Sakura:

Sasuke gyorsan befejezte az evést, míg a többiek ráérősen költötték el a reggelijüket. Hallottam, hogy megjött Naruto, és Sasuke kiment hozzá megbeszélni a nap részleteit.
Sosem féltem egy vadászattól sem, de most alig tudtam leerőltetni a sonkás szendvicset a torkomon. Anya aggódva figyelt engem, míg Shouta mit sem érzékelve a feszültségből nyugodtan lakmározott.

Jiraya nyitott be sötét arckifejezéssel az arcán.

- Baj van - húzta el a száját - A mai szállítmánnyal kell anyudékat kicsempészni - rögtön csend támadt a helyiségben.

- Arról volt szó, hogy az előbb az apám, utána anyáék - akadtam ki. Csak az apám halála után lehet anyáékat biztonságosan kijuttatni, addig esélytelen.

- A XinHua kutatólaborjából elszabadult valami ragály, amit a nyugati szomszéd kormánya próbált eltitkolni, viszont a vírus gyors terjedésének köszönhetően világméretűvé nőtte ki magát. Egyre több országban jelent meg az influenza szerű megbetegedés és hogy gátat szabjanak a terjedésnek le fogják zárni a határokat. Ma éjfélig kell Amerikába érnünk - valósággal sokkolt mindenkit az információáradat.

A fejemet ingattam. Már sehol sem biztonságos? Itt őrült gyilkosok és mutánsok szaladgálnak, odakint pedig valami vírus tombol. Itt még csak-csak meg tudom őket védeni, de olyan gyenge immunrendszerük van, hogy azonnal elkapnák a betegséget odakint.
Mit tegyek?

- A vírustól nem kell tartanod, abszolút zárt környezetben lennénk. Ott még mindig nagyobb biztonságban vannak, ha bármi is történne az orvosi ellátás ott még mindig messze jobb, mint itt - ebben igaza volt Jirayának. Anya szívbetegségét is jobban kordában tudnák tartani.

- Nee-chan - húzta meg a blúzom ujját Shouta.

- Mennetek kell Shouta! - döntöttem el gyorsan, hisz minden perc számított. Tokyo és Los Angeles közötti távolságot tizenegy óra repüléssel lehetett megtenni. Legkésőbb tízig ki kell juttatni őket, hisz még Tokyo is egy óra út autópályán 150 km/h-val tépve.

Az órára pillantottam.

Mindössze három óránk van ezt megvalósítani.

Narutoék jöttek be, a szőke nagyon pötyögött valamit a telefonján.

- Hali, hallottunk mindent - köszönt Naruto, majd kiroppantotta a nyakát - Azt hiszem, ma is szükségetek lesz rám - Sasukéra sandított - Írtam anyának, hogy legjobb haveromnak kell segítenem, így ne is várjon ebéddel - Sasuke laposan pillantott rá.

- Meg tudjuk oldani a helyzetet - jelentette ki a fekete, de Naruto átkarolta a nyakát és nevetve oldalba bokszolta.

- Ugyan Teme ne szégyenlősködj! - nevetett zavarában még hangosabban.

- Mit tettél már megint te Lüke? Anya előtt kész életveszély titkot tartani - szólalt fel Karin.

- Én?  - nézett rá vérig sértve - Kikérem magamnak, én jó fiú voltam - húzta fel az orrát, mire a vörös csak a szemét forgatta.

- Anya úgy is rájön - legyintette meg a kezét. Az Uzumaki fivér mintha nagyot nyelt volna.

Sasuke beleegyezően sóhajtott.

- A terv csak annyiban változik, hogy Naruto akkor Jirayával tart. Én Sakurával, ti hárman fedeztek - mutatott Suigetsuékra. Mindenki foglalja el a helyét! - osztotta ki a parancsot Sasuke.

Az említettek felálltak és kimentek, míg végül csak én, anya, Shouta és Sasuke maradtunk bent.

- Igyekezz! - fordult ki utolsóként az ajtón.

Elbúcsúztam anyáéktól és megígértem, hogy követni fogom őket Amerikába, amint lerendeztem az itteni szálakat. Shouta visszafojtotta a krokodilkönnyeket, hisz megígérte, hogy vigyázni fog anyára helyettem és büszke leszek rá, amint újra találkozunk. Csontropogtató ölelésben részesítettem őket, tudtam, hogy nagyon sokáig nem fogunk találkozni. Sasuke zsarolásra használhatja őket, tisztában voltam vele.
De inkább ő, mint az apám.

Anyáék felkapták a zsáknyi cuccaikat, és elhagytuk az étkezőt. A folyosón Jiraya és Naruto várta anyáékat, majd velük mentek tovább. Addig néztem őket, míg be nem fordultak a sarkon, a gyomrom görcsbe rándult. Lehet most látom őket utoljára élve.

- Biztonságban lesznek - jelent meg hirtelen mögöttem az Uchiha, de nem ijedtem meg. Két revolvert nyomott a kezembe - Készen állsz? - hosszan sóhajtottam, és kizártam minden aggodalmat magamból.
Ma sikerre visszük a vadászatot, kétségeknek helye nincs.

Látta megváltozott tekintetem, ezért újra elmondta, amit tudtam. A terv egyszerűnek tűnt. Én leszek a csali, míg a többiek gondoskodnak az épségemről. Az apám pont ilyesmire számít majd, szóval ennél grandiózusabb trükköt kell bevetnünk. Sasuke kitalálta, hogy az egész kerületet genjutsu alá fogjuk vonni egy hologram segítségével.

- Menjünk! - elraktam a fegyvereket, menet közben pedig lófarokba kötöttem fel a hajam.

A beszivárgás a Harunok területére egyszerűen ment. Az egykori főhadiszállás kongott az ürességtől és hulláktól egyaránt. Folyamatosan éberek voltunk, de senki és semmi sem támadott meg minket miközben a legfelső emeletre igyekeztünk. Sasuke berúgta az ajtót, ami a tetőtérre vitt minket, szerencsére ott is tiszta volt a terep.
A fekete hajú játszi könnyedséggel ledöntötte a Harunok címerét, ami egy fehér kört ábrázolt. A szobor az utcára hullott és tucatnyi darabra esett szét. Hatalmas porfelhő alakult ki odalent, a csattanást érzésem szerint a másik kerületben is hallhatták. Sasuke a táskájából nyilván nem kapott elő egy tizenkét méteres magasságú legyezőt, mely az ő klánját szimbolizálta, de egy zászlót simán a betonba mélyesztett.
Nem éreztem sajnálatot, pusztán megkönnyebbülést.

A zsebemből elővettem Suigetsu ketyeréjét, egy kerek fémdobozkát, aminek az oldalán volt egy gomb, középen pedig egy nyílás. Letettem pár méterre a zászlótól, az oldalán aktiváltam a szerkezetet. A mennyezetre az Uchihák címere vetült ki.
A Bűn városának minden klánja láthatta a jelet. Most már tudták, hogy kihez is tartozik a Harunok területe.

Ha bűnözők "becsület"kódexéhez ragaszkodtunk volna, akkor ezt nyilván csak apám halála után tehettük volna meg. Bosszantó, de még ő ennek a területnek a vezére, azonban a halála pillanatában az Uchiháké lesz a terület.

Hisz én már többé nem voltam Haruno. Uchiha pedig csak akkor leszek igazán, ha a klán vezére is elfogad annak.

Sasuke aktiválta a Sharingant és a legyező vörös részébe három tomoe jelent meg, amit egy fekete karika kötött össze. Bárki aki a kerületben felnézett rá az Sasuke genjutsujának a hatása alá került. Pár perc múlva a Haruno klán szövetségesei lepték el az utcát, Suigetsuval pedig mikroporton keresztül kommunikáltam és mondtam kiket érdemes elsősorban kikérdezni. Mivel már egy ideje beépített ember volt, így könnyen megtalálta és kiismerte a nagykutyákat.
Az apám nem jelent meg a csőcselék között, valószínűleg a föld alatt lehetett mélyen.

De Suigetsunak sikerült kideríteni hogy hol lehetett és milyen csapdákkal, illetve mesterlövészekkel vette magát körbe.

Karinnak és Juugonak Sasuke továbbította a forró drótot.

- Menjünk! - guggolt le Sasuke és habozás nélkül, szinte rutinosan másztam fel a hátára.

Ma végre pontot tehetek az ügyünk végére. Két revolverrel és négy mutánssal felvértezve tartottam a Kyushuu negyed felé, amely remélhetőleg apám végső nyughelyeként fog szolgálni.

Sasuke és én élvezettel szedtük le a mesterlövészeket a levegőből, míg Karinék lent tisztították meg a terepet.

A tüzelések hangja elhalkult, percekig csak a légzésüket hallottam a mikroporton keresztül. Egy ajtó nyikkanása hallatszódott át, majd a többiek döbbenete.

- Ezt látnotok kellene - közölte Suigetsu elhalt hangon.

- Mi az? - mordult fel Sasuke, de nem a düh hatotta át. Inkább az aggodalom.

- Egy csomó test üvegekben, ami folyadékban úszkál.

- Klónok - nyugtázta Sasuke.

- De Főnök... mind Sakurára hasonlít...

Megj.: A valóság és a történet járványa pusztán véletlen egybeesés. Kommentben nehogy azzal gyertek, hogy szerintem a kínai laboratóriumból szabadították ránk a vírust, nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek.
A fanfic csak fikció.
Köszönöm! 🙏