-Szerintem nem akarod tudni...- hajtotta le a fejét.
-De! Mondd el most azonnal!- vesztettem el a türelmem. -Ahhh. Te akartad.. De nem fogsz örülni neki..- mondta teljesen komolyan Vinci.
-Nem baj. Mesélj!- akaratoskodtam. Ilyenkor olyan vagyok, mint egy kislány.. Ahhh.. -Jó. Jó. Már kezdem is.. Szóval amikor kicsi voltál Ed nagyon sokat bántott mindkettőnket. Én később, mikor már nem voltál, inkább átálltam az ő oldalára és elkezdtem hasonlítani rá. Életem legszörnyűbb döntése volt ez.. Na de mindegy is térjünk vissza hozzád. Szóval mindig bántott. Megalázott, csúfolt, vert, stb. Te konkrétan már féltél a házban lenni. Ha ott voltál, mindig a téged, terrorizáló bátyád jutott eszedbe és remegtél. A szüleid nem tudták mit tegyenek. Nem tudták, hogy Ed a lidas, csak azt, hogy a családból valaki. Mivel én voltam a fiatalabb, ezért azt hitték én bántalak, mivel ,,Eduardonak már biztos benőtt a feje lágya". Hát nem.. A szomszédban volt egy pár akiknek nem lehetett gyerekük. A szüleink odaadtak téged nekik. És ők elvittek... Hogy ne legyél a közelünkben... Hogy ne szenvedj... És hogy ne legyél olyan, mint én vagy a bátyám...- az utolsó mondatot alig volt ereje kimondani.. A történet mélységesen felkavart.. A szüleim lemondtak rólam?? De... Ez olyan.. Szar.... Mintha nem kellettem volna nekik.. Bár ez amiatt a seggfej Eduardo miatt volt.  Akaratlanul is sírni kezdtem, mire a bátyám szorosan megölelt. Ne! Most! Rachel! Nem törhetsz össze! Meg kell bosszulnod, hogy Ed elszakított a családodtól.. Eltoltam magamtól Vincentet. Rögtön a szemembe nézett majd mintha kissé megijedt volna.
-A szemedben a bosszú tüze ég..- nézett rám meglepetten.
-Meg akarom ölni! Elszakított a családomtól! Mindent meg fogok tenni, hogy megdögöljön!- fogadtam meg félig neki, félig magamnak...