"<3"

-Unalmas volt, és idegesítő! - fakadtam ki mire Tony hevesen bólogatni kezdett.
-Minden férfi unalmas, kivéve én! - húzta ki magàt.
-Teljesen igazad van! Lehet a ma estét veled töltöm. - kacsintottam rá, ezzel rögvest levágta, hogy mit csinálok. Sejtelmesen nézett, hol rám, hol Pietróra majd elmosolyodott.
-Ez természetes, kicsim! Este tali! - kacsintott majd ismét kávét ivott.

Pietro megköszörülte a torkát amiből tudtam, hogy még mindig nem elég.
-És mi lenne ha most mennénk? - kérdeztem Tonyt mire ő rám sem nézett, de vàlaszolt.
-Türelmetlen vagy, cica?

Ebben a pillanatban egy suhanás és az olvasó fiú megszűnt.
-Na, sikerült? - nézett rám szemüvege alól Tony.
-Jobban mint gondolnám! - dőltem hàtra elégedetten.
-Féltékeny! - biccentett Tony az ajtó felé, amit nemrég hagyott el a gyors srác.
-Mit csináltok, ti ketten? - kérdezte Tony, de nem válaszoltam neki, ami köztünk megy, az titok.
-Megnézem mennyire hisztizik! - mondtam majd elindultam a fiúhoz.

Kinéztem a folyosóra, ahol láttam, hogy a féltékeny fiú éppen most ment ki a vészkijàraton. Utánna mentem. Ahogy kiléptem a szabadba, arcomba friss levegő szàllt, ezzel felfrissítve engem. A nap hevesen sütött, ami az összes életkedvemet elvette. Pietro egy fa alá sétàlt majd leült a tövébe.
-Minden rendben, Pierre? - álltam elé, de ő rám sem nézett.
-Neked most talàlkotód van, nemde? - annyira féltékeyn volt, hogy idegességében egy fűszálat tépdelt.
-Féltékeny vagy, babám? - guggoltam le elé.
-Nem. -fordította el a fejét, ami elàrulta teljesen.

-Nem kell annak lenned! - folyattam majd hajába vezettem kezemet és simogatni kezdtem.
Pietro hirtelen felàllt és gyorsaságával a fához lökött, ami tövében eddig ült.
Kezeit a nyakamra kulcsolta és lassan fülemhez hajolt.
-Csak az enyém vagy! - mormogta fülembe amitől kirázott a hideg.
Kezeit megszorította eg kicsit amitôl köhögnöm kellett. Térdemmel beletérdeltem hasába mire ő elengedett.

-Ha mégegyszer hozzá mersz érni a nyakamhoz, megöllek! - löktem fel a fiút.
Ott, abban a pillanatban elfelejtettem, hogy milyen jàtékot is jàtszunk Maximoffal, csak az elakartam tűnni onnan. Ahogy feküdt a földön, összekuporogva olyan esetlennek, könnyen sebezhetőnek tűnt. Arcom meglágyult, vele együtt a szívem is. Ki fújtam az eddig bent tartott levegőt majd leguggoltam a fiú mellé.
Éppen megszólítottam volna amikor Pietro mögött, a háttérben megpillantottam valamit.

Hatalmas volt. Csak állt ott a messziségben, csak nézett. Messze, a lakóházaknàl àllt, pár százt méterre tőlünk. Magas volt és vézna.
-Pietro! - suttogtam de nem néztem a fiúra, csak a szörnyen tartottam a tekintetemet.
A fiú felnehezedett majd felàllt.
-Szóljunk a többieknek! - kezdett el rohanni de amikor látta, hogy nem követem, megállt.

Lesokkoltam. Az a szörnyeteg túl ismerős volt, túl valóságosnak tűnt. Biztos vagyok benne, hogy van valami közöm ehez a dologhoz.
Pietro visszasétàlt hozzám majd gyengéden megfogta a kezemet.
-Minden rendben lesz kincsem! - puszilta meg a homlokomat majd kezemnél fogva húzni kezdett maga után.