A reggeli postát hozó bagolycsapat érkezésére Lyra már a füle botját sem mozdította. Nem várt küldeményt, arról pedig rég letett, hogy valaki is írjon neki.

Arra sem vette a fáradtságot, hogy lopott irigy pillantásokat vessen a csomagjaikat bontogató társai felé. Minden figyelmét a narancslével teli kupájának támasztott könyv kötötte le.

Egy régi kopott bőrkötéses könyv volt, ami - az átlagos kinézete ellenére - megsárgult lapjain rengeteg hasznos bűbájt rejtegetett.

Főleg gyógyító varázslatokat keresett, de azért nem vetette meg a hasznosnak tűnő rontásokat sem, amiket esetleg aztán DS edzések alatt gyanútlan partnerére zúdíthat.

Renervate nevű élesztő varázslat – a feltételezett 15. századi feltalálása óta szolgál a gyógyítással foglalkozó boszorkányok és varázslók eszköztárának alapdarabjaként. A körkörös pálcamozdulattal kiegészítve képes az eszméletlen egyének...

Kiábrándító bűbáj....PUFF!

Az orra alatt halkan szitkozódva a fejére pottyantott küldemény után kapott, mielőtt az a kihűlt zabkásája közepén landolhatott volna.

- Neveld meg a baglyodat Draco. – morogta a vele szemben ülő unokatestvérére sandítva - Unom, hogy a hülye baglyotok folyamatosan az én fejemre ejti a leveleidet.

- Ez nem Artemisz... - rázta meg a fejét, mire Lyra homloka menten ráncba szaladt. Máris sokkal érdeklődőbben meredt a kezében tartott újságpapírra.  - Különben is, azt azért szokta mert az anyám neked is szokott írni...

Elengedte a füle mellett a megjegyzést. Túlságosan makacs volt ahhoz, hogy Draco elejtett megjegyzése szimpátiát keltsen benne a nénikéje iránt.

Inkább követte unokatestvére tekintetét, és a megbűvölt mennyezet felé fordította arcát. A bagoly – ami minden bizonnyal a küldeményét hozta – továbbra is kitartóan körözött a feje fölött. A haragos szürke égbolt ellenére is tisztán látta, hogy az állat tollai olyan feketék voltak, mint az éjszaka.

A felismerés szinte villámcsapásként érte őt. Az aznapi reggeli próféta helyett egy három nappal korábbi példányt tartott a kezében. Azt a napit, amelynek jobb sarkában, - az aktuális dátum alatt - annak a sármos egyiptomi varázslónak a képe díszelgett, akiről a lányok egész hétvégén olyan lelkesen - és ami még rosszabb hangosan - áradoztak közös hálótermükben.

Életében talán most először, izgatottan lapozta fel a Reggeli Prófétát. Szemei türelmetlenül vizslatták végig a lapokat, bármilyen lehetséges rejtett üzenet után kutatva.

A hatodik oldalon, végül meg is találta azt amit keresett.

Egy aprócska megcímezetlen boríték, ami csak is kizárólag rá várt, hogy kibontsa.

- Ezt meg mégis kitől kaptad?

Lyra ajkai szélére egy sejtelmes mosoly árnyéka telepedett le.

- Mindjárt kiderül – suttogta, újait a ragasztás alá csúsztatva.

Ugyan esze ágában sem volt bármit is elkotyogni az unokatestvérének, de képtelen volt tovább türtőztetni magát.

-  Miss. Black megtudhatnám, hogy mi van a kezében?

A háta mögül felcsendülő mézesmázos hang hallatán úgy rántotta el a kezét, mintha a muglik által oly nagyra tartott áram nevű izét vezettek volna a testébe.

Felszisszent, a fájdalom helyét azonban hamarosan átvette a rosszallás. A gonosz varangynak újra sikerült elérnie, hogy felsértse a bőrét.

- Bármilyen meglepő is tanárnő, a reggeli postát...

Nem sikerült véka alá rejtenie a hangjában felbukkanó rosszallást.

- Adja csak ide...

Csak a holttestemen át... Egyenesen belebámult a tanárnő rideg, kiguvadó szemeibe és úgy nyitotta válaszra a száját.

- Javítson ki, ha tévedek Umbridge professzor, de a diákok magánlevelezésének felügyelete nem hiszem, hogy az ön munkakörének részét képezné...

Udvariasan elmosolyodott, de az ajkain átsuhanó görbület nem érte el a szemeit. Azok továbbra is fagyosak maradtak.

-  Mint a Cornelius Caramel miniszter úr által kinevezett főinspektor, számos többletjoggal rendelkezek, amelyeket az iskola és az itt tanuló diákok érdekében nem mulaszthatok el bevetni...

Ha nem lett volna ilyen szorult helyzetben, valószínűleg arcon nevette volna Umbrigde-ot, aki minden bizonnyal kapva kapott volna az alkalmon, hogy újabb büntetőfeladatot zúdítson a nyakába.

Ahogy szorult körülötte a hurok, mosolya úgy vált egyre jobban vicsorgássá.

-  Ami azt illeti professzor asszony ezt a levelet én kaptam... - unokatestvére hangja úgy hatott rá, mintha egy álomból ébredt volna. Megpróbálta rendezni a vonásait, de kitartó próbálkozását nem koronázta siker. – Csak a szerencsétlen baglyom képtelen a pontos kézbesítésre, ezért hullott Lyra fejére a küldeményem.

Elmormolt egy ühüm félét, majd zavartan odanyújtotta a borítékot Draconak. Szemeivel viszont egyértelműen a tudtára adta, hogy meg se próbálja kinyitni azt.

-  Ha nem veszed zokon Draco, mégis vetnék rá egy pillantást...

Umbrigde olyan mézesmázos hangon beszélt, hogy Lyra attól tartott, hogy már attól szuvasodni kezdenek a fogai, hogy hallgatja őt.

Mielőtt azonban komolyan elkezdhetett volna aggódni a levele sorsa vagy fogai állapota miatt, az unokatestvére a kezébe vette az irányítást.

-  Én nem, de az édesapám talán igen, hiszen tőle érkezett a levél... Bizonyára ismeri őt, hiszen mindig is nagylelkű támogatója volt a minisztériumnak és úgy tudom, hogy a mágiaügyi miniszter úrral is közeli barátságot ápol.

Egy elismerő pillantást küldött Draco felé. Sose gondolta volna, hogy valódi hasznuk is származhat „az apám hallani fog erről" kártya kijátszásával.

Umbridge fakó szemeiben megcsillanó bizonytalanság bizakodással töltötte el őt.

- Ez nem a legideálisabb téma, ami feljöhet a megszokott vacsora partik alatt – kontrázott rá Lyra. Úgy volt vele, hogy addig kell ütni a vasat amíg meleg. – Lehet, hogy a mélyen tisztelt főnöke rossz szájízzel távozna a kúriából...

-  Ami igazi szégyen lenne – unokatestvére
könnyű szerrel vette fel a fonalat - tekintettel arra, hogy az új házimanónk milyen csodálatos szakács.

Umbridge a tökéletes fapofával ülő páros és a levél között járatta a tekintetét. A béka képére kiülő tehetetlenségből – amely valahogy még a korábbiaknál is ellenszenvesebbé tette őt - úgy tűnt ezt a harcot megnyerték.

- Valóban szükségtelen lenne belekeverni az édesapádat vagy a miniszter urat a dologba... – azzal megigazította védjegyének számító rózsaszín kardigánját és visszatipegett a tanári asztalhoz.

Lyra csak akkor mert felsóhajtani, amikor Umbridge magassarkújának tipegése beleveszett a reggelijüket fogyasztó diákok csevejébe.

- Köszönöm, jövök neked eggyel.

- Többször nem foglak kirángatni a kutyaszorítóból... Na menjünk innen.

Bólintott egyet és hozzálátott a cuccai elpakolásához. Az előbbi incidens igencsak elvette mindkettőjük étvágyát.

A nagytermet elhagyva folyamatosan magán érezte Umbridge tekintetét. Elhatározta, hogy akármi is van abban a levélben, rögtön azután, hogy átfutotta a tűz martalékává teszi.

A nagyterem bejáratánál a megszokottnál is nagyobb volt a forgalom. Váll vállnak feszült, a ki és be siető diákok pedig folyamatosan egymást lökdösték.

Lyra – akinek minden gondolta a Draco talárjának zsebében lévő levél körül forgott – alig figyelt a környezetére. Unokatestvére ezzel szemben igencsak ingerültnek látszott.

- Ezt most azonnal fejezzétek be!

Lyra felkapta a fejét. Először azt hitte, hogy a testének ütköző hollóhátas lánycsoportra rivallt rá, de ahogy követte unokatestvére villámokat szóró tekintetét rájött, hogy tévedett.

Draco egy alsóbbéves mardekáros lányt lökdöső griffendéles triót teremtett le éppen.

A lány csepp alakú arca majdnem olyan döbbent volt, mint az őt körülvevő fiúké.

-  De mi... - kezdett bele az egyik nyakigláb fiú, de Draco letorkolta.

-  Most szóltam először és utoljára.

A griffendéles csoport vállvonogatva kereket oldott és a lány is mormogott valami köszönöm félét. Kerülte a szemkontaktust, az arca nagy részét pedig hosszú barna haja függönye mögé rejtette.

Harmadikos lehetett, ugyanis azt a borzalmas, harapós könyvet szorította magához – szerencsére lezárt állapotban –, amiből Hagrid az első legendás lények gondozásán oktatott.

Lyra - a nyilvánvaló félénksége ellenére - aranyosnak találta.

- Ez rendes volt tőled. – súgta oda unokatestvérének, amikor a lány már messze járt. - Kezdesz igazi prefektusként viselkedni.

Draco a szüleitől tanult gőgös arckifejezést felöltve karba tette a kezét.

-  Magasról teszek a szerencsétlenkedő alsőévesekre.

-  Akkor meg miért álltál ki érte?

- Nem érte álltam ki, hanem a házunkért. Az ilyen megaláztatások az egész Mardekár hírnevét és megbecsültségét csorbítják...

Lyra megrántotta a vállát. A szükséges kétkedéssel fogadta Draco magyarázatát, de esze ágában sem volt tovább forszírozni a dolgot.

Várt rá egy kibontásra váró levél a nagybátyjától.

-  Ha te mondod... Visszakaphatnám a végre levelemet?

-   Vissza... Csak töröld le azt az idegesítő félmosolyt az arcodról...

***

- Nem tetszik ennek a cuccnak a színe – húzta fel az orrát az előttük lévő üst tartalmára sandítva Lyra – se a szaga.

-  Fölöslegesen aggódsz hercegnő – csóválta a fejét a kemény gránitpulton gubbasztó Fred.

A másik iker hangja a plafonig érő polcrendszer elől csendült fel. Minden volt ott, ami az éjféli bájitalkotyvasztó projektükhöz kellett. A szükség szobája ezúttal is kitett magáért.

-  ...Minden a legnagyobb rendben, csak kell bele egy kis őrölt szkarabeusz bogár.

- Persze ha az a célod, hogy ezt az üstöt is kilyukaszd.

Megforgatta a szemeit és az alapanyagok között bogarászó George mellé sétált.

- Manszanilyafa gyümölcs kéne...

- Valami kimondhatóbb nevű cucc? – Fred pimasz vigyorral a képén ellökte magát a pulttól és kevergetni kezdte az üst tartalmát.

- Erre van szükségünk.

Alig, hogy ezt kimondta a felső polcok egyikén egy teli üvegtál jelent meg.

- Ott is van!

- Felemeljelek? – kacsintott rá George, mire Lyra grimaszolni kezdett.

Fred viszont óvatosságra intette testvérét.

- Nem tenném, elég harcias a kishölgy...

- Vettem észre – mormogta az orra alatt. Miután leemelte a tálat a polcról sóvárgó szemekkel kezdte méregetni annak tartalmát - Éhen halok...

- Mérgező – vágta rá a lány, majd azzal a lendülettel ki is vette az apró almaszerű gyümölcsökkel teli tálat a fiú kezéből és visszaindult vele a főzetüket kevergető Fredhez.

- Lehet, hogy az RBF-en csak E-t kaptunk Pitontól, de biztos jó ötlet egy ilyen mérgező dolgot beletenni a főzetünkbe?

Lyra azonban csak legyintett egyet szabadon maradt kezével.

- A ganajtúrótok majd semlegesíti.

- Szóval mégis kell bele a szkarabeusz!

- Igen, de nem magában – kötnie kellett az ebet a karóhoz. – Valakinek meg kéne pucolnia, lehetőleg kesztyűben, hogy ne a gyengélkedőn kössünk ki.

George védekezően felemelte a kezét.

- Ne nézz rám, én vettem le a polcról.

- Nekem pedig folyamatosan kevergetnem kell...

- Tipikus – motyogta miközben felöltötte sárkánybőr kesztyűjét, hogy hozzálásson a pucoláshoz.

George végül egy sóhajtás kíséretében csatlakozott hozzá. A Lyra által meghámozott gyümölcsöket magozta ki és vágta szabályos kockákra.

- Szóval biztos vagy benne, hogy abban a poros penészszagú házban akarsz karácsonyozni?

- Nem utasíthattam vissza Sirius meghívását.

- De a miénket igen. – Ez már Fred volt, hangjából pedig csak úgy sütött a csalódottság.

- Pontosan tudjátok, hogy milyen szívesen mennék hozzátok, de azt se szeretném, hogy Sirius egyedül töltse az ünnepeket... Így is túl sokat volt már egyedül.

Fred újra szólásra nyitotta a száját, de ikertestvére megelőzte őt.

- Fred és én megértjük a döntésedet... Ha pedig esetleg mégis meggondolnád magadat, az Odú ajtaja mindig nyitva áll előtted.

- Köszönöm, ez rengeteget jelent nekem.

Alig, hogy befejezte a mondatát a szükség szobájának ajtaja kivágódott, utat engedve ezzel a levegő után kapkodó Lee Jordannak.

-  Lee minden rendben van?

-  McGalagony.... Keres... Titeket...

- Bajban vagyunk?

- Nem... Nem tudom, de... elég riadtnak tűnt.

A fiú szakadozó beszédéből nem sokat értettek, ezért az ikrek egy üresen álló székhez vezették őt – amiről Lyra gyanította, hogy a gyümölccsel teli tálhoz hasonlóan egy szempillantás alatt a semmiből tűnt elő – Fred pedig kotorászni kezdett a talárja zsebében.

- Oxi-kekszet?

Lee egy meggyötört bólintással válaszolt. Látszott rajta, hogy bármit megtenne a légszomja megszüntetéséért. Kinyújtotta a kezét, Fred pedig beleejtette a tenyerébe a kék színű édességet. 

Egy jó percig mindannyian a kekszet majszoló Lee reakcióját lesték, végül pedig George volt az, aki megtörte a csendet.

-  Na jobb?

- Sokkal...

- Hányinger? Szédülés?

- Halálfélelem?

- Merlin szakállára, mégis mit adtatok nekem?

- Egy pillanatnyilag tesztelés alatt álló terméket, amire kijelenthetjük, hogy a szervezeted remekül reagált.

- Csodás...

Felpattant a székről és fel alá kezdett járkálni a teremben. Habár láthatóan sokkal jobb színben volt, Lyra gondolatban feljegyezte a túlmozgást a lehetséges mellékhatások közé.

- Szóval mit akar tőlünk McGalagony?

- Fogalmam sincs, de valami komoly dolog lehet. Miután a klubhelyiségben és a hálóteremben nem talált titeket megkért, hogy keresselek meg titeket és azonnal vigyelek Dumbledore irodájába.

- Ne késlekedjetek – Az ikrek egyforma szempárjában megcsillanó aggodalom őt is felzaklatta.

- Te se maradj itt sokáig.

- Végzek a löttyünkkel, bepalackozom és már itt sem vagyok.

Lee, Fred és George egy bólintás kíséretében a kijárat felé vették az irányt.

A távolodó alakjuk után nézve egy új gondolat fészkelte be magát Lyra az elméjébe. Nem volt nagy dolog az igaz, de ha ezzel picit is hozzájárulhatott a barátai biztonságához, mindenképp megért egy próbát.

- Várjatok, kiábrándítalak titeket, hátha Umbridge vagy Friccs és az a bolhazsák macskája a folyosókon bóklásznak.

-  Köszi mindent Lyra.

- Természetes – bólintott a lány, miközben bátorítóan megszorította az ikrek kezét. Bármi is várt rájuk Dumbledore szobájában, szükségük volt arra, hogy valaki tartsa bennük a lelket.

Jó hosszú kihagyás után végre itt van az új rész!
Remélem azért tetszik nektek!:))

Ps.: Nagyom szépen köszönöm az
időközben elért 70k megtekintést!