal jobban, mint öt órája.
- Egész biztosan? – ezt a kérdést már inkább az orvosnak intézi a cár.
- Jól van, csak kimerült, mert nem aludt rendesen. De megígértettem vele, hogy ma egész nap pihen, és rendesen fog aludni. Holnap mehet iskolába.
- Holnap? – kérdezi meglepve Fjodor. A lánya szó szerint eldőlt az iskolai folyosón, és az orvosuk azt mondja, másnap visszamehet tanulni? Biztosan félreértik egymást.
- Igen, holnap. Semmi komoly baja, a fejét sem ütötte be, és már most jobban fest, mint pár órája.
- Köszönöm, ezt bóknak veszem – bólint mosolyogva Svetna. Fjodor láthatóan elgondolkodik, fürkészve nézi a lánya arcát, aztán bólint.
- Rendben. Akkor holnap megint mehetsz németet tanulni.
Svetna felháborodottan felhördül, és méltatlankodva fordul Krilov doktor felé.
- Hallja ezt, doki? Németet tanulni! Ez ellen nincs valami ellenszer?
- A tanulás és a német nyelv ellen nincs. Kénytelen leszel tanulni – nevet a doktor. A cár is elmosolyodik, Svetna pedig sértettséget színlelve csóválja a fejét, és lejjebb csúszik a párnán.

Miután megissza Anke teáját, visszaalszik. Hiába aludt öt órát, az édeskevés két átkutatott éjszaka után. Mélyen alszik, nyakig betakarva, amikor halkan nyitja valaki az ajtaját. Nem riad fel, a kékre melírozott hajú lány, nyomában a sötétszőke fiúval beoson, és leülnek a fotelokba. Adri összevont szemöldökkel figyeli a barátnőjét.
- Nem hiszem el... két éjszakát fent maradt. Ha felkelt, ezért még megkapja tőlem is a lecseszését – ingatja a fejét.
- Miért maradt fent egyáltalán? – gondolkozik hangosan Noah.
- Nem tudom. Biztos volt oka, de nincs olyan ok, amivel jogosan tudná indokolni. Egyszerűen nincs! – a lány Noah arcát kezdi fürkészni. – Hősszerelmes, ne bámuld ennyire, nem egy tündérmesében vagy!
A fiú összerezzen, és kihúzza magát.
- Igenis, főnök – erőltet magára komolyságot, aztán halkan elneveti magát. Adri arca komoly marad, csak a fél szemöldökét vonja fel. Noah nevetése lassan elhal, és inkább csendben marad. Svetna miatt volt lehetősége megismerni Adrit, és el kell ismernie, nem olyan rossz társaság, mint gondolta, mégis kirázza a hideg, ha ránéz. Határozottan ijesztően tud az emberekre pillantani, mégsem bántott még soha senkit, ahogy Noah tudja. Svetnára pedig határozottan odafigyel, láthatóan fontos neki. – Nagyon jó barátnők vagytok, ugye?
- Ő az egyetlen barátom, és nincs is többre szükségem. De idegileg elég megterhelőek a világmegváltó magánakciói... - dörzsöli meg az arcát fáradtan.
- Elhiszem. Amúgy, úgy látom, jó hatással van rád. Legalábbis, év elején annyira rossz jegyeid voltak. De most elkezdtél tanulni.
- Igen. Elkezdtem, mert értelmét érzem – bólint a lány. – De ne csak rólam beszéljünk. Ha már itt vagyunk... Tudom, hogy beléestél, és támogatom a dolgot, rendes srác vagy, de ha egyetlen egyszer, akár egyetlen könnycseppet hullajt miattad,... nos, vannak módszereim.
- Sosem tudnám bántani. Annyira... - kezdené Noah.
- Bele ne kezdj az áradozásodba! Elég volt egész nap hallgatnom! – forgatja a szemét Adri. Miután Svetnát hazahozták, Noah egész álló nap csak róla tudott beszélni. Hogy milyen gyönyörű, okos, kedves, meg tudja a jóisten, milyen még. Adri kicsit besokallt nap végére.
- Jól van, jól van... - nevet a fiú.

Svetna nyöszörögve a másik oldalára fordul. Résnyire nyitja a szemét, és megpillantja Adri bántóan kék tincseit.
- Nutella a bal felső szekrényben – motyogja, és a másik oldalára fordul, hogy visszaaludjon, de megpillantja Noaht. Hirtelen minden álom kimegy a szeméből, és feljebb ül. – Mióta ültök itt? Felkelthettetek volna!
- Aha, majd felkeltjük, aki két éjszaka nem aludt! – fonja össze a karjait maga előtt Adri. – Igazán nem tisztem anyáskodni feletted, vagy leszúrni a hülyeségedért, de mégis megteszem, mert kisebb szívinfarktust okoztál nekünk, amikor összeestél a folyosón! – hadarja.
- Először azt hittem, valami komoly bajod van. Megijesztettél – néz rá Noah. Svetna elvörösödik.
- Ne haragudjatok... Fontos dolog miatt nem aludtam – motyogja.
- Nem haragszunk – rázza a fejét Adri. – Csak be voltunk tojva, hogy mi van veled – a lány feláll a fotelből, és átül az ágy szélére.
- De jól vagyok. Holnap mehetek is suliba. Nem kell nélkülöznötök csodálatos társaságom – vigyorog.
- Na, nem tudtam, mi hiányzik még. Az egód – nevet Adri.
Noah csak csendben figyeli őket. Már év elején is jó volt rájuk nézni. Annyira különböznek, a társadalom két sarkából jöttek, más dolgokat éltek át, és alig van bennük valami közös, amit meg is lehet fogalmazni, mégis képesek megérteni és támogatni egymást. Svetna lehetett volna a suli menő társaságának tagja, de az ijesztő kiegészítőkben járó Adrit választotta. Adri maradhatott volna elérhetetlen és a magánya miatt sebezhetetlen, ha egyedül van, csak magával kell törődnie, de mégis a kissé mimózalelkű Svetna mellett maradt. A fiú határozottan ki meri jelenteni, hogy az ő barátságuk a legszebb, amit valaha látott.

Svetna a távirányítóért nyúl, bekapcsolja a tévét, és azonnal a CNN-re lapoz.
- Ilyenkor szokott szó lenni a világhírekről – indokolja meg a cselekvését. Mindhárman kíváncsian figyelnek. Lángoló kutak jelennek meg a képernyőn.
- A montanai gázkutak még mindig lángolnak – kezdi a bemondó. - Mint az ismeretes, a szerencsétlenség után a katasztrófa kiterjedt és már öt kút lángol ugyanazon a területen. Ha nem sikerül záros határidőn belül megfékezni a lángokat, abból minden eddiginél nagyobb környezeti katasztrófa lehet. A szerencsétlenség első halottai után az elmúlt napokban három tűzoltó is életét vesztette, amikor beszakadt alattuk a talaj az egyik kút közelében, ezzel a katasztrófa áldozatainak száma húszra emelkedett. Az oltás helyszínére szállítottak az elhárító egységek egy speciális berendezést, amely reményeik szerint végső megoldást nyújtott volna a katasztrófára, de egy tragikus, elhibázott vezetői döntés miatt a berendezés megsemmisült és egy újabb kúttal bővült a megfékezendő tüzek száma. A helyi katasztrófa elhárítók kezdenek kifogyni a lehetőségekből – a következő hírt kezdik felolvasni, de Svetna nem oda figyel. Próbálja megemészteni magában, amit hallott. Végül egész egyszerűen kikapcsolja a tévét. Érzi, ahogy Adri és Noah két oldalról a vállára teszik a kezüket. Percekig csendben ülnek, hagyják Svetnának, hogy rágódjon egy kicsit a témán. Noah már majdnem megszólal, hogy valami optimistát mondjon, amikor nyílik a szobaajtó, és Dmitrij siet be, Elle-lel kézen fogva. A szoba közepén hirtelen megállnak, a kezükre néznek, elengedik a másikat, aztán visszanéznek a háromfős társaságra. A nagyhercegnő meglepetten néz rájuk.
- Érdekesen közlöd a hírt, Dmitrij – mondja komoly arccal, aztán elvigyorodik. A bátyja füle elvörösödik.
- Ne vigyorogj, vadalma, inkább pihenj! Egész nap attól zengett a suli, hogy összeestél. Én meg nem jöhettem haza. Tudod, mennyire aggódtam érted?
- Kit érdekel, hogy összeestem? A bátyámnak barátnője van! – lelkesedik fel teljesen Svetna. Szegény Elle teljesen elpirosodva áll.
- Te jó isten... - forgatja a szemét Adri. – Remek páros... Külön-külön is kinyírjátok a megmaradt agysejtjeimet...
- Gratulálok! – Noah figyelmen kívül hagyja Adri megjegyzését mellette. Ő kedveli Dmitrijt, és Elle-lel sincs baja.
Megint nyílik a szobaajtó, és Fjodor sétál be. Az arckifejezéséből ítélve ő is CNN-t nézett. Körbe pillant a szobában, és gyorsan konstatálja, hogy kicsit sokan lettek itt idő közben. Egyesével rámutat mindenkire, és bólint, jelezve, hogy ismeri, vagy tudja, ki ő. Elle-nél megáll, és kérdőn néz az ismeretlen, alacsony lányra.
- Elle Meroy, felség – cincogja a lány. Adri igyekszik nem vihogni. Elle mindig nevetségesen túlzásba viszi a formaságokat, és a legkisebb társadalmi különbségtől is leblokkol. Na, ez nem kicsi társadalmi különbség.
- Fjodor Romanov – nyújt neki kezet mosolyogva a cár. Szerencsétlen lány eléggé ijedten áll a szoba közepén, pedig semmi oka rá. Sebaj, nem ő az első, aki megijed az „uralkodó" szótól.

Miután a bemutatkozás is megvolt, a cár a fiára néz, és kifelé bólint az ajtón. Dmitrij kötelességtudó cárevicsként tudja, hogy bármekkora szívfájdalom otthagynia az ágynyugalomra ítélt húgát és az újdonsült barátnőjét, dolga van. Kimegy az apjával a folyosóra, és várja a feladatot.