Több mint két hónapnyi ihlettelen szenvedés után végre sikerült megírnom az új részt, remélem tetszeni fog<3

A wiltshire-i Malfoy kúria tekintélyes épületének második emeleti zeneszobájának ablaka tárva nyitva állt. A nyitott ablakon keresztül fülbemászó, ám annál szomorúbb dallamok áramlottak ki, majd vegyültek el a kertben fészkelő énekesmadarak tiszta énekével. A zongora mögött ülő tejfölszőke fiú olyannyira belemerült a zenélésbe, hogy észre sem vette, hogy már rég nincs egyedül a szobában. Lyra az ajtókeretnek dőlve ajkán apró mosollyal hallgatta unokatestvére játékát. Szerette nézni őt zongorázás közben mert ilyenkor úgy érezte, hogy ha csak percekre is de viszontláthatja a Roxfort előtti Dracot. Azt a fiút, aki még nem foglalkozott a sulis hírnevével és aki egy pillanatra sem érezte úgy, hogy meg kell változnia ahhoz, hogy a társai elfogadják őt.

- Ez gyönyörű volt – törte meg a csendet Lyra miután Draco az előtte lévő kottán szereplő utolsó hangokat is leütötte a zongora billentyűin.

A zongora mögött ülő fiú zavartan pillantott fel. Sápadt orcáin megjelenő enyhe pír arról árulkodott, hogy nem igazán számított a semmiből előbukkanó váratlan hallgatóságra. Pár pillanatnyi tétovázás után Lyra ellökte magát az ajtókerettől és az ablak mellett álló zongora felé indult, majd szótlanul lehuppant az unokatestvére mellé. Draco egy ideig tétován figyelte a mellé telepedő lányt, majd miután úrrá lett a zavarán lapozgatni kezdett a kottatarón elhelyezett lapok között.

- Hallás után le tudsz játszani egy viszonylag egyszerű dallamot? – kérdezte egy hirtelen ötlettől vezérelve.

- Megpróbálhatom.. – bólintott Draco szürke szemeit az unokatestvére hirtelen felragyogó arcára függesztette.

Lyra egy óvatos mozdulattal kicsatolta a nyakában hordott apró szív alakú medál csatját, majd a zongora kottatartójára helyezte azt. Jobbjában tartott varázspálcájával finoman rákoppintott, mire az apró ékszer azon nyomban zenélni kezdett. Draco feszült figyelemmel hallgatta a nyakláncból áradó egyszerű, de annál fülbemászóbb dallamot.

- Ez egy mugli altatódal – magyarázta lelkesen Lyra miközben egy szemforgatással nyugtázta a mugli szó hallatán az unokatestvére arcán átsuhanó gúnyost fintort – Azt édesanyám sokat énekelhette nekem még mielőtt... - suttogta majd hirtelen megtorpant.

A medálból jövő zene és a beszélgetés menete nem várt szomorúságot váltott ki belőle.

- Haragszol rá amiért...?- kérdezte tétován Draco hosszú hallgatással töltött percek után.

- Amiért magamra hagyott? – vágott a szavába keserű mosollyal az arcán a lány – Nem tudok rá haragudni mert megértem, hogy miért tette azt, amit tett... Az apám eltünése után teljesen egyedül maradt, egy olyan országban, ahol mindig is kívülállónak érezte magát. Aztán megszülettem én... És hát egy kisbaba nem túlságosan megkönnyíthette meg a helyzetét – motyogta gondterhelten miközben kibámult a virágba borult kertre néző ablakon.

- Azt hiszem megvan a dallam – mormogta a fiú megtörve ezzel a beszélgetésben beálló csendet.

Miután a nyaklánc egy újabb koppintás után elnémult Lyra megbabonázva figyelte ahogy Draco hosszú ujjai sebes táncba kezdenek a zongora elefántcsont billentyűin. Kisvártatva lehunyta a szemét és hagyta, hogy átjárja őt a zene, amely hirtelen annyi homályos gyermekkori emléket idézett fel benne. A következő pillanatban már azon kapta magát, hogy a zongora kíséretével együtt énekli az altatódal francia szövegét és egy kósza könnycsepp gördül le az orcáján.

„Fais dodo mon petit homme
Car ta maman près du berceau
Veille sur ton léger somme
Jusqu'à demain jusqu'à demain
Fais dodo"*

- Köszönöm - suttogta hálásan miután a dal véget ért.

- Természetes – válaszolta halványan mosolyogva Malfoy miközben egy gyors mozdulattal letörölte a könnyeket Lyra arcáról – És mivel már a napi érzelgős pillanatunkon is túl vagyunk, éppen itt van az ideje egy kis terápiás jellegű kviddicsezésnek.

- Megölted az idilli családi pillanatot... – csóválta a fejét szemrehányóan.

Tíz perccel később pedig már a vadonatúj Nimbusz Kétezeregyeseikkel a kezükben masíroztak a kúria hatalmas kertjének végén található gyakorlópálya felé.

*******

A gyakorlással töltött hosszú és fáradtságos órák (valamint a Lucius Malfoy által finanszírozott vadiúj Nimbusz Kétezeregyes seprűk) megtették a hatásukat. A Mardekár kviddicscsapat ugyanis egy új taggal kiegészülve baktatott az edzés helyszínét biztosító stadion felé. A mellette lépkedő Draco, aki már a csapat zöld színű talárját viselte csak úgy dagadt a büszkeségtől. A Lyra csapat többi tagjának arcán is a Malfoyéhoz hasonló hetvenkedő kifejezést vélte felfedezni, ahogy új seprűjükkel a vállukon vonultak a pálya felé.

- Vakard le az önelégült vigyort a képedről Purcey – forgatta a szemeit unottan miközben elhaladt a felsőéves fiú mellett.

- Black – fordult hátra figyelmeztetően a csoport elején haladó csapatkapitány, Marcus Flint - Mit mondtam neked arról, hogy nem kötözködünk azokkal, akik legalább másfél fejjel magasabbak nálad?

- Hogy csak akkor csináljam, ha biztos vagyok benne, hogy gyorsabban futok, mint az adott illető – vont válla.

- Akkor tartsd magad ehhez...

- Nem ígérhetek semmit – morogta az orra alatt mire a mellette sétáló Draco felkuncogott.

- És mégis, hogy tervezed kiebrudalni a Griffendél csapatát a pályáról a jóelőre lefoglalt edzésidejük alatt? – kérdezte szórakozottan a lány miután megszaporázta lépteit, hogy fel tudjon zárkózni a nagydarab fiú mellé.

- Ezzel a kicsikével itt – vigyorodott el ravaszul Flint miközben a talárja zsebéből előhúzott egy kézzel irt apró pergamenlapot majd meglengette Lyra arca előtt.

A Griffendél csapata valóban tehetetlennel bizonyult Piton professzor hivatalos engedélyével szemben. A vadonatúj Nimbusz Kétezresek láttán pedig valósággal leesett az álluk.

- Miért nem játszotok? – kérdezte megrökönyödve Ron le sem véve a szemét a kviddics talárban feszitő Malfoyról - És ez mit keres itt?

- Én vagyok a Mardekár új fogója – dicsekedett a fiú – Épp az új seprűket nézegettük, amiket apám vett a csapatnak. Jó cucc mi? – vigyorodott el alaposan kiélvezve szavainak hatását. - De talán a Griffendélnek is sikerül pénzt szereznie új seprűkre. Írjatok ki árverést a Jólsep-R5-öseitekre. A múzeumok versengeni fognak értük.

A Draco szavai hallatán Lyra kivételével az egész Mardekáros csapat hangos nevetésben tört ki. A lány tekintete az idegességtől rángatózó arcú Woodról a mellette álló Weasley ikrekre vándorolt, majd egy dühtől szikrázó szemüveg mögé rejtett smaragdzöld szempáron állapodott meg.

- A Griffendélnél viszont nincs senki, aki lefizette a csapatot, hogy játszhasson – szólalt meg hirtelen a Ron mellett álló bozontos barna hajú lány, akiben Lyra felismerte azt a Hermione Grangert akivel tavaly kénytelen volt osztozkodni az évfolyamelső címen.

- Téged senki sem kérdezett te pimasz kis sárvérű – sziszegte Draco mire a kviddicspálya kellős közepén egy szempillantás alatt elszabadult a pokol.

A kis híján csetepatéba fulladó eset végére a Mardekár kviddicscsapata kétrét görnyedt a nevetéstől. A pórul járt Ront pedig, akit saját visszafelé elsült varázslata talált hasba, barátai a közeli vadőrlak felé kisérték. Ahogy az egyre távolodó, időnként a felöklendezett meztelen csigák kipotyogtatása miatt meg-meg torpanó alakokat figyelte elfogta a szánalommal vegyes bűntudat.

- Rendben csapat ebédszünet! – kiabálta Flint pár órával később a délelőtti edzés végeztével –Másfél óra múlva ugyan itt. Aki elkésik azon kipróbáljuk a Weasley-féle csigaböfögő rontást... - azzal a többi csapattag szórakoztatására imitálni kezdte a rókázó Ront.

A kastély felé vezető úton a csapat fiú tagjainak izgatott csevegése, amely legfőképpen az új seprűk méltatásáról és a Griffendélesek kinevetéséről szólt nem tudta lekötni a hallgatásba burkolódzó Lyra figyelmét. Mielőtt azonban besétált volna a kastély bejáratán megtorpant, majd az előtte sétáló tejfölszőke fiú után kiáltva így szólt:

- Egy perc és jövök csak az öltözőben felejtettem valamit... – Draco csak egy gyors bólintással felelt és már vissza is fordult, hogy folytassa a beszélgetést Miles Bletchleyvel.

Lyra nyugodt tempóval sétálva indult meg visszafelé, amikor azonban megbizonyosodott róla, hogy a csapata már rég a kastély takarást nyújtó falai között van futásnak eredt. Pár percnyi feszített tempójú futás után lihegve érkezett meg az aprócska vadőrlak elé. A jól megérdemelt szusszanás után pedig erőt vett magán és bekopogott kunyhó ajtaján.

Legnagyobb meglepetésére a kitáruló ajtóban állva ugyan azzal a smaragdzöld szempárral találta szembe magát, amely korábban olyan izzó indulattal meredt a nagyszájú unokatestvérére.

- Te meg mégis mit akarsz itt? – kérdezte gyanakodva Harry értetlenül vizslatva a vele szemben álló lány futástól kipirult arcát.

- Egy udvariasabb hangvételű köszönés után talán segíteni a csigákat öklendező vöröshajú barátodon...

- Komolyan segíteni akarnál Ronon? – jelent meg az ajtóban Hermione bozontos üstöke is, hangjában pedig bizalmatlansággal vegyes meglepettség csengett.

- Igen – bólintott miközben a kunyhó belsejéből émelyítő loccsanás hallatszott – Úgy hallom, hogy nem igazán sikerült megoldást találnotok a problémára.

- Azon kívül, hogy kivárjuk amíg elmúlik az rontás hatása nem tudunk... - kezdett bele fintorgott a lány de Lyra félbeszakította.

- A Finite Incantatemre nem gondoltál?

- A mire? – vonta fel a szemöldökét a szemüveges fiú.

- Ellen-varázslat hát persze – csapott a homlokára Hermione, majd Harry felé fordulva lelkesen magyarázni kezdett - Az egy olyan varázslat, ami meg tudja szüntetni a korábban elvégzett átok vagy rontás hatását... Hogy ez nekem miért nem jutott az eszembe!

- Örülök, hogy segíthettem... – válaszolta majd egy kis gondolkozás után Hermionéra emelte tekintetét így folytatta – Nagyon sajnálom azt, amit Malfoy rád mondott... - mondta lesütött szemmel majd egy gyors intéssel elköszönt és faképnél hagyta a vadőrlak ajtajában álldogáló ledöbbent Griffendéleseket.

_______________________________

*Szunnyadj el kicsikém

Hisz' anyukád közel van a bölcsődhöz

Figyeli a te könnyű álmod

Egészen holnapig, egészen holnapig

Szenderedj el

Mivel nem találtam hozzá rendes magyar fordítást ezért nekem kellett lefordítanom, szóval nézzétek el ha nem a legköltőibb módon van megfogalmazva...

A másik projektem amin mostanában dolgozom (csak hogy beiktassak egy sunyi kis self promot😅) egy régóta tervben lévő Loki fanfiction, aminek a története az első Bosszúállók film idején venné kezdetét..:) Bemásolom ide a bevezetőjét, hátha valaki kedvet kap ahhoz, hogy netalántán elolvassa miután publikáltam.

April Attaway amúgy sem unalmas élete a feje tetejére áll amikor egy egyszerűnek látszó stuttgarti megbízás során keresztezi egy titokzatos gonosztevő és a rá vadászó szuperhősökből álló csapat, a Bosszúállók útját.

A lány az emlékezetes találkozás után akaratán kívül is egy olyan végzetes játszma közepébe csöppen, amely nem csak a bolygója további sorsát dönti el, de saját életét is végérvényesen megváltoztatja.

Vajon mi történik akkor, ha April nem szabadulva zűrös múltjának rossz szokásaitól valami olyan dolgot lop el, amit nagyon nem kéne; a csínytevés veszélyes ám annál elragadóbb modorú istenének fagyos szívét?

Ps.: Időközben elértük a 1k megtekintést, nagyon hálás vagyok nektek skacok!!! 💕