Draco felháborodott arckifejezése olyan szórakoztató látványt nyújtott, hogy Lyra kis híján félrenyelte a szájában lévő falatot.

- Ne a hírnököt büntesd. – Vonta meg a vállát. Az ablakfülke hűvös kövének támaszkodva nem sok figyelmet fordított az ölében pihenő befejezetlen dolgozatra; helyette inkább az udvart kémlelte. A zuhogó eső elől menekülő diáktársai szaladgálása sokkal szórakoztatóbb látvány volt, mint kerekded betűinek kusza sorai. - Én csak átadtam az üzenetet...

- És mióta is vagy te mindenféle pisis harmadéves kislány postabaglya? – kérdezte az unokatestvére, miközben Lyra egy újabb falat bekebelezésén ügyködött.

- Nem vagyok...

Teli szájjal beszélt, aminek következtében egy adag tökös derelye landolt a majdnem kész beadandója közepére. Unokatestvére undorodva elfintorodott, majd elővette a pálcáját, hogy eltüntesse a pergamen éktelenkedő narancssárga pacát.

- Köszönöm - motyogta egy újabb, az előbbinél azért lényegesen kisebb kupac lesöprésre váró morzsát juttatva a pergamenre.

- Inkább tartsd csukva a szádat.

- Nem szokásom...

- Tudom, épp ebből szokott baj lenni - csóválta a fejét Draco. - De azért jó látni, hogy rendesen eszel...

Lyra jókedve rögvest gyanakvásba csapott át. Összeráncolta a szemöldökét és úgy kémlelte a vele szemben ülő unokatestvérét.

- Ez valami magadra szettél egy-két kilót az ünnepek alatt szöveg lesz?

- Nem, ez inkább amolyan a várakozásokkal ellentétben nem vagyok igazi seggfej, és örülök neki, hogy végre felhagytál azzal a beteges koplalással dolog lesz.

Lyra lesütötte a szemeit. Nem akart visszagondolni az étlen-szomjan töltött napokra. Lötyögőssé vált egyenruhája így is minden reggel emlékeztette őt a dologra. 

- Te is tudod, hogy az egész nem direkt volt...

- De az nem azt jelenti, hogy kevésbé aggódtam volna miattad...

Draco kijelentését egy halovány mosollyal jutalmazta.

- Többet villogtathatnád ezt a gondoskodó oldaladat... - válaszolta. -  Jól áll.

Draco persze csak a szemét forgatta. Mindig így tett, amikor úgy érezte, hogy felelőtlen szavai sebezhetőnek mutatták őt.

- Na persze...  Jó tanácsok osztogatása helyett igazán rászólnál arra a nyamvadt baglyodra, mert a szívbajt hozza rám... Folyton bámul, mintha a lelkemet akarná.

A szobán forgó bagoly a mellettük lévő lovagi páncél sisakján gubbasztott és onnan meresztett hatalmas szemeket az unokatestvérére. Valóban nem ő volt az egyetlen, aki panaszkodott újdonsült kedvence kémlelési szokásaira, de Lyra nem sokat törődött a dologgal. Most rajta volt a sor, hogy elbagatellizálja a helyzetet.

- Kiszagolja a gyengeséget – szemével már nem is a madarát, hanem a folyosón bolyongó diákokat kémlelte. – De, ha engem kérdezel Nox-nak nem a lelked, hanem a nasid maradéka kell... Remélhetőleg. De ha már lélekzabáló lényekről beszélünk, közeledik a rózsaszín veszedelem.

Draco felvonta a szemöldökét és követte unokatestvére tekintetét. Nem kellett sokáig sasolnia; Umbridge ronda rózsaszín kardigánja csak úgy rikított a fekete talárok között.

- Tartsd magad ahhoz, amit megbeszéltünk – ugyan azt a szigorú hangsúlyt használta, amit Narcissa is, amikor fegyelmezni próbálta őt. Draco balszerencsére Lyra túlságosan is szórakoztatónak találta a párhuzamot ahhoz, hogy komolyan tudja venni őt.

- Ne beszéljek teli szájjal?

- Egyáltalán ne beszélj. Ha csak nem akarsz úgy járni, mint Potter, akit egy életre eltiltottak a kviddicstől... Jó napot Professzor asszony! – köszönt hangosan, mire Lyrának is kénytelen-kelletlen morognia kellett valami hasonlót.

- Szervusz Draco, - válaszolta, majd Lyra irányába is megvillantotta nyájas mosolyát – Csodálatos napunk van ma nem igaz? Egy frissítő zápor minden gondra gyógyírt jelenthet.

Lyra – az udvaron átvágó és közben bőrig ázó diáktársaival egyetemben - mindennek nevezte volna a kinti időjárást, csak kellemesnek nem. Annak ellenére, hogy január volt, eső hullott az égből, ami lassanként szürkés-barnás színű latyakká változtatta az ünnepekről megmaradt hótakarót.

- Valóban professzor asszony...

- De talán egy kis frissítő még jobban megédesíthetné ezt a délutánt, nem igaz Black kisasszony...?

Lyra úgy rezzent össze, mintha valaki a füle mellett robbantott volna fel egy egész armadányi Weasley tűzijátékot.

- Tessék?

- A sütemény mellé dukál egy csésze tea is – szemei csak egy pillanatra időztek el a megkezdett tökös derelye csomagolásán; önelégült arckifejezését felöltve ezután egyenesen Lyra arcába bámult.

Na még mit nem... – gondolta magában.

- A világért sem akarok udvariatlannak hangzani professzor asszony, de ami azt illeti épp most készültem a bagolyházba. – Nox pedig, csak hogy plusz nyomatékot adjon gazdája szavainak, kecsesen landolt a felkarján.

- Félreértesz kedvesem – Umbridge negédes mosolyától egyenesen kirázta a hideg - nem kérdésnek szántam. A madarad kénytelen lesz a saját szárnyán eljutni oda.

Mielőtt Draco akár csak elgondolkodhatott volna egy figyelmeztető sípcsonton rúgáson, Lyra száját az alábbi szavak hagyták el:

- Megtudhatnám, hogy miért is ér engem ez a nagyszerű megtiszteltetés?

Umbridge mosolya még szélesebbé vált; láthatóan alig várta az alkalmat, hogy szankciókat alkalmazhasson.

- Öt pont a Mardekártól a szájalásért Black. A következő szemtelen megszólalásod után pedig büntetőmunkát kapsz. Most pedig szedd a lábad és gyere velem...

Lyra kénytelen kelletlen áttessékelte Noxot Draco kezére, aki úgy tartotta el magától, mintha nem is bagoly, hanem egy kifejlett durrfarkú szurcsók lenne.

- Ha lehet ne hozd rá a frászt a többi bagolyra, rendben? – megsimogatta a tollait, majd magában puffogva nekilátott a párkányon hagyott cuccai összepakolásának. Umbridge eközben a szintén elég döbbent arcot vágó Dracohoz fordult.

- Nem kell igy megrökönyödnöd Draco kedvesem, nem szoktam gyerekeket enni... Csak egy kis barátságos csevejre készülünk mi lányok négy szem között.

- Csak a közös... Öhm mágiatörténetünk miatt aggódom... – nyögte ki végül rövid tanakodás után - Nem szeretek padtárs nélkül maradni.

- Már tájékoztattam Binns professzort Black kisasszony távollétről. Egy darabban fogod visszakapni a padtársadat, ne aggódj.

Azt majd meglátjuk morogta magában Lyra.

Büntetőmunkái során ugyan többször is volt már szerencséje – vagy inkább balszerencséje - látogatást tenni Umbride szobájába, de ennek ellenére képtelen volt homlokráncolás nélkül elmenni a szoba förtelmes dekorációja mellett. Rózsaszín falak, macskás porcelán tányérok és az összes vízszintes felületen csipketerítők. Ha nem tudta volna, hogy ez a szadista varangy szobája, biztosan egy életnagyságú babaháznak tippelt volna.

- Foglalj helyet Black.

Lyra – mivel ez alkalommal nyomát se látta azoknak a kis asztaloknak, ahol Harryvel a büntetőmunkájukat végezték – kénytelen kelletlen megindult a főinspektor íróasztalával szemben elhelyezett egyik karosszék felé. Inkább választotta volna azt, hogy Umbridge büntetőpennája a kézfejét kaszabolja, mintsem, hogy hőn szeretett sötét varázslatok kivédése tanáruk szemtől szemben faggathassa ki őt.

- Hány cukorral kéred a teát?

- Egyel...

Umbridge bólintott egyet majd elfordult, hogy eleget tegyen Lyra bizonytalan válaszának. A professzor két csicsás csészével a kezébe. fordult vissza hozzá. A bal oldali csészét Lyra felé nyújtotta, aki gyanakodva vette kezébe a törékeny porcelánt. A mozdulat alig tartott tovább egy másodpercnél, Lyra védtelen elméjét azonban megrohamozták Umbridge kárörvendő gondolatai.

Hogy fog örülni Cornelius, amikor megtudja, hogy minden titkodat kifecsegted nekem...

Az érintést megszakítva elkapta a kezét és lesütötte a tekintetét. Muszáj volt rendeznie az arckifejezését, hogy ne keltsen gyanút.

Mély lélegzetet vett és szórakozottan kevergetni kezdte a teáját, hogy időt nyerjen magának. Gondolatai olyan hevesen kutattak lehetséges kifogások és menekülő utak után kutatva, hogy a feje is belefájdult.

Aztán hirtelen bevillant a gondolat: Miért ne fordíthatná az előnyére, hogy Umbridge tudta nélkül fényt derített a turpisságra?

- Nehogy kihűljön, igyál gyorsan... - szólalt meg Umbridge, mire Lyra kötelességtudóan bólintott egyet. Lassan a szájához emelete a bögrét, aztán az utolsó pillanatban, mint aki csak hirtelen meggondolta magá,t visszahelyezte az alátétre. Élvezte, hogy kivételesen felcserélődtek a szerepek. A java pedig még hátra volt.

- Kérhetek még egy kockacukrot? – Umbridge szemei türelmetlenül megvillantak, de nem szólt semmit. Megragadta a kis ezüst csipeszt és egy újabb kockát dobott Lyra csészéjébe. Sietségének meg is lett a böjtje, ugyanis a teába csobbanó kockacukor egy közepes méretű barna pacát ejtett az egyik hófehér terítőn.

- Ó, az a gyönyörű csipketerítő... - Lyra színpadiasan a szája elé kapta a kezét, mire Umbridge csak a fogait csikorgatta.

-  Ne foglalkozz vele – legyintett egyet. – Inkább igyál...

A szavai inkább hangoztak parancsnak, mintsem kérésnek, de Lyra könnyű szerrel elengedte a füle mellett a dolgot.

- Gondolom ezek után nem kapok még egyet...  - motyogta bűnbánó arccal, kezével pedig hevesen a kockacukortartó felé gesztikulált - Nem baj kiszolgálom magam – azzal az elegáns ezüst csipeszt figyelmen kívül hagyva, puszta kézzel kivett egyet a tartóból és forgatni kezdte az ujjai között. – Muszáj elég édeset ennem, különben a végén még leesik a vércukrom és elájulok.

Umbridge arckifejezéséből ítélve nem igazán bánta volna, ha ez bekövetkezik. Eszméletlen állapotban Lyra valóban kevésbé bosszantó jelenség lett volna, és minden bizonnyal a Veritaserum is hamarabb lecsúszott volna a torkán.

Miután a harmadik kockacukor is elfoglalta a helyét a teájában, Lyra sóhajtva kibámult az ablakon. Itt volt az ideje, hogy bedobja a csalit.

- Nem is tudtam, hogy ma a Griffendéleseké a kviddics pálya... Csodálom, hogy a sok eltiltás ellenére még próbálkoznak azok a kétbalkezesek. – szabad kezével kitapogatta a talárja zsebében a pálcáját – De várjunk csak, az ott nem Potter egy seprűn lovagolva?!

Umbridge rögtön felpattant a helyéről és az udvarra néző ablakhoz rohant, Lyrának pedig nem kellett több a cselekvéshez.

- Ez nem is a Griffendél csapata – méltatlankodott, de azért továbbra is bőszen nyújtogatta kurta nyakát – Sárgában vannak, Merlin szakállára...

- Ilyen esőben nehéz kivenni – vonta meg a vállát Lyra. Pálcája már újfent a talárja zsebében pihent, a neki szánt csésze pedig immáron az asztal túloldalán foglalt helyet. – Egészségünkre... - motyogta miközben megemelte a csészéjét és megvárta, hogy Umbridge is hasonlóan tegyen.

A kihűlt teával egyetemben Lyra a diadalt is megízlelhette. Umbridge-nak ezzel szemben csak egy korty teának már alig nevezhető túlcukrozott lötty és egy adag Veritaserum jutott.

- Nos térjünk is a tárgyra... Itt az ideje, hogy lerántsuk a leplet egy-két dologról.  Ki vele hol rejtőzködik az a börtöntöltelék nagybátyád?

Lyra megrázta a fejét.

- Őszintén nem tudom – válaszolta, miközben alig tudta véka alá rejteni a szája szélén felbukkanó mosolyát. – Tanárnőnek van esetleg valami bevallani valója?

- Nekem?! Mit nem merészelsz... Neked kéne mindent kifecsegned, azok után, hogy ittál a... - a főinspektor a szája elé kapta a kezét, hogy megakadályozza hogy további terheló szavak hagyják el azt. Békaképe eközben vészesen vörösödni kezdett.

- Valami gond van Professzor asszony? Szóljak Madam Pomfreynak vagy esetleg Dumbledore professzornak?

Umbridge hevesen megrázta a fejét, tömzsi ujjait pedig továbbra is a szájára szorította.

- Biztos ne hívjak segítséget? – kérdezte a tőle telhető legártatlanabb arccal.

- TAKARODJ!!!

Umbridge olyan váratlanul bömbölte el magát, hogy még a rózsaszín falakat díszítő kiscicák is fülüket-farkukat behúzva vonultak fedezékbe.

-  Pedig azt hittem, hogy cseveghetünk, mi lányok négy szem közt... - motyogta Lyra, azzal felállt a helyéről és komótosan megigazította meggyűrődött talárját.

Nem siette el a dolgot, visszatetet a csészéjét a porcelán alátétre, majd illedelmesen behúzta maga után a széket és a kijárat felé vette az irányt. Az ajtóból azért - az illedelmes diák látszatát gondosan fenntartva - mégegyszer hátrapillantott a válla fölött. Alaposan az emlékezetéve akarta vésni a lóvá tett főinspektor látványát.

- Köszönöm a teát Professzor asszony. Remekül éreztem magamat.