Habár az öt érettségi tantárgy közül egy még hátra van, nem bírtam megállni hogy ne írjak...

Szóval itt az új rész, remélem tetszeni fog!
(っ◔◡◔)っ

- Van valami fogalmad róla, hogy mit csinálhattál, amiért Piton látni akar? – fordult felé George, miután Lyra becsukta a seprűtároló ajtaját, majd az előcsarnokon átvágva megindult a pincelépcső irányába.

- Halvány lila gőzöm sincs – vont vállat – Vakon megyek a vesztembe.

- És ráadásul még a rossz irányba is...

Lyra értetlenül pillantott hátra a válla fölött.

- Piton irodája a pincében van - felelte.

- Az lehet, de mi azt a feladatot kaptuk, hogy a tanáriba kísérjünk téged.

- Szuper...

- Ha ez megnyugtat nem te vagy az egyetlen, akit hasonló megtiszteltetés ért.

- Miután megbizonyosodtunk róla, hogy biztonságban megérkeztél a tanárihoz, Hermionét és Ront is magunkkal kell rángatnunk.

- Piton zártkörű partit tart? - vonta fel a szemöldökét Lyra.

- Bárcsak így lenne, de sajnos nem... Velük McGalagony akar néhány szót váltani.

- Mázlisták...

- Ebben azért nem lennék olyan biztos... - rázta a fejét Fred, rögtön át is adva a szót ikertestvérének.

- McGalagony elég feszültnek tűnt, olyankor pedig jobb nem ujjat húzni vele.

- A klubhelyiségünket már kizártuk, szóval kíváncsi vagyok, hogy merre csavaroghatnak.

- A könyvtárat már próbáltátok? Harryvel együtt napok óta ki sem dugják onnan az orrukat...

- Még nem, de kösz a tippet.

Az ikrek arcán hajszálra pontosan egyforma mosoly jelent meg, amit meglátva Lyra nem tehetett mást mint, hogy viszonozza a gesztust.

Az út további része csöndben telt. Az ikrek csak elvétve szólaltak meg, Lyra pedig ilyenkor csak halk hümmögéssel felelt.

Az agya lázasan próbálta kitalálni, hogy vajon mit akarhat tőle Piton. Az elmúlt időszakban, amikor épp nem a tetemes mennyiségű házi feladatával birkózott, minden erejével azon volt, hogy Cedricnek segítsen az előtte álló próbákban. Ideje sem volt a házirendben foglaltak megszegésére.

A kastély trükkös lépcsősorain való figyelmetlen sétálás azonban, nem volt a legfelelősségteljesebb húzás, ezt pedig Lyra hamarosan a saját bőrén is megtapasztalhatta.

Az egyik pillanatban még a gondolataiba merülve lépcsőzött az ikrek oldalán, a következőben pedig combközépig elnyelte őt egy trükkös lépcsőfok, amit máskor megszokásból mindig átlépett.

- Te aztán nagyon ki akarsz bújni a Pitonnal való találka alól...

Fred és George a korlátnak támaszkodva karba tett kézzel vizslatták őt.

- Kár a gőzért bár a kreativitásért, mindenképp jár a plusz pont.

- Ha tényleg meg akartam volna lépni - füstölgött Lyra - már rég bottal üthettétek volna a nyomomat...

- Na persze...

- Elhihetitek nekem, nem sokan kerestek volna titeket a seprűtárolóba csukva, miközben két kábítóátok után az igazak álmát alusszátok.

- Nem tudom, hogy te, hogy vagy vele George - fordult az ikertestvére felé Fred, miközben ellökte magát a korláttól - de nekem már semmi kedvem sincs kiszedni őt innen.

- Egyetértek.

- Hé, nem hagyhattok itt! - csattant föl az ikrek távolodó alakja után nézve.

- Csak figyelj.

A mostani helyzet kísértetiesen hasonlított a két évvel korábban Dracoval történt incidensre, amikor is az unokatestvére került hasonlóan szorult, bár egy külső szemlélő számára igencsak szórakoztató helyzetbe.

Draco roppant vicces látványt nyújtott, ahogy egy komisz lépcsőfok fogságába esve, kapálózva próbált kiszabadulni, így Lyra nem tehetett mást, mint hogy előszőr alaposan kineveti őt és csak rögtön azután siet a segítségére.

- Rendben, tudjátok mit, nincsen rátok szükségem! Kimászok innen egyedül...

- Ne ficeregj annyit, mert még jobban beleragadsz... - pillantott hátra George majd ikertestvérével együtt visszafordult, hogy a lány hóna alá nyúlva kiemelje őt.

- Megütötted magad?

- Az önérzetemen kívül semmi sem sérült... - morogta Lyra, miközben leporolta az összekoszolódott talárját. - Köszönöm.

- Szóra sem érdemes - válaszolták kórusban.

A tanári szoba ajtaja előtt álldogálva elköszönt az ikrektől és egy mély lélegzetet véve az ajtó kilincsére tette a kezét.

- Ti aztán nagyon komolyan veszitek a feladatotokat – forgatta a szemeit a lány, miután hátrapillantott a válla fölött, hogy megbizonyosodjon róla, hogy az ikrek továbbra mögötte vannak-e.

- Nem szeretnénk, ha a célegyenesben kereket oldanál.

- Borzasztóak vagytok...

- Az lehet, de a munkamorálunk példás.

Lyra ezután olyan keresetlen szavakat mormogott az orra alatt, amit ha Narcissa meghallott volna biztosan szappannal mosta volna ki a nevelt lánya száját.

A tanári szoba berendezése egy cseppet sem változott ahhoz képest, ahogyan akkor nézett ki amikor egy évvel korábban még a Lupin professzor által tartott sötét varázslatok kivédése órán egy a szoba sarkában álló szekrénybe elrejtőzött mumussal csatáztak.

A szobába belépő Lyra összesen hat varázslót és három boszorkányt számolt össze. A kandalló előtt várakozó négy alak - név szerint Dumbledore, McGalagony, Bimba professzor, valamint egy magas szeplőkkel borított arcú fiú, akiben Lyra felismerte Fred és George fontoskodó bátyját Percyt - halk eszmecserét folytattak, alakjuk pedig hosszú árnyékokat vetett a szoba kőfalaira.

Az egyik közeli karosszékben várakozó Piton közönyös arccal lapozgatta az ölében pihenő megsárgult könyvet és csak néha pillantott fel, hogy egy-egy megvető pillantást küldjön a minisztériumi teendőiről fecsegő Weasley fiú felé.

Az kastély udvarára néző ablak előtt Mordon alakja sejlett fel előtte, és habár a férfi háttal ált neki, Lyra biztos volt benne, hogy hátraforduló mágikus szemével minden lépését figyeli.

A szoba másik sarkában – az ex-aurortól a lehető legtávolabb húzódva - Karkarov várakozott kecskeszakállát pödörgetve. Az aprócska termetű Flitwick professzort pedig – az egyik bársony karosszéknek támaszkodó Madam Maxime árnyékában – először észre sem vette.

A nyikorogva becsukódó ódon ajtó jelzésére mindannyian felkapták a fejüket.

- Fáradjon beljebb Black kisasszony – mosolyodott el kedvesen Dumbledore – Roppantul röstellem, hogy ilyen sietve kellett elrángatnunk téged Diggory úr társaságából, de ez az ügy sajnos nem tűr halasztást...

Az igazgató megjegyzése hallatán Lyra arca egy pillanat alatt olyan árnyalatot öltött fel, mint a kandallónál várakozó Percy haja.

- Én...

- Úgy látszik, ha ennek az egésznek vége lesz – csendült fel a karosszékben ülő Piton rosszmájú hangja – El kell beszélgetnem egyesekkel a házirend betartásáról...

Ha Dumbledore professzor megjegyzésétől zavarba jött, akkor Piton szavaitól legszívesebben elásta volna magát. A fejében megszólaló dacos kis hang azonban figyelmeztette őt, hogy voltaképpen semmi rosszat nem csinált.

- Ugyan Perselus, ne legyen olyan szigorú vele, hisz mind tudjuk, hogy milyen az, ha az ember fiatal és fülig szerelmes...

Piton ábrázata – amit Lyra legjobban ahhoz tudott volna hasonlítani, mintha a citromba harapott volna - valamicskét enyhített szégyenérzetén, de a torkában érzett gombóc továbbra is óvatosságra intette őt.

- Igazgató úr, hogyha nem a házirend állítólagos megszegése miatt vagyok itt, amit mellesleg nem követtem el – hangsúlyozta ki Pitonnak címezve szavait – akkor megtudhatnám, hogy miért hívattak ide?

- Ha Granger kisasszony és Weasley úr is megérkezik ígérem mindent részletesen elmagyarázok.

A lány egy kurta bólintással nyugtázta az igazgató szavait, miközben magában fohászkodott, hogy a Frednek és George-nak adott tippje beigazolást nyerjen. A türelmesség nem igazán tartozott az erényei közé.

- Mi tart már ennyi ideig? – csattant fel Karkarov néhány perc elteltével. – Kerítsék elő azokat a nyamvadt kölyköket, hogy hagy tehessük végre a dolgunkat.

- Türelem kedves kolléga – próbálta lecsitítani a férfit Dumbledore a maga szelíd módján.

- A helyükben én sem sietnék – nevetett fel sötéten Mordon, miközben elfordult az ablaktól minden egyes szavának súlyos falábának egy-egy koppanásával adva nyomatékot – Nem lesz egy kellemes élményben részük az egyszer biztos.

- Mint Mr. Kupor és Mr. Bumfolt távollétében a minisztérium képviselője, mindenkit biztosíthatok, hogy... - kezdett bele Percy, Lyra azonban nem figyelt rá figyelmét ugyanis a Beauxbatons igazgatónője mellől megszólaló vékonyka, kislányos hang kötötte le.

- Madame Maxime...

Tíz fő javította ki magát az ezüstszőke hajú kislányra pillantva, aki Madam Maxim takarásában állva mindeddig rejtve maradt a szemei elől. Megeszem a süvegem, ha ez nem Fleur kishúga.

- Ne t'inquiète pas Gabrielle. Tout ira bien... (Ne aggódj Gabrielle. Minden rendben lesz.) – duruzsolta megnyugtatónak szánt hangon az asszony.

Az aranytojásból szóló ének sorait felidézve lassan kezdett összeállni a fejében a kép.

„Gyere, hisz mi neked kell, nálunk van, mi vettük el. Egy órád van, ne feledd, Hogy megtaláld, s visszavedd..."

A gondolattól, hogy bármilyen formában víz alá kell merülnie elfogta a rettegés. Kell lennie valami más magyarázatnak is a dolognak...

A tanári ajtaja két halk, de határozott kopogás hallatszott. A szobában várakozók egy emberként kapták az ajtó irányába a fejüket.

Az ajtó felé igyekvő McGalagony professzort figyelve – aki feszült arccal elhagyta a kandalló előtti helyét, hogy a szobán átvágva beengedje a kint várakozó két megszeppent griffendélest – eszébe jutott, hogy milyen udvariatlannak tűnhetett, ahogy kopogás nélkül, egyszerűen csak berongyolt a szobába, de a jelen helyzetben nagyobb gondja is volt annál, hogy a kifogásolható modorán aggódjon.

McGalagony professzor kitárta az ajtót, utat engedve a folyosón várakozó Hermione és Ron duónak.

- Remek, nos mivel Granger kisasszony és Weasley úr is szerencsésen megérkezett akár bele is foghatunk a magyarázatba - csapta össze a tenyerét Dumledore.

Ideje lenne... gondolta egy szemforgatás kíséretében, miközben titokban azért fohászkodott, hogy kivételesen ne legyen igaza.

Még egy teljes heti büntetőmunkát is szívesebben vállalt volna Pitonnal mint, hogy a próba részeként nemes egyszerűséggel a víz alá küldjék.

- Mint azt mindannyian tudják a Trimágus Tusa második próbája holnap kerül megrendezésre...

Ahogy ezek a szavak elhagyták Dumbledore száját Lyra minden maradék reményét elvesztette. Mély lélegzetet vett és annak az ablaknak az irányába bámult, amely előtt néhány perccel korábban Mordon is állt. Már csak fél füllel hallgatta az igazgató szavait. A gondolatai ugyanis messze jártak, így csak apró részletek jutottak el a tudatáig.

Túszok... Teljesen biztonságos... Sellők... Delejes álom... Szükségtelen aggódni... Madame Maxime hangja ahogy halkan duruzsolva fordít a Delacour lánynak.

- Lyra jól vagy?

Lyra szemei úgy pattantak fel, mintha transzból ébredt volna. A tőle pár lépésre várakozó Hermione majd a mellette álló Bimba professzor között járatva a tekintetét bólintott egyet.

A tanári teljes csöndbe borult, úgy tűnt Dumbledore időközben a mondanivalója végére ért.

- Biztos? - aggodalmaskodott tovább a lány - Egy kicsit sápadtnak tűnsz...

- Jól vagyok – válaszolta enyhe éllel a hangjában mert zavarta, hogy egyre több kíváncsi szempár szegeződik rá.

- Nos, ha senkinek sincs kérdése vagy ellenvetése akkor elvégezném rajtatok az említett bűbájt.

Lyrának úgy tűnt, mintha az igazgató kifejezetten neki címezte volna a szavait, amikor pedig felpillantott gyanúja beigazolódást nyert.

Dumbledore félhold alakú szemüvege mögé rejtett átható kék szemei őt pásztázták, a lány azonban állta az idős varázsló tekintetét.

- Mint azt ahogyan az igazgató úr is kihangsúlyozta korábban, aggodalomra semmi ok...

Percy Weasley fontoskodó hangját kilométerekről is megismerte volna. A fiúra meredve arra a következtetésre jutott, hogy a hajszín és a szeplők hiányában a világért sem tudná megmondani, hogy a főnöke betegsége alatt neki ítélt helyettesi pozícióban fürdőző srácot bármilyen rokoni kapcsolat fűzheti Fredhez és Georgehoz.

Tekintete azonban időközben újra visszaknyarodott Dumbledore-hoz, aki éppen Fleur megszeppent húgára szórt delejes álmot.

Az egész alig volt több szempillantásnál, a kislány feje máris előrebukott, összecsukló alakját pedig a mellette álló Madame Maxime-nak kellett megtartania.

Dumbledore kezében a pálcájával lassú léptekkel közeledett felé. A nyárfalevélként remegő Hermionéról a meglehetősen zöldes árnyalatot öltött arcú Ronra pillantva előre lépett.

- Black kisasszony, ha készen áll... - kezdett bele az idős varázsló felemelve a jobbjában szorongatott pálcáját.

-Igen.

Igyekezett határozottnak hangzani, remegő hangja azonban elárulta őt. Bimba professzor megnyugtatóan a lány vállára tette a kezét majd közelebb hajolt hozzá, hogy Lyrán kívül más ne hallhassa meg szavait.

- Nyugalom, Cedric nem fog addig nyugodni amíg vissza nem kap téged...

- Tudom - sóhajtotta majd a torkában dobogó szívére fittyet hányva lehunyta a szemeit.

Én is ugyan ezt tenném fordított esetben fintorodott el miközben abban reménykedett, hogy az agyába bekúszó színes álomképek talán visszarepítik őt a kviddicspályán korábban átélt önfeledt pillanatokhoz.

♥ Várom a véleményeteket! ♥