Chertel településének egyik házában lakoma készülődött. Malina Dian egyenként hordta a finomabbnál finomabb ételeket, amelyeket a férjének, Rowelnek szolgált fel. Illatos sütemények, friss gyümölcsök, fűszeres sültek hada fogadta a férfit. Felesége ízletes bort tett le elé, majd a kutyájuknak, Bote-nak a tegnapi ételmaradékokból szedett egy fémtálba. Végül meggyújtotta az asztalon található gyertyákat, és leült urával szemben.

A vállig érő, sötétbarna hajú, szakállas, nagytermetű Rowel idáig a gyűrűsujján lévő gyűrűt forgatta másik kezének hüvelyk- és mutatóujja között, azonban most abbahagyta ezen tevékenységét, és jókora adag sülthúst pakolt a tányérjára. Megismételte ezt a műveletet a különböző zöldségekkel, gyümölcsökkel, diófélékkel és egyebekkel. Villájával megkocogtatta fémből készült kupáját, mire Malina azonnal felkelt, és színig töltötte azt a vérvörös borral. Rowel egy hajtásra kiitta, ezért Malina-nak ismét el kellett végeznie a korábbi tevékenységét. Megint elfoglalta helyét a férjével szemben, az asztal túloldalán. Tányérjára egy falatot sem szedett, saját magának italt sem töltött. Türelmesen várta, hogy ura elfogyassza a temérdek ételt, majd ő azután kezdhetett étkezni.

Rowel hajlamos volt a harácsolásra, így már meg sem lepődött, mikor a tányérján hamarosan valaki egész nap elfogyasztott összes fogásának megfelelő táplálékot talált. Ő maga pilláit lesütve ült a székében, s meg sem mozdult. Közben Rowel elkezdett enni, puszta kézzel látott neki a húsnak, hiába álltak rendelkezésére jó minőségű evőeszközök.

Felesége mindig költött arra, amit a férje fontosnak talált. Favágói fizetéséből nem futotta sokra, de Rowel egyik kedvenc elfoglaltsága az étkezés volt, amelyet a hosszú munkanapok után űzött. Ezenkívül egyéb elfoglaltságai is akadtak, amelyeket Malina olyannyira már nem kedvelt. Miután ura körülbelül fél óra állatias evés után kiürítette a tányérját, felsandított hűséges feleségére, aki egy kérdés nélkül kisietett az alagsorban található, hűs étkezőhelyiségből.

Hamarosan több tányért egyensúlyozva tért vissza, mindegyiken különböző édességek és sósak halmaira lehetett lelni. Egyenként tette le őket csendben üldögélő férje elé, azonban az egyik kicsúszott a kezéből, és nagy csörömpöléssel érte a földet. Szétcsattant a fapadlón, a sütemények szanaszét gurultak a talajon. Bote azonnal odarohant, hogy felegye a kiborult finomságokat, miközben Rowel letette a már kezében tartott ételt, tenyerével megtámaszkodott az olcsó, ingatag asztalon, majd a széket hátratolva felemelkedett a helyéről.

– Hányszor megmondtam már neked, hogy ne pazarold az ételt! – üvöltött Malinára Rowel, mire a nő összerándult ijedtében.

– E-elnézést kérek! Azonnal feltakarítom – szabadkozott Malina, majd nekiállt, hogy kimenjen az étkezőből, és hozzon egy seprűt.

– Nem mész te sehova! – rántotta vissza a karjánál fogva Rowel. – Elegem van, hogy képtelen vagy elvégezni egy egyszerű feladatot!

– Nem akartam! Ígérem, hogy legközelebb jobban figyelni fogok!

– Ha még egyszer meglátom, hogy ekkora bakot lősz, lehet nem lesz legközelebb – fenyegette meg a férje, közben egyre erősebben szorította Malina felkarját.

– É-értettem.

A nő a lehető leggyorsabban a dolgára sietett, hogy összeszedje a lehullott falatokat és porcelánszilánkokat. Mire visszaért, Bote gyakorlatilag már mindent befalt és Rowel a hosszú, világosbarna fülének a tövét vakargatta. A nyúzott arcú véreb az asztal felé tekingetve fürkészte gazdáját, hátha lepottyan még pár finom darab morzsa. Malina vizes ronggyal mosta fel a padlót, közben az ura kárörvendően elmosolyodott, és a földre szórta az általa megevett ételek ehetetlen vagy éppen kevésbé ízletes részét.

– Bote, nem! – parancsolt kutyájára, aki szófogadóan leült, még mielőtt ismét gyűjtögetni kezdhette volna a sok morzsát.

Malina közben engedelmesen visszafordult, és egy seprűvel tért vissza, hogy újonnan keletkezett munkáját elvégezhesse. Mindezek után ismét felmosta a foghíjas deszkapadlót, s visszavitte a kiürült, étellel félig teli tányérokat, amelyek nagy valószínűséggel a véreb, Bote leendő ebédjét fogják jelenteni. Egyenként megtisztította a zsírtól mocskos vagy morzsákkal teli tálakat, a megmaradt élelmet egyre sűrítette, majd elhelyezte az éléskamrában, ahol a leghűvösebb volt az egész házban.

– Malina, gyere, most! – szólt rá Rowel, miután ő is odament hozzá, de előtte még két órán át folyamatosan szunyókált, ahogy az nála megszokott volt a munka és a kiadós ebéd után.

– Még dolgom van, meg kell varrnom az elszakadt nadrágod... – vetette be az első kifogást, amely az eszébe jutott.

– Ne próbálj kibújni alóla!

– Elnézést, máris megyek, csak...

– Azt mondtam, most! – üvöltött rá, közben ujjai Malina vékony, hófehér nyakát fogták körbe.

A hosszú, sötétbarna hajú, kék szemű nő lesütötte a pilláit, majd hagyta, hogy férje a csuklójánál fogva rángassa a hálószobájukba. Tudta, mi következik. Minden apró hiba után ezt tette vele. Rajta élte ki a benne felgyülemlett feszültséget, vonatkozzon az a munkára vagy őrá. Hiába próbálta már korábban jóvá tenni ezelőtt az apróbb hibáit, idáig egyszer sem vált be.

Rowel a padlóra lökte, mire Malina beverte a fejét a fadeszkákból kiálló szegek egyikébe. Még ideje sem volt felkelni, ura megmarkolta hosszú, sötétbarna fürtjeit, és annál fogva ismét talpra állította. Fájdalomtól nyögdécselő feleségének átfogta a torkát, majd a téglából készült falhoz vágta őt. Érezte, ahogy koponyáját átjárta a fájdalom, s vér kezdett el csurogni a hajszálai alatt. Már orrából is folyt a vörösség, amely eláztatta hófehér ruháját.

Malina próbálta megvédeni magát, kezét maga elé emelte, körmeit belevájta Rowel immár derekára szorított alkarjába. Ez férjét csak még több dühhel töltötte el, és a jobbját ismét Malina selymes fürtjei közé vezette, és az ágyhoz rángatta őt. Ott lenyomta a vékony matracra, az ágykeret hangosan megreccsent. A fiatal nő karmolt, térdeivel igyekezett megakadályozni, hogy Rowel közelebb férjen hozzá.

A férje egyenként kezdte letépkedni róla a ruhákat, először a fehér, hímes öltözékével kezdte, majd a barna fűzőjével folytatta. Ezt nyaklánca követte, amely elszakadt, és a fekete-fehér gyöngyök szerteszét gurultak a padlón, sőt, a deszkák réseibe is bejutottak. Tenyerével megmarkolta a melleit, közben egész testsúlyával ránehezedett. Malina dobálta magát, de hamar rájött: nincs esélye.

A félig lehúzott ruhadarabot tovább ráncigálta róla, az anyag szertefoszlott Rowel durvasága miatt. Hamarosan cipőbe és harisnyába bujtatott lábát csupaszította le, és ajkát vergődő feleségének cseresznyeszín szájára tapasztotta. Nyelvét a nő szájüregébe csúsztatta. Malina próbálta elnyomni magától Rowelt, azonban a férfi túl nehéznek bizonyult számára.

Ura egymás után ledobálta a megviselt rongyait is, majd megtámaszkodott a nő feje mellett két oldalt, bal keze Malina szétterülő hajszálait húzta, és erőszakosan kitöltötte a feleségét. Kék szemét összeszorította a fájdalomtól, sikítása bejárta a szobát. Rugdalózott, foggal-körömmel küzdött, de a férfit nem tudta lelökni magáról.

***

Malina hasogató fejfájással ébredt az ágyban, az ijesztő vörösség beterítette a párnát és az ágyneműt. A fehér anyag bordóvá vált helyenként, a legnagyobb foltot mégis a Rowel kellemetlen tevékenysége okozta. Elájulhatott... ismét. Nemegyszer fordult már elő, hogy az ilyen alkalmakkor az eszméletét vesztette. Talán a kín vagy a vérveszteség okozta, de ilyenkor örült, hogy nem kellett az egészet az elejétől a végéig átélnie.

A deszkapadlót is elszórtan vörös pöttyök borították. Malina kikászálódott az ágyból, ágyékában szúró fájdalmat érzett, amely kiterjedt teste különböző részeire is. A falhoz odaszáradt vért nézte pár pillanatig, majd lekászálódott a fekvőhelyről, és elment, hogy lefürödjön. Nemsokára már teljesen tiszta és friss volt, és sebeinek többségét is ellátta. Mivel már viszonylag későre járt, ezért hálóingét vette fel szokványos ruhája helyett, amelyből elkezdte kiáztatni az erőszak nyomait. Kecses combját nem fedte semmi, mezítláb közlekedett a házban.

Ezután elment, hogy megkeresse Rowelt. Férje szokásához híven elnyúlt a vendégek fogadására használt kanapén, ismét lerészegedett. Malina fontosnak találta mihamarabb feltakarítani a szeszes italok után maradt üres üvegeket és kimosni az általa szennyezett párnát s lepedőt. Rowel közelében, a földön, ott feküdt Bote, aki mindig mellette maradt. Szúrósan nézegette a nőt, mintha csak azt mondaná: tudom, hogy te vagy az, kisegér.

Malina nem akarta felkelteni urát, hiszen abból semmi jó nem sülhetett ki. Ezért inkább az alvást választotta, de előtte még pakolászott kicsit, megtisztította a ruhákat, majd új ágyneművel látta el a rozoga ágyat. Bebújt a szőrméből készült takaró alá, majd elnyomta őt az álom. Kivételesen nem sírt, már megszokottak voltak számára az efféle, magányban eltöltött éjszakák.

***

Másnap reggel korán kelt, szombati nap révén ura nem dolgozott. Még ott szuszogott a kanapén, mikor ő már a reggelit készítette. Férjének teát főzött, amelyet az átlagnál édesebbé varázsolt némi mézzel. Mikor Rowel sötétbarna, vállig érő, fésületlen haja megjelent az ajtóban, Malina egyből rákapta a tekintetét.

– Jó reggelt! – köszönt felesége udvariasan. – Főztem neked teát – mutatta neki a kancsót és a csészét.

– Köszönöm – motyogta a szakálla alatt Rowel, közben töltött magának a forró folyadékból. Malina némán kinyitott egy fémdobozt, amelyet teasütemények töltöttek meg nagy variációban. – Elmondtad már a reggeli imát?

– Még nem, rengeteg teendővel el voltam maradva, de nemsokára elkészül a reggeli.

– Már így is dél múlt! Reggeli ima, nem véletlenül ez a neve. Nyomás, az étkezés még ráér! – szólt rá ura, mire Malina bólintott, és mindent otthagyva letérdelt a falra aggatott kereszt előtt, és imádkozni kezdett.

Rowel az egészet végignézte, majd a befejeztével bólintott. Utána felesége visszasietett a konyhába, hogy sebtében befejezze a reggelit másnapos férjének, aki ilyenkor a szokásosnál is türelmetlenebbül viselkedett.

– Ne hidd azt, hogy elfelejtettem a tegnapit! – emlékeztette asszonyát. – Majd a reggeli után megmutathatod, hogy mennyire megbántad.

Malina az étkezőbe vitte a tányérokat, ez esetben hiba nélkül. Ő és Rowel is némán kezdtek enni, aki közben Bote-nak is adott egy-egy falatot, pedig a véreb már megkapta a tegnapi maradékokat. A vékony nő gyorsan lapátolta magába az ételt, hogy minél hamarabb ki tudja szolgálni ura igényeit.

Utána szorgosan elmosogatott, takarított, a Rowel tegnap említett nadrágját is befoltozta. Tudta, hogy a férfi hamarosan keresni fogja, ezért percekig próbálta megnyugtatni magát, ugyanis tudta mit jelentett pillanatnyilag az a megbánás vagy jóvátétel.

Mikor a férfi megjelent az ajtóban, már meg sem lepődött, azonnal a kanapé előtti szőnyeghez vezette a férjét, aki megállt előtte. Rowel kihúzta az övét nadrágjából, majd a közeli bútor puha párnáira dobta. Malina vetett rá egy bizonytalan pillantást, majd remegő kézzel lehúzta a férfi nadrágjának a cipzárját. Rowel elmosolyodott, és Malina is megeresztett egy kikényszerített, ártatlannak és hálásnak ható vigyort.

– Most megmutathatod, hogy teszed jóvá az efféle hibákat – nyúlt a férfi a nadrágjába.

– Köszönöm, Rowel – mondta még Malina a kötelező monológot, majd engedelmes feleség módjára térdre ereszkedett türelmetlen ura előtt.