Mire az óra hajnali egyet ütött a kastély folyosói megteltek az asztronómia órájukról a klubhelyiségük felé baktató ásítozó diákokkal. A Lyra mögött sétáló Draco épp a kviddicsedzéseken tanúsított állítólagos lenyűgöző teljesítményéről hencegett a társainak. A mellette haladó két nagydarab fogdmegje bután bólogatott, miközben Pansy Parkinson csillogó szemmel hallgatta a valóságtól cseppet elrugaszkodott történeteket.

Lyra gondolatai eközben csakis a pihe-puha baldachinos ágya körül forogtak. A harmadik emeleti folyosókat szelve azonban egy olyan hideg és kegyetlen hang ütötte meg a fülét, amelyet korábban még soha nem hallott. A hang minden kétséget kizáróan különbözött Draco locsogásától, vagy a közelükben lévő Hugrabugos csoport fáradt csevejétől.

- Gyere... Hadd szaggassalak darabokra...

Lyra a vérfagyasztó suttogás hatására megborzongott, majd fejét a hang forrása után kapkodva megtorpant. Ennek következtében a mögötte haladó Pansy egyenesen a ledöbbent lány hátának ütközött.

- Nézz a lábad elé te holdkóros... - forgatta a szemeit miután Draco karjaiba kapaszkodva sikerült visszanyernie az egyensúlyát

Lyra bármilyen más alkalommal gondolkozás nélkül visszaszólt volna, a torkát szorongató jeges félelem viszont ideiglenesen elnémította őt. Zavarodott tekintetét a felháborodott lányra emelte miközben titkon abban reménykedett, hogy valamelyik társa alatomos tréfájának esett áldozatúl. 

- Vérszagot érzek... Ölni kell... - suttogta a kegyetlen hang, amely távolodásával egyre eldósodottabbá vált.

- Ti nem hallottátok? – kérdezte Lyra miközben igyekezett megnyugtatni a hevesen kalapáló szívét.

- Mégis mit? – tette karba a kezét Parkinson.

- Hát...- kezdett bele tétován a hallgatósága reakciójától tartva – ....azt a hangot.

-  Azt mindig is tudtam, hogy nem vagy teljesen százas Black, de hogy most már hangokat is hallasz... Ez mindenen túltesz – nevetett fel, de senki sem csatlakozott hozzá.

Draco egy türelmetlen mozdulattal leintette az undok lányt, majd aggódó tekintetét az unokatestvére felé fordította.

- Mi nem hallottunk semmit – motyogta szürke szemeit Lyra gondterhelt arcára függesztve – Nagyon későre jár... A fáradtság pedig furcsa dolgokat tesz az emberrel.

Lyra fáradtan bólintott, habár biztos volt benne, hogy a korábban hallott vérfagyasztó suttogás nem lehetett csupán a képszelete szüleménye, de fölöslegesnek érezte a további ellenkezést. Az idény első kviddicsmeccse közeledtével megsűrűsödő edzések és a rázúduló tetemes mennyiségű házifeladat miatt valóban nagyon fáradtnak érezte magát. Indulás előtt még egyszer utoljára végigpásztázta a folyosót a hang lehetséges forrása után kutatva, majd megadóan sóhajtott és a fiú jobbjába karolva folytatta az útját a Mardekár klubhelyisége felé.

*****

- Szóval azt mondod, hogy ugyan azt a hangot hallottad az első merénylet estélyén Halloweenkor, mint amit egy hónappal ezelőtt az asztronómia órád után? – Töprengett el homlokráncolva a Hugrabugos fiú.

- Igen – bólintott gondterhelen Lyra – Pontosan ugyan azt a kísérteties suttogást.

A két diák az árkádok alatt üldögélve figyelte ahogy a szállingózó hópelyhek lassan beborítják a kastély belsőudvarát.

- Sajnálom... - szabadkozott miután hosszasan vizslatta a gondolataiba merülő Cedric szépvágású arcát. Ötlete sem volt, hogy mi járhatott éppen a fejében - Most biztosan te is bolondnak tartasz...

-  Dehogy is... - rázta meg a fejét, majd egy óvatos mozdulattal Lyra füle mögé tűrte a ragyogó sötétkék szemeit eddig eltakaró hosszú, hollófekete tincseit – Csak azon gondolkoztam, hogy ha tényleg mindkétszer a merényletek elkövetőjét hallottad, hogy lehet, hogy egyikőtök sem látott semmit.

- Passz – vont vállat – Lehet hogy láthatatlanná tud válni...

-  Nem kéne szólnod róla valakinek? – kérdezte bizonytalanul, mire Lyra egy kúrta örömtelen nevetést hallatott.

- És mégis kinek? Lefogadom hogy Piton örömmel küldene a Szent Mungo zártosztályára. Az elmebaj úgy is a Blackek egy jellemző családi vonása közé sorolható. Van akiknél a vöröshaj, másoknál pedig az őrület, ez van – töprengett el szórakozottan miközben végignézett a friss hóval fedett udvaron áthaladó vastag sálba burkolódzó gólyacsoporton.

A társaságtól pár lépésnyire lemaradva egy magányos alak baktatott. A kislány beesett arcát keretező vörös hajkoronájába apró fehér gyöngyöknek kinéző hópihék vegyültek.

- Menjünk – sóhajtotta – Mindjárt vége a szünetnek és nem akarok elkésni Piton órájáról. – azzal felpattant és Cedricet maga után vonszolva a bejárati csarnok felé indult.

A tágas csarnokba érkezve azonban meglepetten tapasztalták, hogy a faliújság előtt egy kisebb tömeg verbuválódott.

- Párbajszakkör? – kérdezte hitetlenkedve Lyra miközben a nyakát nyújtogatva próbálta elolvasni a faliújságra kihelyezett új hirdetményt egy csapat izgatott Hollóhátas elsőéves feje fölött.

- Nem is rossz ötlet – mondta a mellette álló Cedric. Neki nem kellett lábujjhegyre állnia, hogy könnyű szerrel a tömeg fölé magasodjon.

-  Egy próbát talán megér – vont vállat majd komisz mosollyal az arcán a fiú felé fordult – Úgy is rád fér egy kis gyakorlás...

- Nem is tudom, hogy miért barátkozom veled egyáltalán – forgatta a szemeit.

- Igazából én sem – válaszolta halkan a lány, töprengő szavait azonban elnyelte a nagyteremből kifelé igyekvő diákok együttes duruzsolása

*****

Pontban nyolc órakor Lyra néhány Mardekáros évfolyamtársával együtt lépett be a nagyterem dupla szárnyú ajtaján. A hatalmas csarnok most is a megszokott gyertyafényben úszott, ám a házak asztalait eltüntették, helyettük pedig a fal mellett egyetlen hosszú színpadszerű emelvény díszelgett. Lyra fürkészve vizslatta a nagyteremben lézengő diákok tömeget. Úgy tűnt mintha a hirdetőtáblán kihelyezett fecni hatására az egész iskola megjelent volna. Pár percnyi sikertelen keresgélés után a lány végre megpillantotta a tömeg közepén álldogáló Cedricet. A fiú éppen a Hugrabugos évfolyamtársai gyűrűjében várakozott amikor Lyra megkocogtatta a vállát.

- Mégis eljöttél? - kérdezte az idősebb fiú miután egy apró mosollyal üdvözölte őt.

- Kíváncsi lettem - vallotta be őszintén.

- Nem gondoltam volna, hogy őfelsége is igényt tart arra, hogy az alantas pórnép társaságában eddzen - mondta tettetett meglepettséggel.

Lyra már épp nyitotta volna a száját, hogy valami szellemes riposzttal megtorolja Cedric előbbi szavait, amikor a szilvakék talárban tündöklő Lockhart, nyomában a túlméretezett denevérre hasonlító Pitonnal megjelent a pódiumon.

- Nos kedves fiúk-lányok... - kezdett bele a mondanivalójába miután csendre intette a zajongó diákokat.

-          Piton darabokra tépi ezt a ficsúrt - súgta oda Lyra a Hugrabugos csoport felé miután a két professzor egy meghajlás után felvette a kezdőpozíciót. A lány szavait hallva néhányan kuncogva bólogattak. Lockhart nem lopta be magát túlzottan egyikük szívébe sem.

A párbajnak a lány jóslatának megfelelően csakhamar vége lett. Piton lefegyverző bűbája pont a mellkasa közepén találta el a professzort, aki ennek következtében lerepült a pódiumról és háttal a hideg kőfalnak csapódott. Miután a férfinak az őt ért megrázkódtatás után nagy nehezen sikerült álló helyzetbe tornáznia magát, egy vakító mosolyt erőltettet az arcára majd újra a diákok felé fordult és elkezdte párokba osztani a megszeppent tanulókat.

- Készen állsz? – vigyorgott kajánul a fiú. 

- És te arra hogy egy gyors és megalázó vereség után a barátaidnak kell majd összekaparnia téged?

-  Miután Black kisasszony befejezte a szájhősködést – szólt kimérten az időközben a hátuk mögé settenkedő Piton - Akár kereshetne is magának egy korban jobban hozzáillő ellenfelet.

Lyranak az ajkaiba kellett harapnia, hogy megakadályozza, hogy feleselni kezdjen a tanárral.

-  McMillan, gyere csak ide.

Piton háta mögött egy kövérkés Hugrabugos fiú jelent meg. A szőke srác bizalmatlanul méregette ellenfelét miközben a párok Lockhart utasítására felvették a küzdelemhez szükséges pozíciót.

- Pálcát szegezz – hangzott a vezényszó – Háromra lőjétek egymásra lefegyverző bűbájt, de tényleg csak lefegyverzőt, nehogy valaki megsérüljön. Egy...kettő...

- Tarantallegra - rikkantotta a fiú pálcáját Lyrara szegezve idegességében meg sem várva a hármat.

A lánynak még épp idejében sikerült elugrania a rontás elől, de a mögötte álldogáló Neville Longbottomnak nem volt ekkora szerencséje. A Macmillan varázslata telibe találta így lábai megállíthatatlanul táncolni kezdtek.

- Majd megtáncoltatlak én - motyogta fogcsikorgatva miközben leporolta összekoszolódott talárját és Erniere szegezte a pálcáját.

-  Relaxo - kiáltotta, a pálcájából kirobbanó heves szikraeső pedig menekülésre késztette a pufók fiút - Locomotor mortis - adta meg végül a végső döfést a lány.

Ernie Macmillan a bokáit összekötő vastag láncoknak hála nem jututt túl messzire, pár pillanaton belül arccal előre zuhanva fogott padlót.  A párbaj végeztével Lyra egy pálcaintéssel feloldotta a srác lábait összebilincselő ártást.

- Kellj fel Macmillan... - csóválta a fejét rosszallóan a párbajozók között járkáló Lockhart – Jobb lesz, ha inkább az tanítom meg nektek, hogyan kell kivédeni az ellenséges átkot.  Kérek két önként vállalkozót. Longbottom és , gyertek mondjuk ti...

Piton professzor közbeavatkozásának köszönhetően azonban végül a Malfoy-Potter duó érkezett meg a pódiumra. A diákok az emelvény széléhez nyomulva figyelték az eseményeket. Miután a tanárok ellátták a szükséges tanácsokkal a két szembenálló ellenfelet a párbaj kezdetét vette.

-          Serpensortia! – rikkantotta Malfoy, mire egy hangos durranás kíséretében a pálcája végéből egy hosszú fekete kígyó csusszant ki.

A kígyó a pódium széle felé csúszva támadásra készen emelte fel fejét.

-    Ne mozdulj Potter, mindjárt eltüntetem – szólt higgadtan a Mardekár házvezető tanára de Lockhart megelőzte őt.

-  Majd én! – kiáltotta lelkesen, de ahelyett, hogy pálcájával eltüntette volna az állatot egy ügyetlenül elvégzett varázslattal csak még jobban felbőszítette azt.

Lyra ahelyett, hogy társait példáját követve hátrált volna, a félelem legkisebb szikrája nélkül figyelte a támadni készülő állatot. Amikor a kígyó Finch-Fletchley felé fordulva kitátotta a száját megvillantva ezzel méregtől csöpögő szemfogait, a lány cselevésre szánta el magát.

- Hagyd békén! – rivallt rá a kígyóra Harry megelőzve ezzel a lányt.

A fiú szavai hallatán a kígyó megtorpant, de nem hátrált meg. Szemeit továbbra is a rémült Hugrabugos fiúra szegezte.

-          Vissza – szólalt meg határozottan a lány visszavonulásra késztetve az állatot - Elég legyen!

Amikor a vészhelyzet elhárítása után Lyra előrelépett, hogy felsegítse a menekülés közben elhasalt fiút az riadtan húzódott el tőle.

- Hagyjatok engem békén, jó! – kiabálta, majd mielőtt bármelyikük is válaszolhatott volna kirohant a teremből.

Miközben Piton egy pálcaintésre fekete füstpamaccsá változtatta a kígyót, sötét kifürkészhetetlen szemeinek sugarát Lyra és Harry között járatta.

A lány meglepetten tapasztalta, hogy a párbajt idején tapasztalt csöndet lassanként a teremben lévő diákok gyanakvó és meglehetősen és meglehetősen ellenséges zúgolódása váltotta fel. Ahogy körbehordozta a tekintetét csupa bizalmatlan arccal találta szembe magát, ezért jobbnak látta, ha mielőbb kereket old. Csak akkor lélegzett fel egy picit amikor a nagy duplaszárnyú ajtón kilépve végre valahára elhagyta a zsúfolt nagytermet. Az utána siető Cedric a kastély pincéjébe vezető lépcső végén érte utol.

- Miért nem mondtad hogy párszaszájú vagy?

- Mert ez nem olyan dolog, amivel az ember büszkélkedni szokott... - válaszolta lehorgasztott fejjel - Nagyon rosszul áll a szénám?

- Hát... Aranyvérű Mardekáros vagy, akiről most már az egész iskola tudja hogy párszaszájú.

- Remek, akkor akár a homlokomra is írhatnám nagy piros betűkkel, hogy mindenki jól lássa, én vagyok Mardekár utódja...