Lyra rémálmainak intenzitása és gyakorisága az edzéssel töltött órák számával fordítottan arányosan csökkent. Már csak néhanapján riadt fel hevesen kalapáló szívvel, verejtékben úszva, egy-egy kegyetlen álomkép miatt, lassanként visszanyerve ezzel régi életvidám önmagát.

Az egyre nyomasztóbban közeledő vizsgákra való tanulás, a Cedrickel közös gyakorlás és a Hermione Granger által tartott mugliismeret korrepetálás minden idejét felemésztette. Nem mintha lett volna oka panaszra, sőt szinte örült neki, hogy minden perce be van táblázva, hiszen így lényegesebben kevesebb ideje volt aggodalmaskodni.

Hermione felzárkóztató külön órái meglepően érdekesekre sikeredtek, amik alatt nem csak a varázstalan népség életéről tudott meg új dolgokat, de griffendéles lányt is sikerült jobban megismernie.

A könyvtárban töltött hosszú órák alatt kiderült, hogy a nyilvánvaló maximalizmusokon kívül rengeteg közös vonásuk van, ami remek alapot képzett formálódó barátságunknak. Draco persze nem nézte jó szemmel a dolgot, Lyra viszont magasról tett az ő és a többi aranyvérmániás mardekáros véleményére.

Élvezte, hogy a fiú barátai mellet végre talált valakit, aki megértette a lányos problémáit, amivel láthatóan a Harry és Ron duóval barátkozó Hermione is hasonlóképpen volt.

Lyrának először nehezére esett kitalálnia, hogy hogyan és mikor környékezze meg a lányt, végül azonban az egyik közös sötét varázslatok kivédése óra utáni szünetre esett a választása. Abban bízott, hogy ha őszintén bevallja az óraváltás okát a lánynak - aki a tavalyi incidensből kiindulva, hozzá hasonlóan szintén heves ellenszenvet táplál a jósnő iránt – és utána kér segítséget, talán megesik rajta a szíve.

A számítása bevállt, így Lyra - Hermione kitartó okításának köszönhetően – a június 23-ai vizsgájáról egy magabiztos vigyorral az arcán lépett lépett ki Burbage professzor termének ajtaján.

Habár makacssága kis híján megakadályozta benne, most már biztos volt benne, hogy megérte félretenni a büszkeségét, hiszen nem csak egy kiváló osztályzatot, de egy odaadó barátot is szerzett a griffendéles lány személyében.

A jól sikerült vizsgája után az első útja a számmisztika terem felé vezetett, ahol a grimaszoló Draco szeme láttára átadta a lánynak a hálából hozott Bogoly Berti Féle Mindenízű Drazsét.

Egészen az első emeleti könyvtárig sétálgattak együtt, ahol nem csak a mágiatörténet könyvek fölött könyöklő Ront, és a Száz fontos rontás hirtelen haragúaknak egyik példányát búvó Harryt találták meg, de Cedricet is.

Lyra elköszönt a griffendéles triótól, hogy aztán egy gyors puszi kíséretében lehuppanhasson a hugrabugos fiú mellé.

- Hogy sikerült a vizsgád? – kérdezte miközben a lány a vállára hajtotta a fejét.

- Egy ilyen lelkes tanító mellett, – mondta szemével a könyvespolcok közötti folyosón elsuhanó bozontos barna hajú lányt követve - egyszerű volt.

- Örülök neki.

- Én is... Most már mehetünk gyakorolni.

- Neked nem mágiatörténet vizsgád lesz holnap?

- Arra már tanultam eleget – legyintett a lány.

- Ha így áll a dolog akkor én meg készültem eleget a próbára... - válaszolta, mire Lyra száját egy fáradt sóhajtás hagyta el - Mindkettőnkre ráfér a pihenés.

- Nem is tudom.

- Ugyan már Lyra. Gyönyörű időnk van – érvelt, fejével az ablak felé intve. - Kiülhetnénk a tópartra...

Lyra Cedric példáját követve felemelkedett a székéről, majd a fiú tekintetét magán érezve az ablakhoz sétált és kibámult rajta.

A júniusi napfényben ragyogó park látványa valóban magáért beszélt. Szemeit a vízparton álldogáló magányosan lengedező fűzfán és a víz felszínén táncoló aranyos napsugarakon legeltetve már neki sem volt többé kedve az ablaktalan hetedik emeleti teremben mulatni az időt.

Elfordult hát az ablaktól és a reakcióját leső Cedricre pillantva bólintott egyet.

- Meggyőztél.

***

Ahogy Cedric ölébe fekve lehunyt szemekkel élvezte sápadt arcát cirógató lágy napsugarakat Lyra nem bánta meg, hogy a gyakorlás helyett a lustálkodást választotta.

Miközben a felhőket fürkésző fiú szórakozottan játszadozott a hajával, a gyenge szélben lengedező fűszálak meg-meg érintették feltűrt ujjú talárjából kilógó kezét.

Olyan volt az egész, mint egy álom, Lyra pedig a Gringottsban őrzött tetemes örökségének minden galleonját odaadta volna, hogy ne kelljen felébrednie belőle.

- Az a felhő pont úgy néz ki, mint egy sárkány.

- Rémeket látsz... - mormogta, de azért fél szemmel az égre pillantott. – Amúgy is, az inkább egy denevér.

- Mindenki más lát bele – vonta meg a vállát a fiú.

Lyra eközben felült és Cedric mellkasának támaszkodva ő is a tiszta kék égbolt felé emelte tekintetét.

- Ugye most nem az jön, hogy jósolni fogsz nekem a felhők állásából?

- Azt a hülyeséget már magam mögött hagytam, – legyintett Lyra – de ha ragaszkodsz hozzá, talán kivételt tehetek veled...

- Kímélj meg tőle.

- Helyes. Amúgy sem szívesen hazudoznék neked össze-vissza, ha nem muszáj.

- Micsoda erkölcsi tartás – vigyorodott el Cedric apró puszikat hintve a lány nyakára.

- Ne gúnyolódj velem Diggory – tette karba a kezét, készen arra, hogy elhúzódjon a fiútól.

- Eszem ágában sem volt... - válaszolta, vigyora azonban csak még szélesebbé vált.

- Tudod nem úsztatsz meg mindent azért, mert szer... - kezdett bele, de amikor észbe kapott gyorsan elharapta a mondatát.

Cedric felkapta a fejét és szürke szemeit Lyra egyre vörösebbé váló arcára függesztette, amit aligha foghatott a kinti melegre.

- Azért, mert...?

- ...azért, mert szeretnivaló vagy – mentette a menthetőt - és jóképű, meg okos, önzetlen és bátor.

Lyra a felsorolás minden egyes elsuttogott szavával csökkentette az ajkaik közötti távolságot.

A várt csók azonban elmaradt, ugyanis a lány perifériás látásában megvillant valami, így kénytelen volt elkapni a fejét.

- Creevey! – csattant fel Lyra – Te meg mégis mi a francot csinálsz?

A harmadéves griffendéles fiú tőlük tíz lépésnyire állt és egy mugli fényképezőképet tartott a kezében. Colin háta mögött a domb tetején pedig egy egész csoport megszeppent harmadéves griffendéles várakozott.

- Én csak... olyan szép pillanatnak tűnt, muszáj volt megörökítenem...

- Neked a kis barátaiddal együtt nem a holnapi bájitaltanra kéne tanulnod?

- Arra már rengeteget készültünk...- motyogta meglepetten a fiú, aki nyilván további fejmosást várt Lyrától.

- Valóban? Ez jó hír, mert ahhoz, amit Piton nekünk mardekárosoknak említett szükségetek is lesz rá... Merlin szakállára, – kapta a szája elé tetetett riadalommal a lány - ezt nem lett volna szabad kifecsegnem nektek...

Colin rettegő arckifejezése láttán nehezére esett nem elnevetnie magát.

- Köszi, hogy szóltál! – hálálkodott a fiú, majd sarkon fordult, hogy elsápadt társaihoz csatlakozva a kastély felé vegye az irányt.

- Szívesen... - bólintott nyájasan, mondanivalója azonban itt még nem ért véget. – Colin várj egy percet... Ha előhívatod a képet majd megkaphatom?

- Persze... - válaszolta, de gondolatai már láthatóan rég a holnapi bájitaltan vizsga körül forogtak.

Amikor a griffendéles csoport már messze járt Cedric a mellette ülő barátnője felé fordult.

- Tényleg hallottál valamit?

- Dehogy is csak nem akartam, hogy ide jöjjenek.

- Borzasztó vagy...

- Inkább ördögien ravasz – mosolyodott el elégedetten, hátradőlve a puha gyepen, miközben Cedricet is magával húzta.

A Cedric karjai közt fekve tökéletesen boldognak érezte magát. Lehunyta a szemeit és mély levegőt véve belélegezte a hugrabugos fiú bőréből áradó bódító illatot, amely a körülöttük lévő vadvirágok kellemes aromájával keveredett.

Úgy tűnt korábbi kívánsága meghallgatásra lelt, a fénykép révén ugyanis, ha csak egy kis részük is, de örökre az idilli mezőn maradhat.