Elég rövid rész lett, de remélem ennek ellenére elnyeri majd a tetszéseteket!🙆🏻💕

A párbajszakkör eseményeiről szóló pletykák futótűzként terjedtek el a kastélyban. Másnap délben Lyra már egy lépést sem tehetett meg úgy a folyosón, hogy ne váljon legalább fél tucat vádaskodó pillantás célpontjává.

-          Biztos vagy benne, hogy ő az Padma?

-          Te is láttad, hogy mi történt tegnap este – vont vállat a padtársa kérdésére a Hollóhátas lány – Ő és a Potter fiú ráuszították azt a kígyót szerencsétlen Justinra.

-          Lehet, hogy ő lesz a következő áldozat – suttogta riadtan szemeit az előtte ülő lány tarkójára szegezve, mintha csak arra várt volna, hogy bármelyik pillanatban vérengző szörnyeteggé változzon.

Lyra percek óta próbálta kizárni a Hollóhátas diákok fojtott beszélgetésének hangját, több kevesebb sikerrel. Azonban ahogy teltek a percek újra és újra azon kapta magát, hogy Flitwick professzor magyarázata helyett feszült figyelemmel hallgatja a két lány locsogását.

-          Minden összevág – folytatta – Az aranyvérmániás és közismerten mugligyűlölő családja már biztosan jó régen megtanította neki, hogy hogyan kell elbánni a Justinhoz hasonló mugli származású mágusokat. Csak idő kérdése, hogy őt is az Azkabanba zárják a többi eszelős rokona mellé...

Padma szavai hallatán Lyrát pillanatok alatt elöntötte a düh, pálcát szorongató kezét a magasba emelve türelmetlenül jelentkezni kezdett.

- Professzor úr! – szólította meg a pöttöm tanárt, aki épp a pár paddal odébb ülő Pansy Parkinson helytelen csuklómozdulatát igyekezett kijavítani.

-          Igen, Miss. Black? – fordult meglepetten a lány felé. Tekintete a dühtől pirosló arcáról egyenesen az ég felé emelt hasonló színekben pompázó szikrákat szóró pálcájára vándorolt.

-          Kimehetek a mosdóba? – kérdezte miközben leeresztette a kezét.  Csak akkor vette észre, hogy ujjai olyan erősen szorultak a pálcára, hogy az időközben szikrákat kezdett hányni.

-          Persze... - motyogta a professzor mire Lyra se szó se beszéd kivágtatott a bűbájtanterem ajtaján.

Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem is figyelte merre megy, ami a trükkös lépcsőfokokkal és labirintus szerű folyosókkal teli kastélyban igencsak vakmerő vállalkozásnak bizonyult. A kihalt folyosón, ahova Lyra megérkezett egy jeges szélroham futott végig, amely a falakra szerelt fáklyákat eloltva baljós félhomályban borította a folyosót. A talárja alatt vacogva összehúzta magát, majd zsebéből szitkozódva elővette a pálcáját, hogy a fáklyákat újra meggyújtva fényárba borítsa a folyosót. Arra azonban nem számított, hogy miközben egy pálcaintéssel kísérve elmotyogta magában a varázslatot, egy hasonlóan borongós hangulatban lévő egyén nekiütközik és ledönti a lábáról.

-          Nézz az orrod elé Potter...- mondta miután nagy nehezen feltápászkodott és leporolta a talárját.

A fiú riadt tekintete láttán azonban minden rosszallása semmivé foszlott. A fáklyák fellobbanó fényében Lyra két mozdulatlan alakot pillantott meg. A földön mozdulatlanul fekvő Justin Finch-Fletchly arcára ráfagyott a döbbenet. Csak úgy, mint Friccs a gondnok megátalkodott macskáját Mrs. Norrist, őt is kővé változtatták.  Pár lépésnyire Justin élettelen testétől egy másik alakot is észrevettek. A padló fölött lebegő Félig Fej Nélküli Nick elegáns gyöngyházfényű kísértet helyett sokkal inkább vészjósló koromfekete viharfelhőnek tűnt. Lyrának fogalma sem volt róla, hogy mi képes így elbánni egy kísértettel.

Tekintetét az idegesen fel alá járkáló Harry és két áldozat között járatta.

-          El kell tűnnünk innen – mondta miközben csinált egy hátraarcot, majd Harry kezét megragadva a folyosó vége felé rángatta őt.

-          Nem hagyhatjuk őket csak így itt...

-          Pedig most pont ezt fogjuk tenni – vágta rá megszaporázva lépteit.

Néhány lépés után azonban kivágódott az egyik tanterem ajtaja és kiröppent rajta Hóborc a minden lében kanál, komisz kopogószellem, aki szent kötelességének érezte, hogy minden kastélyban tartózkodó személy életét megnehezítse.

-          Nicsak, itt van Potter-putyi! – viháncolta majd gonosz sötét kis szemeit előszőr összekulcsolt ujjaikra, majd pedig a megdöbbenten álldogáló Lyrára emelte – És a kis barátnője!

A kopogószellem kaján nevetése betöltötte a folyosót amikor viszont megpillantotta a két áldozatot villámgyorsan elhallgatott. A beálló csönd azonban meglehetősen rövid életűnek bizonyult.

-          MERÉNYLET! MERÉNYLET – bömbölte torka szakadtából – ÚJABB MERÉNYLET! NINCS BIZTONSÁGBAN SE ÉLŐ, SE HOLT! FUSSON, AKINEK KEDVES AZ ÉLETE! MERÉNYLET!

Pár pillanaton belül már körbe is vették őket az óráról fejvesztve kirohanó diákok tömege.

-          Tettenérés! – kiabálta a kerek arcú Hugrabugos Ernie, akivel a tegnap esti párbajszakkörön Lyrát párba osztották.

-          Elég volt, Macmillan! – ripakodott rá McGalagony professzor, aki nyomában egy egész osztállyal futva érkezett a helyszínre.

Miután a professzor minden diákot visszaterelt órára és a két áldozatot is elszállították a gyengélkedőre a folyosón hármukon kívül egy lélek sem maradt.

-          Jöjjenek – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-          Tanárnő kérem, esküszöm, hogy egyikünknek sincs semmi köze... - kezdett bele a magyarázatba Harry, de McGalagony a szavába vágott.

-          Ez már nem az én hatásköröm.

Lyra szíve a torkában dobogott miközben Harryvel együtt a professzor nyomában kullogva némán szelték a folyosókat.  Minden kétséget kizáróan Dumbledore irodája felé tartottak, ahol aztán az igazgató ítéletet mondhat a bűntett helyszínén tetten ért diákokról. Miután túljutottak az otromba kőszörny által őrzőt csigalépcsőn a kis csoport egy fényes tölgyfaajtó elé érkezett. Az ajtón belépve McGalagony professzor magukra hagyta a megszeppent diákokat.

A lányt minden félelme ellenére ámulattal töltötte el az igazgatói iroda különleges bútorzatának látványa. A teret az apró ezüstös ketyerék kerregése és a kerek szoba falait díszítő portrékon szunnyadó volt igazgatók és igazgatónők arcképeinek egyenletes szuszogása töltötte be. Az alvó portrékat vizslatva Lyra szeme megakadt egy fekete hajú hegyes szakállú varázsló lustán ébredező arcképén.

-          Nocsak, nocsak – mondta a férfi sötét szemeivel a lány vonásait vizslatta – Megeszem a süvegem, ha ez nem egy Black poronty...

-          Lyra Black vagyok – mutatkozott be szégyellősen, ez volt az első alkalom, hogy a Malfoyokon kívül bárkivel is találkozik a családjából.

-          Ahh, szóval te annak a véráruló francia nőszemélynek és az én ük-ükunokámnak Ridgelynek a lánya.

-          Regulus – javította ki fogcsikorgatva – És tévedsz az anyámmal kapcsolatban, ő nem volt véráruló...

-          Vagy csak lehet, hogy nem tudsz róla eleget...- mosolygott alattomosan a portré mire a lány keze ökölbe szorult.

-          Látom a nagybátyád vérmérsékletét örökölted – folytatta – Ő is gyakorta vendégeskedett itt az ostoba tréfáik miatt a kis barátaival együtt. Reméljük, hogy te többre viszed majd az Azkabannál – azzal ásított egy nagyot és petyhüdt szemhéjait lecsukva újra álomra hajtotta a fejét.

Lyra bosszúsan hátat fordított a képnek és csatlakozott a meglehetősen rossz színben lévő aranyozott ülőrúdon gubbasztó madarat vizslató Harryhez. A pulyka méretű madár csomó számra hulló tollaival igencsak szánni való látványt nyújtott. Sötét fénytelen szemeit feléjük fordítva rikkantott egyet, majd egyetlen nagy tűzcsóvává változva lángba borult. Pár pillanat múlva pedig már nem maradt más belőle csak egy nagy kupac füstölgő hamu a kör alakú iroda fényesre sikált padlóján.

Ekkor lépett be az ajtón a meglehetősen komor arcú Dumbledore professzor.

-          Igazgató úr – hebegte Harry, akinek láthatóan maradandó sokkot okozott az idős főnixmadár elhamvadása – a madara...Nem tudtam segíteni rajta... Egyszer csak kigyulladt.

-          Épp ideje volt már. Már napok óta borzalmasan nézett ki. Mondtam is neki, hogy szánja rá magát.

-          Ez egy főnixmadár Harry – súgta oldalra Harry döbbent arckifejezését látva a lány - A főnixek kigyulladnak amikor eljön az idejük, hogy aztán a hamvaikból új életre kelhessenek.

-          Pontosan úgy van ahogy Black kisasszony mondja – mosolyodott el Dumbledore – Fawkes egy főnixmadár. Nézzétek csak... - kezével a hamukupac közepéről kikukucskáló apró, ráncos kis fióka felé mutatott.

-          Kínos, hogy éppen a hamvadónapján láttátok őt – mondta miközben helyet foglalt az íróasztala mögött – Máskor nagyon szép szokott lenni. Csodálatos vörös és arany tollai vannak. Fantasztikus jószágok ezek a főnixek. Hatalmas súlyt képesek felemelni, a könnyük gyógyerővel bír, és mellesleg igen hűséges háziállatok.

Dumbledore monológját azonban megzavarta az iroda ajtaján beviharzó vadőr hírtelen érkezése.

-          Nem Harry tette, Dumbledore professzor! Pár másodperccel, hogy a gyerekek megtalálták őket még beszéltem vele! Neki nem volt rá ideje... Nem ő a tettes! A Mágiaügyi Minisztériumban is megesküszöm, ha kell...

-          Hagrid én...

-          ...Félrevezették önt, uram! Harry nem lenne képes...

-          Hagrid! – Szólalt meg erélyesen Dumbledore – Eszem ágában sincs őket gyanúsítani.

Lyra az igazgató úr által használt többesszám hallatán megkönnyebbülten lélegzett fel.

-          Oh! Akkor jó. Odakint várok, igazgató úr. – motyogta nyugodtabb hangvételre váltva, majd kisietett az ajtón.

-          Nem gyanúsít minket, professzor úr? – tette fel a kérdést döbbenten a lány.

-          Nem Lyra, nem gyanúsítalak titeket – felelte a professzor miközben égszínkék szemeivel áthatóan vizslatta őt. – Ennek ellenére beszélni szeretnék veletek.

-          Azt szeretném tudni, hogy nem akartok-e elmondani nekem valamit – folytatta – Bármi legyen is az.

Lyra egy pillanatra eltöprengett. Eszébe jutott, hogy beszámolhatna a furcsa testetlen hangról, de gyorsan meggondolta magát. Túl élesen látta maga előtt a Szent Mungo zárt osztályának képét. Pár másodpercnyi néma csönd után Harryvel szinte egyszerre szólaltak meg:

-          Nincs semmi mondanivalóm, professzor úr – válaszolták szinkronban.