Naruto:

Az autós üldözés kezdetét vette. Karin és Suigetsu rendületlenül sorozta a minket üldöző kocsikat, míg én játszi könnyedséggel tartottam irányítás alatt a járgányomat a hajmeresztő kikerülő manőverek során. Szegény kissrác jobbra-balra dőlt az éles kanyarok alatt, míg az anyja eszméletlenül feküdt a hátsó ülésen és csak a csodának köszönhető, hogy nem borult le még onnan. Juugo nyugodtan üldögélt hátul, a biztonsági övre sem volt szüksége, hogy az ülésben tartsa magát.

Hirtelen két fekete limuzin vágódott be elém, teljesen elzárva egyenesen az utat. Gyors kormánymozdulatokkal balra tekertem a kormányt és egy kerítést átszakítva betértünk egy olyan sikátorba, ahol épphogy elfértünk. A jobb visszapillantóm leszakadt, túl közel volt az épület fala. Ha egy picit is megremeg a kezem, akkor nekiütközünk a falnak, így a jármű veszítene a sebességéből. Sajnos nem gyorsul olyan gyorsan a kicsikém, mint az üldözőink autói.

Suigetsu nem tudott oldalról lőni, ezért fellökte az anyós ülés feletti tetőt és Karinnal közösen lövöldöztek fentről tovább. Sikerült kilőniük a kerekét a Mustangnak, így megfogta a sikátorban a többi autót. A keskeny utca végén természetesen vártak már minket.

Nem is vártam kevesebbet a Haruno klán szövetségeseitől.

Szánakozva figyeltem, ahogy a szélvédőt próbálták kilőni szemből, azonban a golyóálló üveg tartotta magát. A középső visszapillantóból láttam, hogy a kölyök lehunyt szemmel összekucorodva próbálja bent tartani a gyomra tartalmát.

- Be ne hányj, kölyök! - nem figyelt rám, ekkor jöttem rá, hogy a hangtompító miatt nem hall engem. Ha rókázik, akkor Sasukéval fogom a takarítás költségeit kifizettetni - Kapaszkodjatok! - kiáltottam fel Karinéknak - Ez kemény lesz! - tövig nyomtam a gázt és nekimentünk az előttünk levő kocsinak, miközben élesen jobbra forgattam a kormányt.

Karin elvesztette az egyensúlyát és a padlón koppant egy nagyot a feneke.

- Te barom! Vezess már normálisan! - szidott le a hárpia természetű húgom.

- Én szóltam előre! - rántottam meg a vállamat.

- Kicsit csalódott vagyok, legalább egy rakétavetőt vártam volna - siránkozott Suigetsu.

- Én azért annyira azt nem hiányolom - vetettem oda félvállról. Főleg most, mikor ilyen fontos utasokat szállítok, mint Sasuke anyósát és sógorát, így nem szívesen tettem volna a szükségesnél jobban kockára a bőrünket.

- Idióta! Kívánságod teljesült! - tápászkodott fel Karin, miközben kinézett az oldalsó ablakon.

Gyors oldalpillantással nyugtáztam, hogy pár másodpercünk van még.

- Juugo! - kiáltottam hátra.

Az említett lehúzta oldalán az ablakot és egy gránátot tartott a kezében. Lazán dobálgatta a kezében a kislabda méretű fegyvert, tekintetét a rakéta csúcsára függesztette.

- Csak egy jó dobás kell, haver! - huppant le mellém Suigetsu, miközben új tárát rakott a pisztolyába.

- Ne zavard miközben koncentrál! - súgtam fojtottan vissza.

Egyre közelebb volt a rakéta, amikor Juugo egy gyors mozdulattal kihúzta a pöcköt és elhajította a halálos fenyegetés felé a gránátot.

Hatalmas robbanás rázta meg a várost, lefogadom, hogy ezt még Konohában is érezték.

- Szép dobás volt Juugo! - dicsérte meg vigyorogva a fehér hajú. Az említett semmilyen érzelmet nem mutatva felhúzta az ablakot és csak meredt maga elé. Sosem volt egy bőbeszédű alak, nem is értem, hogy vette rá Sasuke, hogy csatlakozzon a csapatunkhoz.

- Hamarosan elhagyjuk ezt a patkánylyukat - igazította meg a félrecsúszott szemüvegét Karin.

- Nem mintha a mi területünkön rózsásabb lenne a helyzet - húztam el a számat. Épp a csatorna mellett haladtunk el, amikor hirtelen a folyó felé kezdett húzni a kocsim és elvesztettem egy pillanatra az irányítást.

Kilőtték a jobb első gumit, a szívem úgy szakadt darabokra, mint az abroncs.

Ez nagyon sokba fog fájni Sasukénak! A javítás költségeit neki kell állnia!

Döcögve haladtunk tovább, egyre lassabb tempót vettünk fel. Az üldözőink beértek és a csatornába próbáltak lökni minket.

- Le fogunk zuhanni! - sikította Karin.

- Át kell úsznunk! Nem jutunk el a hídig! - kiáltotta Suigetsu. A hídon túlról kezdődött az Uchihák területe, jelenlegi helyzetünkben még csak a Hyuugák területénél tartottunk, akik nem tartoztak a szövetségeseink közé, de szerencsére nem is álltak a Harunok oldalán.

- Nem hagyom el picikémet! - makacskodtam - Ha úszni akartok hajrá! - vetettem oda dühösen miközben próbáltam tartani magunkat az úttesten.

- Na jól van!Elegem van! - Suigetsu meglökte a kormányt, így a folyó felé száguldottunk lefele.

Juugo megfogta a nőt, míg Karin a kölyköt ölelte át a testével.

Belecsobbantunk a vízbe, maximum öt méter mély lehetett a csatorna. A kocsi fényszórója megvilágította az alját, mely tele volt bomló hullákkal...

A tetőn keresztül úsztunk ki, én Karintól átvettem a kisfiút, közben gondolatban Suigetsu halálán fondorkodtam. A zavaros vízben egy pillanatra még a süllyedő kocsimat néztem és érzékeny búcsút vettem tőle. Külön váltunk, hogy minél nehezebben találjanak meg minket. A sodrás ellenünk volt, lefele próbált sodorni minket. Természetesen vad golyózáport zúdítottak ránk, így még azokat is kerülgetni kellett. Láttam, hogy nem bírja már sokáig szusszal Shouta. Szorosan magamhoz öleltem, mikor elértük a folyó másik oldalát, az adrenalin fűtötte a testemet, tagjaimat átjárta az erő.

Ideje kihasználni a különleges adottságaimat.

Kirobbantam a folyóból, magas vízoszlopot hagytam magam mögött. Sikerült egy lámpaoszlop tetején landolnom, majd repültünk is tovább. Cikáztam az épületek között, a srác nagyon szorosan kapaszkodott belém, már szinte a körmeit a bőrömbe vájta, amit így két réteg ruhán keresztül is megéreztem.

- Remélem nem sok vizet nyeltél le - zöld arca mindent elárult.

Aztán a válasz a kardigánomon landolt, üröm az örömben, hogy legalább nem az arcomba...

Nagyon sokkal tartozol nekem Uchiha Sasuke! - bűnbánó szemekkel nézett rám a kölyök. 

A legfőbb ellenséget leráztuk, szerencsére a Hyuugák őrszemeit is elég hamar lehagytam. Ha mást nem is, de nagyon gyorsan tudtam futni. Egy óra alatt sikerült megtennem az utat a találkozóhelyig, figyeltem, hogy kerülőutakon át érkezzek meg. A szegény negyed egyik lepukkant kocsmájába nyitottam be, ahol bácsikám üzletelt néha napján. A hátsó ajtón mentem be, épp bent volt az irodában.

- Naruto! - kiáltott fel örömében majd befogta az orrát, ahogy megérezte a szagomat - Mikor fürödtél utoljára? - fintorodott el az őszhajú férfi. Pillantása a kölyökre esett - Hát ő meg? - mutatott rá.

- Hosszú történet. A többiek is itt lesznek egy órán belül. Ha nem bánod én most lefürdenék. A srácra úgy vigyázz, mint a legújabb Icha-icha kötetedre - nem is hagytam időt a feleletre, már mozdultam is a fürdő felé.

Az ajtót elhúztam magam mögött, a ruháimtól gyorsan megszabadultam. A zuhany alá léptem, a csapot magam felé húzva ömleni kezdett a meleg víz. Hátam a még hideg kőhöz érintettem, szívem még hevesen dobogott a megerőltető meneküléstől. A hasam görcsölni kezdett, fájdalmas nyögéseimet visszafojtottam. Megérintettem a pecsét helyét, végül csak felszisszentem halkan. Lenéztem, a körmeim helyett éles karmok meredeztek, amivel sikerült megvágnom a bőrömet.

Tekintetem a törött üvegű tükörbe vezettem. Bal szemem vörösen fénylett, míg jobb íriszem eredeti kék színében tündökölt.

Keserűen elvigyorodtam sanyarú sorsomat magam előtt látva.

Az erőnknek ára van. Kik önként, kik akaratukon kívül adják fel emberi mivoltukat és válnak mutánsokká.

Ami egyet jelent, hogy a végén mindened elveszted és egy szörnyként fogod végezni a csatorna legmélyén.

Sakura:

Eldördült a lövés.

Elmosódott villanást érzékeltem csak a perifériámból. Sasuke újra megmentette az életem. A keze vérzett, ahogy megállította a golyót. A mai nap folyamán már rengetegszer mentette meg a bőrömet, a tehetetlenség keserű szájízzel töltött el.

Az apám túlmutat rajtam, nem vagyok képes jelen helyzetben megölni őt. Főleg, hogy Shoutát túszként használja ellenem. Ki kell találnom valamit!

Sasuke szaggatottan vette a levegőt.

- Érzed már? - húzódott gúnyos vigyorra a szája.

Sasuke hófehér bőre még sápadtabb színt vett fel.

- Mi a baj? - meg akartam érinteni, de kezem megállt félúton a levegőben - Mit tettél vele? - kiáltottam rá indulatosan.

- Nemcsak az árnyékklón projekten dolgoztam. Kifejlesztettem egy mutánsirtó mérget, amit végre sikerül tesztelni egy erős példányon is.

Shouta remegett, ahogy apám közvetlenül a háta mögé sétált.

Újabb lövésre emelte a pisztolyát, de Sasuke a testével hárította a halálos csapást.

Nem tudtam visszafojtani a könnyeimet.

- Miért foglalkozol még mindig velem? Menekülj már a fenébe is! Használj csaliként, és fogd az öcsém. Ő többet ér az életemnél - legalább a halálommal hadd mentsem meg a számomra fontos személyeket.

Uchiha Sasukét világ életemben a klán ellenségeként írták le őt, de ő közel sem olyan kegyetlen, mint amilyennek leírták.

Sokkal emberibb lény mutáns mivolta ellenére.

Megérintette az arcomat.

- Nem hagyhatlak meghalni. Szükségem van rád - a fájdalomtól eltorzult az arca. Nem értettem miért váltottak ki szavai belőlem heves szívdobogást.

- Köszönök mindent - küldtem felé egy őszinte mosolyt - Kár, hogy nem ismertelek meg hamarabb, egy legyőzhetetlen párost alkothattunk volna - mondtam ki az őszinte gondolataimat - Sasuke szemei megdöbbenést mutattak, majd kitörtem a védelméből és az utolsó két golyóval a tárában az apám felé vettem az irányt.

Remélem tetszett :D