(Olivia Szemszög)

A fák takarásától is jól látszódott, hogy Balmont háza lángok martalékává vált.

- NEE...

- Egész éjjel itt virrasztottál? - lépett elém Harry.
- Muszáj volt. - néztem fel a főnökömre. - Shawn megmentette mindannyiunk életét, az adósa vagyok egy életre.

Harry bánatosan kifújta a levegőt, majd leült mellém.

- Jose Dunga volt az aki elárult minket. A pasas egész végig Balmontnak dolgozott. - szavaiból áradt a gyűlölet.
- Hát ezért rejtegette a tervet. Gondolom egyeztetett Balmonttal.
- Biztos, hogy ez áll a háttérben. Nem tudom hogyan lehettem ilyen vak.
- Ne ostorozd magad Harry. - fogtam meg a kezét, mire lassan felém fordította a fejét.
- Balmont halott, Shawn és Kim pedig jó kezekben vannak.
- Igazad van. - köszörülte meg a torkát. - Mostmár reménykedjünk a legjobbakban.

Ahogy Harry befejezte mondatát nyílt a kórterem ajtaja és megláttam az orvost. Harryvel együtt azonnal felpattantam és a levegő szinte a tüdőmben akadt.

- Dr. Úr. Hogy van a fiú? - kérdezte félve.
- Nem kevés vért vesztett, de a transzfúziónak köszönhetően ezzel a problémával már nem kell számolnunk többet. A szúrt és lőtt sebei mind a megfelelő ütemben gyógyulnak, egyedül a lába miatt félek. Hiába, hogy már két napja volt a műtét, még mindig túlságosan gennyesedik, mintha nem használna az antibiotikum.
- De ugye ennek nem lesz további kóros szövődménye?
- Erre egyelőre nem tudok választ adni, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a fertőzést okozó baktériumokat elpusztítsuk.
- Köszönjük. - fogott kezet Harry az orvossal.
- Bemehetünk?
- Be, de ha felébredne, kérem ne izgassák fel.
- Úgy lesz.

Shawn szemszög:

Mozgolódás hangja ütötte meg a fülemet, majd hallottam becsukódni az ajtót, ekkor pedig beugrott egy kép a levegőben repülő gránátról.

- Vajon, hogy fogja viselni? - csengett fülemben azt hiszem Olivia hangja.
- Erős gyerek, nem lesz baja.
- Harry. - suttogtam, majd a fény miatt ugyan csak próbálgattam kinyitni a szemem, de végül sikerrel jártam.

Látásom először homályos volt és többszöri pislogásra tisztultak csak ki a dolgok.

- Shawn. - lépett az ágy mellé Olivia. - Hogy érzed magad?
- Hol van Kim?
- Mint minden alkalommal, ezúttal is ez az első kérdésed. - szólalt meg Harry, majd megköszörülte a torkát mert az előbb mintha kissé elérzékenyült volna.
- Mondjátok, hogy jól van. - hangom rekedt volt, így próbáltam nem annyira erőltetni a beszédet.
- Shawn, haladjunk sorjában a dolgokkal. Rendben?
- Nem. Tudni akarom, hogy mi van vele.

A két ügynök szinte azonnal egymásra nézett, és ebből tudtam, hogy baj van.

- Látni akarom. - próbáltam meg feltámaszkodni, de Harry azonnal visszanyomott az ágyba.
- Ezt meg ne próbáld mégegyszer. - förmedt rám. - Az istenit majdnem meghaltál, más sem hiányzik minthogy három nap elteltével elkezdj ugrálni.
- Harry. Értsd meg, tudni akarom.

A férfi megrázta fejét majd nagyot sóhajtott. Látom Őt is eléggé megrázták a történtek.

- Amikor kiértem vele a házból már nem lélegzett. Onnantól kezdve minden olyan gyorsan történt. Felrobbant a ház, majd megérkezett a helikopter is. Hajszálon múlt csak, de vissza tudták hozni, ahogyan téged.
- Istenem. - csuktam be szemeimet, a könnycseppek pedig végigszántották az arcomat. - Akkor hát él. - suttogtam.
- Shawn, tudnod kell pár dolgot. - kezdte mondandóját Olivia. - Mind a kettőtök élet és halál között lebegett akkor, az orvosok pedig egyikőtöknek sem adtak sok esélyt a túlélésre. Kim rengeteg vért vesztett, emellett jó pár fertőzést összeszedett a sebeivel, így már túl van két műtéten, de a láza még azóta is kitart hiába kap folyamatosan infúziót és antibiotikumokat.
- Látnom kell. - vágtam a szavába.
- Hallgass már végig, kérlek.
- Sajnálom, én csak látni akarom Őt végre. Ott akarok lenni vele.
- Ott is leszel, de tudnod kell, hogy mi van veled. Ezt úgy értem, hogy majdnem sikerült hatótávolságon kívül kerülnötök ami a gránátot illeti, csakhogy utána robbantak a vezetékek is meg úgy szó szerint minden. Három műtéten estél át az elmúlt 3 napban Shawn. A szúrt és lőtt sebeid rendben vannak, de deréktól lefelé a bal oldalon másodfokú égési sérüléseket szereztél. - hangja itt elcsuklott, majd mély levegőt vett. - Ám a jobb lábad olyannyira megégett, hogy az orvosok nem tudták megmenteni.

Amint Olivia száját elhagyták e szavak fogtam a takarót és lerántottam magamról. A bal lábam teljesen be volt kötözve, míg a jobb már csak a térdemig volt meg ahol egy hatalmas kötés díszelgett.
Mély levegőt vettem, majd lehunytam szemeimet.

- Akkorhát, kérlek segítsetek átmenni Kimhez. - mondtam végül, hisz így nem jutok el hozzá.
- Beszélnünk kellene először az orvossal.
- Olivia. - szólt Harry. - Segítsünk neki.

Felültem, Harry pedig mögém lépett, majd átsegített a tolószékbe.
Tudom, hogy az eddigi életem hatalmas fordulatot vesz majd, hisz rokkant lettem, de különösképpen nem érint meg. A jó ügy érdekében tettem amit tettem, hisz Balmont halott így nem árthat több ártatlan embernek. Nem utolsó sorban pedig, ha akkor nem veszem kézbe a dolgokat és nem állok vele szemtől szembe, akkor most nem Kim kórterme felé lennék úton hanem a temetésére. Ő és a lányunk ad nekem erőt. Ennek így kellett történnie, nincsenek véletlenek. A lábam csekély ár volt az Ő életükért cserébe.

- Harry, ugye a lányom jól van? - kérdeztem félve.
- Semmi baja a kicsinek.

Szívemről nagy kő esett le, majd amikor befordultunk a folyosón megláttam egy orvost pár nővérrel beszélgetni.

- Az lesz az. - suttogta Harry.

Pulzusom az egekbe szökött hisz az a férfi gondolom Kim orvosa, ami azért aggasztó mert a férfi nem épp nyugodtnak látszik.

- Maguk mit keresnek itt? - fordult felénk az egyik nővér.
- Kim McGregor barátja vagyok és be fogok menni hozzá.
- Sajnálom, de ez nem ilyen egyszerű.
- Dr. Úr. - lépett mellém Harry. - Lehetséges lenne, hogy a fiú bemehessen hozzá egy kicsit?
- Hölgyeim, kérem igyekezzenek és készítsék elő a műtőt.
- Igen Dr. Úr.
- Valami baj van? - markoltam meg a kerekesszék karfáit.
- Őszintén szólva igen, nagy baj van. Megjöttek a laboreredmények ami alapján már tudom, hogy mi okozza a lány magas lázát és a folyamatos rohamokat, rosszulléteket.
- Akkor most rohadt gyorsan elkezdhet magyarázkodni. Mi az, hogy csak most jött rá? - kérdeztem idegesen.
- Kérem nyugodjon meg. Sajnos én sem vagyok mindenható. Amikor behozták a lányt a fő szempont az volt, hogy azt a rengeteg vért pótoljuk amit vesztett. Idő kellett mire a transzfúzió megtörtént, majd ezt követte a műtét ami során elláttuk a sebeket a combján. Munkánkat nehezítette a láz és a folyamatos rohamok, rosszullétek. A tüneteket próbáltuk csökkenteni több módszerrel, de sajnos egyik sem vált be. Két napja vettem le tőle vért de a laboreredménye csak most érkezett meg, mert rengeteg a beteg és nem megy minden egy csettintésre.
- Jó, de mondja már, hogy mi baja van.
- Szülés után a placenta azaz a méhlepény nagy része bent maradt a méhében ezt alátámasztja a legújabb vizsgálat pozitív eredménye is.
- Ez ekkora problémát tud okozni? - kérdezte Harry.
- Általában nem ilyen rohamosan jelentkeznek a tünetek, de a lány szervezete eléggé legyengült és más fertőzéseket is összeszedett, így ez még veszélyesebb. Jelen esetben is 40 fokos láza van, de ha meg akarom menteni az egyetlen egy esély az, hogy kiveszem a méhét.
- A kurva életbe. - csaptam a szét karfájára. - Kockázatos?
- Igen, az. Nem tudom, hogy a szervezete mennyire bírna még egy ilyen műtétet, de ha nem próbálkozunk, akkor meghal.
- Dehát a műtőasztalon is meghalhat. - keltem ki magamból ismét, majd mérgesen kifújtam a levegőt.
- Nagyon jól tudom de mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Egy specialistával fogom elvégezni a műtétet.
- Kérem. - néztem az orvosra. - Ne hagyja, hogy meghaljon.
- Minden tőlem telhetőt megteszek. Viszont, ha akar most még bemehet hozzá egy kis időre.
- Bemegyek.

Szó szerint kitéptem a kézfejemből a branült, majd az infúziós állványt magam mögött hagyva próbáltam a kerekesszéket irányítva bemenni a kórterembe. Az orvos a segítségemre sietett, majd amikor becsukta mögöttem az ajtót elgyengültem.

- Kim. - suttogtam amint az ágy mellé gurultam.

Arca sápadt volt és beesett, pont ugyan olyan mint akkor a pincében. Szememből kicsordult egy könnycsepp, de egy határozott mozdulattal letöröltem.
Megfogtam Kim kezét ami forró volt és mozdulatlanul hevert teste mellett.

- Hát itt vagy. - mondta halk, rekedtes hangon.
- Itt vagyok. - kaptam fel a fejem. - Örökké melletted maradok szerelmem.
- Ne mondj olyat ami nem igaz. - fordította felém a fejét.
- Szeretlek Shawn. - lábadt könnybe szeme.
- Én is szeretlek. Higgy nekem, lassan túlleszünk ezen az egészen.
- Félek, hogy nem. - suttogta, s lehunyta szemeit.
- Kim, mire célzol?
- Fáradt vagyok. Túlságosan fáradt.
- Nyisd ki a szemed és maradj velem. - szipogtam. - A lányunknak szüksége van rád, ahogy nekem is. Mostmár jó kezekben vagy.
- Shawn, figyelj rám. - pislogott kicsiket. - Félek ennyi volt.
- Ne beszélj badarságokat. - töröltem le újabbnál újabb könnyeket az arcomról.
- Mondd meg a családomnak, hogy mindennél jobban szeretem őket.
- Kim, ezt majd te megmondod nekik. - erősködtem.
- Állj a lábadra, légy férfi. - húzta kis mosolyra a száját. - A lányunknak szüksege lesz rád. Légy mellette egy életen át és taníts meg neki mindent. Meséld majd el neki a történetünket, hogy a szerelmünk erősebb volt mindennél.
- Ne csináld ezt velem Kim. - hulltak a könnyeim és fejemet az ágyra hajtottam.
- Shhh...nem lesz semmi baj. Örökké veled maradok szerelmem.
- Nem akarlak elveszíteni. Harcolnod kell.
- Nézz rám. - suttogta.

Könnyes szemekkel tettem amit kért, majd megsimította az arcomat.

- Szeretlek Shawn, de kérlek légy erős a lányunkért. Ha pedig nem jönnék vissza, adj meg neki mindent, élj teljes életet. Ne bánkódj a múlt miatt. Ne feledd, minden okkal történik. - hangja lágy volt és nyugodt. Túl nyugodt.
- Úgy lesz, de tudom, hogy vissza fogsz jönni.

Kim épp szólásra nyitotta a száját amikor valaki kopogott az ablakon. Arrébb mentem az útból, hogy az ablakon keresztül Ő is láthassa Olivia karjában a lányunkat, a szerelmünk gyümölcsét aki békésen szuszogott mit sem sejtve arról, hogy az édesanyja haldoklik.

- Cassiopeia. - suttogta.
- Cassiopeia Kimberly Mendes. - fejeztem be helyette.

Szeméből kicsordult egy könnycsepp, majd megfogta a kezem.
Ekkor nyílt az ajtó és szemem sarkából megláttam az orvost.

- Itt foglak várni Kim.
- Rendben. - motyogta. - Ne feledd amit mondtam neked Shawn, soha ne feledd. - húzta halovány mosolyra száját. - Szeretlek..
- ...míg élek és még azon is túl. - fejeztem be helyette.

Keze az enyémben volt, ám megmozdult az ágy, így lassan elengedtem Őt.

Szeptember 19. - szerda
- 1 hónappal később -

- Azért gyűltünk ma össze, hogy végső búcsút vegyünk Kimberly McGregortól akit oly' korai módon elragadott a halál. Mielőtt örök nyugalomra helyeznénk, kíván valaki pár szót szólni? - kérdezte a pap.
- Én szólnék. - álltam fel kissé bizonytalanul, majd lassan, s bicegve indultam meg szerelmem koporsója felé, hisz az új lábammal még nem tudok úgy menni mint régen.

A pap mellé állva félve pillantottam az összegyűlt emberekre, akik a legközelebb álltak Kimhez. A családja, a legjobb barátai, édesanyám, Harry és a társaim, emellett pedig meglepődtem amikor Richard Morgan is tiszteletét tette.
Tekintetem Mirandara siklott, aki folyamatosan törölgette könnyeit és egy pillanatra sem engedte el a férje kezét. A McGregor család két héttel a lányuk halála után tudomást szerzett mindenről, személyesen tőlem. Láttam őket összetörni, de mérhetetlen fájdalmuk ellenére biztosítottak arról, hogy bármiben segítségemre vannak, főleg Cassie miatt.

- Számtalanszor próbáltam az érzéseimet papírra vetni, tudva, hogy hamar eljön ez a nap, de sosem tudtam kiadni azt ami bennem van, túl nehéz. - simítottam meg a koporsót amiben örök nyugalomra helyezzük majd Őt. - Még most is, 1 hónap elteltével a történtek hatása alatt állok és nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék Kimre. Most pedig ha körülnézek, látom mindenki szemében azt a mérhetetlen fájdalmat amivel én magam sem tudok megküzdeni. Távozása mindannyiunkat rettentően megviselt, és hatalmas űrt hagyott maga után, úgy hiszem bátran mondhatom, hogy vele együtt meghalt a lelkem és szívem egy darabja is. Ám nekem megadatott, hogy még a halála előtt beszélhessek vele. - töröltem le a könnyeket amik végigszántották arcomat. - Azt kérte, mondjam meg a családjának, hogy mennyire szereti Őket és, hogy legyek erős, hisz a lányunknak szüksége van rám. Ő már akkor tudta, hogy többször nem lesz alkalmunk beszélni, így elvarrta az utolsó szálakat. - csuklott el a hangom egy pillanatra. - Ha szabad ilyet mondanom, úgy hiszem Ő nyugodt szívvel hagyta maga mögött ezt a világot, egyrészt azért mert tudta, hogy a családja mennyire erős és összetartó, másrészt azért, mert onnan fentről még most is figyel minket és vigyáz ránk.
- Úgy van. - suttogta Miranda, de szavait kiválóan hallottam.
- Ha most itt lenne közöttünk azt tanácsolná, hogy gyászoljunk, hisz ilyenkor ez a szokás, de ne ragadjunk le a múltban, hisz az élet megy tovább. Egyesek szerint az idő enyhíti a fájdalmat és befoltozza a sebeket, én viszont ebben nem hiszek.
- Hát akkor miben hiszel fiam? - kérdezte a pap.
- Az akit szerettünk örökre velünk marad, az emléke ott él a szívünkben. Arra kérnék mindenkit, hogy hunyja le a szemét.

Amint mindenki tette amit kértem, én magam is lehunytam szemeimet.

- Most gondoljanak a legszebb emlékükre aminek Kim a részese volt. Nézzék a tündöklő mosolyát, s a ragyogó szemeit, hallják a lágy hangját. Mint egy igazi angyal. - sóhajtottam és szívem összeszorult.

Ismét magam előtt láttam Kimet, pontosabban azt amint ott feküdt az ágyon, én pedig ott voltam mellette a tolószékben ülve és az ablakból láttuk Cassiet. Számomra ez most a legcsodálatosabb emlék, hisz akkor neveztük el a lányunkat, a kicsi csöppséget aki örökre összeköt minket.

- Ha sikerült felidézniük a legboldogabb emléket, kinyithatják a szemüket. Sose felejtsék el ezt az arcot, mindig így emlékezzenek rá. Egy boldog, önfeledten nevető, vicces, kedves és jószívű lányra aki mindig a jót kereste mindenkiben. Ő erősebb volt, mint mi itt együttvéve. Legyenek büszkék amiért ismerhették Őt, és emlékezzenek rá úgy, hogy ha eszükbejut ne a fájdalom miatt sírjanak, hanem azért mert részese lehettek az általa nyújtott boldog éveknek. Én is így fogok tenni és mindent elkövetek majd annak érdekében, hogy a kislányom, Cassiopeia is megismerje az édesanyját aki egy remek ember volt.

A pap bólintott, majd intett a munkásoknak, akik a koporsót lassan leengedték a helyére.

- Kimberly McGregor. - markoltam meg egy tenyérnyi földet. - Nyugodj békében.

A kezemben lévő földet a koporsóra szórtam, majd felvettem egy, a koszorúról leesett gyönyörű fehér rózsát.

- Sosem felejtelek el, szerelmem.