*Rachel szemszöge*
Halálian izgultam, hisz nem mindennap halok csak úgy meg... Vincire vártam, hisz nélküle nem tudom rendesen végigcsinálni. Ő lesz az aki időben belerak a testbe, hogy a lelkem ne húzzon el a picsába... Újra rápillantottam a gyógyszerekre, aznap már sokadszor. Beraktam őket a zsebembe, majd odamentem a Funtime Foxy jelmezhez és nem törődve a gerincembe nyillaló fájdalommal, a szoba közepére húztam. A biztonság kedvéért mindent újra átellenőriztem. Rendben volt.. Kinyitottam, ezzel is könnyítve a dolgunkat, majd elkezdtem fel-alá járkálni a kicsi szobában. Ekkor Vinci óvatosan belépett a szobába. -Szia!- üdvözöltem.
-Szia hugi..- mosolygott szomorúan. Gondolom már rájött, hogy úgysem állíthat meg.
-Izgulok.- mondtam halkan.
-Elhiszem. De nem kell! Nem lesz rossz. Csak.. Mintha elaludnál pár percre.- nyugtatott. Akaratlanul is elmosolyodtam.
-Teljesen a Rómeó és Júliában érzem magam..- nevettem kínomban.
-Pedig ez nem nagyon hasonlít rá.- mosolyodott el. Talán igaza volt..
-Na jó, kezdem...- szedtem össze magam..
-Várj! Még adj egy utolsó ölelést előtte!- kérte, mire a nyakába ugrottam. Amikor szétváltunk, már a kezemben volt a doboz és egy kulacs víz. Nem akartam kockáztatni, így bedöntöttem az összes szert a számba és lenyeltem.. Bevallom, nagyon féltem, hogy mi lesz ha valami rosszul sül el.. 5 perc múlva elkezdtem érezni a hatást. Egyre gyengébben tartottam magam a lábamon, majd a világ sötétedni kezdett.. Utolsó emlékem, hogy Vinci karjaiba zuhanok, majd újra a sötétségben találtam magam, ahol a balesetem után is voltam. Csak most mintha gyengén éreztem volna, hogy valami minden procikámat böki. Nem volt kellemetlen, csak fura.. Gondolom a test most zúzza szét az emberi formámat... Még mindig izgultam picit, de már a nehezén talán túl voltam...