Egy halk pukkanás után egy karcsú csuklyás alak bukkant fel a Grimmauld tér 12 szám alatt található ház előtt. Fejét jobbra-balra forgatva idegesen kémlelete a sötétségbe burkolódzó utcát.

Az asszony sietősen felkapaszkodott az ódon kőlépcsőn, majd nagy levegőt véve megfogta a masszív fekete bejáratiajtón díszelgő kígyót mintázó kopogtatót és hármat koppintott vele.

Fél percnyi néma csend után a zárszerkezet fémes kattanások egész sorát hallatta, majd az ajtó nyikorogva kitárult.

A nő - kezében egy apró gyermekkel - belépett a gázlámpák pislákoló fényével kivilágított helységbe. Ahogy szemei hozzászoktak az előszoba derengő fényéhez, végignézett az ismerős helységen. A falakon lévő festmények többsége már az igazak álmát aludta. Az egyetlen zajforrást az alvó festmények ütemes szuszogása jelentette. Az ébren levő portrék azonban lélegzetvisszafojtva figyelték a késői látogatót.

Az előszoba végéből nyíló ajtóban álldogáló Sipor a Black család hűséges házimanója szintén némán figyelte az előszobában álldogáló nőt, aki majd' két év után egy apró gyermekkel a karján tért ide vissza.

Sipor nem merte felébreszteni az emeleten alvó úrnőjét, igy egy mély meghajlás után a szalonba kísérte a megnémult látogatót.

A nő kezében a vidáman gügyörésző kisgyermekkel az egyik karosszékben foglalt helyet. Hátra vetette a csuklyáját így láthatóvá vált beesett arca. A vele szemben levő falikárpiton tekintetével megkereste Regulus nevét, majd szomorúan elfordította a fejét.

Amélie Black hosszú percekig meredt gondterhelten maga elé. Ezernyi gondolat száguldott át a fején, mégsem tudott mit mondani. Végül aztán felemelte megviselt arcát és szembenézett az őt vizslató öreg házimanóval.

- Regulus gyermeke - suttogta mélyen a manó szemébe nézve.

Sipor számára ez a kijelentés csak fölösleges időhúzás volt. Már az előszobába derengő fényében is megfigyelte a csöppség éjfekete hajkoronáját és a Black családra jellemző fejedelmi arcvonásait. A kivilágított szalonban azonban mást is észrevett. Regulus szürke szemei helyett, a kislány az édesanyja sötétkék szemeivel nézett vissza rá.

A másfél-két év körüli kislány apró kezeivel játékosan húzogatta édesanyja hullámos mogyoróbarna fürtjeit.

- Le! - kiáltotta nevetve.

Az asszony kénytelen-kellettlen letette a kislányt, aki bizonytalan léptekkel megindult az ajtóban álldogáló manó felé.

Lábait fürgén váltogatva, kezeivel házimanó felé nyújtózva szelte át a szobát. Túl gyorsan lépkedett, így lábai hamarosan összeakadtak, a kislány pedig zuhanni kezdett.

A manó ezt látva egy csettintéssel köddé vált és a tipegő mellett felbukkanva segített neki visszanyerni az egyensúlyát. A kislány egy kacagással jutalmazta Sipor mutatványát, majd jobbkezével megmarkolta a manó nagy denevérszerű fülét.

Amélia Black nevetgélő kislánya mellé sétált, majd leguggolt mellé és apró kezét megfogva így szólt:

- Elég lesz Lyra...

A házimanó kíváncsian felemelte a fejét és vizenyős szemeivel az asszonyra nézett.

Amélie szavak nélkül is megértette a manó kérdését. Hátrasimította kislány arcába lógó fekete tincseit és válaszolt a manó ki nem mondott kérdésére.

- Lyra Oriana Black - suttogta -Regulus választotta ezeket a neveket még mielőtt...

Sipornak tetszett ez a név, különösen a kislány középsó neve. Nagy szemei sarkában könnycseppek gyűltek arra gondolva, hogy az ő jóságos Regulus gazdája olyan középső nevet választott a kislányának, amellyel emléket állíthat néhai édesapjának. A manó kézfejével letörölte az arcán lecsorogó könnycseppeket, majd az asszonyra nézett és a házimanókhoz illő vékony visító hangján végre megszólalt:

- Amélie úrnőm mit kíván Siportól?

- Nincs túl sok időm és tudom, hogy máshoz hiába fordulnék - mondta elkeseredetten.

- Sipor évtizedeken át hűségesen szolgálta a Black-házat... - kezdett bele a manó, de Amélie félbeszakította.

- Tudom Sipor, tudom - bólintott helyeslően - Ezért is kérlek meg rá, hogy vigyázz Lyrára. Regulus emlékéért kérlek, ha valami történne velem, helyezd őt biztonságba.

A manó újra a kislányra nézett, majd vissza az asszonyra.

- Úgy lesz úrnőm.

- Köszönöm Sipor - egy hálás mosoly jelent meg a nő arcán.

Amélie lassan remegő kezébe vette a nyakában viselt apró szívalakú medált. Az annak belsejében lévő fényképről Regulus és az ő képmása nézet vissza rá mosolyogva. Egy utolsó pillantást vetett a szeretett férfira, majd becsukta a medált és kislánya nyakába helyezte azt.

Egy gyors csókot nyomott Lyra homlokára, és motyogva újra köszönetet mondott a hajlongó házimanónak.

Kisietett a szalonból, majd átvágott a homályba burkolódzó előszobán. Az ébren lévő festmények össze súgtak a háta mögött, de ő nem foglalkozott velük.

A hideg novemberi éjszakába kilépve fázósan húzta összébb a vállára terülő sötét köpenyét. A patakokban folyó könnyei pedig, mintha az arcára fagytak volna.

- Nem nézhetek vissza... - suttogta hallkan, de azért mégis megtette.

A Grimmauld tér 12 szám alatt álló ház földszinti szalonjából fény szűrődött ki. Az ablakból egy fekete hajú kislány kémlelte az utcát. Homlokát a hideg üvegnek nyomta apró kezeivel pedig tehetetlenük dörömbölt az üvegen. Lebigyeztett ajkai sírásra görbültek, ahogy a nő egyre távolodó alakját figyelte.

Amélie megtorpant és hátrafordult, hogy egy végső pillantást vessen a házra. Ahogy tekintetük találkozott egy szomorú mosoly jelent meg az arcán. Lehúzta a Regulustól kapott jegygyűrűt és hosszú ujjai között forgatni kezdte azt.

Kiáltás harsant, a sötét utcát megvilágító vakító zöld villnás fényében pedig Amélie még egyszer utoljára elolvasta a gyűrű belsejébe gravírozott feliratot, melyen ez állt:

Maintenant, et à jamais

Karcsú teste élettelenül rogyott össze, ahogy az átok a háta közepébe csapódott. A kezében szorongatott gyűrű pedig pattogva gurult végig a kivilágítatlan utca macskakövein.

***

Sipor nem nézte végig az utcán zajló eseményeket. A nő búcsúzkodásából mindent megértett. Az ablakon át beszűrődő zöld fényt látva pedig tudta, hogy szörnyű gyanúja bebizonyítást nyert.

Amikor az ablakban álló kislány sírva fakadt, a házimanó tudta, hogy mit kell tennie.

A pityergő gyermekhez sietett, majd megragadta annak csuklóját és egy halk csettintéssel mindketten köddé váltak.

A manó és a kislány pár másodperc múlva egy impozáns kúria bejárati ajtaja előtt bukkantak fel.

A késői óra ellenére Narcissa Malfoy ébren virrasztott nyugtalanul alvó kisfia mellett. Igy amikor a család házimanója értesítette őt a váratlan vendégekről, azonnal eléjük sietett.

A hosszú márványlépcsőn lesétálva furcsa látvány tárult a szeme elé.

Sipor a Black család öreg házimanója egy másfél-két éves forma gyerekkel együtt álldogált a kúria előterében.

Narcissa pár másodpercig némán figyelte a félszegen álldogáló kislányt. A nő tekintete elidőzött a kislány fekete haján és vonásain, melyek közül néhány kísértetiesen hasonlított nővére, Bellatrix arcvonásaihoz.

A gyermek riadt arcán már csak pár maszatos csík jelezte pattogzó könnyei helyét. Most túlságosan rémült volt ahhoz, hogy sírni tudjon.

Narcissa óvatos léptekkel a kislányhoz sétált, majd egy könnyed mozdulattal felemelte és karjai biztonságot nyújtó ölelésébe vonta őt.

- Most már biztonságban vagy - suttogta lágyan, miközben a csöppséget a kezében tartva halkan dúdolva álomba ringatta őt.