Lyra másnap betartotta a saját magának tett ígéretét és ébredés után egyből a ház felfedezésére indult. A szobák nagy része ugyan olyan poros és elhanyagolt volt, mint az előszoba, de ez aligha szeghette a lány kedvét.

Látni akarta azokat a helyiségeket, aminek falai közt az apja azzá a férfivá cseperedett, aki a nyaklánca belsejében lévő képről néz vissza rá.

A Grimmauld tér 12.es szám alatt található ház temérdek szobája közül a legnagyobb hatást a földszinti szalon gyakorolta rá.

A helyiség ugyan jóval piszkosabb volt, mint amikor utoljára itt járt, de ennek ellenére az ismerős környezet miatt megrohamozták az emlékek.

Újra látta magát loknis hajú totyogóként és beesett arcú, fáradt édesanyját is a közeli karosszékben ülve. Az emlékeket elhessegetve a szemközti falon lévő hímzett kárpitot kezdte vizsgálgatni.

Az ősréginek tűnő falikárpitot - amit egy-két helyen már a molyok is kikezdtek - a Black család egészen a középkorig nyúló családfáját tartalmazta. Sötétkék szemeivel megkereste az édesapja nevét és ujjbegyeivel lágyan végigsimította a kötőjellel összekötött két dátumot.

𝟏𝟗𝟔𝟏-𝟏𝟗𝟕𝟗

Túl fiatal volt gondolta keserűen, miközben elrántotta a kezét a kárpit anyagától.

Dühös volt, de nem tudta volna pontosan megfogalmazni, hogy pontosan mi is váltja ki belőle az érzést... Talán a tény, hogy az édesapjának, Cedrichez hasonlóan szintén ilyen kevés idő jutott, vagy az, hogy a férfi - akivel még csak alkalma sem volt találkozni - képes volt egyik pillanatról a másikra magára hagyni a feleségét, hogy egyedül birkózzon meg a gyerekneveléssel és a gyásszal járó óriási teherrel?

- Látom megtaláltad a falikárpitot... - szólalt meg egy hang az ajtó felől, Lyra pedig odakapta a fejét. Sirius az ajtókeretnek támaszkodva figyelte őt.

- Javításra szorul – motyogta jobbjával megérintve édesanyja neve alatt szereplő hiányos dátumot. - Nem véletlenül kerültem kétévesen Narcissa családjához.

Sirius ellökte magát az ajtókerettől és unokahúga tekintetét követve szürke szemei megállapodtak a vékony aranyfonállal összekapcsolt neveken.

Lyra részvéttel és szánakozással vegyes szavakra számított, Sirius azonban néma maradt. Helyette előrántotta pálcáját a talárja zsebéből és megérintette vele az üresen hagyott dátum helyét.

- 1981 azt hiszem – válaszolta Sirius a ki nem mondott kérdésre. Nem értette, hogy miért remeg annyira a hangja.

Amikor Sirius elkészült Lyra összepréselt ajkakkal bólintott egyet. A haragon, tehetetlenségen és szomorúságon kívül nemigen érzett más érzelmet mostanság, ezért a váratlanul rátörő hálával, - amit Sirius figyelmessége váltott ki belőle - nem igazán tudott mit kezdeni.

- Tudod, ha nem tartóztatnak le talán én...

Lyrából kibukó hitetlenkedő nevetése – habár nem volt mögötte rossz szándék - talán még szótlanságánál is bántóbb lehetett, nagybátya azonban nem vette zokon a dolgot.

- Elbírtál volna két gyerekkel?

- Biztos lett volna segítségem – vont vállat Sirius.

Lyra homloka ráncba szaladt, ahogyan eljátszott a gondolattal, hogy milyen is lehetett volna a gyerekkora Siriusszal. Talán akkor most Draco helyett a híres-nevest Harry Pottert tartotta volna testvérének.

Nem lehetett oka panaszra, hiszen Narcissa mindig is jól bánt vele, sőt a sajátjaként szerette őt, de mégis a gondolat, hogy egy olyan otthonban cseperedhet fel, ahol nem kell folyamatosan Lucius dührohamaitól tartania, igencsak csábítónak tűnt.

Az agyába furakodó makacs képet elkergetve újra a falikárpit felé fordította a figyelmét.

- Téged nem látlak itt.

- Ebben a családban ez a vérárulóknak bélyegzettek sorsa. – mormogta Sirius, szavai pedig csak úgy tocsogtak a keserűségtől. - Itt van például a nénikéd idősebb nővére Andromeda. Szakított a hagyományokkal és hozzáment egy mugli születésű varázslóhoz Ted Tonkshoz, ennek pedig...- itt úgy tett, mintha jobbjában szorongatott pálcájával átkot lőne a kárpitra – meg is lett a következménye.

Az édesapja neve mellett, ahol Siriusénak kellett volna szerepelnie, szintén csupán egy megfeketedett szélű lyuk tátongott.

- Azelőtt meghalt, hogy akár a kezébe foghatott volna. – suttogta keserűen a kárpitot vizslatva. Siriusnak nem kellett sokáig találgatnia, hogy kiről is beszél éppen. - És még csak ezt sem tudom, hogy mi történt vele pontosan...

Nagybátya arca – amely egykor kísértetiese hasonlított öcsééhez - együttérző pillantása ellenére feszültnek tűnt. Legilimencia nélkül is képes volt megmindani, hogy a férfi rejteget valamit előle. Lyra mustráló, türelmetlen tekintete azonban végül megtörte őt.

- Nos azt tudnod kell, hogy apád nem volt éppenséggel szent életű. Láttad az újságcikkeket odafent. - Be is telt tőlük az íróasztal alatti kuka tette hozzá magában. - Az aranyvérmániás szüleimhez hasonlóan, ő is egyetértett Voldemort nézeteivel.

- Halálfaló volt.

Ez nem is kérdésnek hangzott a szájából, hanem kijelentésnek.

- Igen.

- Aurorok voltak? Narcissáék nem voltak túl bőbeszédűek, amikor erről kérdeztem...

Lyrát meglepte a saját tárgyilagossága. Mintha az édesapja halála helyett, csupán az aznapi időjárásról csevegne.

- Nem hiszem – rázta meg a fejét Sirius. - Nem sok mindent tudok a halála körülményeiről, ezért a jó része találgatás, de abból, amit kiderítettem, Voldemort vagy az egyik csatlósa végezhetett vele...

- De miért...?

- Minden jel arra utal, hogy az öcsém nem sokkal a halála előtt észhez tért, és kiábrándult régi mesteréből...

Lyrát egyszerre járta át a büszkeség, a szánalom végezetül pedig a harag.

- ...Vagy egyszerűen csak inába szállt a bátorsága – folytatta, mire Lyra azon kapta magát, hogy ökölbe szorul a keze.

- Bolond módjára megölette magát...

A lányt hatalmába kerítő harag láttán Sirius megnyugtatóan a vállára tette a kezét.

- Túl szigorú vagy vele.

- Magára hagyta a feleségét és a még meg nem született gyermekét...

- Az életben egyszer helyesen akart cselekedni! – vágta rá a férfi.

És ezért az életével fizetett tette hozzá magában Lyra.

- Ha túl nagy a tét, néha nem éri meg hősködni.

Már nem is tudta, hogy az édesapjáról vagy Cedricről beszél. Érezte, hogy elszorul a torka és sírás kerülgeti.

A szeméből kibuggyanó könnyeket viszont Sirius már nem láthatta, mert az előszobában megszólalt az új vendégek érkezését jelző csengőszó, amit rögtön Mrs. Black portréjának óbégatása követett.

- Szóltam, hogy ne csöngessenek... - méltatlankodott Sirius, miközben a szalon ajtaját tárva nyitva hagyva kivágtatott a helyiségből.

- Úrnőmnek nem kéne így beszélnie a jó Regulus gazdámról, - sipította egy hang a háta mögül.

Nagyanyja kiabálása olyan hangos volt, hogy Lyra meg sem hallotta a manó hopponálásával járó halk pukkanást.

- Mert nem tud mindent...Nem, nem, nem...

Neki meg nem kellett volna elhagynia minket akarta mondani, de Sipor elkeseredett arckifejezése láttán torkára forrtak a szavak. Egy megtört bólintás kíséretében elkezdte törölgetni az orcáján patakozó könnyeket.

Vicces, hogy mennyit sírok ebben a szalonban...

MiUtán a kinti hangzavar elhallgatott, a manó átnyújtott neki egy zsebkendőt, amit a lány egy hálás biccentés kíséretében el is fogadott.

- A gyász keserűvé teszi az embert Siport... - motyogta miután több-kevesebb sikerrel eltüntette a sírás nyomait az arcáról.

A szalont maga mögött hagyva egy aprócska mosolyt erőltetett arcára, hogy úgy üdvözölhesse az előszobában várakozó Weasley családot, mintha mi sem történt volna.

***

Az ikrek közelsége, amennyi örömöt hoztak Lyra borongós mindennapjaiba, folytonos hopponálgatásukkal pontosan annyi borsot is törtek az orra alá.

-A francba már srácok... - morogta az egyik hasonló alkalom után a szobájában feltűnő fiúkra sandítva, azt követően, hogy egy olyan cifra káromkodás hagyta el a száját, amit akár egy vérbeli matróz is megirigyelt volna. - Mi van, ha éppen öltözködők?

- Akkor lett volna egy jó napunk? – vonta meg a vállát George, kiérdemelve magának egy megrovó pillantást.

- Borzalmasak vagytok – csóválta a fejét, mialatt az ikrek két oldalról közrefogták őt és lehuppantak az ágyára.

- De mégis velünk lógsz, szóval valamit azért jól csinálunk.

- Persze, persze... – helyeselt egy szemforgatás kíséretében - Remekül tudtok például az idegeimre menni...

Az ikrek – kihasználva, hogy nagykorú varázslókként már a Roxforton kívül is használhatják mágiájukat – díszpárnák egész sorát zúdították a gyanútlanul üldögélő lányra.

- Ez nem fair, nekem pálca nélkül kell visszavágnom...

- Ilyen az élet – vonta meg a vállát Fred.

Amikor úgy tűnt, hogy az alattomos a díszpárnaeső végre valahára elállt, Lyra óvatosan felemelte a fejét. Fred és George épp a szobáját szemrevételezték.

- A te szobád sokkal nagyobb, mint a miénk... Meg tisztább is.

- Sipor kitakarította mielőtt megjöttem – most Lyrán volt a vállvonogatás sora.

- Sipor?

- Az a rosszindulatú, megkeseredett házimanó, aki sértések tucatját mormogja az orra alatt akárhányszor csak elsétálunk mellette? – pontosított rá George, mire a lány bólintott egyet.

- Velem egész kedves. Kitudja, talán az apám miatt...

A beszélgetésükbe beálló csöndet végül Fred törte meg.

- Szóval, hogy telik a nyár?

Lyra ajkaira egy szomorú mosoly telepedett.

- Tényleg tudni akarjátok?

Az ikrek válasza kórusban érkezett

- Ne kímélj.

- Nyomorultul... - vallotta be egy sóhajtás kíséretében, miközben a jobbján ülő George vállára hajtotta a fejét. – Alig tudok aludni, mert minden este rémálmaim vannak.

- Azt hiszem tudjuk mi kell neked... - fogott bele az egyikük, az ikerpár másik tagja pedig befejezte a mondatot – Egy kis figyelemelterelés.

- Nem fogok helyettetek is takarítani... – tiltakozott a lány.

Az ikrek édesanyja által felügyelt takarítás, melynek célja, hogy újfent lakhatóvá tegyék a Grimmauld tér 12. szám alatt álló házat, így is elég megterhelő volt a számára.

Fred azonban nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyta Lyra előző szavait és belefogott a magyarázatba.

- Emlékszel, hogy egy fél éve megígérted, hogy segítesz nekünk a kísérletezésben?

- Dereng valami...

A felidézett emlék hatására elhomályosult a tekintete és szüksége volt néhány percre, - no meg az ikrek tapintatos félrenézésére - hogy kipisloghassa a szeme sarkában összegyűlő könnyeket.

Tisztán emlékezett arra a második próba utáni Cedriccel töltött délelőttre, akkor még az volt az egyik legnagyobb gondja, hogy az emberek folyton faggatják őt arról, hogy milyen volt a víz alatt.

Mekkorát tud fordulni a világ néhány hónap leforgása alatt...

- Egész jól haladunk, de szükségünk lenne egy harmadik személy segítségére is.

Lyra sötétkék szemei gyanakvóan összeszűkültek.

- Ez eléggé úgy hangzott, hogy megint kísérleti nyúlnak akartok használni...

- A tesztelésből mindannyian egyenlően vesszük ki a részünket. – biztosította őt George - Weasley becsület szavamra.

Azzal vigyorogva Lyra felé nyújtotta jobbját.