– Két lehetőségünk van – ecsetelte Serra a vállán pihenő fülemülének, miközben egy keskeny csapáson ereszkedtek lefelé, terebélyes bokrok vékonyka ágait kerülgetve. – Vagy leviszlek Hillfordba, ahol autót bérlünk, vagy rátérünk a sárga turistaútvonalra, és belevetjük magunkat az erdőbe. Tullában van egy garázsom, de ahhh... Az nem lesz jó, az majd' egynapnyi gyaloglásra van. Mégiscsak megkockáztatom Hillfordot. – A fülemüle felsípolt, és olyan vehemensen tárta szét a szárnyát, hogy a tollaival belesöpört a boszorkány arcába. – Nyugalom. Ha Rowan esetleg rajtam tartja a szemét, akkor is tudni fogja, hogy eljöttem, ha nem Hillfordban szerzek járművet magunknak. Ne vesztegessük az időt kitérőkkel. Minél előbb kiderítem, miben mesterkedik, annál könnyebben szabhatok gátat neki.

Raya hangosan csicseregni kezdett, és ismételten meglengette a szárnyát.

– Egy szavadat sem értem – morogta Serra, de ez sem csitította el a fülemülét. Felborzolta a tollát, aztán felröppent. – Ne csapj zajt! – mordult rá a boszorkány, de Raya tüntetőleg egyre magasabbra emelkedett. – Ch. Dögvész.

Serra belekalkulálta, hogy korán sötétedik, tényleg. Mégis benézett valamit, mert amint leértek Hillfordba, az utcai lámpák fénye hirtelen a természetes világosság fölébe kerekedett, és a fülemüle leugrott a hátizsák pántjáról, hogy emberi lábakon érjen földet. Pedig végre kezdtek elkényelmesedni. Még a látszólag felzaklatott madár is engedelmesen visszaszállt Serra vállára, és sűrű hajának takarásában ejtőzött.

A boszorkány nyomban egy parkoló autó mögé rántotta a lányt, a mágiája segítségével kényelmes ruhákba bújtatta, aztán körbekémlelt. Itt, a város szélén szerencséjükre maximum sebesen tovahaladó járművektől kellett tartania, de nem mert megkockáztatni semmit. Amint felegyenesedett, hogy körbetapogasson, Raya visszahúzta a kocsi mögé. Arcára árnyék borult, világoskék tekintetében indulatok cikáztak.

– Hogy érted azt, hogy Rowan után mész? – Tőle valamiért idegen volt ez kimért hang.

– Mi?

– Fent az erdőben azt mondtad, hogy meg akarod gátolni abban, amit csinál.

Serra ekkor megértette.

– Ne aggódj, neked ehhez semmi közöd. Leveszem rólad az átkot, és utána elválnak útjaink. Oda mész, ahová csak akarsz, nem foglak belerángatni ebbe.

Azt várta, hogy a madár felsóhajt, és végre haladhatnak tovább, ehelyett Raya keményen belemarkolt a felkarjába. Erős ujjai voltak. Úgy lihegett, mintha futva tette volna meg az utat a hegyről, a lehelete szinte perzselte Serra nyakát.

– Megígérem – nyomatékosította a boszorkány.

– Hát nem arra jutottunk – szűrte a fogai közt Raya –, hogy Rowannek pokoli hatalma van? Hogyan tervezel szembeszállni vele?

– Nem fog utánad menni. Ha én el is bukom, veled már nincs dolga. – Serra szájíze kesernyés volt. Ő sem hitte el a saját szavait, a fülemüle látszólag még kevésbé.

– És veled mi lesz? – kérdezte meglepően erőszakosan.

– Az téged már nem fog érinteni. – A boszorkány kiszabadította a karját. – Elég ebből! Magunkra akarod hívni a figyelmet?

Raya vékony vonallá préselte össze a száját. Sértődötten bólintott egyet, és Serra vezetésével bevetették magukat a város gyomrába.

Éberen és mágiakísérettel haladtak, miközben próbáltak a lehető legtökéletesebben belesimulni a koraesti zsibongásba. Raya lelkesen lépdelt, és teljesen véletlenszerű dolgokról beszélt. Ha Serra nagyon odafigyelt a hangjára, kihallotta belőle az idegességet, de látván, mennyire könnyedén szedte a lábát, és mennyire könnyen imitálta virgoncságát, Serra gyomorgörcse is oldódott kissé. Raya értett a szavakhoz – megkapóan mesélt a legjelentéktelenebb apróságokról is, és a boszorkány csak akkor nem tudott volna csüngni a szavain, ha betapasztotta volna a fülét. Egy ponton a madár belékarolt, és úgy sétálgattak, mint akik szórakozni mennek. Vagy randizni. Igazából mindegy, Serra azt sem bánta, ha esetleg ezt a látványt keltették. Csak ne úgy fessenek, mint akik sántikálnak valamiben.

Első körben tartós élelmiszerrel és túrafelszereléssel tömték meg a feneketlen hátizsákot. Raya némi tépelődés után rákérdezett, hogy miért szórják a pénzt feleslegesen, amikor Serra mágiából is tudna fabrikálni, mire a boszorkány csupán annyit válaszolt:

– Lemerít az ilyesmi. Tartalékolni akarom az erőmet.

Még egy autókölcsönzőt is sikerült elcsípniük a záróra előtt, és miközben Serra a szükséges papírokat töltötte, az egész teste befeszült. Merev ujjai közül kiesett a toll. Raya az autók között szlalomozott – Serra nem tudta eldönteni, hogy a kocsikat nézegeti vagy a tükörképét –, de a toll finom koppanására felkapta a fejét. Lefagyott az arcára erőltetett derű.

– Bújj el! – súgta oda neki Serra sietősen.

– Mi a baj?

– Csak bújj el!

Raya madáralakjához hasonló légiességgel szívódott fel. A boszorkány várt néhány másodpercet, hogy a dübörgés a mellkasában elcsituljon, aztán lehajolt a tollért. Az nem volt ott a földön. Mikor felegyenesedett, egy aszottas kéz odanyújtotta neki.

Rowan Silas pontosan úgy festett, ahogyan Raya leírta. Őszbe forduló, egykor piszkosszőke haj, rendezett szakáll. Széles homlok, amin az évek alatt állandósultak a ráncok. Apró szem, de annál metszőbb tekintet. És udvarias mosoly, amitől égnek álltak a pihék Serra tarkóján.

A boszorkány ügyelt rá, hogy ne engedje láttatni, mennyire feszült, és átvette a tollat a mágustól. Kihúzott hát, Serra. Kihúzott hát és közönyös modor.

– Rowan – üdvözölte fejbiccentés kíséretében. – Micsoda véletlen, hogy éppen most van szükséged autóra neked is.

Rowan kuncogott. A szarkalábak egészen a szakálla vonaláig leértek. Serrának általában adott némi löketet, hogy nyúlánk alkatával lenézhetett másokra, Rowan azonban még őt is lekörözte néhány centivel. Makacsul felszegte az állát kompenzálásképp.

– Nem áll szándékomban bérelni, van sajátom – vonta meg a vállát a mágus. – Éppen itt, a szomszédban vacsoráztam, amikor a levegő vibrálni kezdett. Egek, mikor cseperedtél fel így? A szépséged úgy vonz, mint muslicákat a fény. Csodálkozom, hogy nem botlottunk egymásba már korábban. Hallottam, hogy itt kínálod a portékádat. Mesélj, kérlek, megyeget a dolog? Ó, olyan jó végre ismerős arcot látni!

Serra benedvesítette az ajkát.

– Vannak furcsa kérések – kezdte rezzenéstelen hangon –, de nincs okom panaszra. A többség tényleg bármennyit hajlandó fizetni, csakhogy kisegítsem.

– Az ágyban? – Rowan pajkos vigyort villantott.

– Többnyire az ágyban, igen.

– Biztos szórakoztató lehet, de ugye nem pazarlod el a tehetségedet ilyenekre? Kérlek mondd, hogy nagyobb ambícióid is vannak!

– Túlélni ebben a romlott világban már önmagában elég merész – jegyezte meg Serra a kelleténél több méreggel a tónusában. Rowan megint olyan széles vigyort villantott, hogy szarkalábai a szakálláig értek.

– Van benne valami, de nem muszáj így lennie. A világ olyan, amilyen, igen, de te képes vagy rá, hogy formázd a környezetedet. Ha van kellő kreativitásod és kellő becsvágyad, bármi a tiéd lehet. Nem kell ezekre az aljanépekre támaszkodnod, hogy megállj a lábadon.

– Arra célzol, hogy fabrikáljak mágiából pénzt magamnak?

– Jaj, drága Serra, dehogy! Ne játszd a naivat. Boszorkányként nem a pénzt kellene szem előtt tartanod. Merj jóval nagyobbat álmodni! Engedd szabadjára a fantáziádat! Biztos vannak vágyaid. Ne kezeld többet vágyakként őket.

Serra elhúzta a száját.

– Csak nem meglelted a legfőbb életcélt? – puhatolózott. Gondosan fabrikált mesére számított, ami cselesen kerülgeti az igazságot, de Rowan ehelyett kidüllesztette a mellkasát, és lelkesen így szólt:

– Végre igen. Sokkal fiatalabbnak érzem magam, mint valaha.

– Most, hogy többé nem nyomja el az ambícióidat a Kör? – kérdezett vissza élesen Serra, és büszkén nyugtázta, hogy Rowan ajka megremegett.

– A Kör koncepciója átütő, de sajnos túlságosan lekorlátoz.

– Most már nincs, mi visszahúzzon.

Rowan mosolya elillant. A bűnbánatot, ami megcsillant a szemében, tettette, ebben Serra mindennél jobban biztos volt.

– Tiszteld az áldozatokat, kedves. Ne fordítsd el a fejed, nézz szembe azzal, amit lelepleztek. Immár teljesen nyilvánvaló, mennyivel jobb is így. Muszáj eleresztened a Kört, hogy ez kikristályosodjon. Én volnék az élő példa. A kutatási eredményeim elsöprőek, alig várom, hogy elétek tárhassam őket.

– Milyen formában szándékozod elénk tárni? – Serra megérezte a vérszagot, és a sistergő mágiát, amiből félt meríteni. Csípett, ha hozzáért.

– Ismersz. – A férfi mosolya visszatért. – Tudod, hogy látványos lesz.

– Nem is várok mást.

Rowan hálásan biccentett.

– Ha már így összetalálkoztunk... bátorkodom megkérdezni, hogy nem akarnád-e ezt a látványt közvetlen közelről élvezni.

A boszorkány szíve nagyot dobbant. Ráharapott a nyelvére.

– Szép dolog ez a szabadság, de azért hiányzik a társaság – sóhajtotta Rowan. – Örülnék, ha valakivel meg tudnám osztani. És nem titok, hogy egy megbízható másodvéleményt is szívesen fogadnék.

Serra tágra nyitotta a szemét a döbbenettől, megrepesztve az arcára húzott rideg maszkot. Most a mágus tényleg... Nem. Ne legyél ostoba. Rowan sosem ajánlana fel ilyesmit, ha nem volnának hátsó szándékai.

– Kétlem, hogy én vagyok az a megbízható másodvélemény – felelt a boszorkány enyhén remegő hangon. – Szégyellem, de kicsit be vagyok rozsdásodva. Tényleg kevés izgalomban volt részem az utóbbi négy évben. Attól tartok, csalódást fogok okozni, de csak szalamanderszirupon ügyködöm. Tovább tart az alapanyagokat beszerezni, mint magát a főzetet érlelni. Hiába Hillford Windfall fővárosa, Acrium-gyökeret sehol sem lehet kapni.

– Kivéve a Crasten Rise környékén. Hát ezért az autó? – bökött a papírokra Rowan.

– Ezért.

– Van gyorsabb megoldás.

– Ami egyben rizikósabb is.

A mágus csettintett a nyelvével. – Ugyan! Neked az meg se kottyan! Ne becsüld alá magad.

– Nincs ellenemre a kocsikázás. Egyébként sem árt a környezetváltozás. Igazad van, a kuncsaftok csak lehorgonyoznak engem. Nemesebb ambíciókat kell kergetnem.

– Nos, ha még viszolyogsz attól, hogy mellém szegődj, nem erőltetem, mindenesetre örülök, hogy ez a találkozás legalább elindított benned valamit. Kívánom, hogy gyümölcsöző legyen az utad. Töltődj fel, és gondolkodj. Fel fogsz ébredni a végére, erre mérget veszek.

Egy ünnepélyes térdhajlást követően Rowan kisétált a szalonból. Serra azonnal a mágiához nyúlt, hogy letapogassa az útját, de nem kellett különösebben strapálnia magát – a férfi szándékosan rezegtette a mágiát, hogy tudassa, merre halad. Amikor kiért Serra fél kilométeres hatóköréből, a boszorkány még akkor sem mert felsóhajtani. Legalább a fülemüle végig nyugton bírt maradni.

– Előjöhetsz – szólt neki fennhangon, mire Raya botladozva és görnyedten került elő valahonnan a szalon hátuljából. A ruhájából áradt a kinti hideg. Egyfolytában Serra mögé tekintgetett, és közben az ujjait tördelte.

– Szerinted kiszúrt engem is? – kérdezte vékonyka hangon. Serra sóhajtott.

– Valószínű. – Nem látta értelmét köntörfalazni. A fülemüle összerezzent. – Mint mondtam, kétlem, hogy akarna tőled többet. Eléggé úgy tűnik, hogy már meg is szerezte, amire vágyott.

– De tőled akar valamit – szólt közbe immár erélyesebben Raya. Serra felhúzta a szemöldökét. – Hallgatóztam kicsit – felelte a madár. – Fogalmam sem volt, mikor jöhetek vissza, vagy hogy egyáltalán visszajöhetek-e. Oké, oké, kockázatos döntés volt, de féltem, hogy lecsap rád, és utána... utána engem is utolér.

– Ugyan mit tudtál volna tenni? – ripakodott rá Serra.

– Hát... én...

– Mindegy. Szerencsénkre civil környezetben Rowan visszakozik a támadástól. Nem veti meg az emberi javakat, sőt. Miért tarolna le ártatlan járókelőket, ha fölébük is kerekedhet?

Raya nem tűnt túl meggyőzöttnek. Serra sem érezte magát annak.