- Történt köztetek valami az erdőben ? Bökött oldalba kontyos barátnőm.
- Miből gondolod ? Kérdeztem bambán.
- A törpe kicsit furán viselkedik. Döntötte oldalra a fejét.
- Nem vettem észre, hogy furán viselkedne. Mondtam miközben a mutató ujjamat a számhoz emeltem.

Három napja, hogy visszaértünk Kiotóba, Hanji átjött meglátogatni és egyben segíteni is a lábam miatt, még nem igen tudtam itthon ténykedni.
- Jut eszembe titeket is át hívott Levi vacsorára ? Pillantottam kíváncsian a szemüvegesre.
- Nem. Miért téged igen ? Hangzott meglepett hangja.
- Igen. Motyogtam zavartan magam elé.
- Hát ez nagyon érdekes ! Bámult maga elé barna hajú barátnőm. Mi van ha..
- Ne! El ne kezd Hanji! Szóltam rá azonnal. Kímélj meg az elméleteidtől!
- Most miért ? Tette karba kezeit.
- Mert túl élénk néha a fantáziád és ha túl sokat gondolkodsz rajta lehet, hogy a végén még felrobban a fejed.
- Ezt most bóknak veszem! Igazította meg orrán a szemüvegét. De komolyra fordítva a szót Levi nem szokott senkit se meghívni magához kivéve persze minket. Húzta ki magát a kanapén.
- Hát ezek szerint én is bekerültem a baráti körébe. Kacsintottam rá.
- Ha a baráti körébe lennél mi is mennék. Csapta le a labdát Hanji.
- Nem hiszem, hogy....vagy mégis ? A gondolattól, hogy Levi esetleg máshogy nézne rám a fejem szinte egy paradicsom lett.
- Szóval eljátszottál a gondolattal hm?
- Dehogyis. Tagadtam egyből s igyekeztem kerülni a szemüveges átható tekintetét.

~****~

Kopogtam a fehér bejárati ajtón majd egy fél lépésnyi távolságot tettem tőle.
Nem sokkal később nyílt is az ajtó.
- Gyertek be! Intett Levi. Miután levettem Mikasa cipőjét a fekete hajú nyomába szegődtünk. Beléptünk a fehérben úszó konyhába minden egyes négyzetcentiméter csillogott szinte már vakító volt.
- Mikasa (Név)-sensei ! Dugta ki Eren a fejét a szemközti ajtóból.

- Moss kezet kölyök mindjárt hozom a vacsorát! Szólt neki az apja.

- Menj te is Mikasa. Toltam finoman előre.

- Gyere utánam! Intett felé a kis barna hajú.

- Kérsz valamit inni ? Fordult felém a fekete hajú.

- Hmm.. - Haraptam be a szám szélét. Mid van ? Léptem közelebb a konyha pulthoz.

~***~

- Hogy hogy csak minket hívtál át? Néztem kíváncsian a velem szemben ülőre.

- Nem kell mindig mindenkinek mindenhol ott lennie. Válaszolt halkan. Egyébként is sokat vigyázol a kölyökre szóval vedd ezt amolyan köszönetnyilvánításnak. Kerülte el a szemkontaktust.

- Mondtam már nem teher számomra. Könyököltem rá az asztalra.

- Szóval, ha holnap átvinném nem lenne gond? Vonta fel egyik szemöldökét.

- Nem dehogy.- Legyintettem. Mi van veled máskor nem szoktál ilyen, hogy is mondjam...körülményes lenni. Ráncoltam kissé a homlokomra.

- Tch, egyik percben azt mondod, hogy legyek kedvesebb a másikban meg probléma. Arcán a szokásos bosszankodó kifejezés jelent meg.

- Nem rosszból mondtam! Vágtam vissza. Erős grimaszba szaladtak arc izmai majd felállt.

- Gyere! Szó nélkül követtem végül a nappaliban kötöttünk ki.

- Nem azt mondták, hogy a nappaliban lesznek? Ültem le Levi mellé a pohár borommal a kezembe.

- Nyilván átmentek a kölyök szobájába. A férfi lassan belekortyolt poharába.

- Miért fogod ilyen furán a poharat? Figyeltem őszinte érdeklődéssel máskor is feltűnt már a fura szokása főleg hogyha csészét tartott a kezébe, s az első perctől kezdve foglalkoztatott. Sóhaj. Lassan rám emelte szürkéskék szemeit s válaszra nyitotta száját.

- Amikor gyerek voltam körülbelül, mint most a kölyök az anyámmal éltem csak ketten voltunk és elég nehezen éltünk meg. Az anyám mindig teát főzött nekem az volt a kedvencem viszont a csésze, amibe kaptam már nagyon megviselt állapotban volt szóval egyik nap az anyám haza állított egy új díszes csészével. Annyira örültem, hogy izgalmamban véletlen túl erősen fogtam és eltört a füle végül az egész a padlón kötött ki. Annak ellenére, hogy milyen drága volt az a csésze az anyám nem lett mérges helyette főzött még egy adagot és mosolyogva a kezembe nyomta. A poharát a padlóra tette majd  teljesen hátra dőlt a kanapén s fekete tincseibe túrt.

- Hol van most az anyukád ? Kérdeztem s előre féltem a választól.

- Meghalt. Amikor 10 éves voltam. Hunyta le a szemeit.

-  Akkor ki gondoskodott rólad talán az apád ?

-  Utoljára 6 évesen láthattam akkor is csak pénzt kérni jött az anyámtól, a nagybátyámmal laktam 18 éves koromig azóta őt se láttam.

- Levi...én annyira..

- Hagyd csak... Nyitotta ki szürkéskék íriszeit. Látod, hogy meg vagyok semmi bajom viszont sose fogom hagyni, hogy a kölyöknek olyan gyerekkora legyen, mint amilyen az enyém volt.

Még sosem láttam ennyire nyitottnak és sebezhetőnek őszintén szólva hatalmas meglepetést okozott. Ahogy végig gondoltam, amit az imént mondott rosszul éreztem magamat elvégre nekem a gyerekkorom felhőtlen volt Leviéhez képest. Észre se vettem, hogy időközben a jobb kézfejem az ő bal kézfejére vándorolt. Gyengéden meg szorítottam azt s mélyen a szemeibe néztem.
- Eren jobb apát nem is találhatna! Húztam apró mosolyra a számat. Néhány másodpercig némán ült és csak bámult rám majd aprót bólintott, végül közelebb csúszott a kanapén.
- Nem tudom, hogy tudsz-e róla, de lesz nem sokára egy fesztivál a városban és arra gondoltam...szóval hogyha te meg én vagyis inkább mi négyen elmehetnénk... Motyogta maga előtt. Persze, csak ha van kedved. Tette hozzá halkan. Lelki szemeim előtt Hajni jelent meg azt kántálva, hogy : én megmondtam én megmondtam na mit mondtam na mit (Név)...

- (Név) ? Szakította félbe Levi a hosszúra nyúló gondolat fonalamat.

- Ja igen...persze jó ötlet. Küldtem felé egy félénk mosolyt. Lassan bólintott. 

- Tölthetek még ? 

- Igen, de csak egy keveset. Ahogy felállt az ülőgarnitúráról éreztem ahogy a keze kicsúszik az enyém alól. Furcsa fel se tűnt, hogy ilyen sokáig fogtam volna. Különös hiányolom a keze melegét. Mélyen a gondolataimba süppedve figyeltem a távolodó férfit s egyben vártam is, hogy minél hamarabb visszaérjen.