Pár órával később Nora meg is érkezett.. Nem volt sok időnk, így rögtön rohantunk a konyhába.
-Nah, hogyan szerezzük vissza azt a szart?- kérdeztem ingerülten.
-Nem tudom. De ez így nagy szívás, hogy kikapcsolni, a testén, egy gombbal ki lehet, de bekapcsolni meg egy távirányítóval kell.- jegyezte meg Nora.
-Egyetértek.- szólt bele Chica.
Dühösen és szomorúan Foxy testére néztem. A torkomban gombóc keletkezett és a sírás fojtogatni kezdett... Vinci észrevette, hogy kezd rajtam elhatalmasodni a pánik, ezért mentő ötlettel rukkolt elő.
-És ti lányok? Képesek lennétek ennek ellenére bevállalni, hogy animatronicok legyetek? Ha igen, milyenek lennétek?- nevetett. Ez a jókedv már rámfért...
-SOHA, DE SOHA, DE SOHA!- állt fel a helyéről vihogva Nora.
-Nem is tudom... Én el tudnálak képzelni valamilyen kislány animatronicnak.- röhögtem én is.
-Akkor te meg valami bábszerű izé leszel.- vágott vissza.
-Pffffff..- nevettem. De ekkor megint a rókára siklott a tekintetem.
-Öhm bátyus? Tudnánk beszélni egy percre?- kérdeztem Vincit.
-Aham. Miről?- állt fel, majd húzott ki a teremből.
-Öööööö...- kezdtem habozni.
-Foxyról, mi? Tényleg szereted?- szegezte nekem a kérdést..
-Igen róla és.... Igen... Kérlek. Ne mondd el a többieknek! Én is tudom, hogy ez faszság!- kezdtem el könnyezni.
-Nyugi, tartom a szám. De ne sírj! Simán kiszabadítjuk őt!- ölelt át. -Nagyon szeretlek.- mondtam neki.
-Én is téged, hugi.- válaszolt...