- Tiszta izzadt a tenyered...

- Akkor mondjuk be is fejezhetnétek a fogdosását... - csikorgatta a fogait Lyra, Fred azonban olyan arcot vágott, mint aki még a felvetést is sértőnek találja.

- Azt már nem!

- Megnyugtat minket - kontrázott rá az ikertestvére, amit a mardekáros lány egy szemforgatássál honorált, de a kezeit végül nem húzta el tőlük.

- Meddig kell itt maradnunk? - ez már Lee Jordan hangja volt, közvetlenül a hátuk mögül. A türelmetlenkedése nem volt alaptalan, falikárpit mögötti titkos járat, ahol meghúzták magukat igencsak szűkösnek bizonyult négyüknek.

- Amíg elül a veszély...

- Vagy amíg nem kell csomagolnunk. Őszintén nem tudom melyikkel járunk jobban.

Lyra homloka ráncba szaladt, ahogyan eltöprengett George borúlátó szavain. Igaza volt. Ha csodával határos módon még meg is ússzák valahogy és nem csapják ki őket, akkor Umbridge valószínűleg még a korábbiaknál is nagyobb erőbedobással igyekszik majd pokollá tenni a mindennapjaikat.

- Szerintetek honnan jött rá?

- Inkább az a kérdés, hogy kitől.

- Hamar ki fog derülni... Tettem róla, hogy a kis patkányunk arcára legyen írva a beismerő vallomása.

Ahogyan ezek a szavak elhagyták az ajkait, arcon csapta a felismerés. Hibáztak... Nagyon nagyot hibáztak. Lyra elméje hihetetlen sebességgel kezdett megoldások után kutatni, de csak egy olyan volt, ami a nyilvánvaló kockázat ellenére valódi megoldással kecsegtetett. Vissza kellett mennie a listáért, de úgy, hogy az ikrek meg ne neszeljék az egészet. 

Kilesett a falikárpit mögül, majd amikor úgy ítélte meg hogy tiszta a terep intett a három griffendélesnek, hogy kövessék őt.

- Gyerünk induljatok! Nincs vesztegetni való időnk...

Fred és George persze pont ez ellenkezőjét tették; egy tapodtat se mozdultak barátjuk oldaláról.

- Te mit tervezel?

- Tessék?

- Mindig látszik rajtad, ha valamiben mesterkedsz Lyra.

- Dehogy látszik! - Minden erejét bevetve megpróbálta az ellenkező irányba lökdösni a barátait, de nem járt sikerrel. Fred és George nem csak erősebbek, de makacsabbak is voltak nála. - Csukott könyv vagyok.

- De nem nekünk hercegnő.

Lyra kezdte elveszíteni a türelmét. Most készült elkövetni élete egyik legnagyobb baklövését, nem volt szüksége rá, hogy még fel is tartóztassák.

- Ígérem, hogy holnap elmondom, de most kérlek bízzatok bennem...

Fred és George ezután kénytelen kelletlen kötélnek álltak, de Lyra csak akkor mert felsóhajtani, amikor a három távolodó alak eltűnt a szeme elől a folyosó végén. Most jött a fekete leves. Vissza kellett lopóznia a tetthelyre.

Azon az alagúton át osont vissza a Szükség Szobájához, amin keresztül bő tíz perccel korábban az ikrekkel és Lee Jordannal a nyomában olyan sietősen távozott. Habár a józan esze teljes erőbedobással tiltakozott a vakmerő viselkedése ellene, kitartóan szedte a lábait. Egyiket a másik után, hangtalanul, mint egy árnyék.

Csak akkor kezdett sprintelni, amikor a takarásból kilesve meglátta azt az őrizetlenül hagyott falszakaszt, ahol a Szükség Szobájának bejárata szokott megjelenni a semmiből. Kilépett hát a vastag porréteg borította lovagi lovagi páncél mögül és futásnak eredt. A folyosó felénél azonban összeakadtak a lábai és zuhanni kezdett a föld felé.

Amikor kinyitotta a szemét az első dolog, amit meglátott Draco döbbent arca volt.

- Felhasadt az ajkam te idióta...- morogta, amikor megérezte a kellemetlen fémes ízt a szájában.

- Nem hiszem el, hogy te is benne vagy...

- Hagyjál lógva Malfoy!

Unokatestvére - Lyra minden kapálózása ellenére - felsegítette őt a földről és bevonszolta a legközelebbi üres terembe. A haragját viszont csak az ajtó fémes kattanása után zúdította rá.

- Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?!

- Higgadj le Draco, nem vagy a lelkiismeretem...

Az egyetlen menekülő utat az az ajtó jelentette, amin keresztül ők is érkeztek, így Lyra azt kezdte kitartóan szuggerálni. Bármit megtett, csak hogy ne kelljen a csökönyösen útját álló Draco szürke szemeibe néznie.

- Persze, hogy nem, mert akkor nem hagytam volna, hogy ilyen őrültségekbe vesd bele magad! Felfogtad, hogy ezért akár ki is rúghatnak?! Ha ezt anyám megtudja...

Az utolsó mondata szöget ütött Lyra fejébe. Draconak fogalma sem volt róla, hogy mekkora vörös posztót lengetett meg az unokatestvére orra előtt.

- Narcissa amúgy is csalódott bennem, az érzés pedig kölcsönös.

- Micsoda? - Lyra válasza elegendőnek bizonyultak hozzá, hogy egy rövid időre kizökkentsék a felindultságából. Összevonta sápadt szemöldökét és úgy várta, hogy az unokatestvére belekezdjen a magyarázatába.

- Tudod elfelejtette megosztani velem azt az aprócska tényt, hogy a drágalátos testvére, Bella nénénk végzett az anyámmal. Miatta vagyok árva. És miatta kerültem hozzátok. Ami pedig a kirúgást illeti, nyugodtan mószerolj csak be... Semmi jó nem maradt már nekem ebben az iskolában, amiért érdemes lenne itt maradnom.

- Most úgy teszek, mintha ezzel nem tapostál volna alaposam bele a lelkembe...

Most Lyrán volt a megrökönyödés sora. Pontosan nem tudta volna meghatározni, hogy milyen választ is várt volna tőle minderre, de abban biztos volt, hogy nem ezt.

- Hogy a midbe?

Draco válaszra se méltatta őt; Helyette inkább a varázspálcájával - a szükségesnél talán egy picit nagyobb erővel - Lyra homlokára koppintott.

- Mit csinálsz? Esküszöm, ha ennek is nyoma marad én kitekerem a nyakad...

- Maradj veszteg... Kiábrándítalak. - Mire a lány feleszmélt, Draco már ki is terelte őt az elhagyatott osztályteremből. - Menj vissza a klubhelyiségbe és bármennyire is nehéz tarts csukva a szádat!

Lyrát azonban - ugyan úgy ahogy Fred és George esetében - nem volt egyszerű indulásra bírni. Karba tette a kezét és a kiábrándító bűbáj védelmét élvezve megmakacsolta magát.

- Miért segítesz nekem? Úgy tudom a Főinspektor láncos kutyájának lenni elég megtisztelő feladat.

- Merlin szakállára Lyra, ne akard, hogy meggondoljam magam. Tűnj el innen!

Draco hiába rivallt rá, Lyra csak a fejét rázta.

- Nem tehetem, az én nevem is rajta van azon az átkozott listán...

- Milyen listán?

Mintegy végszóra a velük szemben lévő falon egy masszív fémberakásos ajtó körvonalai tűntek fel. Miután a Szükség Szobájának bejárata teljes pompájában megjelent előttük, a kilincs megrándult, az ajtón pedig egy alacsony sötéthajú alak slisszant ki. Pansy Parkinson volt az, kezében egy pergament szorongatva.

- Azon ott.