Malina legutóbbi megaláztatása óta elhatározta, nem fog többet engedelmeskedni erőszakos, elnyomó férjének. Hiszen ő megpróbálkozott mindenfélével, hogy minél boldogabbá tegye, de Rowel csak nem érezte úgy, elég. Ezért a nő már majd' egy egész hete folytatott hitvese ellen hadjáratot. A férfi mintha észre sem vette volna, hogy hanyagolja a munkát, nem fektet elég időt a reggeli elkészítésébe, nem takarít. Mostanában nem is szidta, ami meglepő fordulat volt Malina életében. Talán újra régi önmaga lenne?

Még az imádkozást is elhagyta mostanában, de Rowelre mintha ez sem gyakorolt volna rá különösebb hatást. Másabb volt, toleránsabb. Malinának tetszett ez az egész, ezért úgy gondolta, érdemes lenne ráerősítenie erre a viselkedésre. Ennek okán eldöntötte, az egyik legjobb tevékenység az, ha lefekszik vele. Így megkörnyékezte Rowelt, miközben az reggelijét költötte el.

Csábos léptekkel közeledett felé, majd lassan az ölébe ereszkedett. Hitvese azonnal magához vonta, és elégedetten hümmögött is mellé. Csípőjét leszorította, s a lehető legerotikusabb módon hozzádörgölőzött párja ágyékához. A férfi jobban hozzásimult, nyakába csókolt, mire Malina ismét érezte az elfeledett, régi tüzet.

Férje az ételt is elfelejtette befejezni, olyan hévvel indult meg a hálószobába, felesége dereka köré fonta a lábát, Rowel úgy vitte őt. Leeresztette a földre, meztelen talpa a padlót érte, a falhoz szorította őt, majd dús ajkát kezdte csókolni. Bal kezével a válla felett támaszkodott meg, míg jobbja egész testét bejárta, közben nagy odaadással foglalatoskodott nyelvük játékával. Malina szintén felfedezőútra indult, ott tapogatta párját, ahol csak tudta. Kedvese mindig is szenvedélyes ember volt, de most különösen, mert kivételesen sötétbarna hajú neje kezdeményezett.

Hamarosan már az ágyban voltak, Rowel a meztelen nő felé hajolt, és az egész testét kényeztette szájával. Nem telt el sok idő, majd lihegve, gyöngyöző izzadsággal betelítve feküdtek el az ágyon. A férfi feleségét cirógatta, aki odabújt jobb karjához, és átölelte azt.

Malina tulajdonképpen az ilyen alkalmakkor jött rá, hogy mennyire törődő férje volt, aki utólag átgondolva, mintha vasárnapokon lett volna a legdurvább vele. Talán ők okozták ezt? Bel és Morg? Ténylegesen őket lehetett gyanúsítani? Hiszen mindketten szadista nőverők voltak, akik előszeretettel molesztálták mások partnerét. De nála Bel már ment túlságosan is messzire, és arról az alkalomról azóta sem mert szót ejteni Rowelnek, ugyanis még mindig rémálmok gyötörték tőle.

Erősebben kapaszkodott hitvese masszív testébe, akinek közelségétől azonnal jobban érezte magát. Fejét mellkasára hajtotta, és hallgatta annak egyre lassuló szívverését, megfigyelte, ahogy minden levegővétellel mellürege egyenletesen emelkedik, s süllyed.

– Akármit is mondjanak mások, nekem mindig te maradsz a legférfiasabb – mondta Malina finoman, majd rövidke csókot váltott Rowellel.

– Te pedig számomra a legszebb... – lehelte párja. – ...örökké.

Ez a nap ugyanúgy telt el, mint mostanában a legtöbb: Malina halogatta a munkát, egy porszemet sem törölt le, az ételből is kevesebbet készített, az ágyat úgyszintén nem vetette meg, de nem imádkozott, és Rowel sem piszkálta miatta. Némán elfogadta, hogy az ő felesége most másabb kedvében volt. Végétre is talán a szombat miatt várta ennyire azt, hogy szeretkezzenek. Továbbá a férfi nem akarta megállítani ezt a folyamatot, ugyanis imádta a nejével eltöltött perceket.

Kedvelte a szuszogását, mikor aludt, vagy amikor takaró nélkül maradt, és mellé kucorodott. De a szép arcát, barna, hosszú haját, hófehér bőrét, világoskék szemét is szerette, ahogyan az egész testét. A szorgalmát, kitartását, kedvességét szintén.

Azonban ismét elérkezett a vasárnap, ezzel együtt pedig Bel és Morg is. Azok ketten ismét készen álltak arra, hogy megkeserítsék több óráját, ahogy az már megszokott volt náluk. Szinte kidöntötték a gyenge ajtót, úgy rontottak a házba. Amíg Rowel nem érkezett meg, addig Bel ízléstelenül próbálta szájon csókolni az őt fogadó nőt, míg Morg a fenekébe markolt.

Hogy a lehető leghosszabb időre elkerülje őket, Malina inkább a konyhába ment ténykedni, hogy legalább úgy tehessen, mintha csinálna valamit. Habár a szűk választékú fogásokat már oly régen elkészítette, csupán erről az aprócska tényről a részeges uraknak nem szólt. Inkább mindenféle míves tányérokat készített elő, evőeszközöket, kupákat, bort, bármit, ami ezeknek a férfiaknak kellhetett.

Már jócskán ittasak voltak, mikor Malina végre megnyugodott, hogy nem fog semmilyen problémába ütközni. Azonban, ha tudta volna, mekkorát tévedett... Merthogy, amint kitette a lábát a szobából, lépteket hallott, reménykedett Rowel az, azonban Bel követte őt. A szőke hajúnak már a látványától is átjárta a félelemmel teli, jéghideg borzongás.

A szörnyeteg lassan közelített hozzá, arcán ronda mosoly ült, s kivillantotta elrohadt fogait. Malina a falig hátrált, de Bel csak nem állt meg. Az alkohol szaga körüllengte őt, s hamar túlságosan közel jött. Leheletét a fülén érezte, mocskos kezével kisimította a nő arcába lógó tincset, aki inkább behunyta szemét félelmében. A férfi tekintete villámokat szórt, dühösnek tűnt, remélte, hogy a sötétség biztonságot nyújt számára.

Azonban ez sajnálatos módon nem így lett. Bel jobb tenyere a mellére tévedt, és elkezdte szétszaggatni Malina ruháját. Baljával a lába közé nyúlt, majd hangosan vett egy nagy levegőt.

– Most már nem menekülhetsz – formálta ügyetlenül a szavakat. – Végre az enyém leszel... újra.

– Engedj el! – dadogta halkan. – Nem akarom, nem akarom!

– Elég! Többé nem szöksz el.

– Rowel! – visította volna Malina torka szakadtából, azonban Bel keze hamarabb szájára vándorolt, és eltompította hangját.

– Fogd be! Megmondtam, hogy egyszer a magamévá teszlek. Ha legutoljára meg is szöktetett a férjecskéd, most nem fog! A fürdőszobába megyünk, gyerünk!

A hölgy még mindig némaságba kellett, hogy burkolózzon, ugyanis üvöltése nem érte volna Rowel fülét. Bel egész végig fogta a testét, hogy elrángathassa onnan, de Malina agya hirtelen magához tért a sokkból, s első dolga volt apró egérré változni, mielőtt erőszaktevője bezárná az ajtót, és akkor elfelejthette azt, hogy sérülés nélkül megússza mindezt.

Amint elveszett a szőke tenyerében, azonnal beleharapott rágcsáló fogaival, a padlódeszkákra vetette magát, és meg sem állt a pincehelyiségig. Ott az asztalnál Morggal társalgó párja ölébe ugrott, majd bebújt annak strapabíró kabátjának belső, mellkasa tájékára felvarrt zsebébe. Bel dübörgő léptekkel közeledett az idevezető lépcsőn, amely recsegett a talpa alatt. Arcán látszott, hogy bosszús volt, és idegesen fújtatott is mellé.

Az apró állat feje kikandikált a biztonságos közegből, azonban hamarosan Rowel teljesen leleplezte őt, és egy mozdulattal maga elé emelte a szürke kisegeret. Gyengéden tartotta, miközben Malina nagy szemével kémlelte az erőszakos embert. A szakállasnak elég volt egy pillanatra az állatra tekintenie, hogy rögtön tudja, mi történt. Letette a földre a kis rágcsálót, aki visszaalakult a feleségévé.

Malina még mindig bizonytalan pillantásokat vetett Bel felé, aki továbbra is őt szuggerálta. Ismét kisietett, amint tudott, de most Rowel vele ment. A nő megállt egy rövidke pillanatra hálószoba közepén, majd várakozón leült az ágyra, és keresztbe fonta karját.

– Megint zaklatott? – kérdezte a férfi, aki már jól ismerte Bel elvetemültségét és a tényt, hogy a szőke hajú még mindig szerelmes feleségébe.

– Igen, azt mondta, most nem menekülök el – válaszolta a hölgy lehangoltan, s fáradtan hátradőlt az ágyra.

– Mit tett veled?

– Össze-vissza tapogatott, a fürdőszobába akart hurcolni, de elszöktem.

– Hidd el, nem fogom szó nélkül hagyni! – vetette oda Rowel harciasan, megfordult, és elcsörtetett a szobából. Malina már csak távolodó lépteinek zaját hallotta.

A nő egy pillanatig csak feküdt, és gondolkodott hitvese szavain, majd nagy sóhajtás keretében felült, hogy tálalhassa az utolsó fogást: a desszertet. A remegő puddingot, melyet gyümölcsöntettel és erdei bogyókkal díszített, gyorsan elfogyott, ahogyan a túróval készített, kicsit savanykás pogácsák is és az apró sütemények szintén. Malina még így is keveset készített az ételből, máskor hatalmas halmokban álltak Bote-nak a fogások. A nő meg is lepődött, hogy a véreb nem kapta el azonnal, mintha ténylegesen sejtette volna, hogy ő az, hiszen minden akadály nélkül futott el Rowelig menekülése során.

Mikor már azt hitte volna, ténylegesen minden rendben, ugyanis a vendégek elhagyták a házat – habár Bel szúrós pillantások keretében –, de mindenki távozott különösebb bosszankodás nélkül. Párja szokásához híven még versengett velük, és kifejezetten magabiztosan tért haza.

Malina megnyugodott, azonban csak egy pillanatig, mivelhogy kedvese egy másodperc letelte alatt kapta el a torkánál, verte a téglafalhoz, rúgott bele többször is, és ütlegelte. A hölgy sikoltozott, csapkodott, de férje nem kímélte őt, ütést mért rá ütés után, hiába próbált szabadulni. Testét kék-zöld zúzódások borították be, pár bordája is eltörött, ahogyan karja is felmondta a szolgálatot. A padló csurom véres lett, házastársa szavaiból alig tudott kivenni valamit, de arra rájött, hogy mit akart elérni: dolgozzon úgy, mint korábban.

Azonban most minden sérülés brutálisabb volt, Rowel még sosem tombolt ennyire, korábban egyszer sem tett ilyet. A sötétbarna hajú nő feldagadt szemmel, vértől szennyezett ruhával és arccal, összeesett. Egyenesen a kemény deszkákon landolt, amelyek beszívták a belőle áradó vörösséget. A nagydarab férfi hangosan fújtatott, kezét ökölbe szorította, bütykei sebesek lettek az ütéseitől.

Nemsokára viszont realizálta, hogy felesége nem kelt fel, sőt, szinte nem is mozogott, levegőt is gyengén vett. Leguggolt mellé, két kezével a teste alá nyúlt, s az ölébe fektette.

– Malina...Malina, ébredj fel! – szólt rá határozottabban, de a nő semmit sem hallott mindebből. – Kelj fel, kérlek! Ne hagyj itt... sajnálom, annyira sajnálom! – fogta magához elkeseredetten kedvesét, aki még mindig nem adott semmiféle erősebb életjelet magáról.

Szíve alig dobogott mellkasában, összevert teste elernyedten hevert Rowel karjában. A férfi percekig csak bizonytalanul tartotta, és hevesen könyörgött, kért bocsánatot. Rázogatta, simogatta, bármit tett, Malina semmire nem reagált. Most nem volt sem cincogó kisegér, sem dolgos háziasszony. Csupán feküdt ott zúzódásokkal, sebekkel, törött csontokkal, s alig élt.

Férje pár nagy levegővétel és néhány elhullajtott könnycsepp után összeszedte magát annyira, hogy felállt a földről, letisztogatta feleségét, megszabadította őt a ruhájától, majd bekötözte a sebesüléseit. A véres ágy takaróját lecserélte egy újra, majd oda lefektette a törékeny testet. A puha párnát feje alá tolta, a bolyhos takarót a nyakáig húzta, csókot nyomott a fejére, és ő is elhelyezkedett mellette.

Elméjében csak egyetlen gondolat cikázott vadul: Malina túl fogja élni?