- (Név), kelj fel! A kiabálást hangos csapkodás követte. A hálószoba ajtó túloldalán Hanji dörömbölt. Hallasz engem (Név) ez így nem állapot, már három hónap telt el! Nem élhetsz így örökké! Barna hajú barátnőm ismét megpróbálkozott a kilincs feszegetésével ám hiába a zár erősebb volt nála. Lustán fordultam a másik oldalamra a sötét szobában még jobban magamra húzva a takarót, csak el akartam bújni a világ elől.

- (Név)? Figyelsz rám? Hanji nem adta fel egy könnyen szinte mindennap meghallgattam a hegyi beszédjét, ha akartam ha nem. Esküszöm, hogy ha nem jössz ki onnan betöröm ezt a kibaszott ajtót. Ez így nem élet! Az összes szabadidődet abban a sötét szobában töltöd ezzel a viselkedéssel csak megijeszted a lányodat! A munkahelyeden is aggódnak érted, ahogy én és Erwin is. Levi sem hagyná, hogy szomorkodj hanem kirángatna a szobából és elmondaná, hogy idiótán viselkedsz. Halkult el a fekete hajú férfi említésére.

- Csak hagyj békén! Szólaltam meg rekedtes hangon.

- Békén foglak, ha végre ki jössz a barlangodból. Kelletlenül dobtam le magamról a takarót majd kikeltem az ágyból és az ajtóhoz csoszogtam.

- Csoda történt! Pillantott hálásan felfelé Hanji miután ki dugtam a fejemet a nyitott ajtón. Gyere üljünk le a nappaliba. Fogta meg rögtön a kezemet a biztonság kedvéért.

- Tudok egyedül is menni. Forgattam (e/c) szemeimet.

- Persze persze úgy mint legutóbb. Legyintett szemüveges barátnőm. Figyelj! Mondta miközben leült a kanapéra, hogy valószínűleg egy újabb motivációs beszédbe kezdjen én pedig követtem a példáját. Elhiszem, hogy pokoli napjaid, heteid voltak, mindenkinek nehéz időszak volt ez. Szemeim a mellettem ülő arcán akadtak meg a kötés még mindig takarta a szemét és elkapott a bűntudat, hiszen én sértetlenül úsztam meg ezt az egészet Hanjival ellentétben, aki egy életre maradandó sebet szerzett. De nem élheted mostantól az életedet egy burokban. Sajnálom, hogy hazudtunk neked és amin át kellett menned. Levi sem akarta, hogy ez történjen és utálta, hogy hazudnia kellett neked szóval kérlek ne zárd ki az életedből őt. Hanji aprót szorított a kézfejemen bátorítás képen.

- Sajnálom Hanji, de nekem még időre van szükségem. Helyesen akarok dönteni és ahhoz két dologra van szükségem most időre és magányra. Hajtottam le a fejemet megszakítva a szemkontaktust a barna hajú barátnőmmel. 

- Nem várhatsz örökké! Egyszer muszáj lesz döntést hoznod (Név). Levinek pedig szüksége van rád jobban mint hinnéd, ti ketten összetartoztok. Remélem, hogy minél előbb belátod ezt... és ne aggódj ezután nem foglak többet zaklatni ezzel. Tiszteletben tartom azt, hogy egyedül szeretnél lenni viszont, ha meggondolnád magadat hívj fel bármikor. Szemüveges barátnőm egy széles mosoly keretében állt fel a kanapéról. 

- Köszönöm Hanji! Tényleg nagyra értékelem, hogy kitartasz mellettem annak ellenére, hogy mennyire önző módon viselkedek. Néztem fel újra rá (e/c) szemeimmel.   

- Egy igaz barát mindig melletted áll nem számít, hogy mennyire vagy kibírhatatlan. Nevetett fel a kontyos hajú. 

~*****~

Nagyrészt kihaltak voltak az utcák már majdnem 11 is elmúlt mikor elindultam otthonról. Miután Hanji haza ment úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát a belvárosban talán segít, ha egy kicsit ki szellőztetem a fejemet. Nem igazán volt úti célom, mondhatni csak úgy bolyongtam a szűk utcák között zsebre dugott kézzel nézelődtem. Végül a folyó melletti sétányon kötöttem ki nem messze a belvárosi hídtól. Onnantól nem is volt kérdéses, hogy merre folytatom tovább a kis esti sétámat. A hídról pazar módon be lehetett látni a belvárost, ami éjszaka a legvarázslatosabb, az összes régi épület fényárban úszott a folyó vízén a Hold fénye tükröződött vissza egy széles csíkban. A feketének tűnő víz lustán fodrozódott olykor-olykor örvénybe torkollott. A híd korlátjára támaszkodva néztem Kyoto csendes óvárosát s akaratlanul is eszembe jutott az az emlék. Levi itt tette fel a nagy kérdést. Rögtön elmosolyodtam ahogy felidéztem minden egyes apró pillanatot az est azon részéből. Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen ideges voltam akkor...

- Talán csak nem nosztalgiázol? Majdnem szívrohamot kaptam ahogy meghallottam Levi hangját mögülem. A szívverésem a duplájára nőtt és a gyomrom mintha száz emeletet zuhant volna.

- Levi? Fordultam meg villám sebességgel. Tényleg ő volt az. Zsebre dugott kézzel állt tőlem néhány lépésnyire, szürkés kék szemeivel mereven engem nézett. A néhány hónap során nem változott semmit, semmit mondó arckifejezés, fekete tincsek az arcában, sötét karikák a szeme alatt még mindig nem alszik rendesen... Fújtam aprót ahogy vissza gondoltam,hogy mennyi vita zajlott le kettőnk között, csak azért, hogy végre rendesen aludjon.

- Mit csinálsz itt? Szólaltam meg megint miután túl nagy lett köztünk a csend.

- Ugyanazt mint te. Vonta meg a vállát.

- Hogy vagy mostanság? Kérdeztem miközben egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyomat.

- Megvagyok. Hümmögte. 

- Örülök neki. Formáltam mosolyt az ajkaimmal. 

-Tch. Ezzel akarsz átverni? Forgatta szürke szemeit Levi.

- Tessék? Vontam fel szemöldökömet. 

- Bármikor át látok a mű mosolyodon (Név). Lépett közelebb a fekete kabátos férfi. Miért nem vagy hajlandó senkivel sem megbeszélni a problémádat? Azt elhiszem, hogy engem a hátad közepére se kívánsz, de a pápaszemest azért ne zárd ki az életedből. 

- Honnan tudod? Sütöttem le (e/c) szemeimet. 

- Na vajon honnan a szarból (Név)? Nem csak téged szokott idegesíteni. Hangzott a fagyos válasz. 

- Miért nem tudsz néha egy kicsit kevésbé bunkó lenni huh? Kaptam fel azonnal a vizet a válaszán. 

- Te meg miért vagy ilyen kibaszott önfejű? Vágott vissza az Ackerman. Miért utasítod el a segítséget?

- Azért..azért, mert nem tudok megbízni bennetek! Én próbálok, de nem olyan egyszerű. Túl sokan szúrtak már hátba, dobtak el mint egy használt rongyot vagy hazudtak a szemebe. Én komolyan szeretném elfelejteni ezt az egészet, de egyszerűen nem megy érted?! Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék a történtekre. Nem tudom, hogy helyes lenne-e újra kezdeni a kapcsolatunkat Levi. Félek attól, hogy megint rossz vége lesz. Nem akarok már több fájdalmat, nem bírnám elviselni. Én csak boldog szeretnék lenni, nem akarom megbánni többet a döntéseimet és legfőképpen nem akarok álladóan félelemben élni a döntéseim következményeitől. Szipogtam hangosan miközben, próbáltam kontrollálni a légvételeimet. 

- Velem nem voltál boldog? Kérdezte halkan. 

- Még szép, hogy az voltam. Vallottam be s közben kabátom ujjával törölgettem a legördülő könnycseppeket.  

- Akkor meg? Nézd nem fogom erőltetni, ha nem akarod újra ezt a kapcsolatot (Név), de csakhogy tudd te magad állod el a boldogságod útját. Nem mersz kockázatot vállalni félsz az ismeretlentől, ezért nem tudod eldönteni, hogy mit is akarsz tőlem. A szürkés szemek mélyen az enyéimbe fúródtak, ahogy beszélt hozzám Levi. Ha nem változol meg örökre boldogtalan maradsz és tudod, hogy ki formálta meg bennem ezt a gondolatot? Lépett elém a fekete hajú férfi. Te magad. Válaszolta meg helyettem a kérdést. Amíg együtt voltunk te megváltoztattál engem, rá döbbentettél arra, hogy a változás néha szükséges ahhoz, hogy jobb emberként élj, hogy ne csak a szokásaid rabja legyél. Régebben még az sem érdekelt, ha nyomozás közben meghalok csak be akartam teljesíteni a bosszúmat. Undorító, hogy megfordult a fejemben az, hogy akár a fiamról is lemondjak és rá hagyjam valaki másra a felnevelését. Hetekig tükörbe se tudtam nézni és szégyelltem magamat érte, de aztán jöttél te és közhely, de mindent megváltoztattál bassza meg. Melletted újra megtaláltam az élet értelmét, hosszú évekig cipeltem a múlt sebeit és te ezt oly könnyedén gyógyítottad be rajtam. A teher, ami alatt kezdtem összeroppanni, azt te úgy söpörted le a vállaimról, mintha csak valami porszemek lettek volna. Viszont ha én nem tudtam enyhíteni a fájdalmaidon, ha nem tudtam meg gyógyítani a rajtad okozott sebeket és boldoggá tenni téged... akkor igazad van nem én vagyok a megfelelő személy, akivel egy boldog párkapcsolatban élhetsz.

Hideg szél fújt közöttünk, ahogy némán néztünk egymásra Levivel. Továbbra is a könnyeimmel küszködtem, amikor is a felnyírt hajú férfi hideg ujjaival finoman megsimogatta a könny áztatta sápadt arcomat. Mély levegőt vett, amit lassan fújt ki, a szürkés szemekből tökéletesen lehetett olvasni előre tudtam, hogy mit fog mondani. 

- Ég veled (Név), szeretlek! Homlokon csókolt majd sarkon fordult és szapora léptekkel kezdett el távolodni tőlem. 

- Levi ne hagyj itt! Kiáltottam utána sírva és azonnal a nyomába eredtem. A fekete kabátos épen hogy csak a fejét hátra fordította addigra már karjaimmal erősen magamhoz szorítottam. Kérlek ne hagyj el! Hajtogattam miközben a fejemet a széles hátának nyomtam. Hiba lenne, ha most elengednélek. Igazad van mindenben félek attól, hogy újra összetörik a szívem és nem leszek képes többet felállni, de tudod mit ? Érted megéri kockáztatni, mert azt már most kijelenthetem, hogy soha az életben nem találok még egy ilyen nagyszerű férfit mint te. Olyan boldoggá tettél ezalatt a fél év alatt, mint még soha senki és én lennék a világ legnagyobb idiótája, ha most hagynálak kisétálni az életemből szóval kérlek maradj velem és megígérem, hogy életem végig szeretni foglak és melletted maradok bármennyire is lesz nehéz az utunk.  

Levi kihámozta magát a karjaimból s a derekamnál fogva ölelt át majd hónapok után először csókolta meg nedves ajkaimat újra én pedig kezeimet a nyaka köré fontam s élveztem a közelségét, miközben újabb forró könnycseppek kezdték el borítani az arcomat. 

Ui.: Szia/Sziasztok kedves olvasó/olvasók. Bocsánat a hosszú szünet miatt, ez az egyetem dolog tényleg megviselő tud lenni, de azért igyekszem a legjobbat kihozni a könyvből és remélem, hogy tetszett a rész.