Ott maradtam a sötétben. Társam csak a magány, a bűntudat, s a fájdalom volt.

Mintha szíven döftek volna. Elmondhatatlan ez az űr. Soha többet nem láthatom Őt. Ahogy oly' édesen mosolyog, nem hallhatom a nevetését, nem vitatkozhatok vele, nem foghatom meg a kezét, ajkaim pedig nem érinthetik az övét.

E gondolatok cikáztak egész éjjel a fejemben, s az álom messzire elkerült. Reggelre kisírt és karikás szemekkel vártam a látogatóimra.

- Kincsem. - sietett az ágyamhoz Anya. - Aludtál éjjel?
- Nem tudtam. - suttogtam erőtlenül.
- Na, szívem. - ölelt magához gyöngéden.

Sírás kerülget még mindig, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy Shawn...hogy Shawn meghalt.
Szememből kicsordultak a könnycseppek, mire anya arcán a gyengeség jeleit véltem felfedezni.

- Kim. Akarsz beszélni róla?
- Nem. - ráztam meg a fejem.
- Hoztam neked reggelit. - nyúlt a táskájáért.
- Nem kérek.

Válaszul csak sóhajtott, majd megfogta a kezem és szótlanul ült fürkészve arcomat.

- Sziasztok.

Nyílt az ajtó és megpillantottam Apát, Lukeot és Dereket. Szívem egy része megtelt örömmel, hisz Ők még mindig velem vannak és semmi bajuk.

Azt hiszem ide illik az a mondás, hogy az egyik szemem sír, míg a másik nevet.

Shawn hát megtartotta ígéretét, ugyanis karácsony van és együtt vagyok a családommal.

- Reméltem, hogy előkerülsz nővérkém. Hisz akkor kit prankeltem volna meg? - nevetett Derek.
- Nagyon vicces vagy ám öcsi. - jelent meg arcomon kis mosoly.
- A viccet félretéve, tényleg örülök, hogy megúsztad ennyivel.
- Ti már tudjátok, hogy mi történt? - pillantottam Anyára, majd Apára.
- Luke tegnap este valóban beszélt nekünk a történtekről. De hisz jogunk van tudni, a lányunk vagy és ettől az egésztől mi ugyan úgy szeretünk téged kicsim. Egyáltalán nem kell magadat hibáztatnod emiatt. - szorította meg a kezemet Anya.
- Csak ez nem olyan könnyű. - sütöttem le a szemem.

Tudom, hogy Anya nem arra gondolt amire én. De a legszomorúbb ebben az egészben az, hogy ha jobban odafigyelek akkor Shawn még mindig élne.

Kopogás zavarta meg a társalgásunkat, majd egy elegánsan öltözött nő lépett be a kórterembe. Fekete szoknyája térdéig ért, fehér ingjének ujját pedig feltűrte. Szőke haja kontyban volt, arcán pedig egy kevés smink. Kezében egy kék mappát tartott, majd apám felé fordult.

- Jó Reggelt. Sajnálom, ha megzavartam valamit. A nevem Beverly Martin, az FBI-tól jöttem azzal a céllal, hogy Önöket védelem alá helyezzem.
- Jó Reggelt. - vetett rám egy pillantást apa, majd a nőre nézett. - Szóval FBI? Ilyen komoly lenne a dolog? Veszélyben vagyunk?
- A tetteseket lekapcsoltuk és elég bizonyíték és tanú van arra, hogy elítéljék őket. De a mexikói szervezet vezérének a keze messzire elér. Ezért szeretnénk elébe menni a dolgoknak és Önöket még most biztonságban tudni. - sétált az asztalhoz, majd lerakta a mappát.

Elővett több papírt, majd a szüleimre nézett.

- Nos, ahogyan már minden bizonnyal Önök is tudnak róla. A lányukat, Kimberly McGregort elrabolták, hogy Mexikóban szexrabszolgaként eladják. Több lánnyal együtt tartották fogva, többször meg is verték. Luke McGregor, nyomokra bukkant amiket egyedül akart felderíteni, így veszélybe sodorva saját testi épségét. A tettesek egy pincében kínozták meg, remélve, hogy megtörik és elárulja ki küldte. A lányok szökési kísérlete sikeresnek bizonyult, ugyanis többen kiszabadultak. A jelen lévők mindegyikét és családjukat védelmünk alá helyezzük, persze csak akkor ha erre igény van. - pillantott fel a papirokból és kérdőn nézett apára.

Apu tekintete anyára vándorolt, aki bólintott egyet.

- Elfogadjuk a segítséget.
- Akkor hát, egy fontos kérdésem lenne. Hajlandóak elhagyni Karolinát és átköltözni Virginia államba?
- Nem. - vágta rá gondolkozás nélkül apa. - Elég nagy ez az állam. Nem tudnak valahol Észak - Karolinán belül elszállásolni minket?
- Gondoltam, hogy ez lesz a válasza, így folytattam egy kisebb kutatómunkát. Az ajánlatom Raleigh, csupán fél óra innen, így ha a gyerekek ragaszkodnak hozzá, akkor járhatnak itt iskolába. Beszéltem az ottani rendőrfőnökkel aki nagyon szivesen átveszi magát a kapitányságra. Önt pedig Miranda. - fordult anyukám felé. - Egy magánkórházban várják mint főnővért. Emellett pedig a családnevük McGregorról Bowman-ra változna.

Anya apu mellé sétált, aki látszólag tanácstalanul állt a helyzet magaslatán.

- A család biztonsága múlik rajta. - súgta anya. - Nincs más választásunk.
- Rendben, Martin ügynök. Nagyon köszönöm.
- Ne köszönje, ez a munkám hadnagy. A papirokat írják alá, 3 nap múlva pedig már költözhetnek is. Ne aggódjanak ezek után is vigyázni fogunk magukra. A lakásuk pedig igazán jó riasztóval lesz felszerelve. Vannak ügynökeink szerte az államban, így ha baj van, csak üsse be a kettes számot és hamar segítség érkezik. - adott át apának egy régi telefont.

Szüleink, majd mi is aláírtuk a papirokat, amik a titoktartásról is szót ejtettek.

Tehát új személyazonosságot kapunk, és előről kezdjük egy másik városban, csodás.

- Akkor hát, készen is vagyunk. - rakta el a papirokat, de egy példányt nálunk hagyott. - További Boldog Karácsonyt.
- Önnek is.

A nő amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is.
Harry igazat mondott, tényleg nem fog magunkra hagyni minket. Ezért pedig életem végéig hálás leszek neki.

***

- Kimberly. Gyere már, megint késésben vagytok. - kiabált fel az emeletre Anya.

Hangjából leszűrtem, hogy bizony elég ideges.

1 hónap telt el azóta, hogy új városba költöztünk, hogy új személyazonosságot kaptunk. Az életünk visszatért a normális kerékvágásba és már mindenki elfelejtette, hogy milyen megpróbáltatásokon mentünk keresztül. De nekem ez nem megy ilyen könnyen. Elvesztettem Shawnt, egyszerűen nem tudok szabadulni a múltamtól.

- Kimy. Gyere már. - nyílt az ajtó és bátyám bedugta a fejét.

Amint meglátta könnyes szemeimet arca ellágyult és maga mögött behajtva az ajtót tett pár lépést, majd megállt előttem.

- Shawn igaz?
- Hiába tagadnám, hisz úgy is tudod, hogy róla van szó. - töröltem meg szememet szipogva.
- Sajnálom hugicám. Tényleg. Shawn nagyon jó srác volt. Nekem is hiányzik. - ölelt meg jó szorosan, majd szembe állított magával. - De nem szabad folyamatosan a múlton rágódnod. Tudom, hogy fáj. De Kim, erősebb vagy mint hinnéd. Higgy nekem. - próbált bíztatóan mosolyogni.

Megköszörültem a torkomat, elvégeztem az utolsó simítást a frizurámon, majd Luke felé fordulva sóhajtottam.

- Menjünk mert anya a végén még kiakad.
- Na igen, mint a múltkor. - kuncogott Luke.

Részben irigylem Dereket, hisz Ő sulit váltott és nem kell minden reggel és délután fél órát utaznia. De ennek persze előnye is van, amíg buszozunk ki tudom szellőztetni a fejem és fontos dolgokon töprengek. Olykor újra és újra lejátszom magamban mi történt akkor éjjel, amikor utoljára láttam Őt.

- Tedd el a szendvicsed. Adjak pénzt? - kapta elő pénztárcáját Anya.
- Nem kell köszi, van nálam bőven.
- Kim. Ajánlom, hogy rendesen egyél.
- Tudom Anya, ezt már ezerszer megbeszéltük. - sóhajtottam. - Ugye nem felejtetted el, hogy ma későbbi busszal jövök haza?
- Nem szeretem amikor sötétedés után még egyedül mászkálsz. Mi lenne ha inkább a lányok jönnének el és aludnának itt? - vonta fel a szemöldökét.

Köztudott, hogy az eset óta még jobban féltenek mint eddig.

- Rendben, akkor majd hívlak. De ne aggódj. - nyomtam puszit arcára.
- Ezt ne kérd tőlem.

Hallottam, hogy Anya mondta Lukenak, hogy figyeljen rám. Igen, engem sokkal rövidebb pórázon tartanak azóta. De én is megtanultam a leckét. Soha többet nem megyek sehova egyedül, főleg ha figyelmeztettek rá, hogy nem jó ötlet.

Luke és én maradtunk a régi giminél, hiszen ott kezdtük a tanulmányainkat, úgy döntöttünk, hogy ott is fogjuk befejezni. Na meg ott vannak a barátaink.

Ha már szóba kerültek a barátok, nincs annál nehezebb mint titokban tartani ezt az egészet Mia és Sarah előtt.

_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/_/

Nem tudom, hogy kommentben vagy valamelyik rész végén emlegettem e a 2. évadot, de most akkor ide írok, hogy mind tudjatok róla.

Úgy döntöttem, hogy azért a 10 max 15 rész kedvéért nem fogok 2. évadot csinálni, így folytatom autómatikusan a történetet.