Sakura:

Amennyire féltem az együttléttől pont annyira kellemesen csalódtam az egészben. Egy ismeretlen fiúval – immáron már férfival – kellett intim kapcsolatot kialakítanom, hogy a kényszerházasságot megpecsételjük. Egyáltalán nem volt durva velem, sőt nehéz bevallani, de kifejezetten jó volt. Érzelmek nélkül teljesítettük a feladatunkat.

A szívem sem fájt, amiért a legfontosabb pillanataim egyikét vele kellett megosztanom. Lányból nővé érettem. Ha ez az ára anya és Shouta szabadulásának annyiszor adom át a testem neki, ahányszor csak akarja.

A meztelen mellkasán feküdtem, karjával átölelte karcsú testemet. Lassan felemeltem a fejem.

A látványra nem voltam felkészülve. Első két gondolatom az volt, hogy biztos kevert valami port az italomba Suigetsu vagy még ébren álmodom. Mert arra nincs észszerű magyarázat, hogyan vált a szőke, zöldszemű „hercegem" a klánom legfőbb ellenségévé.

Igen... tuti álmodom még.

Visszahajtottam a fejem és lehunyt szemmel elszámoltam ötig. A fekete tincsek viszont nem tűntek el. Megböktem az arcát, a férfi lassan kinyitotta a szemét.

Éjsötét íriszek méregettek álmosan.

Magamban elnyomtam egy istenes káromlást.

Azonnal kiugrottam az ágyból és az éjjeliszekrényem rejtett zugához nyúltam a tőrömért, ami azonban nem volt a helyén.

Uchiha Sasuke felült az ágyban.

- Hol van Fuyuki? – kérdeztem a leghidegebb hangom elővéve.

Sejtelmes mosoly volt a válasza. Nem tekintettem a mutáns szemeibe, hisz az egyenlő lett volna a halálos ítéletem aláírásával. Képes az elmét meghazudtoló képeket mutatni, melyeket a valóság köntösében rejt el. Álmukban kínozzák meg az áldozataikat és néhányan képesek tüzet varázsolni – legalábbis ez kering rólunk, de el is tudom képzelni a klánról - 

- Hol van Fuyuki? – tettem fel újra a kérdésem. Nagyon idegessé váltam.

- Fuyuki valószínűleg már a szennyvíztelepen van. Egy jó pár napja hánykolódik a csatornában - lefagytam. Nem, az nem lehetséges!

- A felesége vagyok! Nem halhatott meg hisz mi pár órával ezelőtt... – még nagyobb vigyor terült szét az Uchiha ajkain. Hagyott időt, míg összeraktam a képet.

Lábaim remegtek, ahogy hátráltam tőle, az igazság elől. A hátam a falnak feszült, majd lecsúsztam annak mentén.

- Az egész csak káprázat volt? – tettem fel elhaló hanggal a kérdésem.

- A genjutsu elnevezést jobb szeretjük – az ájulás kerülgetett a felismeréstől.

Nem Higuchi Fuyuki felesége lettem, hanem Uchiha Sasukéé. Neki tettem le az esküt és mi ketten...

Valaki öljön meg. Lefeküdtem a klánom ellenségével!

- A nevemet felvéve szabadabb lehetsz, Uchiha Sakura – emlékeztetett rá élvezettel a hangjában.

Kezem ökölbe szorult, az ő arca továbbra is nyugodt volt . Talán azért nem ideges, mert azt hiszi fegyvertelen vagyok? Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Az öklöm volt olyan pusztító, mint a kedvenc CSRX-300 sniper puskám. Megindultam felé, öklöm készen állt, hogy bezúzzam a koponyáját.

Egy tized másodperc alatt eltűnt, öklöm pedig a falba vágódott. Hátam mögül elismerő füttyögést hallottam.
Emberfeletti gyorsasággal is rendelkeztek ezek a kísérleti patkányok.

- Tényleg vigyáznom kell veled, még kárt tettél volna az arcomban - szikrázó tekintettel kihúztam a vérző kezem a falból és szembefordultam vele. Kifejezetten ügyeltem rá, hogy a tekintetem ne emelkedjen fentebb az orra hegyénél.

Egy perverz vigyor terült szét az arcán.

- Nehéz így koncentrálnom, ha meztelenül ugrálsz előttem! – nem sikerült kizökkentenie a harc hevéből, hiába feledkeztem meg teljesen a ruháimról. Továbbra is támadásra készen álltam, habár az arcom érezhetően egy árnyalatnyival vörösebb lett.

A szégyentől és bennem izzó haragtól egyaránt.

Valóban emlékezetes éjszaka volt, egy percét nem fogom elfelejteni, amíg bosszút nem álltam az engem ért megaláztatás miatt. Nevetség tárgyává tett és addig nem nyugszom míg le nem verem ezt rajta.

Egy mobiltelefon rezgése törte meg a feszült csendet, a hang a padlón felejtett nadrágja zsebéből jött.

Egyszerre mozdultunk.

Én voltam a gyorsabb, sikerült felkapnom a nadrágja szárát és előkapnom belőle a mobilját. Miután megszereztem amit akartam, azonnal az arcába vágtam a ruháját, így sikeresen elslisszoltam mellette. A bezárt ajtó nem jelentett különösebb akadályt fájó ökleimnek, mely már így is vérzett az előbbi elvétett ütéstől. Nem érkeztem kitapogatni az ajtóba beépített vésznyitót, mert Sasuke visszarántott a vállaimnál fogva. Rúgni készültem, de könnyedén hárította, mintha olvasott volna a mozdulataimból.

- Szörnyeteg – sziszegtem csak úgy magamban. A bokámat kirúgta, majd teljes testsúlyával rám nehezedett. Egyik kezével lefogta a csuklómat, és csak most realizáltam, hogy mennyire is intim helyzetben vagyunk.

Ő is meztelen volt még.

A gerincemen hideg borzongás futott végig a következő percek lehetséges kimenetelétől. Próbáltam szabadulni alóla, de ez csak rontott a helyzetemen. Felmordult, éreztem, hogy felizgatta a szorult helyzetem. Lehunytam a szemem, vártam arra, minek most meg kell történnie.

A telefon rezgése abbamaradt.

Hallottam még ziháló hangját, de másodpercekkel később sem rázta meg az ölemet szétfeszítő kín.

Kipattant a szemem, ahogy egy könnyed mozdulattal kicsavarta a kezemből a telefonját. A képernyőjén láttam még kitől érkezett a nem fogadott hívás.

- Suigetsu?! – sipítottam fel.

- Suigetsu, a pultos fiú az én emberem – felelte büszkén a döbbent arckifejezésem látva - Nemsokára foglalkozom veled is, de remélem nem tervezel elszökni vele. Mert akkor kénytelen lennék őt eltávolítani az útból. – A fenyegető hangnemtől kirázott a hideg. Sasuke egy kézzel tárcsázta Suigetsut.

Tisztán értettem minden egyes szót amit váltottak.

- Remélem nem zavartam meg semmit, Főnök – Sasuke lepillantott rám, alaposan végigmért.

- Mondjuk úgy, hogy sosem alkalmas időben hívsz – sóhajtotta, miközben kebleimen időzött.

- Van egy jó, egy rossz és egy érdekes hírem – Sasuke megfeszült, senki nem szeretett rossz híreket kapni – Azt hiszem a jóval kezdem – jött a vonal túlsó végéről a bizonytalan válasz – A pia hatott, mindenki halott egy embert leszámítva - kitágultak a szemeim a döbbenettől, ajkaim elnyíltak. Az egész klánom halott?!
Talán meghallgatták imáimat?

- Haruno Hayatot kivéve – fejezte be Sasuke élesen Suigetsu mondanivalóját. Visszavonom... süket fülekre találtak az esti könyörgéseim.

- I-igen – pillanatnyi csönd, míg Suigetsu Sasuke válaszára várt. Az Uchiha mérgében jobban megszorította a csuklómat, amitől felszisszentem.

Azonnal észbe kapott és enyhített a szorításon.

- Még valami? – kérdezte feszülten.

- Találtam a pincében egy nőt és egy kisfiút, inkább rabok voltak, mint yakuza tagok. Mi legyen velük? – megfagyott az ereimben a vér.

"Ne,ne,ne"

- Mégis mi lenne? – kezdett bele vérfagyasztóan a férjem – Fejezd be a munká... – elüvöltöttem magam.

- HAGYD ŐKET BÉKÉN! BÁRMIT MEGTESZEK, CSAK NE BÁNTSD ŐKET! – fakadtam ki. Zihálva kapkodtam a levegőt, a kétségbeeséstől remegni kezdett a testem – Kérlek! Bármit megteszek – kezdtem bele a szánalmas könyörgésembe, tekintetem felemeltem a tűzvörös szemeibe.

Suigetsu elhallgatott, Sasuke meghökkenve méregette az arcomat.

- Egy yakuza sosem kér – engedte el a csuklómat.

- Csak öl és elvesz – fejeztem be színtelen hanggal. A torkomat a sírás marta. Ha anyáék meghalnak, az életem értelmetlenné válik.

- Főnök...? – hallottam meg Suigetsu tétova hangját a mobilból. Sasuke idegesen beletúrt a fekete tincseibe, a tűz kialudt a szemeiben.

- Hallottad az asszonyt! Hozd fel őket sértetlenül a szobához! Utána eldöntöm mi lesz – Sasuke kinyomta a telefont, majd lemászott rólam.

Én még mindig a padlón feküdtem hevesen dobogó szívvel. Valahogy nem jutott el a tudatomig az előbbi. Sasuke megkegyelmezett a szeretteimnek egyelőre...

- Öltözz! – dobta rám a fehér ingjét, miközben ő villámgyorsan magára öltötte a fekete nadrágját.

Robotos mozdulattal tapogattam ki a ruhadarab elejét. Tekintetem megakadt a vörös-fehér legyezőn. Sasuke észrevette, hogy bámulom a klánjának szimbólumát.

- Uchiha Sakura! – szólított meg erélyesen – Mától fogva az Uchiha klánhoz tartozol, a millió szabály megtanulásán felül köteles vagy az általad oly annyira gyűlölt klán jelét a hátadon viselned – az arcára néztem, majd más választást nem látva engedelmeskedtem a parancsnak.

Felvettem az ingjét, amit egy övvel fogattam össze. A selymes anyag rám simult, és combközépig takart is valamelyest. Ha lehajolok, akkor viszont teljes belátást adok az alsó felemről. Kezem a fiók gombjára kulcsolódott, de Sasuke a lábával betolta azt.

- Mit akarsz elővenni? – kérdezte kíméletlenül.

- Nyilván egy T13 Impact Fuse típusú kézi gránátot – feleltem gúnyosan, ahogy a hiányos alsó öltözékemre mutattam. Nem értette a célzást – Fehérneműt – felvonta a szemöldökét, majd egy sejtelmes mosolyt villantott. Sarkát beakasztotta a fiók szélébe és kihúzta azt. Gyorsan be akartam nyúlni az első darabért, de Sasuke csak megfogta a csuklómat.

- A-a – tiltotta meg a cselekedetemet. Egyre jobban elvörösödtem, nem mutatkozhatok így az anyám és az öcsém előtt! – Majd én! – elkezdett kutatni a fehérneműim között, alaposan végigtapogatott minden darabot. Kívülről és belülről is átvizsgált mindent, mígnem egy fehér egyszerű darabon meg nem állapodott a keze.

- Ez a legbiztonságosabb – nyújtotta felém, én pedig dühösen kikaptam a kezéből.

- Komolyan azt hiszed, hogy a bugyimban fogok rejtegetni valamit? – kérdeztem kissé idegesen.

- Tökéletes hely egy mikrochip elrejtéséhez! – vágott vissza. Mégis ki az az elmebeteg, aki ott rejtene el egy mikrochipet...?! – Az elővigyázatosság sosem árt – magyarázta az arckifejezésem látva.

Szemforgatva elfordultam és felhúztam a fehérneműmet, miközben magamon éreztem az Uchiha tekintetét.

Lépteket hallottam meg a folyosón, az ajtón levő résen keresztül láttam, hogy anyáék jönnek Suigetsuval a hátuk mögött.

Hátranéztem Sasukéra, gyomrom egyre kisebbre zsugorodott a rám törő idegességtől. Nem tudom milyen döntést fog hozni.

Uchiha Sasuke vetett rám egy utolsó pillantást mielőtt kitárta volna az ajtót...

Csütörtökön dolgom akadt, de gondolom nem bánjátok, ha hamarabb jön rész xD