*Foxy szemszöge*
Vinci egy egész folyosón végig ráncigált, miután rátaláltam azon a furcsa helyen. Annyit sem tudok mondani, hogy hogyan találtam oda, mert csak bolyongtam össze-vissza. Freddy azt mondta, hogy készüljünk fel, mert nemsokára indulunk. Bár, egészen mostanáig csak készültünk, szóval nem értem ez miben lesz más.
-Elengednél végre? -elégeltem meg a "tapizást", majd egy erőteljes mozdulattal ellöktem a kezét, és tovább sétáltam. Furcsa nekem ez a Vinci...lehet, hogy ő is itt fog minket hagyni, mint...mint Ő? A fenébe is vele! Miért gondolok mindig rá? Már rég itthagyott, nem lenne okom rá gondolni! Ha lenne szívem, ő már biztos magával vitte volna... Az én első és egyetlen szerelmem, Rachel.
-Már megint eltűntél! Hol jártál? -sétált Vincent elé Chica karba tett kézzel. Annyira irigylem őket, amiért örökre itt lesznek egymásnak! És, ez nem helyes, tudom! De Rachel elveszi az eszem... Mikor lettek az érzéseim ilyen erősek? Megráztam a fejem, és ismét a keserű valóságba kerültem. A szerelmespár egymást ölelte, és ettől a látványtól el kellett fordulnom. Magam mögött a gyakorló bábuk bámultak vissza rám, amit szintén megelégeltem, ezért átalakítottam a kampóm és a hozzám legközelebbit kezdtem el püfölni. Két horzsolás, és felrobbant, négy horzsolás, és felrobbant...folytathatnám a sort, de lusta vagyok a robotos számolásomat és agyamat használni. Most csak az a cél, hogy a megadott idő alatt minnél többet üssek le! Nem figyeltem és nem is számoltam a köröket, csak újra és újra akartam próbálni. Minden egyes körnél egyre erősebben, egyre gyorsabban használtam a fegyvert, és már csak azt vettem észre, hogy Freddy rámszól, és a többiek engem bámulnak.
-Mi az? -döltem neki a falnak unottan. Sosem értettem, hogy kinek kellenek a nagy felhajtádok még a kis mondatokhoz is, de ez is egy olyan dolog, amire valószínüleg már soha nem kapok választ.
-Elhasználod az összes bábut... -szólt figyelmeztetően Freddy, a szokásos komolysága kíséretében.
-Ja, bocs. -vontam vállalt, majd leültem egy közeli székre, és a fegyveremet elkezdtem ki-be kapcsolni. És, míg a többiek is edzettek, rájöttem arra, hogy mindenképp le kell győznünk Edet, mert meg kell fizetnie mindenért!