ㅡㅡㅡㅡㅡㅡ

A következő futam Spaban lesz. Belgium. Milyen csodás egy hely és milyen szomorú történtek emlékeztetnek vissza erre a helyre. Tudom, hogy mindenki számára nehéz lesz ide visszatérni, de bízom benne, hogy idén nem lesz semmi baj. A tavaly Charles egyik barátja egy nagyot balesetezett és sajnos meghalt. Antoine Hubert, francia fiatal tehetség, aki az én drága bátyám barátja és még sok más ember barátja volt. Emlékszem mindenkit nagyon megrázott. Tele volt vele a híradó, Joshon is látszott a gyász, és én rájöttem, hogy a bátyámmal is történhetett volna. Akkor kezdtem igazán félteni a lüke fejét. Most meg egy jó barátomat is félthetem.

Na igen. Charles. Az elmúlt héten egész sokat gondoltam rá, ami vehetjük annak, hogy jóba lettünk. Több mint jóba. Bár ezt lehet csak én gondolom így. Gondolkoztam és próbáltam megfejteni az érzéseimet. Mikor vele vagyok vigyorgok mint a tejbetök. Mikor vele vagyok jól érzem magam. És ami igazán rémisztő, hogy mikor vele vagyok gyorsabban kalapál a szívem. Ahol hozzám ér ott bizsergés fut végig. Gondolom most mindenki a jó öreg szerelemre gondol de nem, én nem vagyok szerelmes. Nem lehetek belé szerelmes, mert ő Charles Leclerc, aki lányok milliói közül válogathat. Miért lennék én akit választana?! Ez kb. lehetetlen. Nem, nem és nem. Ez a gondolat ahogy jött, úgy el is ment. Én szerelmes Charlesba? Na persze. Azt meg kell vallani, hogy elég jóképű, de mi csak barátok vagyunk.

A repülőn próbáltam aludni, de a sok ideges fej mellett nem lehet olyant csinálni. Mindenki csendben elvolt magával és a gondolataival. Úgy éreztem oldanom kéne a hangulatot ezért megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni mindenkivel.

-Mi lesz a hétvégén? Mit várunk? - szólaltam fel talán túl lelkesen, mire mindenki rám nézett.

-A tavaly jól mentünk. Idén is jóra számítunk. - válaszolt az egyik mérnök röviden.

-Ahamm. - nem tudtam mit válaszoljak ezért csak egy ennyit böktem ki.

Megint jött egy kisebb csend, majd Charleshoz fordultam.

-Hogy vagy? - kezdeményeztem beszélgetést.

-Jól vagyok köszi. - azt hitte egy ennyivel lerázhat.

-Na most úgy mondd, hogy ne hazudj. - néztem rá komolyan.

-Én nem is hazudok. - próbálkozott de ő is tudta, hogy ezt a csatát én nyertem.

-Na jó - kezdett bele - Borzalmasan ideges vagyok. Azt hittem egy év alatt simán túl teszem magam a halálán de nem sikerült. Hiányzik. Tudom, hogy ez benne van a pakliban, velünk is megtörténhet, de mikor megtörténik akkor van a baj. A tavalyira nem számított senki és borzalmasan megviselt. - fejezte be monológját. Láttam a szomorúságot a szemében. Megöleltem. Tudtam, hogy szüksége van erre és addig szorítottam magamhoz míg ő elengedett.

-Köszönöm. - szólalt meg egy szomorú mosollyal.

-Ha szükséged van valamire, esetlget beszélni szeretnél valakivel, én itt vagyok. Tudd hogy nem vagy egyedül oké?

-Köszönöm.

-Ugyan nincs mit. Erre valók a barátok.

Ezután elkezdtem nézni egy filmet. A címe Végtelen útvesztő volt. Mikor meg látta mit nézek elkezdte elmondani mi fog történni, ki fog meghalni stb. Mire én meg hallottam gyorsan bedugtam a fülem és el kezdtem mindenfélét kiabálni. Hárman is ránk néztek, de csak elvigyorodtak. Nagyon vicces helyzet lehet, gondolom. Charles is el kezdett nevetni és megtalálta a gyengepontom. Basszus,lebuktam. Elkezdte csikizni az oldalamat mire én felsikítottam és nem bírtam tovább kibukott belőlem a röhögés.
                     ㅡㅡㅡㅡㅡㅡ

Már egy jó ideje bevágtam a durcit és nem szóltam Charleshoz. A legtöbben aludtak vagy valamivel elfoglalták magukat így én is ezt tettem. Már nincs messze az utunk vége. Próbáltam nem figyelni az engesztelő fiút mellettem. Próbáltam teljesen kizárni a szférámból de mikor olvasztott csokival és eperrel jött vissza, én nem tudtam haragudni rá. Félre tettem a 10 éves énem és el fogadtam a monacoi pilóta bocsánatkéréset. Sokan nem akadnának ki egy film lespoilerezésén, de én ilyen helyzetben borzalmas vagyok. Élek halok a filmekért és ezt a filmet már rég meg akartam nézni a jó vélemények miatt. És erre tessék már az elején tudom az egyik legfontosabb infót. Végül nem tudtam megnézni, mert már elment a kedvem a filmezéstől és nem volt annyi időm rá. A csokiba mártogatott eper nagyon íncsiklandó volt.
                     ㅡㅡㅡㅡㅡㅡ

Este 6 van. Mindjárt vacsora. Miután ideérkeztünk, mindenki ment a saját maga dolgára. Elvégeztem a szokásos utazás utáni rutint, ami a kipakolásból és egy rövid zuhanyból állt. A vacsorát azzal a bagázzsal töltöttem akikkel jöttem. Csendben, nyugodtan ettem meg az ízletes homáromat. Évesnél nincs üzlet meg munka, szóval a szokásos beszélgetést folytattuk. Egymással osztottunk meg szép, vicces esetleg furcsa sztorikat. Vagyis osztottak. Én alig szólaltam meg egész vacsoránál. Inkább hallgattam az egyik mérnök, Julio sztorijait. Elmesélte a nagymamája 100. születésnapját, majd már nem nagyon figyeltem arra, Maria néni mennyire meglepődött volt mikor meglátta az egész családját összegyűlve, inkább megfigyeltem az étkezőben lévő embereket. Egy srác McLaren felsőben nagyon figyelt engem. Ő a McLaren nagy tehetsége, Lando Norris. Azt hiszem barátok Charlessal. Vacsora után visszamentünk a szobánkba, majd nyugodt környezetben megnéztem a Végtelen útvesztőt. Izgalmas egy film és nagyon jó. Filmezés után pedig már annyira fáradt voltam, hogy ha akartam volna se tudtam volna semmit sem csinálni, így egy nagyot aludtam.

                       ㅡㅡㅡㅡㅡㅡ