*Foxy szemszöge*
Rachellel felsétáltam a színpadomra. -Mit szeretnél?- kérdeztem tőle.
-Nem tudom. Csinálj egy előadást csak nekem.- nézett rám csodálattal.
-Nem tudok. Majd egyszer talán. De most inkább fejezzük be azt a félbemaradt beszélgetést...- néztem a szemébe.
-Igazad van.. Be kellene..- komolyodott el. -Akkor mi legyen? Én szeretlek.. De.. Nem lehetsz boldog velem. Hisz csak egy robot vagyok!- aggódtam.
-Mindennél jobban szeretlek! Csak veled lehetek boldog! Szeretnék a barátnőd lenni... Nagyon...- nézett könyörgőn rám.
-Én is szeretnék a barátod lenni, de.. - kezdtem volna bele a problémáim felsorolásába, de közbevágott.
-Akkor ezt megbeszéltük! Nem érdekelnek az aggodalmaid.. Szeretlek és ha te is engem akkor igenis összejövök veled. Ha robot vagy, ha nem!- mondta ellentmondást nem tűrően.
-Igenis kisasszony!- nevettem el magam. Belül viszont táncot lejtettem a boldogságtól. Annyira szeretem... -Na látod!- mondta, majd megpuszilt. Ha képes lennék rá, most biztosan teljesen elvörösödtem volna.
-Ez titkos, igaz?- kérdeztem.
-Pontosan. Nem akarom tudni, hogy mit szólnának a többiek hozzá..- válaszolt, mire átöleltem. Azt hiszem teljesen elvörösödött....