- Ő az, komolyan mondom neked Tessa!

- Tényleg kiköpött úgy néz ki, mint ő...

Lyra fülét a téli szünet utáni első tanítási hétének közepére már vagy egy tucat hasonló mondat ütötte meg.

A roxfortban töltött évei alatt már hozzászokott, hogy időről időre - akarata ellenére - a figyelem középpontjába kerül. Először másodikos korában volt rá példa, amikor mindenki azt hitte, hogy - csak azért, mert párszaszájú - ő Mardekár Malazár utódja; két és fél éve pedig az Azkabanból megszökött Siriussal való rokonsága miatt meresztettek rá nagy szemeket a társai.

Az előző tanévben Cedric miatt súgtak össze a háta mögött. A Diggory fiú barátnője hangzott az irigykedő mondat, amit aztán rendszerint szúrós pillantások egész hada követett. Az év végére persze az elmotyogott mondat egy sokkal szánakozóbb hangsúllyal és két plusz szócskával egészült ki.

A szerencsétlen megboldogult Diggory fiú barátnője.

A kritikus pillantások hiába váltak együttérzővé, Lyrát ugyanannyira -, ha nem jobban – zavarták, mint a korábbiak. Úgy érezte mindenki árgus szemekkel figyeli, hogy mikor is törik el nála a mécses.

A korábbi alkalmakkal ellentétben, Lyra most nem értette, hogy mivel is érdemelte ki a kellemesnek épp nem mondható megtiszteltetést.

A kérdésben az általában megbízható forrásnak számító Fred és George véleményét sem kérhette ki, ugyanis Umbridge már az szünet utáni első tanítási napon minden szabad percükre büntetőmunkát szabott ki.

Az ítélet súlyosságában valószínűleg az is közrejátszott, hogy a tréfa, ami során az ikrek egy mágikusan felerősített hangerejű mugli játékszert - , név szerint puki párnát - csempésztek a tanárnő székére, kirobbanó derültséget okozott a nagyteremben.

Az RBF vizsgák közeledtével Lyra úgy döntött, hogy ahelyett, hogy a sutyorgás okának felgöngyölítésével foglalkozna, inkább beletemetkezik a tanulásba.

Az egyik délután viszont a könyvtár felé baktatva, a prefektusi feladatai mondhatni erőszakkal követeltek maguknak kiemelt helyet a teendői sorában.

A süvegét vesztett boszorkány szobrától néhány méterre három nyakigláb griffendéles fiú téblábolt. Lyra először nem látta, hogy mit, vagy inkább kit állnak körül, de ez gyorsan megváltozni látszott.

- Hárman egy ellen? – Lyra hangja olyan volt, mint egy ostorcsapács, nem csoda hát, hogy a három fiú úgy rezzent össze, mintha a lány máris átkok egész sorát zúdította volna a nyakukba.  - És még ti tartjátok magatokat a bátor háznak?

A három fiú megpördült a tengelye körül, pillanatnyi lélegzetvételhez juttatva a mögöttük álldogáló remegő lányt. Riadtnak tűntek; a hangsúlyból kiindulva minden bizonnyal egy tanárra számítottak, nem pedig egy náluk jó fél fejjel alacsonyabb lányra.

A középen álló srác – feltehetően a banda főkolomposa – láthatóan felbátorodott a számbeli és magasságbeli fölényüktől, ugyanis meglepettségét egy önelégült mosoly váltotta fel. Lyra alig várta, hogy pálcája egyetlen jól irányzott suhintásával rácáfolhasson a méreteiből fakadó előítéletekre. 

- Te mégis kinek képzeled magadat?

Most rajta volt a mosolygás sora. Borzasztóan örült neki, hogy elhangzott ez az ominózus kérdés.

- Valakinek - itt pálcájával finoman a mellkasán csillogó prefektusi kitűzőre bökött -, aki simán megúszhatja, hogy úgy megátkoz titeket, hogy azt egy életre megemlegetitek.

A fenyegetés, úgy tűnt megtette a hatását, mert mindannyian önkéntelenül is hátráltak egy lépést.

- Visszaél a hatalmával... Ezt tiltja a házirend! - Ezt már a bal szélső bilifrizurás srác mondta. Nyugtalanul ugráló tekintete alatt elárulta rosszul palástolt érzéseit.

A fiú testbeszédéből áradó feszengés úgy hatott rá, mint a ragadozókra a sérült préda látványa. Cedric nem lenne most büszke rád szólalt meg egy vékonyka hang a fejében.

- Remekül látod a helyzeted. – Halk léptei, amivel egyre csak csökkentette a közöttük lévő távolságot, visszhangot vertek a folyosón. De Cedric már nincs itt többé, hogy csalódhasson bennem. -   Ha nem tévedek egy igazi kis lángésszel van dolgunk... De mond csak, vagy annyira gyors is, hogy egy rajnyi rémdenevérrel a nyomodban, még idejében el tudj bújni McGalagony professzor szoknyája mögé?

A középső fiú fogát csikorgatva előre lépett; mire válaszul a pálcáját meglengető Lyra rosszallóan ciccegni kezdett. Végül a harmadik – eddig szótlanul szemlélődő – srác volt az, aki közbelépett, mielőtt még eldurvulhattak volna a dolgok.

- Wyatt hagyd... – jobbját a srác vállára csúsztatta - Dilis, mint az egész rokonsága.

A Wyatt nevezetű srác lerázta magáról a társa jobbját, de aztán beadta a derekát. Egyikőjüknek sem fűlött hozzá túlzottan a foga, hogy a saját bőrükön tapasztalják ki, hogy Lyra megtépázott idegei miképpen is vizsgáznak éles helyzetben.

Miután a háromfős társaság kereket oldott, Lyra a talárja zsebébe csúsztatta a pálcáját és lányhoz sétált.

- Jól vagy? – kérdezte, mire a lány egy bólintással felelt.

- Elkísérjelek a gyengélkedőbe?

- Onnan jöttem...

A válasz hallatán Lyra homloka akaratlanul is ráncba szaladt. Most, hogy a lány arcát nem takarta el hosszú barna tincseinek függönye, látni vélte a vonásait.

A legelső szó, amivel jellemezni tudta volna őt, az a törékeny volt. Bőre sápadt és fakó volt, mintha a közelmúltban valóban átesett volna egy - már Madam Pomfey szakértelmét igénylő - komolyabb betegségen; sötét karikái fölött viszont egy elevenen csillogó kék szempár kapott helyett. 

Azonnal megértette Draco miért kélt olyan sietve a lány védelmére. Ő is ösztönösen ezt tette volna a helyében.

- Hálás vagyok az előbbiért...

- Meg kell tanulnod kiállni magadért, - csóvált a fejét - nem lesz mindig ott valaki, hogy megvédjen a hasonló patkányoktól.

- Megpróbálom.

- Helyes – válaszolta, közben pedig már azon morfondírozott, hogy alkalomadtán melyik kedvenc rontásaival teli könyvét juttassa el hozzá. A fejében megszólaló hangocska – , amely ezúttal a józanság szószólója volt – óvatosságra intette őt. Most beszélek vele először és máris úgy pátyolgatom, mintha anyja lennék.

Ezzel a dacos gondolattal az agyában jobbnak látta, ha követi a három griffendéles példáját és inkább ő is elhúzza a csíkot. A kislány tiszta hangja azonban megállásra késztette őt.

- Öhm... Te tényleg Bellatrix Lestrange rokona vagy?

- Megeshet – vallotta be kelletlenül. Hát erről sutyorog mostanában mindenki? – De miért is foglalkozik mindenki mostanság a családfámmal?

A lány rózsaszín ajkai elnyíltak a leplezetlen meglepettségtől.

- Nem hallottál róla? A Próféta folyamatosan erről harsog.

Ezúttal Lyrán volt a megrökönyödés sora. A döbbenet helyét viszont hamarosan a gyomrát borsónyi méretűre zsugorító – már jó ismerősként köszöntött – szorongás vette át. Csak nem sikerült Sirius nyomára bukkannia a minisztériumnak?

- Egy ideje már nem olvasom azt a szennylapot.

Picit megbicsaklott a hangja, lélekben pedig már felkészült a legrosszabbra. A harmadéves lány eközben, hevesen kutakodni kezdett a táskájában; beletelt egy kis időbe, de miután megtalálta, olyan diadalittasan kezdte lóbáli a zsákmányát, mintha nem is egy régi újságpapírra, hanem egyenesen a sárkányhimlő ellenszerére bukkant volna rá. 

- Tessék, olvasd csak el... – azzal átnyújtotta neki a Próféta egyik példányát.

CSOPORTOS KITÖRÉS AZ AZKABANBÓL

A minisztérium szerint Black maga köré gyűjti a régi halálfalókat

A Mágiaügyi Minisztérium tegnap késő este bejelentette, hogy elítéltek egy csoportja szökést hajtott végre az Azkabanból. Cornelius Caramel a miniszteri dolgozószobában tartott sajtótájékoztatón megerősítette, hogy tegnap a kora esti órákban tíz szigorúan őrzött bűnöző kitört a varázslóbörtönből. A miniszter hozzáfűzte, hogy szökevények jelentette rendkívüli veszély miatt tájékoztatta a mugli miniszterelnököt a történtekről.

„Sajnálatos módon hasonló helyzetbe kerültünk, mint két és fél évvel ezelőtt a tömeggyilkos Sirius Black szökésekor - nyilatkozta tegnap este Caramel. – Az esemény gyaníthatóan összefügg egymással. Effajta tömeges kitörés csak külső segítséggel hajtható végre. Felhívnám rá a figyelmet, hogy Black, akinek az Azkaban történetében elsőként sikerült szökést végrehajtania, ideális helyzetben volt hozzá, hogy egy ilyen akciót megszervezzen. Valószínűsíthető, hogy a szökevények, akik között ott van Black unokahúga, Bellatrix Lestrange is, bandába gyűlnek Black vezetésével. Természetesen minden erőnkkel azon leszünk, hogy kézre kerítsük a bűnözőket. Ezúton szeretném fokozott éberségre és óvatosságra inteni a varázslóközösség tagjait. Kérem, semmi esetre se próbálkozzanak a veszélyes szökevények feltartóztatásával."

Lyra szabad keze kontrollálhatatlanul remegni kezdett, a másik pedig olyan erővel szorította a pálcáját, hogy elfehéredtek az ízületei. Szóval Bellatrix Lestrange – az édesanyja gyilkosa és Neville szüleinek megkínzója – szabadon járhat kellhet a varázslóvilágban.

- Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod. – A harmadéves lány hangja visszaterelte őt a valóságba, de ennek ellenére nehezére esett levennie a szemét nagynénje eszelősen vihogó képmásáról.

- Nem történt semmi...

Menni akart, olyan messze kerülni az őt vizslató szempároktól, amennyire csak lehet. Magányosan végiggondolni a történtetek, és talán tehetetlenségében dühöngeni egy sort.

- Várj! – a lány hangja másodszorra késztette őt megtorpanásra - Te ismered Draco Malfoyt, igaz?

Felszaladt a szemöldöke. Mit akarhat vajon ez a törékeny kislány az ő drágalátos unokatestvérétől?

- Fogjuk rá...

- Akkor átadnád neki, a köszönetemet? Még a szünet előtt, a nagy kavalkádban csak egy kis motyogásra futotta tőlem...

Lyra hosszasan emésztgette a vele szemben álló lány szavait, végül azonban megköszörülte a torkát és így felelt:

- Mit mondjak, ki köszöni?

A harmadéves lány orcájára kiülő pír egy kis színt kölcsönzött hókadt bőrének; cipője orrát fixírozva Lyra felé nyújtotta pálcaforgató kezét.

- Astoria vagyok, Astoria Greengrass.