A hideg mosdókagylónak támaszkodó Lyra kapkodó, szabálytalan lélegzetvételeinek hangja betöltötte az egész helyiséget.

Pizsamája nyirkos hátához tapadt, térdei pedig úgy remegtek, mintha menten össze akarna esni. Az őt kínzó rémálmok már régi ismerősként köszöntötték őt, ezen az éjszakán azonban újabb szomorú részlettel bővült az álomképek sora.

Cedric temetése olyan csöndes esemény volt, aminél Lyra méltóságteljesebb búcsút el sem képzelhetett volna a fiú számára.

Úgy tűnt, mintha még az időjárás is gyászolna őt. A délelőtti felhőtlen égboltot olyan hirtelen lepték el a sötét fellegek, hogy Lyra kénytelen volt beállni az őt kísérő Mr. Weasley megbűvölt esernyője alá.

Nem mintha érdekelte volna, hogy megázik-e vagy sem. Egy ideje már semmi sem érdekelte.

Nem igazán érthette, hogy miért pont most kúszik be ez az emlékkép a tudatalattijába, hisz valami csoda folytán három napja elkerülték őt a rémálmok.

Három napja nem kellett attól tartania, hogy az egész házat felveri a sikítozásával.

Most mégis itt állt a magára zárt fürdőszoba közepén és bevérzett szemeivel megtépázott tükörképét vizslatta. Régen sosem akadtak problémái a külsejével, most viszont minden apró részletet utált magán.

Legszívesebben ezt a tükröt is összetörte volna, de sejtette, hogy Sirius és a házban vendégeskedő Weasley-k nem igazán vennék jó néven, ha korán reggel törni-zúzni kezd a negyedik emeleti fürdőszobában.

Egy újabb bosszús pillantást vetve tükörképe felé, támadt egy ötlete. Impulzív volt és a legkevésbé sem átgondolt, de jelen helyzetben talán pont erre volt szüksége.

Korábban még sosem csinált ilyet, ezért amikor az egyik szekrényben talált rozsdás ollót a tincseihez emelete, eszelősen remegni kezdett a keze.

Még azelőtt összecsukta az olló szárait, hogy meggondolhatta volna magát.

Nyisz, nyisz, nyisz...

A padlót hamarosan teljesen beborították sötét fürtjei.

Régen szerette a frizuráját, de ha mostanában tükörbe nézett egy olyan képmását látta viszont, aki a hugrabugos fiúval együtt már rég a múlté volt.

Itt-ott kissé egyenetlen hosszúságú fürtjei miatt ugyan látszott rajta, hogy saját magának vágta le, mégis a tükörbe nézve – ha csak egy futó pillanat erejéig is – elégedett volt.

Miután gyorsan lesikálta magáról az izzadságot és a bőréhez tapadt hajtincseket, felfrissülve lépett ki az ajtón. Itt volt az ideje, hogy úgy tegyen, mintha nem most zokogott volna végig egy kerek órát a fürdő csukott ajtaja mögött.

A szobája felé tartva megkordult a gyomra és mivel az alsó szintek felől már hallott valamifajta motoszkálást, úgy döntött ad egy esélyt a konyhának. Ha nem talál ott senkit, hát majd ő maga üt össze valamit.

A konyhába belépve majd' fél tucat embert pillantott meg a hosszú asztal körül üldögélve. A legtöbbjük előtt gőzölgő teáscsésze pihent, szemüket pedig a helyiségbe érkező lányra függesztették.

Az őt vizslató számos kíváncsi szempár láttán legszívesebben kifordult volna a helyiségből. Korgó gyomra azonban türelemre intette őt.

- Jó reggelt... – köszönt félszegen, majd gyorsan elfoglalta az őt megillető helyet az ikrek oldalán. A rá szegeződő tekintetek szinte felperzselték a bőrét.

- Pont jókor jöttél kedvesem - szólalt meg a neki háttal álló Mrs. Weasley. Az asszony olyannyira el volt foglalva a főzőcskézéssel, hogy egészen idáig nem is nézett rá az iker fiai között helyet foglaló lányra. – Mindjárt elkészül a rántotta, már csak pár...

Mrs. Weasley azonban nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis sötét szemei megakadtak Lyra új frizuráját.

A száját elhagyó, apró, meglepett sikkantás hallatán a lány felvonta a szemöldökét. Azért ennyire nem sikerült rosszul...

- Mi... Mi történt a gyönyörű hajaddal?

- Levágtam – vont vállat. Esze ágában sem volt tovább magyarázkodni.

- De miért nem kértél meg engem? Én segíthettem volna, a fiaim haját is én vágom...

- Nem igazán gondoltam végig a dolgot – vallotta be, mire Mr. és Mrs. Weasley egy aggodalmas pillantást váltottak.

- Szerintem nagyon jól áll neked – szólalt meg Tonks a helyiség másik végéből. Szív alakú arcán egy őszinte mosoly ült.

Lyra egy zavart bólintás kíséretében viszonozta a gesztust, miközben megszokásból végigfuttatja ujjait a haján. Furcsa volt, hogy sötét tincsei csupán az álláig érnek.

- Mi a mai haditerv? – kérdezte kicsivel később, amikor már a reggeli teáját kortyolgatta. Szokatlan volt, hogy mindenki ilyen korán fent van és számos rendtag is csatlakozott hozzájuk.

- Ma hozzák el Harryt azoktól a förtelmes mugliktól... - válaszolta homlokráncolva Mrs. Weasley, majd egy nagy adag gőzölgő rántottát lapátolt a Lyra előtti üres tányérba.

- Oh persze.

Az idő elég elhanyagolható tényezővé vált mostanában Lyra életében.

- Ránk meg vár a takarítás... – súgta oda neki Fred, olyan halk, hogy a közelben ténykedő édesanyja ne hallhassa meg a hangjában csendülő szemrehányást.

Lyra inkább nem szólt semmit. Habár a látástól vakulásig tartó takarítás számára is megterhelő volt, élvezte, hogy valami végre leköti annyira, hogy nincs ideje gondolkodni.

- Arra gondoltam, hogy használhatnánk doxy mérget is a kísérletezéshez... - motyogta, miközben felszúrt egy kis faltnyi rántottát a villájára. Úgy érezte muszáj valamiről beszélnie, különben valaki akaratlanul is faggatni kezdené őt a váratlan hajvágása okairól. - Egy tucatnyi vert tanyát a szalonban lévő függönyben... Szóval, ha elég ügyesek vagyunk, fülön csíphetünk párat anyukátok tudta nélkül a takarítás alatt.

Az ikrek arcán megjelenő hajszálra egyforma vigyor láttán Lyra ajkai is akaratlanul mosolyra görbültek.

- Életünk legjobb döntése volt, hogy bevettük a csapatba...

***

A kényelmes franciaágya közepén elterülő Lyra homlokráncova tette félre a Hermionétól kölcsönkapott mugli könyvet. A szobája ajtaján felhangzó két tompa döngés egyértelműen jelezte a számára, hogy a Sirius által elvégzett bűbáj remekül tette a dolgát.

A ház ezen szegletében nincs több kéretlen hopponálgatás.

Komótosan feltápászkodott az ágyról és az ajtóhoz sétálva kitárta azt a fejüket fájósan dörzsölgető ikrek előtt.

Ajkaikat olyan válogatott káromkodás hagyta el, hogyha mindezt Mrs. Weasley közelében teszik meg, az asszony minden kétséget kizárólag szappannal mosta volna ki a szájukat.

- Én figyelmeztettelek titeket – csóválta a fejét, miközben félreállt az ajtóból, hogy utat engedjen a fiúknak, Fred és George azonban egy tapodtat sem mozdultak.

- Csak azért jöttünk, hogy szóljunk Harry megérkezett...

George szeplős homlokán megjelenő dudor láttán - amely Lyra szobájának ajtajával való szerencsétlen találkozás helyét jelölte - lelkiismeret-furdalása támadt.

- Kösz, hogy szóltatok... - motyogta.

Alig tett meg néhány bizonytalan lépést a szobája belseje felé, a fiúk máris közrefogták, onnan pedig már nem volt menekvés.

- Nem-nem... - ingatta a fejét Fred. - Ki van zárva, hogy hagyjuk, hogy tovább kuksolj a szobádban.

- Lejössz és köszönsz neki, úgy ahogyan azt illik - vette át a szót az ikertestvére.

- Az ráér, majd holnap reggel... - mormogta, a fiúk azonban kérlelhetetlenek voltak. Nemes egyszerűséggel felemelték és ajtón kioldalazva kicipelték a szobából. - Rendben, rendben megyek már! De nem vagyok hajlandó hopponálni... A saját lábamon megyek!

Kitartó kapálózása végül megtette a hatását.

- Ha nem vagy lent egy percen belül, érted jövünk és kirángatunk a kis vackodból!– figyelmeztette őt George, amikor Lyra lába már újra szilárd talajt ért.

- Miért most egészen pontosan mit is csináltatok? - tette karba a kezét szemrehányóan a lány.

- Csak megadtuk neked a kezdőlöketet... - válaszolta vigyorogva Fred, majd ikertestvérére felé biccentve egy halk pukkanás kíséretében köddé vált.

- Szedd a lábad... - mosolyodott el George, mielőtt azonban testvére példáját követve elhopponált volna, játékosan összekócolta Lyra rövid sötét fürtjeit.

Az öreg nyikorgó lépcsőfokokat szelve úgy érezte, mintha két betontömb lenne a lábai helyén. Semmi kedve sem volt elhagyni a szobáját, ahhoz pedig pláne nem, hogy beszélgetésbe bonyolódjon bárkivel is.

A keresett második emeleti szoba elé érve mély lélegzetet vett, majd kifújva azt rászánta magát a cselekvésre.

Érkezése pillanatától kezdve öt kíváncsi szempár meredt a kilincset továbbra is görcsösen szorongató Lyrára.

- Sziasztok... - köszönt bátortalanul, majd a rászegezett tekinteteket gondosan elkerülve becsukta maga után az ajtót.

A többiek valami köszönés félét mormogtak az irányába, a szoba közepén álldogáló Harry azonban szótlan maradt. A fiú kerek szemüvege mögül olyan kitartóan vizsgálta őt, hogy a lány már kezdte magát kellemetlenül érezni tőle.

- Levágattad a hajad? - bukott ki belőle végül a kérdés.

- Igazából magamnak csináltam.

- Nagyon... Máshogy nézel ki tőle.

Harry mondata hallatán egy csapásra ráncba szaladt a homloka. Nem értette, hogy a fiú miért foglalkozik annyit az ő frizurájával.

- És az rossz?

- Egyáltalán nem... - rázta meg a fejét sietve Harry - A más az tök jó.

- Jó hogy itt vagy - motyogta egy gyenge mosoly kíséretében a lány, miközben kikerülte őt, hogy elfoglalhassa helyét az ikrek mellett a szobában lévő két bevetett ágy egyikén. - Igazán ránk fért még egy pár dolgos kéz a takarításhoz...

* ˚ 　　　 　. . + 　　　 　　· 　 ⋆ 　　　　　　 * 　　 　 　 . 　　 　　 　　 * . 　 　 . ·　 . 　 · 　　　 . 　 　 　 　 　 *　 ·
┌───────✧ ✷ ✧────────┐
Naaa kinek, hogy
telt az első sulis napja?:))
└───────✧ ✷ ✧────────┘
* ˚ 　　　 　. . + 　　　 　　· 　 ⋆ 　　　　　　 * 　　 　 　 . 　　 　　 　　 * . 　 　 . ·　 . 　 · 　　　 . 　 　 　 　 　 *　 ·