Umbridge előző kísérlete után az ál-Mordon tanácsát megfogadva Lyra lankadatlan éberséget hirdetett.

Az étkezések során kínosan ügyelt rá, hogy mit eszik és iszik, a biztonság kedvéért mindig a zsebében tartott egy aprócska bezoár követ, valamint azt is elhatározta, hogy alkalomadtán a griffendéles barátait is figyelmezteti a rájuk leselkedő rózsaszín veszélyre.

Úgy tervezte, hogy a legközelebbi DS edzés után sort kerít a dologra, de a sors aztán egészen másként rendelkezett.

Egy hosszú, éjszakába nyúló, könyvtárban üldögélős, tanulós délután után Lyra fáradtan baktatott vissza a Mardekár klubhelyiségébe, amikor összefutott egy ismerőssel.

Harry tempójából fakadóan – aki láthatóan igyekezett a lehető leghamarabb elhagyni a rosszul kivilágított pincefolyosót – persze inkább összeütközésnek volt mondható a dolog; de Lyra figyelmét nem ez, hanem az érintkezésük nyomán az elméjébe betolakodó gondolatok kötötték le. Nem volt elég ereje visszaverje az idegen emlékképeket.

Amikor az érintés megszűnt Lyra a szája elé kapta a kezét.

- Merlin szakállára, mit követtél el, hogy Piton ilyen szadista módszerekkel oktat téged okklumenciára?

Harry megrökönyödve megigazgatta csálén álló szemüvegét.

- Tessék?

- Bocsánat, de amikor az előbb nekem ütköztél akaratlanul is összeért a bőrünk és én... – A fiú azonban a szavába vágott. Látszott rajta, hogy minél hamarabb szeretne kereket oldani.

- Nem történ semmi.

Lyra viszont nem tervezett kielégítő válaszok nélkül távozni. 

- Azért kapok választ a kérésemre?

Harry megvonta a vállát.

- Fogalmam sincs...

- Hát, ha szeretnél egy használhatóbb tanárt magadnak, én is megpróbálkozhatok a dologgal...

- Te is tanultál okklumenciát? – kérdezte, mire Lyra bólintott egyet.

- Igen, a nénikémtől.

- Akkor nem kéne használnod esetleg mások privát szférájának védelmében?

Harry szemrehányó hangneme hallatán minden segítőkészség egy csapásra kiveszett belőle.

- Szerinted szándékosan csináltam? – költői kérdés volt, Lyra egy lélegzetvételnyi időt sem hagyott a fiúnak a válaszolásra. - De ha már itt tartunk, ha fektetnél bele egy kis energiát, akkor talán ki is védhetted volna a dolgot...

- Nem olyan egyszerű, ha...

- ...Ha háborog az ember lelke – fejezte be helyette is a mondatot Lyra. – Pontosan.

Hosszú csönd következett. Lyra Harryt vizslatta, a fiú pedig a cipője orrát. Végül Harry volt az, aki szólásra nyitotta száját.

- A cikk, olvastad igaz?

Most Lyrán volt a vállvonogatás sora. Érzelemmentesnek kellett mutatnia magát.

- Volt hozzá szerencsém.

Harry zöld szemeiben a folyosót megvilágító fáklyák fényében, mintha röstellés csillant volna.

- Sajnálom, hogy rád mordultam.

- Borítsunk rá fátylat. Amúgy is beszélni akartam veled, szóval talán még jól is jött ki a dolog. – itt nagy levegőt vett és belekezdett a zanzásított történet elmesélésébe. - Umbridge pár napja megpróbált kifaggatni. Veritasszérumot használt, szóval legyetek nagyon résen, ha a banya a közelben van és ne adj' Merlin valami frissítővel kínálgat.

- Siriusról faggatott? – kérdezte, Lyra pedig bólintott egyet.

- A kitörés eléggé felkavarta a kedélyeket, gondolom a Minisztériumnak eredményeket kell felmutatnia. És ki lenne jobb bűnbak, mint az, aki már egyszer megvalósította a lehetetlent és nem mellesleg az egyik szökevény unkatestvére.  

Újabb hosszú csend következett. Lyra gondolatai megint a nénikéje körül kezdtek keringeni, így most Harryn volt a vizslatás sora.

- Mit tervezel?

- Visszamegyek a klubhelyiségbe és bevetem magam az ágyba...

- Nem... Nem úgy értettem.

Lyra felkapta a fejét. Az elmúlt napokban felgyülemlett feszültség kitörni készült.

- Mit szeretnél hallani Potter? Mondjam azt, hogy ha alkalmam nyílik rá elégtételt fogok venni a nénikémen, hogy aztán mind megpróbáljatok lyukat beszéljetek a hasamba?

Harry viszont – ahelyett, hogy menekülőre fogta volna – kitartóan állta a sarat. Meg se moccant csak enyhén oldalra biccentett fejjel meredt az előtte álló mardekáros lányra.

- Ha úgy alakul nem foglak megakadályozni, vagy hibáztatni.

- Helyes, mert végezni fogok vele.

Még akkor is - tette hozzá magában -, ha egy szörnyeteg legyőzéséhez nekem is kicsit azzá kell válnom.

***

Lyra arra számított, hogy bosszúszomjas oldalának megvillantása, mindenkit megfontolt távolságtartásra ösztönöz majd, de pesszimizmusa alaptalannak bizonyult.

Habár Lyra már rég hozzászokott, a ferde pillantásokhoz és az őt követő sutyorgáshoz, örült neki, hogy a pincefolyosón lezajlott késői csevejük kettőjük közt maradt. A DS edzések így változatlanul jó hangulatban folytatódhattak.

Mivel a rontásokat és ártásokat már mindannyian tökéletesen begyakorolták, így Harry elérkezettnek látta az időt, hogy megtanítsa nekik a sokak által olyan régóta várt patrónus bűbájt.

Habár a bűbáj jóval túlmutatott a Rendes Bűbájos Fokozat szintjén, Lyra nem gondolta volna, hogy ilyen nehezére esik az elsajátítása. Lyra Black mindig is éltanuló volt, nem pedig a sor végén kullogó bénázó.

- Fel a fejjel hercegnő. – George a talárja zsebéből előhalászott egy rikító narancssárga kemény cukorral teli gyanús zacskót és meglóbálta azt Lyra arca előtt.  – Vegyél egy cukorkát.

Lyra viszont türelmetlenül elhessegette a közeléből a zacskót.

- Az biztosan segít, ha kiesik a szemem attól a kísérleti stádiumban lévő nyalánkságtól.

- De képzeld csak el, milyen boldog leszel, ha visszakerül utána a helyére. – vette át a szót Fred. - Talán egy patrónust is meg tudsz majd idézni.

- ...Nem csak ezeket a nyomorult füstfelhőket?

Az ikrek hiába próbálták jobb kedvre deríteni őt. A fejük fölött repkedő szarka alakú patrónusuk csak újra és újra emlékeztették a saját ügyetlenségére.

- Lehet, hogy az emlék nem elég erős, amit kiválasztottál. – Harry hangja, akik a megszokott módon a gyakorlók között járőrözött, a hátuk mögül csendült fel.

- Nem jut jobb az eszembe.

Ez persze gyenge kifogás és nem mellesleg hazugság volt. Igenis eszébe jutottak más boldogabb emlékek is, de azok többet ártottak, mintsem használtak volna. Túl fájdalmas lett volna felidézni.

- Semmi gond – Harry tapintatosan lesütötte a szemét, miközben ügyetlenül megveregette a lány vállát. – Nagyon tehetséges boszorkány vagy... Menni fog, ebben biztos vagyok.

Alig, hogy Harry hallótávolságon kívül ért, az ikrek akcióba lendültek és kezdetét vehette a védjegyüknek számító játékos gúnyolódás.

Fred és George kétoldalról közrefogták őt és a lány vállára tették a kezüket. George a tökéletes összhatás kedvéért még a térdét is berogyasztotta.

- Nagyon tehetséges boszorkány vagy...

- Menni fog.

- Semmi gond.

- Szorítunk neked.

- És persze a csodatevő vállveregetés sem maradhat le...

- ...Miközben finoman közelebb hajolunk...

-...Valahogy így.

Az ikrek úgy passzolgatták egymásnak a szót, mintha – a muglik körében igen kedvelt elfoglaltságnak számító - pingpongozást imitálnának.

Lyrának eközben igencsak fogytán volt a türelme. Az ikrek viselkedése miatt többen is felhagytak a gyakorlással és inkább őket kezdték bámulni.

A kíváncsi szempárok között a hollóhátas Cho is ott volt, akit láthatóan igencsak rosszul érintett a Harry által tett kedves - de teljesen ártatlan - gesztus és az ikrek azt követő élcelődése. A lány karba tette a kezeit, homloka ráncba szaladt, kecses hattyú alakú patrónusa pedig semmivé foszlott.

Lyra annyira megszokta a szánakozó pillantásokat, amit Cedric elvesztése után kapott, hogy meg is feledkezett arról, hogy milyen is az, amikor féltékeny szempárok lesik minden mozdulatát.

Fred és George eközben kötelességüknek érezték, hogy tovább folytassák a bosszantását.

- Mi ez a mennyei illat George? – Fred belehajolt a lány hajába és színpadiasan mély lélegzetet vett, amit aztán testvére se volt rest leutánozni.

- Talán rózsa?

- Ibolya?

- Liliom?

- Nem, nem ez maga a mennyország!

Lyra megforgatta a szemeit és eltolta magától az ikreket.

- Förtelmesek vagytok... - korholta őket.

- De mégis mosolyogsz.

- Kínomban.

- Persze, persze...

- Amúgy meg magnólia... – motyogta Lyra, de figyelmét már rég nem az ikrek csipkelődése kötötte le. A Szükség Szobájának bejáratát figyelte, ahol Harry mellett egy ismerős apró alak álldogált.

Harry arcáról csak úgy sütött a rémület.

- Umbridge? – a manó bólintott egyet. – Mi van vele? Csak nem azt akarod mondani, hogy... hogy tud rólunk... hogy tud a DS-ről?

A teremben az utolsó levegőben ugrándozó patrónus is köddé vált. Egy pisszenést se lehetett hallani, mindenki feszülten várta a folytatást.    

- És jön?

A régi házimanójuk visító válasza hallatán nyirkossá vált a tenyere.

- Igen, Harry Potter, igen.

Harry – hogy ne tudjon további kárt tenni magában – megtagadta a manó vékony karját és felegyenesedett. A ledöbbent DS tagok egy emberként meredtek rá.

- Mire vártok?! – harsogta - FUTÁS!

Lyra teketóriázás nélkül megragadta jobbjával Fred, baljával pedig George kezét és a két magas fiút maga után rángatva a kijárat felé iramodott. Mindhármuknak sok volt a rovásán, ha Umbridge fülön csípi őket, biztosan repülnek. 

Ezt az elégtételt pedig a világért sem akarta megadni a vén varangynak.