Lyra életében harmadjára lépte át a Grimmauld tér 12 szám alatt álló lakás küszöbét. Ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor csak másodjára, - ugyanis legelőször nem a saját lábán tette meg a hopponálás utáni rövid utat – de nem volt ideje túl sokat morfondírozni ezen. Hemione és az őket kísérő Tonks a sarkában volt.

Az érkezésük meglepően csöndesre sikeredett. Se egy hangos szó, se egy ledöntött troll láb esernyőtartó. Nagyanyja házsártos portréja békésen szunyókálhatott tovább.

A konyha csukott ajtaján fojtott hangú beszélgetés foszlányai szűrődtek ki. A Főnix rendjének szokásos tanácskozása már javában zajlott.

- Sipirc felfelé – suttogta vigyorogva Tonks, miközben megkerülte őket, hogy csatlakozzon az ajtó túloldalán diskuráló többi boszorkányhoz és varázslóhoz.

Miután Tonks alakja eltűnt a szemük elől, Lyra sóhajtva felemelte az aktatáska méretűre zsugorított mázsás bőröndjét. A lépcső felé araszolva borzasztóan távolinak érezte azt az egy évet, amit a nagykorúsága betöltéséig várnia kellett.

A háta mögött felhangzó két – a hopponlást kísérő - halk pukkanás, mintha csak még jobban az orra alá akarta volna dörgölni a dolgot.

- Nem tudsz nélkülünk létezni, nem igaz hercegnő?

Másnap - tekintve se a reggelinél se a délelőtti órái alatt színét se látta egyik Weasley porontynak sem – alaposan kifaggatta Hermionét, így Fred és George kajánul vigyorgó ábrázatának feltűnése a Grimmauld téren egy cseppet sem lepte meg őt.

- Szó mi szó hiányzott a konstans fejfájás, amit tőletek kapok... - válaszolta, miközben szemforgatva hagyta, hogy a fiúk két oldalról megpuszilják az arcát.

- Elkészült a kotyvalékunk?

- Bepalackozva pihen a bőrönd fenekén – bólintott, majd cipője orrával megbökte a lekicsinyített ládája oldalát.

Lyra kijelentése nyomán az ikrek szemei izgatottan felcsillantak.

- Pompás!

- Segítünk felcipelni – azzal együttes erővel fel is markolták a súlyos ládát.

- Ne felejtsétek el, hogy nem tudtok behopponálni a...

Az egész házat megrázó puffanás azonban még az előtt felhangzott, hogy Lyra befejezhette volna mondatát.

- ...a szobámba.

Ha Fred és George becsapódása nem lett volna elég hangos hozzá, hogy a házban tartózkodó összes embert tájékoztassa az érkezésükről, Mrs. Black is belekezdett szokásos fülsiketítő rikácsolásába.

- VÉRÁRULÓ SÖPREDÉK! MOCSKOS SÁRVÉRŰEK... - óbégatott a nagyanyja, de Lyra és a nyomában loholó Hermione vasmarokkal fogták a festményt eltakaró függöny sarkát, így a hangoskodás hamar abbamaradt.

- A szokásos zajos érkezés... – csendült fel Sirius hangja a konyhaajtóból. Lyra a nagybátya válla fölött átsandítva a hosszú ebédlőasztal felé görnyedő alakok tucatját pillantotta meg.

- Sajnálom, nem volt szándékos.

- Ugyan már a vérünkben van a feltűnősködés – mosolyodott el halványan a férfi, miközben köszönésképpen ügyetlenül magához szorította unokahúgát. – Örülök, hogy újra láthatlak. És persze téged is Hermione... A tanácskozás még tart, de ha vége van küldetek fel jeget Siporral az ikrek fejére... Feltéve, ha megtalálom.

Sirius viszont az elkövetkező pár napban sem bukkant Sipor nyomára. Olyan volt, mintha a manót a föld nyelte volna el.

Nagybátya hangulata – talán egyrészt azért, mert nem bukkant lépten nyomon az idős házimanó savanyú ábrázatába, másrészt pedig, mert nem kellett magányosan töltenie egy újabb karácsonyt – látványos javulásnak indult.

Ünnepi dalokat dúdolgatott és lelkesen segédkezett a ház feldíszítésében. Lyra is örült, hogy újra vendégül láthatják a Weasley családot, hiszen a sürgölődésük - a nyárhoz hasonlóan - újra élettel töltötte meg a Grimmauld tér 12 szám alatt álló házat.

Szenteste fáradtságra és fejfájásra hivatkozva jóval a többiek előtt tért vissza a szobájába. A többiek szemében talán úgy tűnhetett, hogy megártott neki a második üveg vajsör, rosszullétről azonban szó sem volt.

Lyra csak egyedül szeretett volna lenni a gondolataival és az emlékeivel.

A zár megnyugtató kattanása után a ládája felé vette az irányt. A viszonylagos rendre fittyet hányva feltúrta az egészet.

Először a Colin Creevey által még tavaly, az első próba előtt lőtt fénykép akadt a kezébe. Kettőjüket ábrázolta a kastély parkjában, abból az idilli időszakból, amikor még minden rendben volt.

Csak egy pillantást vetett rá, majd gyorsan el is rejtette azt az egyik tankönyve belsejében. Nem akart túl sokáig merengeni rajta, nehogy a feltámadó irigysége megmérgezze a szép emléket.

Másodjára a sárga pulóvert emelte ki a ládából. A tapintásra és árnyalatra ugyan megegyezett, de a várt illat elmaradt. Kétségbeesetten fúrta bele az arcát az anyagba, míg halványan ugyan, de meg nem találta azt, amit keresett.

Nem tudta eldönteni, hogy valóban ott van-e, vagy csak az elméje teszi őt lóvá - csakhogy jobb kedvre derítse őt -, mindenesetre gyorsan magára öltötte azt. A puha pamut úgy simult hozzá a bőréhez, mint egy nyugtató ölelés. Pokolian szüksége volt már egy ölelésre.

Utoljára a törött tükördarabot markolta meg. Ujjait óvatosan végigfuttatta az éles peremen és úgy vizslatta a jól ismert szempárt.

- Talán tényleg kezd elmenni az eszem – sóhajtott fel, miközben ujjbegyével lágyan megsimogatta a tükör hűvös felszínét. A szembe levő falra szerelt igaóra elütötte az éjfélt.

A szürke szemek körül, mintha nevetőráncok gyűltek volna. A látvány egyszerre késztette mosolygásra és csempészett gombócot Lyra torkába.

- Borzasztóan hiányzol.... Nem múlt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád. - Suttogta. Időközben már a szeme is szúrni kezdett. - Mindenki azt szajkózza, hogy lépjek tovább, de nem hiszem hogy valaha képes is leszek rá. Valakinek egyszerűen nem való a boldogság.

Alig, hogy ajkait elhagyták ezek a szavak, a szobája ajtaján határozott kopogás hangzott fel.

- Nyisd ki!! - Fred hangja türelmetlenül csengett, ikertestvére pedig nem késlekedett a folytatással.

- Tudjuk, hogy bent vagy Lyra...

Bosszúsan kipislogta a szeme sarkában az összegyűlt könnyeket és nagy nehezen elfordította a tekintetét Cedric tükörképéről.

- Pihenni szeretnék srácok...

Fred és George viszont nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni.

- Majd alszol miután felköszöntöttünk.

Lyra végül egy sóhajtás kíséretében beadta a derekát. Feltápászkodott az ágyról, az éjjeliszekrényére helyezte a tükördarabot, majd a pulcsi hosszú ujjával babrálva az ajtóhoz botorkált.

A zár kattanására a szobája ajtaja olyan erővel vágódott ki, hogy kénytelen volt félreugrani az útból. A várt vörös üstökök és szeplős ábrázatok helyet viszont süvítő tűzijátékok tucatjai lepték el a helyiséget.

Voltak, amik zöld és arany szikrákat szórtak, mások kitartóan rajzolták a levegőbe a "VÉN TROTTY" feliratot, Lyra személyes kedvencei pedig a becsapódásuk után egy halom százszorszéppé változtak.

A felrobbanó rakéták zaja sikeresen nyomta el az emeletről felhangzó rikácsolást, amikor pedig a műsor véget ért, George - aki ikertestvérével megegyező színes csákót viselt a fején - nemes egyszerűséggel becsapta az ajtót, majd egy pálcaintésre hangszigetelté tette a szobát.

- Éjfél múlt, szóval ahogy a muglik mondják: ISTEN ÉLTESSEN KIS SZÜLINAPOS!!! - azzal a fejére nyomtak egy a sajátjukéval megegyező csákót.

- Furcsa nem morcosnak látni.

Ne szokjatok hozzá akarta mondani, de gyorsan meg is meggondolta magát. Helyette inkább egy hálás mosollyal az arcán az ikrek nyakába vetette magát. Talán tévedtem. Történjen bármi, mindenki érdemes a boldogságra.