- Szóljatok az Interpolnak, a brazil illetékesnek és az embereinknek. Ők vannak a gépen.

Kim szemszöge:

Nem akarom elhinni, hogy tényleg elhagyjuk az államokat.
Ez egy rémálom és én már nem tehetek semmit.

Délután 3 -kor szálltunk fel a gépre. Az út pedig igen hosszú, 14 óra.
Ez idő alatt, már sírtam, vitatkoztam Kevin -nel mert belekötött a viselkedésembe amit a reptéren tanusítottam és aludtam, mert fárasztó ez az egész.
Jelenleg csak bámulok ki a fejemből, s nézem a tájat.

- Negyed óra múlva leszállunk. - szólalt meg Balmont.
- Hallottad? - kérdezte Kevin.
- Nyilván.

Nagyot sóhajtott, de végül kibírta, hogy ne mondjon semmit.

- Kevin, menj és vedd már magadhoz a.

De Balmont itt befejezte a mondandóját.

- Oké, megyek. - Kevin kifurakodott és elindult hátrafelé.
- Hova megy?
- Ne idegeskedj, minden rendben lesz.

Ezt követően Balmont lezártnak tekintve a témát előre fordult és lehunyta szemeit.

Hát ez marha jó.
Ha nekem valaki ilyen helyzetben azt mondja, hogy nyugodjak meg, azzal csak az ellenkezőjét éri el. Rossz érzés kerített hatalmása s csak remélni tudtam, hogy nem lesz semmi baj a leszállás után.

Amint Kevin visszatért sugdolózni kezdtek, de sajnos nem értettem belőle semmit.
Az viszont feltűnt, hogy egy légiutas kísérő idegesen, folyton felénk pillant.
Kihúztam magam és próbáltam leplezni, hogy bizony kissé kétségbeestem.
Vajon Harry -ék tudják, hogy ezen a gépen vagyunk?
Terveznek valamit a reptéren?
De akkor viszont ha Balmont is erre gyanakszik, Kevin az előbb egy fegyverért mehetett el.
Eppen a pillanatban szemem sarkából megláttam fényleni egy kés pengéjét, amit Kevin a hüvelyébe csúsztatott és berakta a felsője alá.
Jézusom mi lesz itt.

- Kérjük kedves utasainkat, hogy kössék be magukat, mert pillanatokon belül megkezdjük a leszállást.

Bekötöttem magam és reménykedtem abban, hogy a reptéren nem szabadul majd el a pokol, mert akkor Balmont is elveszti a fejét és abból semmi jó nem sül ki.
A gép pár perc múlva landolt is a reptéren, mi pedig, ahogyan mindenki más, felsorakoztunk a leszálláshoz.
Amint elhagytuk a repülőt megkaptam a tolószéket és helyet foglaltam benne.
Mielőtt kiléptünk volna a csarnokba, megmarkoltam a karfákat és csak reménykedtem abban, hogy rémeket láttam az utóbbi 20 percben.

Sajnálatos módon, amint kiléptünk bebizonyosodott, hogy várnak ránk.
Ha 20 ember felfegyverkezve nem figyelt minket, akkor egyetlen egy se.
Kevin, aki mellettem sétált elkapta egy nő haját, s túszként maga elé rántotta, a kést pedig a nyakára helyezte.
Pillanatokon belül az engem toló Balmont is előkapott egy fegyvert, amit a halántékomhoz szorított.

- Kellj fel. - rángatott a karomnál fogva, én pedig nem tehettem mást és engedelmeskedtem neki.
- Eressze el a túszokat Balmont. Vége a játéknak. - szólalt meg egy férfi, akcentusából ítelve brazil, tehát nem hiszem, hogy Harry -ék embere lenne.
- Arra várhat. - szorított Balmont.

Szívem a torkomban dobogott, a félelemtől pedig remegő lábakkal álltam a fogvatartóm előtt.

- Még egy lépés és golyót eresztek a lány fejébe. - hangjából tudtam, hogy nem viccel.
- Nyugalom, rendben. Mit akar?
- Csak magán múlik, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Gondoljon bele, rengeteg ember van itt és hatalmas vérfürdőt rendezek, kevesebb mint egy percen belül, ha nem enged minket elmenni.
- Nyugalom, ha elengedi a lányt és a hölgyet, akkor elmehetnek.
- Maga tényleg hülyének néz?
- Nem Balmont. - eresztette le a fegyvert a férfi. - Csak annyit.. - de nem tudta befejezni, mert Balmont a szavába vágott.
- A kurva életbe már, fogja be. - kiabálta, én pedig összerezzentem.
- Én előre szóltam, így ez nem az én lelkemen szárad.

Az ügynök nem tudta mire vélje Balmont előbbi kijelentését, de amikor betörtek az üvegajtók és egyre nagyobb füst keletkezett, még a brazil fegyveresek is kétségbeestek.
Lövések dördültek, de azt én sem tudtam, hogy merről jöttek, ahogy azt sem, hogy kik adták le őket.
James erősebben rászorított a karomra, majd elindult a kijárat felé. A pánik szinte azonnal kitört és az emberek menekültek amerre csak tudtak.

Kezemet a szám elé kaptam, hogy ne szívjam be a füstöt.
James, aki maga után húzott, hirtelen elengedett és nyakához kapott.

- A rohadt élet.

A vér láttán tüdőmben akadt a levegő egészen addig, míg egy maszkos férfi meg nem jelent előttem és kirángatott az épületből. Belökött egy terepjáróba, ami épp, hogy becsukódott az ajtó, el is indult.
A torkomat kissé marta még az a füst így köhögni kezdtem.

- Meg ne halj itt nekem.

Szemeim a pasasra irányultak, aki a kocsit vezette és a tükörben rám pillantott.
A nyakát, sőt még az arcát is pár tetkó díszítette, ám tekintete lágy volt és ezen még én is meglepődtem.

- Kösd már be magad. - horkant fel a mellette ülő fickó, aki mogorvábbnak bizonyult mint Kevin a legelején, bár nem tudom mit várok ezektől a maffiózóktól.
- Hova megyünk?
- De édes a kicsike.
- Tudni akarom, hogy hova megyünk. - mondtam immár határozottan.
- Csak fogd be. - fordult hátra az amelyik az anyósülésen foglalt helyet és méregetni kezdett.

Nem akartam felidegesíteni egyiket sem, így inkább bekötöttem magam és vártam. Bár az, hogy a pasi így méregetett, eléggé megijesztett.

- Balmont hol maradt? - kérdezte a srác aki vezetett.
- Marc az istenit, honnan tudjam? - fordult előre a másik. - De a csaj legalább itt van.
- Jól van na.
- Eltalálták.
- Miket hordasz itt össze? - taposott a fékre elvileg Marc.

Szerencse, hogy az előbb bekötöttem magam, ám ez a nagyobb fékezés kissé meghúzta a hasam.

- Jézusom. - suttogtam.
- Bökd már ki mi a faszom volt.
- Hagyd már békén Oliver. James megmondta, hogy nem kellene idegeskednie a lánynak. Ezzel pedig nem segítesz. A végén még mi járjuk meg.

Marc miután lerendezte a társát felém fordult és arcomat fürkészte.

- Minden csupa vér lett.
- Bassza meg. - morgott Oliver.
- Nyugalom. Nagy valószínűséggel Kevin vele van. Igaz? - kérdezte Marc.
- Azt hiszem.
- Azt hiszi, hiszi. - ismételte Oliver, pszichopata hanglejtéssel.
- Jó, nyugalom. Nem lesz semmi gáz. Elvisszük a csajt, mert a brazil ügynökség nem tétlenkedett és itt a városban marhára szem előtt vagyunk.

Ahogy ezt kimondta 4 szirénázó rendőrautó és 3 mentő fordult be az utcába.

- Bukj le. - utasított idegesen.

Tettem amit mondott, majd amikor egyre távolabbról hallottam a szirénát, vettem a bátorságot és felültem.

- Kérdezhetek valamit?
- Essünk túl rajta. - válaszolta Marc és beindította a kocsit.
- Honnan tudták, hogy mi vagyunk azok?
- Harry Reynolds utódja nagy sikereket ért el az utóbbi időben és bevonták a dologba az Interpolt. Onnan csak egy lépés volt, hogy nyomatékosítsák a brazilokban, hogy bizony fennáll annak a lehetősége, hogy Balmont itt akarja meghúzni magát. Gondolom kissé furán viselkedtetek a reptéren, ezért a 14 órás út alatt volt idő megszervezni azt a csapatot akiket láttál. Csakhogy Balmont mindenre gondolt, ahogyan erre az eshetőségre is. A füstbomba klasszikus, mégis nagy segítség.
- Befejeznéd? A dolgunk az, hogy eljussunk a birtokra, nem az, hogy összebarátkozzunk a csajjal. - szólt mérgesen Oliver.
- Jól van ember, nyugodj már.
- Marc. Kezdek kételkedni Balmont választásában. A mi dolgunk, hogy vigyázzunk rá és eljussunk a házhoz. Emlékeztetlek arra, hogy a lány fogoly. - hangsúlyozta ki az utolsó szót.
- Én is nagyon jól tudom. Szállj le rólam.

Mind a két fickó szemei szinte szikrákat szórtak, én pedig jobbnak láttam, ha meghúzom magam a hátsó ülésen.

***

Nem tudom mennyi ideje lehettünk úton, de váratlanul megálltunk egy viszonylag forgalmas helyen.

- Hozok kaját, hosszú még az út.

Oliver kicsatolta az övét és kiszállt.

Megköszörültem a torkomat ami az utóbbi időben teljesen kiszáradt, főleg a füstbomba miatt.

- Nemsokára kapsz vizet és ételt.
- Kössz, igazán kedves, hogy nem így akartok megölni.

Reakciója csupán annyi volt, hogy mosolyra húzta a száját, majd felém fordult.

- Senki sem akar megölni. Értékes vagy Balmont számára minden szempontból.
- Értékes, hogyne. Addig, amíg meg nem születik a gyerek. Utána gondolkozni se fog azon, hogy meghúzza e a ravaszt.
- Egyszer mindenkinek eljön az ideje. Viszont megsúgok valamit Kim. - hajolt közelebb. - Nem hinném, hogy a Te időd mostanában jönne el.

Épp szólásra nyitottam a számat, amikor nyílt a kocsi ajtaja és kissé megijedtem.

- Lemaradtam valamiről? - ült be a helyére Oliver.
- Semmiről. - hazudta könnyedén a srác aki éppen az előbb tett megjegyzést arra, hogy még nem mostanság fogok meghalni.

Nem igaz, hogy ezeknek folyamatosan ilyen érthetetlen módon, célozgatással kell kommunikálniuk. Nem tudom Marc mire akart célozni az előbbivel, de igen csak felkeltette az érdeklődésemet.
Talán tud valamit, amit én nem...ki kell derítenem.

- Tessék, egyél.
- Köszönöm.

Kaptam egy szendvicset amit azonnal ki is bontottam, mert egy ideje már nem ettem.

- Induljunk, lehetnek errefelé is zsaruk.
- Rendben.

Pár perc múlva Oliver hátra adott egy vizet is. Bekaptam még az utolsó pár falatot, majd belekortyoltam a vízbe.
Amint rácsavartam az üvegre a kupakját, éreztem, hogy rúgott egyet a kicsi.
Arcomra azonnal mosoly került s megsimogattam a pocakomat. Mostanság nem éreztem annyira ilyen intenzíven mozgolódni, de ezt jó jelnek tekintem, hisz a méhlepénnyel már minden rendben.

Egyről a kettőre rám tört a fáradtság, alig tudtam nyitva tartani a szemeimet. Tekintetem a tükörre siklott amin keresztül Oliver engem figyelt.
Mosolyra húzta a száját és azt tátogta, hogy jó éjt.

- Mit raktál a vízbe? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Mi? - értetlenkedett Marc.
- Egy kis altató, hogy ne légy a terhünkre.
- Te hülye vagy. Mennyit adtál neki? Terhes!
- Tudom. Nyugodj már le.

A hangok lassan kezdtek eggyé válni, a látásom pedig homályos lett és egyszerűen muszáj volt becsuknom a szemem.

Július 29 - vasárnap

7 hosszú hét telt el azóta, hogy elhagytuk az államokat és Brazíliába jöttünk.
Miután volt az a kis incidens a reptéren, amit még most is néha felemleget a sajtó, Marc és Oliver elhozott ide, Balmont birtokára Joinville -be.
A birtok nagy és 2 méter magas betonfallal van körbevéve.
A ház két emeletes, minden van ami csak kellhet, de valami számomra mégis hiányzik. A szabadság.
7 hete már, hogy csak az udvarban sétálhatok. Be vagyok zárva és mindenki kínosan ügyel arra, hogy sose maradjak felügyelet nélkül.
Az elején még próbáltam Marc -al beszélni arról, ami 7 hete történt, pontosabban arról, amikor célzott a halálomra a kocsiban, de folyton - folyvást tereli a témát és tartja az alá - fölé rendelt viszonyt. Ő a legnormálisabb az itt lévők közül.
Van 4 szobalány, Balmont emberei pedig kedvük szerint jönnek - mennek.
Na igen, Balmont...
Június 19 -éig semmit sem tudtam róla, de aztán a semmiből megjelent Kevin -nel együtt. Meglőtték a reptéren, pontosabban a golyó súrolta a nyakát.
Kórházba nem mehetett, így meg kellett húzniuk magukat egy időre. Artériát nem ért a lövedék, így 2 hét után már szinte semmi baja nem volt a férfinak.

- Balmont hivat. - hallottam meg Oliver hangját.
- Mit akar?
- Megtudod ha bevonszolod magad hozzá. Netán segítsek?
- Nem, nem kell.

Felálltam a padról és a srác mellett elhaladva a ház felé vettem az irányt.
Majdnem 2 hónap bőven elég volt arra, hogy kiismerjem magam a birtokon. Megálltam az irodájának ajtaja előtt és kopogtam.

- Gyere.

Amint meglátott összecsapta tenyerét és felállt.

- Sokkal jobban nézel ki a tegnapihoz képest.
- Csak elrontottam a gyomrom.
- Jó ezt hallani. Gyere, ülj le. - invitált a kanapéra.

Halk sóhaj után helyet foglaltam Balmont mellett, persze megfelelő távolságra.

- Akkor jól érzed magad?
- Jól.
- Az a helyzet, hogy nem igen jegyeztem meg, meddig is kell szedned a gyógyszert. Ha szükséged van még rá, szerzek.
- Másfél hónapja, hogy nem kell szednem.
- Ohh. - lepődött meg. - Rendben van.
- Ennyi?
- Igazság szerint van még más is amiről beszélnünk kellene. - fonta össze ujjait és kezeivel térdén támaszkodott meg.

Nagyot nyeltem és egy kósza hajszálat a fülem mögé igazítottam.

- Az előbb kaptam a hírt, miszerint eltűnt Kevin telefonja. Nem tudsz róla valamit? - vonta fel a szemöldökét.
- Én, nem. - kis híján múlt csak, hogy nem kezdtem el dadogni.
- Hm, ez érdekes.

Éppen folytatta volna amikor hirtelen kivágódott az ajtó és megpillantottam Kevin -t. Szemei izzottak, s kezében tartotta a telefonját.

- Tudtam, hogy Te vetted el. - kiabálta és megindult felém.

A levegő a tüdőmben akadt, ám Balmont felállt, s leintette a férfit, aki mérgesen motyogott valamit, majd megállt a kanapétól 3 méterre.

- Hol volt a telefon? - kérdezte, miközben szemét egy pillanatra sem vette le rólam.
- A szobájában, eldugva az alsóneműs fiókban.
- Kimberly, Kimberly. Hazudtál nekem.
- James, ha maga lenne az én helyemben, nem próbálná meg felvenni valakivel a kapcsolatot?? - igyekeztem ezzel menteni a menthetőt, de Balmont arcáról nem tudtam leolvasni semmit. - A maga foglya vagyok már 2 hónapja. 2 rohadt hónapja. Nem bírtam tovább ezt a tehetetlenséget. - csuklott el a hangom, mire tett felém pár lépést.

Kezét a hasamra vezette, ami az utóbbi időben nagyon kikerekedett.

- Csak az unokám miatt. - mondta, majd rám pillantott. - Csak miatta nem lesz ennek a próbálkozásnak súlyos következménye.
- Főnök. - szólalt meg Kevin, de Balmont megrázta a fejét.
- Hanyadik hétben is vagy, kedves? - közben simogatta a hasam.
- 34. - feleltem remegő hangon.

Balmont ujjai lassan eltávolodtak a pocakomtól és Ő is hátra lépett.

- Oliver, Kevin.

Amint kimondta a neveket a szívem kihagyott egy ütemet.
Oliver megjelent az ajtóban és indult felém, Kevin szorítását pedig már a karomon éreztem.

- Ne. Ne. - kiáltottam Balmont -ot nézve, aki leült a kanapéra. - Mit akar ezzel??
- Most tanulni fogsz. Elegem van a próbálkozásaidból. - hangja rideg volt.
- 4 hete el akartál lopni egy fegyvert. 2 héttel később megpróbáltad megfűzni az egyik szobalányt, most pedig segítséget akartál hívni. Elég volt. Jár, ami jár. De ne aggódj drága, a babának nem lesz baja.
- Menjen a pokolba. - szűrtem ki fogaim között az utolsó mondatot, mielőtt a két férfi kivezetett volna a szobából.

Közrefogtak és úgy kísértek fel az emeletre, a szobámba.

- Szedd a lábad. - löktek be, majd Oliver távozott.
- Na, babám. - csukta be maga mögött az ajtót Kevin.
- Nem vagyok a babád.
- Látom a büszkeséged még mindig megvan. - nevetett.
- Meg. Ha Te is meg akarod tartani azt ami ami a tiedből maradt, akkor nem emelsz kezet rám.

Lassú léptekkel elindult felém és mosolyra húzta a száját ami megrémisztett.

- 34 hetes vagyok. - kezdtem el hátrálni.
- Tudok róla.
- Figyelmeztetlek. Ha valami baja lesz a kicsinek.
- Akkor? Akkor mi lesz hercegnő?

Hátam a falnak ütődött, Kevin pedig 2 lépésnyire állt tőlem.

- A babának nem lesz baja. - hangja lágy volt.

Tudtam, hogy ennek iszonyatosan rossz vége lesz.
Tekintete pillanatokon belül megváltozott és keze az arcomon csattant.

- Neked viszont lesz bajod. - köpte felém a szavakat. - Elvetted a telefonomat, Te kurva.

Kezemet azonnal az arcomhoz kaptam és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
Kevin megmarkolta a hajam és hátrafeszítette a fejem.

- Nézz rám, ha hozzád beszélek bazd meg. - kiabált.

Könnyes szemmel tettem amit mondott, arcára pedig abban a pillanatban öntelt mosoly került.

- Miután végeztem veled, garantálom, hogy többet nem fogsz lopkodni.

Elengedte a hajam, de a következő pillanatban már ököllel kaptam a következő ütést. Megszédültem és a mellettem lévő kanapéban megtámaszkodva, a fal mentén lassan a földre ereszkedtem. Iszonyatosan fájt az állkapcsom, a számban pedig megéreztem a vér ízét.

- Érzed igaz? A vér. Velem is sokszor volt ilyen. - guggolt le elém.
- Menj a pokolba. - kissé nehezemre esett a beszéd, mivel a fájdalom csak ekkor tört rám igazán.

Nagyon ráharaptam a nyelvemre, a vért pedig a padlóra köptem, magam mellé.

- Kemény lány vagy te, de én keményebb vagyok. Jelen helyzetben viszont sajnos, korlátozva vannak a lehetőségeim a gyerek miatt. - egy pillanatra elgondolkozott, majd megfogta a kezem és hiába ellenkeztem, maga elé húzta.
- Ne, kérlek. - mondtam remegő hangon.
- Szánalmas. - mosolygott Kevin. - Előbb kellett volna gondolkoznod szívem, de ne aggódj. Annyira kegyetlen még én sem vagyok, hogy eltörjem a kezed. - megsimogatta az arcomat és közben sajnálkozó képet vágott. - Kár ezért a szép pofiért.
- Nee. - próbáltam meg elrúgni a közelemből.

Másodjára sikerült is gyomron rúgnom, de csak még dühösebb lett. Megmarkolta a hajam, felrángatott és fejemet a falba vágta.
Elkezdett velem forogni a világ és egyik kezemmel ujjait próbáltam lehámozni a hajamról, a másikkal pedig az arcomat igyekeztem védeni. Figyelmemet elterelte az, hogy tépte a hajam és a gyorsaságával szemben sem tehettem sokat.
Újabbnál újabb ütések érték az arcom minden területét, míg végül morogni kezdett amiért utolsó csepp erőmmel megmartam a kezét.
Amikor elengedte a hajam, egy utolsó ütést mért rám, az én lábaim pedig nem bírták tovább és a fal mentén csuklottak össze. Ott ültem tehetetlenül, mérhetetlen fájdalommal. Könnyeim csak hulltak, Kevin megpuszilta a homlokomat, majd kezét az államhoz vezette és a szemembe nézett.

- Mostantól jó kislány leszel, igaz?

Egy szó sem jött ki a számon, így csak rá emeltem a tekintetem és bólintottam.

- Rendben. Menj, szedd rendbe magad. - biccentett a fürdő felé, majd felállt és amint elhagyta a szobámat, rám zárta az ajtót.

A fájdalom és a kétségbeesés a józan ész fölé kerekedett.
Vajon kijutok innen valaha?
Látni fogom még Shawnt?
Lesz még alkalmam találkozni a családommal?
Vajon eltudom még mondani nekik, hogy mennyire szeretem őket?

Ezek a kérdések cikáztak a fejemben, de végül lehunytam szemeimet.

***

-Kimberly. -csengett fülemben egy ismerős hang.

Lassan kinyitottam a szemem és megláttam Marc -ot.

- Istenem, hogy nézel ki. Hallod amit mondok?
- Hallom. - suttogtam, mert eléggé kiszáradt a szám.
- Fáj valamid az arcodon kívül?

Megráztam a fejem, a kezemet pedig a hasamra téve megnyugodtam amikor megmozdult a baba.

- Gyere, segítek kimenni a fürdőbe.

Megfogta a karjaimat és lassan felhúzott a földről. Szemben álltam vele, amikor megjelent mögötte valaki.

- Marc, Balmont beszélni akar veled.
- Oliver. Látod, hogy mit csinálok. - felelte ingerülten.
- Leszarom, hogy pátyolgatod a csajt. Indulj már.

Marc sóhajtott, majd a szemembe nézett.

- El tudsz menni a fürdőig?
- El. - feleltem halkan.

Lassan elengedett és miután megbizonyosodott arról, hogy stabilan állok, Oliver -rel együtt lement a földszintre.

Nem tudom mennyi ideig lehettem kiütve, de erőt vettem magamon és a pocakomat fogva, remegő lábakkal sétáltam a fürdőszobába. Ott a kagylóra támaszkodva félve pillantottam a tükörbe.

Az arcom szinte fal fehér és mind a két oldala meg van dagadva, de főleg a bal. A horzsolások és zúzódások szinte az egészet beborítják, kezdve a homlokomtól, egészen az államig. Az orromból szivárgott vér már megalvadt és az is amelyik a számból jött, mivel eléggé ráharaptam a nyelvemre. A szám a kétszeresére dagadt és fel is szakadt több helyen.
A bal szemem alatti rész van a legjobban feldagadva és már némi elszineződés is látszódik. Egy szó, mint száz...borzalmasan festek.

Mikor elkezdtem lemosni a vért, szembesültem csak az igazi fájdalommal.

***

- Hogy ízlik a csirke?
- Finom. - feleltem a lehető legnormálisabb hangnemben a történtek után.
- Gyűlölhetsz egész nyugodtan, már megszoktam. - köszörülte meg a torkát.
- Igaz, látom Kevin nem kímélt, de remélem nem kell többször ilyen eszközökhöz folyamodnom.
- Mit vár, erre mit mondjak?
- Semmit. Csak együnk.

Legszívesebben ledugnám a torkán az egyik villát, de gátat kell szabnom az indulatoknak. Hiába reménykedtem már a két hónap alatt abban, hogy jön aki megmentsen, nem jön senki.
Kezdem azt hinni, hogy Harry és Shawn már feladták a keresésünket.
Bár, ha igaz amit Balmont annyira hangoztatott, hogy Harry az életéért küzd, Shawn pedig kapott valamilyen szert, akkor megint csak ott lyukadok ki, hogy nem fognak időben megtalálni.
Ha ez a gyerek megszületik és Balmont elveszi tőlem, abba belehalok.

Olivia O'Donnell szemszöge:

Július 31 - kedd

- Nem hiszem, el. Több mint másfél hónap telt el azóta, hogy Brazíliában leszállt a repülő. - csaptam az asztalra. - De még mindig ott vagyunk ahol a part szakad.
- Nem tudunk mit tenni Olivia. A brazil kormány az utolsó üzenetünkre sem válaszolt.
- Az Interpol nem akar belefolyni ebbe az egészbe, hisz Balmont kettős állampolgár. - dobta a papirokat az asztalra Raymund.
- Ez engem nem érdekel. A kiadatási egyezmény miatt a braziloknak kötelessége lenne felkutatni azt a férget.
- Olivia. - sétált be Angela.
- Mi van?? - kérdeztem idegesen.

A lány kissé megrezzent, mire sóhajtottam.

- Sajnálom, eléggé ideges vagyok.
- Semmi baj, megértem. Az előbb hívtak a kórházból.
- És?

Mindenkinek pattanásig feszültek az idegei. Rengeteg minden futott át az agyamon, de végül arra jutottam, hogy nem lehet Harry halálhíre, ugyanis ma 3 hete, hogy kikerült az intenzívről, pár napja pedig voltam is bent nála. Napról napra erősödik, így a hír, csak Shawn -nal kapcsolatos lehet.

XxX

Ui.: Ha van kedvetek, kukkantsatok bele az új könyvembe aminek a címe: A maszk árnyékában. Az is hasonló témájú lesz, publikálásra pedig fél órán belül sor kerül.