Malina férje mellett ébredezett ezen a hétfői reggelen. Elméje határán még halványan rémlett neki a tegnapi nap. Ösztönösen orrához kapott, amelyből órákkal ezelőtt még tulajdon vére csörgedezett. Az éjjeli szekrényre egy rongyot dobtak, ő szennyezhette be. Felrepedt ajkához nyúlt, amely fájdalmasan ki is száradt. Tisztában volt vele, ki okozta a sérülését, de azzal is, hogy ugyanez a személy hozta el az ágyig, kezelte le, majd ivott rengeteget utána. Rowel alkoholszagtól bűzlött. Nem viselt semmilyen ruhát a takaró alatt, meztelen mellkasa kikandikált onnan.

Malinát egy pillanatra elkapta egy érzés, amelynek azonnal engedelmeskedett, akármi is hajtotta őt ebbe a bűnös élvezetbe. Ujjait Rowel sűrű hajába vezette, majd szakállát szintén megcirógatta, végül a keze hitvese felsőtestén állapodott meg. Hallotta párja elégedett morranását, ahogyan álmai világába is bemerészkedett ez az érintés. S egy halk szó szökött ki ajkai közül, amely elérte Malina fülét, és jelezte férje örökös hűségét.

– Malina... - motyogta, de szeme továbbra is csukva volt, aludt.

Rowel az oldalára fordult, majd magához vonta felesége törékeny testét. A nő a mellkasára hajtotta a fejét, és átölelte kedvesét. Szerette hallgatni a szuszogását, simogatni a haját, birizgálni a szakállát. Régebben mindig ezt tették: hosszú órákon át összebújtak. Mára csak ez maradt, de csupán akkora, mikor házastársa aludt. Ilyenkor mintha a múlt egy darabja dominált volna benne, amelyről Malina azt hitte, hogy már rég eltűnt, de nem. Bármikor álomra hajtotta a fejét, ott volt, és a régi szép időkhöz hasonlóan vigyázott rá.

De tudta, férje hamar fel fog kelni, ezért még egy utolsó szorítás és egy csók után felkelt, hogy elvégezze a teendőit. Kikecmergett a forró, puha fekhelyről, hogy elvégezze mindennapos rutinját. Némi horgolás, takarítás, reggelikészítés és mosakodás után jelent meg Rowel az ajtóban. Malina azonnal rákapta kék íriszét, hogy felkészüljön, bármilyen sorscsapást is mér rá a férje. Azonban hitvese nem mozdult, egy teljes pillanatig csak őt figyelte, és elvesztek egymás szemében.

– Ha megreggeliztél, menj el a templomba!

– Te nem jössz? – kérdezett vissza Malina.

– Dolgoznom kell.

– Igaz is, bocsánat! Csomagoltam neked ételt és kevés süteményt is – mondta, közben búcsúcsókot váltott férjével, aki elvette, amit kapott, és elindult munkába. – Legyen szép napod, drágám! – szólt utána a nő, de párja ekkor már rácsapta az ajtót.

Ahogy Rowel parancsolta, neki is látott elkölteni a reggelijét, amit hamar elfogyasztott, és a templomba való öltözékkel készült, kedvenc barna fűzőjét is felvette mellé. Már egy ideje úgy érezte, a kisegér ki akart szabadulni, ezért fejben felírta, hogy még arra is időt kell fordítania. Kilépett a bejárati ajtón, majd útra kelt. A templom nem volt messzire, de annyira közel sem.

Chertelt völgyben elhelyezkedő, apró településként ismerték az emberek. Malina és Rowel háza alacsonyabban feküdt, mint a faluközpont, ahol a szép imahely is található volt. A hegyek óvó biztonságában, de mindeközben a legördülő sziklák fenyegetésében. A nő szerette megtenni ezt az utat, a sétálást különösen kedvelte, mint háziasszony, aki kevésszer mozdulhatott ki. Ezért minden ilyen alkalmat megragadott, legyen az a templomhoz vagy a kúthoz történő gyaloglás.

Szimatolta a friss levegőt, nézte a lassan tovaúszó fellegeket, amelyek pillanatnyilag vihart jósoltak, virágokat szedett, hallgatta a csicsergő madarakat. Az esőt is kedvelte, ezért nem zavarta volna, ha elerednek a cseppek oda vagy visszaúton. De minden akadály nélkül eljutott Chertel imaházáig, ahol már gyülekezetek a papra váró emberek.

A szép templomot mindig ragyogó szemekkel nézte, habár hitét már rég elvesztette, és csak férje miatt járt ide, azonban az építészet iránt érzett csodálatát nem vetkőzte le azóta sem. Az ólomüvegből kirakott ablakok szépen díszítették a takaros épületet. A beszűrődő fény sok kis színes csóvává alakult, ahogy átjutott a rózsaalakú nyílászárón. Malina figyelte egy ideig a színek játékát, majd helyet foglalt, s ő maga is a pap érkezését várta.

Örült, miután elhagyhatta a templomot, mert hiába imádta annyira a stílusát, a vallás már régóta nem az ő asztala volt. Nem tudott egy olyan kegyetlen mindenhatóban hinni, aki ilyenné változtatta a férjét.

Mivel ideje volt arra, hogy beszélgessen két barátnőjével, Lesimmel és Vadával, ezért náluk is látogatást tett, ugyanis ők a város központjában éldegéltek. A fiatalabbik nőt éppen a templomból kifelé jőve látta meg, ezért utánasietett, hogy hátha beéri még őt. A szőke hajú megfordult, mikor meghallotta Malina csizmájának szapora kopogását.

– Szia, nem is láttalak a templomban! – mondta Lesim, aki mellé odaszegődött a nő.

– Én sem téged, azt hittem egy pillanatra, el sem jöttél. Vada hol van?

– Most nem volt ott, megfázott, éppen őt szeretném meglátogatni.

– Veled tarthatok? – kérdezett rá Malina.

– Persze, szívesen hallanám, hogy mi van veletek Rowellel! Remélem, Bel nem volt túl goromba.

– Á, dehogy! – legyintett a sötétbarna hajú, de közben a fejében csak Lesim hitvesének mocskos ujjai jártak, és ahogy undorító módon zaklatta őt.

Legalább annak örült, hogy az ő kedvese mindig olyan hűséges volt hozzá. Azonban Bel viselkedése volt rosszabb is, és tett már sokkal nagyobb szörnyűséget ezelőtt. Ugyanis Bel volt Malina egyik udvarlója, mikor hitvese szemet vetett rá. De a férfi mindig erőszakos és durva természettel rendelkezett, ezért ő inkább a rendesebb s mérföldekkel nyugodtabb Rowel Dianhoz ment hozzá, aki akkoriban elhalmozta őt minden jóval, és emberi lényként kezelte. Hová tűntek ezek az idők?

Malinát eme gondolatok foglalkoztatták, miközben megérkezett Vada házához. Szőke barátnője bekopogtatott, mire a vörös hajú szépség kinyitotta az ajtót. Orra piros volt a sok fújástól, arca mintha kicsit feldagadt volna, zöldesbarna szeme fáradtságot tükrözött.

– Sziasztok! – mondta orrhanggal, majd előkapott egy zsebkendőt, és nagy trombitálás közepette megszabadult a felgyülemlett váladéktól. – Gyertek be!

A hölgyek elfoglalták helyüket a vendégek számára kialakított előszobában, majd a mindig dolgos Vada elhelyezett eléjük egy nagy tál süteményt és egy-egy csésze gőzölgő teát. Általában így beszélgettek mindenféléről, pletykás barátnői ilyenkor osztották meg vele a szaftosabb híreket, de most rögtön a tárgyra tértek, aminek olyannyira nem örült, mivel ezt a témát túlságosan sokszor hozták fel.

– Na, és hogy vagytok Rowellel? – kérdezte Lesim, akinek mindig fúrta az oldalát a kíváncsiság. – Hallottam, hogy a tegnapi összejövetel rosszul sült el.

– Igen, Morg kigáncsolt – vetette oda Vadának vádlón, akinek párja már nemegyszer próbált galibát okozni.

– Már miért tett volna ilyet? Biztosan csak ügyetlenkedtél, és megbotlottál a lábában.

– Ami pontosan akkor került ki elém, mikor odaléptem? – kérdezett vissza felháborodottan Malina. Így már tisztán emlékezett, miért nem szeretett idejönni.

– Talán korábban nem vetted észre – szállt be Lesim is a beszélgetésbe.

– Lehetséges, de mindezzel nem lenne baj, ha Rowel nem ütött volna meg érte.

– Megütött érte?

– Nem csak ezért, hanem két külön dolog is feldühítette.

– Látod? Ismét ügyetlenkedtél! Ha nem teszed, akkor nem kéne, hogy megneveljen – mondta Vada mindentudón.

– Szerintetek ez igazságos? – tette fel a kérdést Malina feldúltan.

– Miért ne lenne az? Hiszen Rowel legalább olyan szorgosan dolgozik, mint Morg vagy Bel. Megvan mindened, amire vágysz, csupán a bőség zavara beszél belőled.

– A bőség zavara?

– Az. Van férjed, van hol laknod, Rowel dolgozik, te otthon lazsálhatsz egész nap. Mi ez, ha nem jó élet? Ó, csak nem az a baj...?

– Micsoda? – bökte ki Malina türelmetlenül.

– Gyermekre vágysz még mindig, igaz?

– Dehogy is!

– De! – mondta Vada felvilágosultan, közben bólogatott Lesim felvetésére. – Az zavar, hogy Rowel nem igazi férfi.

– Hogy merészeled ezt mondani rá?

– Hiszen gyermeked sem fogant tőle – nevetgélt Lesim. – Mert nem képes megadni ezt neked.

– Elég! – pattant fel Malina, közben levágta a csészéjét az apró asztalra. – Megpróbáltuk, nem sikerült, most már essetek túl rajta, elég abból, hogy a férjem nem kezelitek férfiként! – kiáltott rájuk, majd teste lassacskán eltűnt, s a szőnyegen egy apró, szürke kisegér maradt.

Malina azonnal megbánta, hogy átalakult, de már végig akarta csinálni. Apró lábait szedve kirohant a ház ajtaja alatti lyukon keresztül, és az otthonáig meg sem állt. Egérként sokkal gyorsabb volt, mikor megérkezett, férje már ott várta. Lenyúlt a földre, és egy pillanat alatt a kezébe kapta az állatot, mielőtt Bote megelőzhette volna.

– Merre jártál? – kérdezte Rowel, majd a kanapéra helyezte a kis rágcsálót, amely lassacskán visszaalakult emberi önmagává.

– Vadánál voltam. Vele és Lesimmel beszélgettem.

– De hazaszaladtál. Mégis miért? – vakargatta meg a férfi a szakállát.

– Megint ugyanazzal nyaggattak.

– Vagyis?

– Hogy nem lesz gyerekem, és téged nem tartanak emiatt elég férfiasnak– válaszolta, közben egyenesen férje őzikebarna íriszébe tekintett. Rowel zaklatottan levegőért kapott, majd sétált pár kört idegességében.

– Ezt nem hiszem el! – csapott a kávézóasztalra egyet. – Muszáj mindig felemlegetniük?

– Ők azt hiszik, ez tesz valakit férfivá, de te tudod, hogy ez nem igaz, ugye?

– Malina, tudod mit jelent ez?

– Az égvilágon semmit sem! Nem lehet gyerekünk, na és? Az sem biztos, hogy benned van a hiba, de ha úgyis lenne, mit számítana?

– Az, hogy nem tartanak férfinak! – csattant fel Rowel, közben ujjait felesége csuklójára fonta.

– Rowel... szívem...

– Meg se próbáld ismét elterelni a figyelmem!

– Az én szememben mindig férfi leszel, nem számít, mit mond az a két barom vagy Lesim és Vada, mert ők nem tudják, hogy te milyen vagy igazából – mondta Malina megértően, mivel tudta, mennyire érzékeny téma volt ez a párjának.

– Mi bajod Bellel és Morggal?

– Az, hogy észre sem veszed, vagy talán hagyod is, hogy mindenfélét műveljenek velem, és téged is befolyásoljanak!

– Hogy merészeled ezt mondani? Ők segítenek abban, hogy ne érezzem magam úgy, ahogy! – köpte a szavakat Rowel, közben keze megfeszült Malina vékony csuklója körül.

– Ha azt folytatod, amit ők akarnak, akkor előbb-utóbb, talán már meg is történt, de szörnyeteg válik belőled.

– Szörnyetegnek tartasz? – rángatta fel a barna hajú nőt. – Tedd jóvá, ahogy a tegnapit is!

Malina egy pillanatra elgondolkodott, az esküvőjük képei peregtek le előtte, majd a közös évek emlékei. Azok az idők, mikor még Rowelt nem törte meg az élet, és nem ringatta magát holmi tévképzetekbe, hogy ő nem igazi férfi, aki azt hiszi, hogy a gyermek teszi azzá. De ő ebben lelte a hitét, Bel és Morg pedig csak fa voltak a tűzre.

Régen a férje még olyan életteli volt, hosszú órákat töltöttek együtt, táncoltak, virágot szedtek, sétálni mentek, de mindez eltűnt, miután kiderült, nem tud utódot nemzeni. Talán ez változtatta meg őt. A fájdalom, ami emiatt kialakult. Mindaddig Malina már jó ideje nem érezte szükségét ennek, elég volt számára Rowel.

De az utóbbi időben megváltozott a viselkedése: mikor végleg feladta. A sötétbarna hajú nő többé nem akarta elviselni a fájdalmat, amit hitvese okozott.

– Nem! Inkább beszéljük meg!

– Azt mondtam, hogy tedd jóvá! – dörrent a férfi mély hangja. – Most!

– Miért nem lehe...

Malina be sem fejezhette a mondatot, házastársa belemarkolt sűrű fürtjeibe, és azoknál fogva lenyomta feleségét a szőnyegre. A fiatal hölgy fájdalmában felsikított, majd a pár nappal ezelőtti helyzetben találta magát: ismét ki kell elégítenie Rowelt.