Sakura:

Gyorsan haladtunk lefele az alsóbb szintek felé, ellenállásba viszont nem ütköztünk. Ez két dolgot jelenthetett vagy csapda, vagy meglógott innen az apám.

- Sasuke! - állítottam meg a csuklójánál fogva mielőtt kinyithatta volna a pincébe vezető ajtót - Rossz előérzetem van! - adtam számot a nyugtalanságomról. Megállt a mozdulatában, érdeklődve vizslatta az arcomat, így folytattam  - Túl nagy a csend! - suttogtam fojtottan.

Hallgatózott egy kicsit, az ő hallása sokkal érzékenyebb volt, mint az enyém.

- Itt van!  - elfordította tekintetét, csuklóját kirántotta a markomból és már nyitotta is az ajtót.

- Ha mégis csapda ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek előre! - róttam fel neki, majd visszafojtott dühvel megindultam utána. A szűk lépcsősoron teljes sötétség uralkodott, ő könnyen tájékozódott, míg én szinte vakon tapogatóztam.

A lépcső aljára érve kis híján felbuktam, de végül csak sikerült kikerülnöm az előttem levő hátát, így a falon támasztottam meg a tenyerem.

- Túl hangos vagy! - sziszegte, a vörös szemei szinte világítottak a sötétben.

- Bocsánat, hogy nincsenek olyan szuper világító szemeim, mint egyeseknek - szájaltam azonnal vissza.

Egy apró fuvallatból éreztem csak meg, hogy elsuhant mellettem és a hátam mögé került. Kezét a számra tapasztotta, hátam az izmos mellkasának feszült.

- Csendet - suttogta leheletvékonyan, majd egy nagyot szippantott a hajamból.

Egy elégedett sóhaj után meglódult előre, én pedig szemforgatva követtem őt. A csend egyre jobban zavarta a fülemet. A folyosó végén résnyi fénycsíkot lehetett látni, tompa fény szűrődött ki a vasajtó mögül. Sasuke alakja kirajzolódott a félhomályban, kezével intett, hogy távolabbról kövessem. Már egészen közel járt az ajtóhoz, amikor tenyerét felém mutatva jelezte, hogy álljak meg. Az adrenalin átjárta testemet, kész voltam bármelyik pillanatban lőni. Szorosan magam mellett tartottam a pisztolyomat, szemem le sem vettem az ajtóról. Egy kiálló falrészhez húzódtam, így az esetlegesen bentről jövő lövések nem tudnának kárt tenni bennem.

Sasuke a vaskos vaslap mellé ért, egy lélegzetnyi időt várt, majd berontott. Egy labor tárult ki előttem. Hatalmas üvegekben különféle lények úszkáltak, és a gépek halk pittyegése jelezte életértékeiket. Lesokkolt egy pillanatra a látvány, nem értettem, hogy az apámnak mégis mi köze ehhez? Hogy lehetett a mi felségterületünkön ilyen létesítmény, amikor apám megvetette a génmódosító kutatásokat?

Egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem, a válaszaimat csak tőle kaphatom meg.

Apám nevetése visszhangzott az egész teremben. Gyorsan beosontam én is, csak épp egy másik gépnél húzódtam meg Sasuke mellett.

- Megtaláltatok! - tapsolt kárörvendően apám, de még nem láttam meg az alakját  - Igazán hálás vagyok neked Uchiha Sasuke, amiért idehoztad azt a csődtömeget is - az ujjam megfeszült a ravaszon, meglepetésemre Sasuke keze is ökölbe rándult. 

Engem sértettek meg, nem őt.

Sasuke jelzett és mindketten megindultunk a saját irányunkba. Halkan osontunk a berendezések között.

Apám léptei egyre közelebbről hallatszódtak.

- Egy kudarc vagy Sakura. Nyolc év kiképzésem és pénzem veszett kárba. Azonban én leszek az aki megöl téged - őrült hangjától a hideg futkosott a hátamon - Hálás lehetsz nekem Sakura. Megöllek és a családunk hírneve visszaáll. Felszabadítalak a mutáns elnyomása alól! - tudtam, hogy provokál és ki akar ugrasztani a rejtekhelyemről, de tudtam uralkodni magamon.

- A halálod nem lesz hiábavaló - folytatta - Shouta lesz majd az örökösöm  - szívem kihagyott egy ütemet erre.

Nem! Shouta Narutoékkal van, per pillanat nagyobb biztonságban mint én!  - ezt mantráztam magamban, és próbáltam a rémképeket elűzni a szemem elől.

- Ha azonban Shouta elesik a kiképzés közben, akkor anyátok még mindig a rendelkezésemre áll. Még meg tud áldani egy méltó örökössel - ördögi kacajt hallatott. Megremegtem a dühtől.

Soha nem bocsájtok meg ennek a dögnek! Még nyolc év után is anya sikolya a fülemben csengett. Amikor apám ránk talált anyára támadt, míg én védeni próbáltam. Egy pofonnal gyorsan a padlóra küldött, a földön heverve könnytől ázott arccal figyeltem, ahogy anyát a szobába rángatta és kettejükre zárta az ajtót. Elég idős voltam már ahhoz, hogy tudjam mi folyik odabent. A tompa férfias nyögések és anya fájdalmas sikolyai kiszűrődtek a falakon keresztül még egyértelműbbé téve számomra a dolgot.

Nem tudtam anyát megmenteni. Gyenge voltam.

Nem hagyom, hogy ez a szörnyeteg újra bántsa a családomat!

- Shouta mit szólsz? Méltó vagy a nővéred helyére? - zavartan pillantottam fel.

Meghallottam az öcsém kétségbeesett hangját. A testem ösztönösen mozdult, kitörtem a rejtekemből, Sasuke kiáltása keresztül hasította a levegőt.

Megpillantottam tőlem tíz méterre az apámat, ő is észrevette az oldaláról a mozgolódást. Egyszerre lőttünk habozás nélkül.

A ravasz meghúzása után beugrottam egy gép mellé. Nem ért találat, ahogy hallom őt sem. A két golyó röppályája megegyezett és egymást ütötték ki. A lövedékek elpattantak kilyukasztva ezzel egy-egy üvegtartályt. A folyadék szép lassan szivárogni kezdett, majd egyre gyorsuló ütemben patakzott ki belőle a lényeket életben tartó oldat. A gépek zavart pittyegést hallattak, a hozzám közelebb eső tartályban egy kígyószerű lényt fedeztem fel, ami élesen visítani kezdett. Tovább nem tudtam nézelődni, meg kell találnom az öcsémet és kiszabadítanom a fogságból. Az utolsó pillanatban tértem ki apám lövedéke elől.

- Megvagy te kis ribanc!  - átsprinteltem egy tartóoszlop mögé, az apám pedig szorosan a nyomomban volt.

Két golyó maradt még a tárában, nem pazarolhattam el ezeket, hisz most életet és halált jelentettek egyszerre.

Észrevettem az öcsém kikötözött alakját.

- SHOUTA! - iramodtam meg egyből felé.

Oldalról lövést hallottam, majd tompa puffanást a hátam mögül.

Hátrakaptam a tekintetem, az apám zuhant le a földre. Sasuke kinyírta az öregem, de igazából  megkönnyebbülést és hálát éreztem. Csak az öcsém lebegett a szemeim előtt, nem is hallottam Sasuke figyelmeztetését.

Újabb lövés. Majd egy fojtott morgás.

Ijedten kaptam hátra a fejem, Sasuke arca fájdalmas grimaszba torzult. A válláról szivárgott a vére.

Újra megmentett.

- Sasuke - leheltem erőtlenül a nevét.

- Semmiség - felelte ridegen, miközben próbálta kipiszkálni a golyót a vállából. Tekintetemmel kerestem honnan jöhetett a lövés.

- Micsoda drámai pillanatok! - hallottam meg fentről az apám hangját. Levert a víz, hisz ő már halott! A golyó keresztül hasított a koponyáján!

Kikémleltem Sasuke háta mögül, ekkor megláttam, hogy a vörös vér helyett kék folyadék tócsa gyúlt össze a test alatt. Értetlenül álltam az eset előtt.

- Csapda volt - fordított most már nekem hátat Sasuke, védelmezően takart el a testével.

- Mi folyik itt?! - kérdeztem ingerülten, apa csak felkuncogott. Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket.

- Az árnyékklón projekt első szemtanúi és első áldozatai lehettek - öblös nevetése minden irányból visszhangzott.

- Árnyékklón projekt? - meredtem az előttem állóra  - Te tudtál erről? - szegeztem a kérdésem Sasukénak.

- Az apád évek óta ügyködik azon, hogy minket mutánsokat - ahogy ti hívtok minket - elpusztítson. Talán még nem késő véget vetnem az őrült terveinek - fájdalmasan felszisszent, ahogy tett egy lépést előre.

- Már rég elkéstetek! - mögöttünk szólalt fel az apám gúnytól csepegő hangja.

Egy tökéletes másolattal vagy az igazival van dolgom már magam sem tudtam.

A férfi fegyverét rám emelte és meghúzta a ravaszt!

Egy páran már tudják, de indultam a Best of wattpad hun novemberi fordulóján A Rózsa csókja c. novellámmal, ami egyéb kategóriában első helyezést ért el. Nagyon nagy löketet adott az elismerés, köszönöm nektek kedves olvasóimnak, hogy velem tartotok és támogattok engem így ismeretlenül is a távolból. A mai részt IzzyKovinak szeretném ajánlani, neki hála jelentkeztem a versenyre. 😊
Jó olvasást a továbbiakban is, remélem sok-sok csokit hozott a Mikulás! 😉