Új nap kezdődött Chertel faluban, Malina Rowel mellett kelt, hitvese még mély álomban feküdt az ágyon. Vasárnap. Ez volt talán a legrosszabb mind közül. Ilyenkor szokásos jelenségnek számított, hogy férje barátai átkullogtak a házukba, majd lerészegedtek, és megköveteltek minden jót. Ma is jönni fognak, tudta, ezért mihamarabb kikelt az ágyból, fájó tagjait óvatosan kinyújtóztatta, ismét alhasába nyilallt a már oly jól ismert fájdalom. Fejében felrémlettek a tegnapi nap erőszakos percei, melynek tüneteit még sokáig szenvedhette. Az érzelmek szokásos módon elöntötték őt, akárhányszor is élte át ugyanezt. Visszafojtotta feltörni készülő könnyeit, ehelyett a kínt figyelmen kívül hagyva átbaktatott a fürdőszobába, arcát a csapból folyó hideg vízbe mártotta.

Ez némileg felkeltette, letörölte magáról a hűs cseppeket, majd a konyhát tűzte ki céljául. Ott egy nagy adag teával kezdett el ügyködni, ez mindig sikeres nyugtatónak bizonyult számára, akármilyen megrázkódtatás is érte. Odakint szürcsölgette el a forró folyadékot, az lassan lefolyt a torkán, kellemesen felmelegítve a testét, amely kihűlt az éjszaka alatt, ugyanis Rowel rutinszerűen vette el tőle a takarót éjszakánként. Miután csészéjét elhelyezte a konyhában, felkapta a ház előtt található vödröt, hogy a kút felé vegye az irányt. Ugyanis házuk részét képezte a folyóvízhálózatnak, de az csak forralás után volt fogyasztható, különben kellemetlen gyomortáji gondokat és súlyos megbetegedéseket okozott. De az ásott kútból a mélyből jövő, tiszta víz ezzel ellentétben tökéletes volt az ivásra.

Hasogató fájás közepette, de többször is megtette az oda-vissza utat, hogy Rowel lefürödhessen, mikor kedve tartja. Továbbá a szeszes italok okozta kiszáradást, amelyet férjén tapasztalt, aki sűrűn öntött fel a garatra, azt is ezzel ellensúlyozta. Malina szerette az egyszerűbb üdítőket, az alkohol nem a számára való nedű volt, inkább a frissítő gyümölcsleveket vagy a sima vizet kedvelte. Habár Rowel végezte a több erőt kívánó fizikai munkát, ő szívesen vedelte a szesz bármilyen formáját.

Malina megrázta a fejét, és nekiállt ebédet főzni, mivel tudta, hitvesének hamarosan szüksége lesz rá. A tegnapi estét tekintve késői ébredésre lehetett számítani, így a reggeli elkészítésével már nem is törte magát. Órákra volt még a déltől, meg az attól pár órára lévő vasárnapi látogatástól is, de ennyi idő kellett ahhoz, hogy mindent preparáljon az éhes férfiaknak. Zöldséggel, hússal teli levest tett fel főni nagy kondérban, közben almát, körtét vagdalt, a fő fogáshoz is előkészítette a hozzávalókat.

Hamar eltelt ez a reggel, s nemsokára már elegáns öltözékben, de kifejezetten mélyen dekoltált ruhában kellett fogadnia a két szélhámost: Morgot és Belt. A férfiak bedőltek a nyitott ajtón, és eltopogtak az alagsori étkezőbe, ahová Rowel kísérte őket. Útjuk közben mintegy kötelező tevékenységként, végigsimítottak Malina oldalán, akinek alakját kiemelte a ruhájához hordott fűző.

– Siess, ne hagyj minket éhen! Kapkodd a lábad! – szólt rá Rowel, közben levezette a két férfit, akik rutinosan foglaltak helyet az asztalnál.

A férjének és annak barátainak azonnali kiszolgálásába fogott. Kezdetben bort töltött a kupájukba, hogy megalapozza a hangulatot, és eloszlassa a türelmetlenkedést. Mindaddig Rowel csevegni kezdett a jókedvű társasággal, akik örültek az alkoholnak. Munkához látott, és egyesével hordani kezdte az illatos ételeket. Ezen taktikával, jónéhány percet nyerhetett magának, mielőtt szexuális jellegű zaklatásába kezdhettek volna. Azonban párja észrevette ezt, és összecsapta a két tenyerét, mire Malina meglepetten összerezzent. Még csak a harmadik tányérnál tartott, hiába volt ott a leves, egyikük sem evett.

– Gyorsabban, nem érünk rá egész nap! – dörrent rá Rowel, majd széttekintett Morg és Bel között.

Malina megszaporázta a lépteit, majd immár több tálat egyensúlyozva tért vissza. Sokszor megismételte egymás után ezt a műveletet, újabb és újabb tányérokkal, azokon finom ételekkel jelent meg. Mikor letette volna az utolsót is az asztalra az elő- és főételek közül, Morg szándékosan kitette elé a lábát, mire a sötétbarna hajú felbukott benne, utána nemrégi produkciójához hasonlóan ismét elejtette az ételt. Férje megszokott helyén ült, s onnan figyelte az eseményeket.

– Te ügyetlen! – kezdte szidni a balesetet okozó férfi, akire ráborult a forró étel, és fájdalmas nyomott hagyott a felsőjén s a nadrágján. – Kérj bocsánatot, most rögtön! – követelőzött.

– Elnézést kérek! – mondta Malina, majd máris hozott volna egy újabb adag bort, hogy lenyugtassa a háborgó embert, de az felállt a székéből, és a falig futamította Rowel feleségét.

– Ez nem volt őszinte! Hadd lássam a szemedben a megbánást!

– E-elnézést kérek! – válaszolta, kék íriszében őszintének tűnő megbánás csillant.

– Hangosabban!

– Elnézést kérek!

– Rendben. Rowel, Bel, szerintetek elfogadható ez a viselkedés? – kérdezte, közben tenyerével végigsimított Malina keblén, aki hevesen emelkedő s süllyedő mellkassal álldogált előtte, közben kezét tördelte.

– Szerintem nem az – válaszolta Bel, arcán kárörvendő vigyor ült. – Talán illendő lenne feltakarítani, nem igaz, Malina?

– I-igen.

A nő azonnal kisietett, felmosóért, vödörért és szivacsért nyúlt. Habár sejtette, Bote ismét el fogja tüntetni a táplálék többségét. De túlságosan félt a két férfitól ahhoz, hogy ellentmondjon nekik, és férjét sem akarta feldühíteni. Feltörölte a padlót, közben Rowel elment a mosdóba. A fába ivódott ételt, és a bele ragadt darabokat súrolni kezdte az egyenetlen földön térdelve, és bal kezével támaszkodott a deszkákon.

Hallotta Bel és Morg jókedvű beszélgetését, és elégedett morranásaik is elérték a fülét. Próbálta nem figyelembe venni Belt, aki közben odaállt felé, Malina a lába között munkálkodott a padlózat feltakarításán. A férfi jelenléte miatt próbált mihamarabb végezni ezzel is, hogy végre megszökhessen innen, és elvonuljon egy keveset horgolni vagy kötni. Hamarosan megérezte az általa olyannyira utált ember kezét a hátán, aki a fürtjeibe túrt, majd ujjai letévedtek a gerince vonalán.

Miután Malina elvégezte a feladatát, megkönnyebbülve kelt fel a földről, de ezzel egyetlen probléma volt: Bel el sem mozdult felőle. Így a nő mögött állt közvetlenül, és két tenyerét a combjára helyezte, s megmarkolta őket, miközben egyre lentebb tapogatózott. Malina reménykedett, hogy Rowel lassan visszatér, ugyanis nagyon zavarta az ápolatlan, testszagú férfiak közelsége, akik levetkőztették volna, ha a férje nincs a házban. Szerencsére hamar megérkezett, és pillanatnyilag egyáltalán nem tűnt dühösnek.

– Feltakarítottál? – kérdezte azonnal.

– Igen.

– Akkor akár a dörgölőzést is abbahagyhatnád! – parancsolt rá hitvesére.

Bel még párszor hozzáért különböző illetlen helyeken, majd Malina nagy örömére elengedte őt. A lehető legmesszebb húzódott az erőszakos embertől, közben látta Morg szemében, hogy ő is szívesen tette volna vele ugyanezeket a dolgokat.

– Hozz még bort! – parancsolt rá Rowel, hogy ne álldogáljon ott, miközben ő barátaira tekintett. – Jó étvágyat!

– Jó étvágyat – mormogta a két másik is.

Malina egy bólintás kíséretében engedelmeskedett férjének, de most egy kicsit megvárakoztatta őket, ugyanis már elege volt a folyamatos járkálásból. Bote is feljött vele, és szúrós szemmel nézett rá, mintha siettetni szerette volna vagy azt mondani: mi lesz, ha ezt a férjed megtudja? Hiszen a véreb mindig Rowel kedvében és nyomában járt, ezért is volt meglepő, hogy itt tartózkodott nála. Azonban rövidesen kiderült, hogy a pulton található desszertekkel és egyéb kevésbé telítő ételekkel nézett farkasszemet. Elvárta volna, hogy ő is kapjon egy-két falatot, hiába etették bőségesen minden egyes nap.

A nő megivott egy pohár vizet, amelyet még reggel hozott, és több üveg bort is kinyitott, merthogy tudta, mennyit is fogyasztottak ezek a férfiak.

Már nem kellett sokat várnia, és hamar találkozhatott Lesimmel és Vadával, akik a barátnői voltak. Velük általában megbeszélhették a gondjaikat, amíg férjeik egymással társalogtak, tudniillik, ők ilyenkor összemérték az erejüket, mintha folyamatos versengésben álltak volna. Ez általában a lerészegedésüket követően esett meg, amikor a lehető legnagyobb veszélyt jelentették magukra. Ilyenkor támadtak a legőrültebb ötleteik, amelyekre feleségeik csak fogták a fejüket, és imádkoztak, hogy épségben visszatérjenek.

Ezért Malina mihamarabb kitöltött nekik pár pohárnyit az újonnan kibontott borból, és visszahúzódott a sarokba, hogy kicsit eltűnhessen a szemük elől, de úgy látszott, igyekeztek minden tervét meghiúsítani. Rowel kirángatott neki egy széket, és éppen egy csirkecombot rágcsálva, teli szájjal megszólalt.

– Ülj le közénk! – biztatta feleségét, aki azonban bizonytalan tekintetet vetett szakállas, hosszú hajú férjére, és helyet foglalt volna azon az oldalon, ahol nem ült senki. – Ne ide, oda! – irányította hitvesét Bel mellé.

Malina meghunyászkodva ült le, közben próbált minél ijesztőbben nézni a két férfira, akiket nem hatott meg kétségbeesett próbálkozása. A mellette üldögélő Bel keze azonnal a combjára vándorolt, először csak a térde környékén állapodott meg, majd egyre feljebb, végül lába közé is benyúlt. Próbált úgy tenni, mintha mi sem történne vele, azonban ezt nehéz volt kivitelezni, mikor egy majdnem idegen, koszos, férfi zaklatta.

– Te nem eszel? – Rowel érdeklődve nézett rá, miközben Malina próbálta minden önbecsülését összeszedni, hogy ez esetben ellent mondjon párjának, azonban, ahogy Bel keze ismét kutakodni kezdett, a nő ösztönösen összerándult, és térdével belerúgott az asztalba, jobb lábával a férje cipőjét taposta meg. – Mi az isten van ma veled? – állt fel dühösen.

– Én-én... nem tudom, sajnálom!

– Elég abból, hogy folyton ígérgetsz mindenfélét! – vetette oda neki hidegen, kezét ütésre emelte, és pofon vágta.

Felesége lefordult a székről, és a földre esett. Ajka felrepedt, orra vére is kicsordult. Visszatartott könnyei egyszerre kezdtek folyni, már nem is próbálta megakadályozni a sírást. Homályos látással, zúgó füllel, de felkecmergett, és kiszaladt a szobából. Bel és Morg nevettek, Rowel a gyűrűjét piszkálta, s lehajtott fejjel ült vissza a székére. Kupáját színig töltötte borral, majd kiitta, és újra megtette ugyanezt.

Malina a fájdalommal küszködve, de eljutott a fürdőhelyiségig, ahol mosakodni kezdett. Rongyot ragadott, és próbálta felitatni az egyre ömlő vörösséget. A szemeiből potyogó, sós csíkot húzó könnycseppek jócskán megnehezítették a dolgát. Valószínűleg még kapni fog Roweltől azért is, mert elhagyta a szobát, de ez már nem érdekelte. Idáig tűrte a megalázó viselkedésüket, de ez pillanatnyilag neki is túl sok volt.

Csak ruhákat akart volna kötni, a férjével együtt lenni, nem azokkal időt tölteni, akik olyanná tették kedvesét, amilyen manapság. Akárhogyan próbálkozott, a vérzés nem állt el, talán még durvább lett. Már szédült is, szeme világa egyre sötétedett, majd lába felmondta a szolgálatot, és Malina ájultan a hideg csempére zuhant.