Egy sötétbarna hajú nő feküdt a puha ágyban. Rowel finoman fogta a kezét, közben kétségbeesett mondatokat súgott neki, ígéreteket tett, dús fürtjeit simogatta, időnként arcát is megérintette. Azonban mind közül egy volt különösen lényeges, ugyanis a férfi hiába próbálkozott, ennek az értelmére nem tudott rájönni.

– Malina – sóhajtott –, idáig minden rendben volt, tetted a dolgod, hamarosan talán vége lett volna. Miért változtál meg ennyire? Mi az, ami ezt tette veled?

Rowel tisztában volt a ténnyel, hogy felesége nem hallja őt, de feltette ezen kérdését újra és újra, hátha ő maga majd valamiféle válaszra lel. Azonban ez nem így történt, akárhogyan is törte fejét, semmilyen logikus magyarázatot nem talált. A legmesszebb is azzal jutott, hogy talán hitvese gyermeket akar még mindig, és ezzel próbálta jelezni mindezt.

Gondolatmenetét meg kellett szakítania, mivelhogy felesége lassan kinyitotta szemhéját, és pillái alatt az ágy szélén üldögélő férjére tekintett. Kék íriszében félelem csillant, de nem mozdult meg, vagy reagált Rowel közelségére. Párja még mindig Malina kezét fogta, hüvelykujjával kézfejét cirógatta, közben megkönnyebbülten kifújta a benntartott levegőt.

A nő is nyugodtabbnak tűnt, miután látta a férfi arcát, mert Rowel őzikebarna szeméből egyfajta megtörtséget, gyengeséget lehetett kiolvasni, amely nem jelzett előre bármilyen erőszakos kitörést.

– Aludj, most pihenned kell! – szólt hitvese, mire Malina késlekedés nélkül magába fogadta a kellemes sötétséget, ugyanis még mindig rendkívül fáradt volt, és semmi kedvet sem érzett a munkára.

– Milyen nap van? – kérdezte szemhéja óvó biztonságában.

– Kedd.

– Ma nem dolgozol?

– Nem, tegnap tovább maradtam, ezért ma nem kell.

A hölgy hamarosan érezte, ahogy besüpped mellette az ágy, és Rowel is a matracra dől. Malina kissé arrébb húzódott, hogy teret engedjen a férjének, aki hátát feleségének vetette, majd nemsokára már mélyen aludt. Ezek szerint ezzel lezártnak találta a beszélgetést, ezért a nő is hagyta, hogy elnyelje őt a még mindig érzett kimerültség. Hamarosan a szobát már csak kettejük szuszogása töltötte be.

A hófehér bőrű, sötétbarna hajú hölgy meglepődött, mikor hitvese hagyta, hogy napokon át pihenjen. Azonban miután kicsit jobban lett, ismét szólt neki, hogy dolgozzon. De valamicskét másabb volt a viselkedése. Nem volt felfuvalkodott, nem fenyegette, Malina mégis úgy érezte, hogy ismét kitörnek majd belőle az érzelmek, amiért újból ő járna pórul. Ezért inkább meghúzta magát.

Rájött, hogy a saját házassága, a Rowel iránt érzett szerelme fogja megölni, hogyha ő maga mihamarabb nem cselekszik ez ellen. Mivel a faluban és környékén már jó ideje keringett a hír valamiféle menedékről, ezért Malina úgy döntött, jobban utánajár. Ugyanis az egyik ismerőse, akinek hátastársa különös körülmények között halt meg, mostanában erősen hangoztatta, hogy ténylegesen létezett már évek óta egy ilyen közösség.

Ezért levelet írt neki, hátha segíthet az ügyén, és a mások által rebesgetett Újvilágba jusson, ahol a másabb gondolkodású nők élnek, de a hozzájuk hasonló elveket valló férfiak is megfordultak ott. Ez tűnt a legjobb lehetőségének, így úgy vélte, nem volt más, ennél logikusabb választás. Már csak reménykedett abban, hogy az ismerőse mihamarabb válaszol...

Mindaddig meghunyászkodott, szaporán takarított, bármekkora is volt a fájdalom, amelyet a lelkében és a testében egyaránt érzett. Törött bordája óriási kínt okozott számára, bármikor egy apróbb mozdulatot is tett. Azonban nem hagyta, hogy ez megállítsa, inkább engedelmesen viselkedett, és emiatt Rowel sem piszkálta. Legalábbis azt hitte, ez volt az oka.

Tápláló, több fogásos étket főzött férjének, aki mindeközben újra munkába állt, hogy bepótolja a kihagyott időt, amellyel sok pénztől estek el. Ennek érdekében a szakállas, hosszú hajú férfi késő estéig dolgozott, majd fáradtan érkezett. Malina azonnal kiszolgálta forró teával, amelybe bort öntött, hogy az némileg megízesítse, közben folyadékkal töltse fel párja kiszáradt testét.

Egy nagy adag levest is elhelyezett elé, amelyet bőven sűrített tésztával, főtt hússal és zöldségekkel. Házastársa falánkan fogyasztotta, ahogy a később odakerülő sült tyúkhúst is, amelyet Malina hasábokba vágott, finoman fűszerezett burgonyával tálalt. Ezek után különböző habos desszerteket is Rowel éhségének könyörületére bocsájtott, majd jóllakottan, de kimerülten támaszkodott asszonya vállára, hogy az a hálószobába támogassa őt.

Malina alig bírta el szerelme óriási súlyát, főleg teste ezer fájó pontja miatt, amelyek lüktetésükkel jelezték számára, ideje lepihennie. Az ágyba zuhanó férje nyomán ő is aludni tért, azonban benne még volt annyi erő, hogy megmosakodjon, és átöltözzön az egésznapos munka után. Csak a látszat kedvéért még elmormogott egy gyors imát, majd bebújt a takaró alá, és átölelte hitvesét.

Gondolatai még mindig a szökés körül jártak, ahogy a mai nap minden egyes percében. Csak erre tudott fókuszálni, mert ez hiába volt szükséges elhatározás a részéről, fájdalmasnak érezte, különösen fájdalmasnak. Gyomra összerándult, akárhányszor csak eszébe jutott, hogy ez azt is jelentette, hogy el kell hagynia Rowelt. Azonban ő ezt igazán nem akarta. Szerette a házastársát, akármilyen is volt, valami még mindig odakötötte hozzá. Valami, ami nem engedte szabadulni, hiába is akart, mert legbelül nem érezte magát biztosnak a döntésében.

Karját erősebben párja köré fonta, arcát a mellkasába temette. Mély lélegzetet vett, orrába szívta Rowel férfias illatát, s remegve kifútja a levegőt. Úgy találta, hogy minél előbb érdemes ezeket az érzelmeket kiadnia, ezért csak kapaszkodott mélyen alvó hitvesébe, s fejben átélt vele minden közös pillanatot.

Ebben a pózban merült álomba, ahol kavargó rémképek fogadták.

Másnap az asszony nagy meglepetésére, de arra ébredt, hogy Rowel már nincs az ágyban, hanem éppenséggel az aznapi munkára készülődött. Eközben Malinát figyelte, aki egy pillanatra megdermedt, majd bájosan, kissé erőltetetten elmosolyodott. Párja őzikebarna szeme percekig csak őt fürkészte mindaddig, míg az ruháit magára kapta, s néha meg-megfeszítette kidolgozott izmait. Malina természetesen értette a közeledést, azonban még úgy érezte, nem áll készen.

Ugyanis az valószínűleg az utolsó ilyen alkalom lett volna, férjét egyébként is várta a munka, ezért ő lehajtott fejjel, kecses léptekkel Rowelhez sétált, majd egy csók keretében elbúcsúztak egymástól.

A nő az ágyra roskadt, érzelmeinek zavaros kavalkádja lesúlyozta őt. Kételkedett önmagában. Nem tudta igazából, hogy a szökés volt-e az egyetlen útja-módja ennek az egésznek. Talán Rowel még megváltozhat, jött a remény sugara elméjében. De nem fog, érkezett az elkeserítő válasz. Hiszen már annyit várt házastársára, hátha tényleg felhagy erőszakos elveivel, de idáig sem tette, ideje volt elengednie ezen hiú reményét, akármennyire is hinni szeretett volna benne.

Egész álló nap probléma volt a koncentrációs képességeivel, semmire sem tudott gondolni, csupán egyetlen szerelmére, aki késő este toppant csak be a hosszúra elnyúló favágásból. Fáradtnak tűnt és gyengének, azonban most leheveredett a kanapéra, Bote hűségesen a lábához feküdt, s Rowel jelentőségteljesen megmasszírozta ujjaival fájó nyakát és izomlázas vállát.

Malina rögtön értette a másik által sugárzott jelet, ezért elhelyezkedett férje mögött, és vékony kezével különböző módokon állt neki párja izomgörcseinek, hogy kellően elmulassza az általuk okozott kellemetlenséget. Rowel szemét behunyva élvezte a kényeztetést, feleségének mindig is jó érzéke volt az ilyesmihez. A nő kedvese nyakát is alaposan meglapogatta, eközben párja hajába is beletúrt. A férfi ellazult, idáig feszülten tartott törzsét immár nyugodtabban tartotta, válla előrebukott.

Malina elméjében egymás után törtek fel az eltemetett emlékek, a szép pillanatok, amelyeket így, közösen töltöttek. Szempillájára hamarosan nedvesség szivárgott, de a hölgy továbbra is folytatta Rowel görcsös izmainak kimasszírozását. Azonban nem telt el sok idő, mire egy sós csepp a férje bőrét érte, amelytől kissé összerándult. Mivel ezt követték újabbak is, tekintetét házastársára vetette, aki immár egy rongyos zsebkendővel törölgette orrát s arcát, amelyet gyűrött ruhájából halászott elő.

A hosszú hajú, szakállas férfi lassacskán felemelkedett az ülőhelyéről, mire Malina ösztönösen a falig hátrált. Agyában egy pillanat alatt kapcsoltak ki a meghitt emlékek, és átvette valami felette az irányítást: a rettegés. Minden olyan szép volt, nem akarta átélni ismét, ahogy Rowel megüti a semmiért. Összehúzta magát a sarokban, kezét védekezően maga elé emelte, hogy mihamarabb kivédje a barna hajú férfi fenyítését, habár nem értette önnön reakcióját.

Azonban hitvese lefagyott egy pillanatra, majd karját kitárta, és finoman házastársához lépkedett, hogy biztonságos ölelésbe vonja a síró asszonyt. Malina megkönnyebbülten kezdett hevesebb zokogásba, válla rázkódott, arca eltorzult a fájdalomtól. A félelem még mindig a múlt nosztalgikus emlékeivel együtt kavargott benne, s járt váltakozó táncot. Rowel csupán értetlenül nézte a nőt, akit oly hirtelen ragadtak el az érzelmei. Annyira, hogy még szerepéből is kiesett, csupán felesége hátát simogatta nagy tenyerével, aki még legalább tíz percig ontotta magából a könnyeket.

Miután megnyugodott, csak akkor eszmélt rá, hogy forró teával a kezében üldögélt a kanapén, és fejét Rowel széles vállának döntötte. Az őzikebarna íriszével figyelte őt, látszólag szemernyi dühöt sem érzett. Malina egy percre meginogott, ahogy arra gondolt, hogy itt kell hagynia ezt az embert, de nem tudta volna még egyszer elviselni a kínt, hogyha ez a férfi ilyen törődő is tudott vele lenni.

Férje lassan fújta ki a levegőt minden lélegzetvétele után. Hiába a masszázs, feldúltnak tűnt, ráadásul gyomra is hangosan megkordult. Malina azonnal ki akarta volna szolgálni ennek érdekében, s gyors mozdulattal felállt a helyéről, de sírástól kótyagos feje megfájdult, amint egy hirtelen mozdulatot is tett. Rowel kérdés nélkül húzta vissza, csókolta meg, majd ő maga ment intézkedni.

Két tányér maradékot fogyasztottak el egymás mellett, miután a nagydarab férfi hozott maguknak egy-egy adag ételt. A hangulat most ténylegesen olyan volt köztük, mintha mindig is így éltek volna, mint akik semmiféle problémát nem ismertek meg a kapcsolatuk során. Malinát mindez azokra az időkre emlékeztette, mikor még Rowel csupán fiatal volt, akinek tetszett egy lány és annak is ő.

Akkoriban úgy érezték, egymásnak teremtette őket a sors, de ezek az isteni jelek elmúlni látszottak, s mégis egy röpke pillanatra visszatértek. Malina nem is tudott volna senkit sem jobban szeretni Rowelnél, hiszen ő volt az első szerelme, akit azóta is ugyanúgy szeretett. Ez az érzés nem változott meg benne, bármi is történt, mert tudta, milyen jámbor ember is volt igazából az ő Rowelje. Jámbor, de gyáva ember...