-Te sírsz...- jegyezte meg halkan.
-Nagyon féltem... És nagyon fájt.. Azt hittem, elveszítettelek...- bújtam még jobban Foxyhoz.
-Miért féltél ettől? Hisz csak egy robot vagyok...- kezdte el pásztázni a földet.
-Mert sokat jelentesz nekem.- mondtam ki akaratlanul is.
-Mi??? Ezt hogy érted?- kapta fel a fejét.
-Ööööööö... Nem fontos..- jöttem zavarba.
-De az!!- nézett rám csúnyán.. Rachel!!! Szedd már össze magad! Pont egy fiú fog belőled egy félénk kislányt csinálni?? Mondd el neki! Jöjjön, aminek jönnie kell! Najó... Talán ez mégsem ilyen egyszerű....
-De miért fontos neked?- kérdeztem vissza.
-Mert... Öhm.. Nagyon szeretlek...- nyögte ki... Szívem hevesebben kezdett dobogni.. -De.. Úgy?- kérdeztem paprikavörösen.
-Először válaszolj, a kérdésemre, utána elmondom.- mosolyodott el. Ez a róka megőrjít! De imádom... Pffff. Ez már nagyon idegesítő!!! Essünk túl rajta, majd felejtsük el! Hajrá már Racheeel!!
-Hát jólvan... Én.. Azt hiszem... Szeretlek téged..- mondtam ki gyorsan, majd lehajtottam a fejem..
-Én is szeretlek.... De... Ember vagy... Boldog életed lehetne valaki mással... Képes lennél ezt feladni értem?- tudakolta aggódva.. De én már tudtam.. Tudtam, hogy mással nem lehetnék boldog..
-Simán.- adtam az egyszerű választ. Akart valamit mondani erre, de odajött hozzánk Freddy.
-Gyertek már! Dolgunk van!- nézett ránk, mire gyorsan felálltunk és elindultunk szótlanul a medve után..