Sakura:

- Vége van - suttogta Sasuke.

A lábaimat elhagyta az erő, az ürességet a megkönnyebbülés váltotta fel. Haruno Hayato halott, többé nem árthat a családomnak.

Sasuke elengedett, arcomat a blúzom ujjába töröltem, de csak elmaszatoltam a vért. Vettem a bátorságot, először anya, majd Shouta szemébe néztem.

- Sakura - lábadt könnybe anya szeme, míg Shoutából is feltört a zokogás.

- NEE-CHAN! - bömbölte, majd felém rohant és átkarolta a derekamat - Megmentettél minket! - Leguggoltam hozzá, hogy visszaöleljem.

Nem érdemlem meg az angyali öcsémet. Nem a gyilkost látta bennem, hanem a megmentőjét. Talán még túl fiatal, hogy felfogja mit is tettem pontosan. Anya is sietve állt fel és futott felénk. Gyenge karjaival átölelt mindkettőnket, vékony teste reszketett az átélt izgalmaktól. Attól tartottam, hogy a szíve nem fogja elbírni ezt a sok stresszt, ezért próbáltam nyugalmat varázsolni erre a feszült légkörre.

- Minden rendben lesz! - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Nem szívesen szakítom félbe a családi egyesülést, de az átjáró kezd kinyílni! - szólalt meg feszülten Jiraya.

Sasukéra pillantottam, aki a klónt vizsgálta át, majd Jiraya figyelmeztetésére felkarolta Narutot. A szőke nagyokat nyögött fájdalmában, a vérzés nem akart elállni. Látszott rajta, hogy nagyon rosszul van.

- Mennetek kell! - mértem fel a helyzetet és kiszabadítottam magam az ölelésből.

- Nee-chan... - Anya nagy levegőt vett, Shoutát karjainál fogva húzta maga után, míg Jiraya mutatta az utat.

- Várni fogunk rád, Sakura! - ezek voltak anya utolsó szavai mielőtt eltűntek volna a látóteremből.

Torkomat sírás marta, de a könnyeimnek nem adhattam még utat. Nekem még itt befejezetlen ügyem volt.

- Nekünk is le kellene lépnünk! - léptem Sasuke mellé. Az Uchiha a klónra tekintett, majd valami fura kézjelet formált és torkából tűzgolyó tört elő. Már másodszor lehettem tanúja ennek a természetfeletti képességének.

A klón teste égni kezdett. A mesterséges bőr elszenesedett, még az acélváz is megolvadt a magas hőmérséklettől. A bionikus kék vér mentem elpárolgott ereiből.
Semmi sem maradt belőle ami a tökéletességére utalt volna.
Csak egy rakás szeméthalom.

Az apám teste még arra sem volt méltó, hogy eltüntessük. Hadd lássák mily nevetséges halált halt az öreg. Hadd tudja az egész kerület, hogy Haruno Hayato örököse én lettem!
A Haruno név ezennel kihalt a nagy yakuza klánok nevei közül, hiszen minden örökségem a férjem klánjára száll pusztán a törvények miatt.
Csak azért mert lánynak születtem.
Igazából nem bántam. Amíg anyáékat a felszínen biztonságban tudhatom - nagyobb biztonságban mint itt - addig azt kezdenek a pénzzel és területtel amit akarnak.
A testem Uchiha Sasukéhoz tartozik egyes-egyedül, ha nyerészkedni akar ezen, akkor fogam összeszorítva engedelmeskedem neki.
Tartozom neki.
Én pedig minden tartozásom megadom.

Naruto egy közeli raktárba irányított minket, ahol meg tudtunk húzódni az új mutáns őrök elől.  A mennyezet szétnyílt és négy vagonnyi rakomány ereszkedett alá. Ajkaimra haraptam, remélem sikerül megbújniuk az egyik kocsin, ami ki fogja őket emelni a felszínre.

- Ne aggódj Sakura! Jiraya rengetegszer csinálta már ezt - próbált nyugtatni a szőke. Fél lábbal a sírban van és még így is engem próbál megnyugtatni.

- Inkább azon aggódjunk, hogy ránk ne találjanak! - Sasuke a raktár végébe vonszolta barátját, míg én feszítővassal kinyitottam a hátsó kijáratot.

- Szabad a pálya! - Már épp indultam volna ki, de hátam mögül puffanást hallottam. Naruto a földön feküdt eszméletlenül, Sasuke elég nyugodtan állt mellette a helyzethez képest. Gondolom nem sok minden tudja kihozni a sodrából.

- Sakura! - szólított meg komolyan - Tegnap a vérednek köszönhetően tudtam gyorsan felépülni - nagyokat pislogtam rá, nem igazán értettem az összefüggést - A vérednek gyógyító hatása van az apád mutánsirtó mérge ellen. Személyes tapasztalat... - a döbbenettől megnyikkanni sem tudtam - Erről csak Izumi és Itachi tud, de megeskettem őket, hogy az én apámnak erről ne szóljanak egy szót sem.

Sasukéról a szőkére esett a tekintetem.

- Mit akarsz mit tegyek? - kérdeztem halkan, de annál határozottabban. Egy tőrt vettem elő.

- Elég egy kis vágás - hajtotta le a fejét - Sajnálom - megmetszettem vékonyan a bőrt és Narutohoz léptem. Meglepett a bocsánatkérése.

A yakuza tagok nem szoktak bocsánatot kérni.

- Ne sajnáld. Végre hasznom is van - fejét az ölembe vettem, nem igazán tudtam mit kellene csinálnom.

- Csak kend szét az arcán - felelte. 

Szétkentem, de jó néhány pillanatig nem történt semmi. Az őrök kiabálása viszont arról árulkodott, hogy megtalálták a hullát és roncsot. Jobb lenne mielőbb lelépni innen, hisz Naruto szivárgó vére egyenesen mutatta a búvóhelyünkre az utat. Már épp mondani akartam Sasukénak, hogy kapja fel a szőkét és húzzunk innen, de ekkor a vérem szép lassan felszívódott az arcáról.
Az oldalán levő lyuk gyógyulásnak indult. Mi több kilökte magából a golyót, amivel megsebesítették.

Az őrök rohantak, Naruto pedig magához tért. Úgy pattant fel, mintha semmi baja sem lett volna.

- Mi történt? - nézett körbe értetlenül. Az én arcom is ugyanolyan, ha nem nagyobb értetlenségről árulkodott.

Sasuke pedig  az"én megmondtam" arckifejezést öltötte fel.

- Az van, hogy most futunk! - kapott fel a karjaiba, és szinte kilőtt a raktárból. Naruto vigyorogva tartotta mellettünk a lépést.

- Soha nem voltam ilyen jól! Bár érdekelne, hogy gyógyultam meg ilyen gyorsan - nézett ránk slamposan.

Én megnémultam, Sasuke pedig az utat figyelte.

- A démon ereje biztosan - vonta meg a vállát. Naruto még egy darabig figyelte az Uchiha vonásait, majd előre fordult, ahogy nem tudott meg többet. 

Több kerületen átcikáztunk, utunk pedig az északi negyed elhagyatott részén ért véget. Régen a Yamanaka klán kezén volt ez a terület, de azóta már átköltöztek a déli luxusabb részlegre. Egy ormótlan téglaépítésű ház előtt álltunk meg. Az ablakok nagy része be volt törve, kisebb részén pedig nem is volt üveg, az ajtót pedig csak a szentlélek tartotta a helyén.

- Üdv a bázison! - kurjantotta el magát Naruto.

Sasuke lerakott, én pedig folyamatosan támadók után nézelődtem.

- Biztonságos - közölte Sasuke.

- Itt van olyan hely? - pillantottam fel rá kétkedve.

- Igaza van - tette hátra kezeit Naruto - De ahol mi vagyunk, ott csak biztonságban lehetsz - mosolygott rám idétlenül.

Karin hangja szűrődött ki, szinte feltépte az ajtót.

- Végre itt vagytok! - sóhajtotta megkönnyebbülten - Sok megbeszélnivalónk van! - bementünk és Suigetsut pillantottam meg a kanapén. Nagyon rosszul nézett ki, pont úgy, mint az előbb Naruto.

Sasukéra vetettem egy oldalpillantást, de ő ignorált engem. Túl sok a szempár, de csak én tudom Suigetsu életét megmenteni!
A tőröm után tapogattam, de az nem volt a helyén. Elejtettem volna?
Amíg Karin Narutoval beszélt, addig észrevettem, hogy Sasuke Suigetsu felé sétált és oldalán ott díszelgett az én tőröm, melynek pengéjét az én alvadt vérem díszítette. Az ujját végighúzta, enyhén befogta a vörös nedű, majd megérintette a férfi csuklóját, mintha csak a pulzusát akarta volna ellenőrizni.

A vér beszívódott.

Sasuke felállt, és csatlakozott Karinék beszélgetéséhez.

Elképesztő észjárása van Uchiha Sasukénak.

Ha meg akarok tőle szabadulni, sokkal agyafúrtabbnak kell lennem!