A következő pillanatban elsült a fegyver.

Összerezzentem és láttam, hogy az egyik férfi holtan esik össze.
Ezt újabb két lövés követte és mostmár Shawn körül 3 hulla terült el a földön.
Elrakta fegyverét, majd lassú léptekkel megindult felém.

-Megölted őket.-kezdtem hátrálni.
-Ha nem ölöm meg őket, ők ölnek meg minket.-mondta kissé ingerülten.
-Hazamegyek.-hadartam el, majd hátat fordítottam Shawnnak és roham léptekkel folytattam az utat.
-Kimberly. Kim állj már meg.-futott utánam és elkapta a kezem.
-Ne nyúlj hozzám.-fordultam felé könnyes szemekkel.

A lábaim remegteg, a hányinger kerülgetett és nem tudtam, hogy kiabáljak vagy sírjak.

-Jót akarok neked, ha már miattad kellett megölnöm 3 embert. Hallgass végig.-
-Miattam kellett... Te most rám akarod kenni??-kérdeztem hitetlenkedve, hisztérikus állapotban.
-Állj le.-szorította kezét a számra, majd megfogta a csuklóm és az egyik padhoz húzott.

Leültetett és elém térdelt.

-Kérlek, ne kiabálj. Nyugodj meg.-tette kezét a combomra.
-Nyugodjak meg?? Te is tudod, hogy mit láttam az előbb.-
-Igen, azt láttad, hogy megmentettem magunkat.-
-De kiktől és miért?? Mi ez az egész??-
-Na ez az amit nem mondhatok el. Most pedig nagyon figyelj rám a saját érdekedben. Világos?-
-Shawn, kezdessz mégjobban megrémiszteni.-szorítottam meg a kezét.
-Azok a srácok nem kispályások, így a következőt fogjuk tenni. Soha senkinek nem beszélsz arról, amit ma este láttál. A legjobb barátaidnak se. Főleg az apádnak. Megértetted Kim?-
-Igen.-helyeseltem.
-Éjjel ne mozdulj ki az elkövetkezendő napokban, de a legjobb lenne, ha mindig lenne veled valaki.-
-Shawn, én nem értek semmit. Nem akarom ezt az egészet.-mondtam zokogva.
-Kim, megértetted amit az előbb mondtam??-
-Meg.-
-Ne keress engem se kérlek, mert akkor csak veszélybe sodorsz mindenkit a családoddal együtt. Most pedig haza viszlek.-állt fel.
-Shawn. Mit akarsz tenni?-álltam fel én is, de a kezét nem engedtem el.
-Ha elmondanám, hatalmas veszélyben lennél. Azt pedig nem akarom. Most pedig, minél hamarabb elviszlek, annál jobb.-

Húzott maga után, majd beszálltunk a kocsiba. 5 perc múlva leparkoltunk a házunk előtt.

-Kimberly. Senkinek egy szót se. Mintha semmi nem történt volna. Ne kutakodj se utánam, se a férfiak után, akiket ma lelőttem. Ha apádnak sikerül is kiderítenie valamit, ne kérdezősködj mert akkor nem tudlak megvédeni.-
-Értem.-nyeltem nagyot.
-Akkor menj.-

Kicsatoltam az övet és kinyitottam az ajtót.

-Shawn.-fordultam felé lassan.
-Igen?-
-Hálás vagyok amiért megmentettél. És akármire készülsz kérlek, kérlek nagyon vigyázz magadra.-
-Úgy lesz, de te is.-

Bólintottam, majd jó szorosan megöleltem.

-Nem tűnsz el hetekre, igaz?-néztem a szemébe.
-Bonyolultabb ez az egész mint hinnéd.-igazította tincsemet a fülem mögé.-Amint lehet, visszajövök.-

Bólintottam, majd kicsordult szememből egy könnycsepp. Kinyitottam az ajtót és anélkül, hogy visszanéztem volna bementem a házba.

***

December 9.
(vasárnap)

7 nap telt el azóta, hogy utoljára láttam Shawnt.
Idáig azt tettem amit kért.
Nem kerestem sem Őt, sem azokat a fickókat. A rendőrségi ügyektől is távol tartom magam, senkinek nem mondtam semmit. De mind ez hiába.
A körülöttem lévő emberek mind tudják, hogy baj van. Hiába mosolygok minden egyes nap, legbelül zokogok Shawn miatt.
Ha ez így megy tovább, bele bolondulok a fájdalomba és az űrbe amit maga után hagyott.

Egy dolgot viszont elmondhatatlanul megbántam. Mégpedig azt, hogy nem mondtam el neki azon az éjjelen, hogy mennyire szeretem.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy talán soha többet nem látom. A nyaklánc amit adott azóta is a nyakamban pihen minden egyes nap.

-Kimberly, kérlek nyisd ki az ajtót.-kopogott apa.
-Nem érzem jól magam.-
-Reggel óta a szobádban kuksolsz. Ettél egyáltalán valamit?-
-Apa, kérlek.-próbaltam elfojtani a könnyeimet.
-Nem. Addig nem megyek sehova amíg nem beszéltünk szemtől szemben.-

Tudtam, hogy nem fog tágítani, így felálltam az ablak előtti székről és kinyitottam az ajtót.
Megláttam apát kezében egy tálcával, amin rántotta volt, virsli karikákkal.

-A kedvencedet csináltuk Anyáddal.-mosolygott.
-Köszönöm.-

Leültem az ágyra apával együtt és ettem pár falat rántottát, majd megköszörülte a torkát.

-Ne kímélj.-néztem a szemébe.
-Drágám, ez nem mehet így tovább. 2 hete folyamatosan elzárkózol a barátaid és a családod elől is, és egyszerűen senki sem tudja, hogy miért. Kim, mi csak jót szeretnénk neked.-fogta meg a kezem.
-Tudod apa..-

Az utolsó szót rettentően nehezemre esett kimondani sírás nélkül.

-De miért nem mondod el, hogy mi történt? Segíteni akarunk Kimy.-

Arca meggyötört volt, láttam a szemében, hogy tehetetlennek érzi magát.

-Apa, nagyon szeretlek titeket. De..-
-De?-
-Nem akarom, hogy segítsetek. Ezt nekem kell megoldanom.-
-Kimberly ez nem te vagy. Lassan teljesen megemészt téged ez a "titok" amit nem mondassz el senkinek.-majd hirtelen mintha eszébe jutott volna valami, felkapta a fejét.
-December 3-án...Shawn Mendes eltűnt.-

A név hallatán a szívem összeszorult és elrántottam a kezem.

-Mit akarsz ezzel?-álltam fel idegesen, könnyes szemekkel.
-Kim. Te tudsz valamit Shawn és az édesanyja eltűnéséről?-
-Menj ki.-fordultam az ablak felé.
-Kim. Kérlek ha tudsz valamit elkell mondanod. Neked is jobb lesz és nekünk is. Hisz lesz valami amin elindulhatunk.-
-De én nem tudok semmit.-fordultam felé sírva.
-Nyugodj meg.-ölelt szorosan magához.
-Apa. Nem bírom, szeretem Shawnt. Találd meg, kérlek.-
-Kislányom.-nézett a szemembe.
-Minden tőlem telhetőt megteszek. Érted?-
-Igen.-bólogattam a könnyeimet törölgetve.

Apunak csörögni kezdett a telefonja.

-Bocsáss meg, ezt felkell vennem.-
-Nyugodtan.-ületem le az ágyra és magamra terítettem egy plédet.

-Mit akar Richard?-
-Uram, a pláza közelében lévő bárban lővések dördültek, már több sérült is van.-
-Azonnal indulok, ott találkozunk. Riassza a fiúkat.-
-Igen uram.-

Hallottam az egész beszélgetést, így mikor letette a telefont és felém fordult idegesen elé léptem.

-Nagyon vigyázz magadra.-
-Úgy lesz. Ezt a beszélgetést pedig még folytatjuk.-
-Rendben.-
-Drágáim, bekell mennem a kórházba.-nyitotta ki az ajtót anya.
-Elviszlek, pont útba esik. Majd elmondok mindent, siessünk.-

Nyomott egy puszit a homlokomra, majd már kint is voltak a szobámból.
2 perc múlva láttam az ablakból, hogy nyílik a kapu és elhajt a kocsi.

Eddig fogalmam sem volt róla, hogy Shawn édesanyja Linda is eltűnt. Na és nem ez az egyetlen furcsa dolog. Mostanában minden eltünt ember képét berakják a tv-be. Kivéve Shawnét. A két hét alatt csupán 3-szor hallottam, hogy bemondták a rádióban a róla szóló híreket.
Nagyon zavaros ez az egész. És annak az esélye, hogy apu Shawn nyomára bukkan, elég csekély. Talán a lakásukban találok valami érdekes információt ami a segítségemre lehet.

Miután felvettem a kedvenc csizmámat és 2 réteg pulcsit, majd a kabátomat, elindultam Shawnék házához. Gyalog az út mindössze fél óra.

Az idő későre járt, azt hiszem fél nyolc lehetett amikor elindultam. Hűvös volt, a szél kezdett felerősödni és sűrű felhők gyűltek az égen.

***

Fél óra múlva megálltam a házuk előtt.
Elfogott az idegesség, hisz megigértem Shawnnak, hogy nem keresem.
De, az érzelmek erősebbek mint az e féle ígéret.

A kapu résnyire nyitva volt, a bejárati ajtó egyik kulcsát Linda mindig a fán lévő madáretetőben tartotta.
Körülnéztem, de az utca üresnek bizonyult, így elővettem a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót.

Nem hagytam, hogy a félelem eluralkodjon rajtam, egy sötét és üres házban, így amint felértem Shawn szobájába elővettem a telefonom és annak a segítségével kutakodni kezdtem. Tudom, hogy nem szép dolog, de nem bírom már tétlenül várni, hogy egyszer csak felbukkan.

A szobájában nem volt más, csak rengeteg gitár, pengető és dalszövegek. Ám az egyik polc tetején hirtelen megakadt a szemem egy képen. Mikor közelebb léptem láttam csak meg, hogy a bátyám és én vagyunk rajta. Emlékszem, akkor éppen olaszországban voltunk. De mit keres itt egy másolat?!

Hirtelen nyikorogni kezdett az egyik ajtó engem pedig a szívroham kerülgetett.
Azonnal lezártam a telefont és a falhoz húzódtam. Levegőt is alig mertem venni, majd amikor egy kis idő múlva sem történt semmi, összeszedtem a bátorságom és feloldottam a telefont.

Kiléptem az ajtó takarásából, a következő pillanatban rám ugrott Főnök. Önfeledten nyalni kezdte az arcomat, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről.

-Főnök, nyugalom.-ültem fel nehezen.
-Látom te jól vagy.-simogattam meg.
-De hol a gazdi? Főnök, hol van Shawn??-

Mintha megértette volna, hogy mit mondtam leült és szomorú arcot vágott. Soha sem hittem volna, hogy Shawn maga mögött hagyja a kutyáját.

Ám Főnök a következő pillanatban idegesen felállt és morogni kezdett.

-Mi ütött beléd?-álltam fel én is.

A kutya a lépcső felé fordult és folyamatosan vicsorgott.

A pulzusom pillanatok alatt az egekben volt és eluralkodott rajtam a félelem.

-Van itt valaki rajtunk kívül?-suttogtam.