Sakura:

- Tessék?! - hápogtam magas hangon.

Sasuke szeme is felakadt. Miért készült belőlem vagy több tucat klón? Mégis mit tervezett az öreg?

- Főnök? - várta a további parancsot Suigetsu.

- Folytatjuk, amit elkezdtünk! - jelentette ki megfontoltan - Utána ráérünk nyomozni.

Elsütöttem a fegyvert és az utolsó támadót is leszedtük.

- Akkor már csak az apám maradt - összegeztem.

- Megtaláltuk! - kiáltotta izgatottan Suigetsu. Élénk lövöldözés vette kezdetét, én lélegzet visszafojtva vártam.

- Csak klón volt - jelentette Juugo.

- Az öregből is van pár példány - közölte Karin.

- Találjátok meg az igazit, a többit hagyjátok ránk! - tudomásul vették a parancsot.

Percekig csak a lövéseket és szitokszavakat lehetett hallani a mikroporton keresztül.

- Megvan! - kiáltotta izgatottan Karin. - Bal vállán eltaláltam, és a déli kijáraton át távozott.

- Ott leszünk! - vette Sasuke az irányt a kijárat felé – A karod hogy van? – intézte felém a kérdését.

Tegnap lövés érte a vállamat, de reggel Karin helyrerakta a sérüléseimet, így csak egy kis kör alakú heg emlékeztetett a golyóra.

- Soha jobban! – feleltem lelkesen, szememmel folyamatosan a kijáratot szugeráltam. Kirohant az apám, de Sasuke nem érkezett szólni, így lőttem.

A fején ért lövés következtében kék vér fröccsent szerteszéjjel, amit még én is láttam a magasból. Hangosan felciccentem, hisz csak egy klón volt.

- Bemegyünk! – ugrott le, én pedig leszálltam a hátáról. Sasuke ment elől, míg én szorosan mögötte.

- SUIGETSU! – hallatszódott a kétségbeesett sikítás Karin részéről.

- Mi történt? – kérdezte azonnal Sasuke. Juugo válaszolt.

- Suigetsut eltalálta egy nem közönséges lövedék. Nem bír felkelni és az ereje is folyamatosan hagyja el – jelentette.

Rögtön leesett, hogy ugyanarról a lövedékről beszélünk, mint amivel tegnap megsebesítette az apám Sasukét. A folyosó mélyen a föld alá vezetett, a neoncsövek megvilágították apám vörös vérét a padlón.

- Erre járt. – Azonban a nyomok megszakadtak. Innen csak kifele lehetett menni, hacsak...

Egyszerre tekintettünk fel a mennyezet felé.

- Egy szellőző nyílás – Sasuke megropogtatta a nyakát és hátrább parancsolt. Engedelmeskedtem neki.

Ha valami robbanószer van a kis ajtó mögött, Sasuke teste nagyobb eséllyel éli túl, mint az enyém.

Elrugaszkodott és könyökkel behorpasztotta a fémajtót. Szerencsére semmi sem volt mögötte.

- Túl szűk – húzta el a száját. Sasuke elég kigyúrt figura volt, de az apám sem haladhatott ebben valami gyorsan.

- Majd én! – Sasuke leugrott és szikrázó tekintettel vett szemügyre – Meg tudom csinálni! – győzködtem tovább.

Megragadta a csuklóm.

- Jobban teszed, ha vigyázol magadra! Még szükségem van rád! – határozottan bólintottam egyet, és bebújtam a szellőző nyílásba.

Persze, hogy szüksége volt rám, általam lesz hozzáférése a Harunok örökségéhez.

Sötét volt bent, de az apám vérébe sikerült beletenyereltem mindig, így biztosra tudtam, hogy jó irányban haladok. Pár percnyi kúszás után fény szökött a látóterembe. Egy rács volt belökve, így tudtam merre ment tovább az öreg. Leadtam Sasukénak a koordinátáim, ahogy hallottam újdonsült férjem teljes erejével belevetette magát a harcba.
Karin csak stabilizálni tudta párja állapotát, javulni nem javult, azonban legalább rosszabb sem lett a helyzete.
Recsegni kezdett a vonal, tudtam, hogy hamarosan hatótávolságon kívülre fogok érni.

- Kawasaki tömb 3/A – adtam le az utolsó címem, majd futottam tovább a nyílt utcán. Igyekeztem cikázva haladni és az apám fejével gondolkodni.

Vajon hova tarthat? – elmélkedtem magamban.

A vérnyomait követve egyre egyértelműbbé vált, hogy merre is haladhatott. Igyekeztem gyorsítani, hisz az apám épp a szállítmány felé tartott.
A Bűn városának egyetlen kijárata épp pár háztömbnyire volt tőlem, egészen biztos, hogy meg akart innen lógni, majd újult erővel és játékszereivel visszatérni a bosszúért. Azonban anyáék is ott tartózkodtak jelen pillanatban, csak Naruto és Jiraya erejében tudtam bízni, hogy képesek megvédeni a családomat.

Már csak egy utcasarok választott el, amikor a lövöldözés kezdetét vette.

A látvány valósággal letaglózott...

A saját hasonmásom szegezett pisztolyt anya fejéhez, Shouta pedig apám karjaiban vergődött. Naruto oldalából szivárgott vér, míg Jiraya felemelt kezekkel adta meg magát. A szőke fájdalmasan vonaglott az aszfalton, és a kéjenc arcát is fájdalom uralta a fiú szenvedése láttán.

És ilyenkor nem tudok szólni Sasukénak!

- Megállni! – üvöltöttem vérfagyasztó hangon, miközben az egyik pisztolyt apámnak, a másikat a klónom felé szegeztem.

Naruto:

Sasuke anyósát és annak gyerekét könnyűszerrel átcsempésztük a városon. Éles szaglásomnak köszönhetően ki tudtuk kerülni azon Harunok embereit kik nem estek a genjutsu fogságába. A szállítmány érkezésére vártunk, addig fedezékbe vonultunk a szomszédos utcába. Egy elhagyatott raktárban húzódtunk meg, az ajtó résén keresztül figyeltem az emberek mozgását és viselkedését. Eddig négy mutáns őrt szúrtam ki, elég nehéz dolgunk lesz, hogy hármójukat átcsempésszük. A szállítmány megérkezésekor ez a négy őr fogja felügyelni, hogy a város ellátmánya igazságosan legyen elosztva.

A gazdagabb része kapja a luxusholmikat, míg a szegényebb negyedek a hulladékot. A klánok rendelései nem az étel- és ruharakománnyal jönnek, hanem titkos időpontokban.

Jiraya az ablak mellett telepedett le és néha ő is kinézett. Szinte egyszerre káromkodtuk el magunkat.

- Mit keres itt Orochimaru? – tettem fel a kérdésem és kezem ökölbe rándult az ismerős férfit látva.

Általa lettem az ami. Egy szörny. A legerősebb mutánsok egyike.

Gyűlöltem a fickót. Sosem felejtem el azt a sok szenvedést, mik a kísérletei okoztak nekem! Csak egyszer kerüljön a kezeim közé és esküszöm, hogy széttépem!

A düh kezdett eluralkodni rajtam, ereimet elöntötte az erő.

- Naruto! – szólt rám erélyesen Jiraya. Vöröslő szemekkel tekintettem fel rá – Tudom, hogy mit érzel! De ennek nem most van itt az ideje! Emlékezz mit tanítottam! – mélyeket sóhajtottam, légvételem szabályozódott.

Sikerült lecsillapítani a féktelen haragot bennem.

Egy rózsaszín villanást láttam és pontosan négy lövés dördült el.

Fel sem tudtam ocsúdni a döbbenetemből. Sasuke ódákat zengett Sakura képességeiről, és valóban el kellett ismernem, hogy nem túlzott az Uchiha. A négy lövés végzetesnek bizonyult.

- Menjünk! Itt van az esélyünk! – Orochimaru sem volt a képben, így egérutat nyertünk.

Megfogtam a kölyköt, Jiraya pedig a nőt húzta maga után.

- Nee-chan! – ordította el magát Shouta.

A lány gépiesen felénk fordult.

A következő pillanatban eldördült a fegyvere és pokoli fájdalom járta át az oldalamat. A kölyök kiesett a kezemből.

- Sakura? – vért köhögtem fel. Nem értettem, mi folyik itt.

A rózsaszín rendellenesen gyorsnak bizonyult, Jirayát elrúgta jó pár méterrel odébb és anyja fejéhez szegezte a pisztoly csövét.

- S-sakura? – csordult ki a könnye a nőnek.

Ekkor megéreztem, hogy nem halandó illata van a lánynak.

- Oto-sama? – a lény hangja kísértetiesen hasonlított Sakuráéhoz, de elég élettelen volt. Parancsra várt.

Megjelent a Haruno klán vezére, kezével a bal vállán szorította el a sérülését. Shouta sokkot kapott, majd csak akkor eszmélt fel, mikor az apja a karjaiba vette és rángatni kezdte őt a kijárat felé.

- SHOUTA – üvöltötte a nő.

A klón Sakura kibiztosította a tárat, készen állt az újabb gyilkossághoz. A francba, miért nem gyógyul gyorsabban a sérülésem?!

- Megállni! – üvöltötte egy vérfagyasztó hang, ami kétségkívül a valódi Sakurához tartozott.

Egész gyors voltam XD