Mivel a téli szünet utáni első roxmortsi hétvégéjüket a buborékfej bűbáj gyakorlására szánták, kénytelenek voltak új időpontot és helyszínt találni az első hivatalos randijuk számára. Így amikor a második próba előtti napon Cedric előállt az ötlettel, Lyra nem tudott és nem is akart nemet mondani.

- Kinyithatom már a szemem? – Tette fel a kérdést Lyra immáron negyedszerre.

- Mindjárt... - suttogta Cedric, aki a korábbi három esethez hasonlóan most is a rá jellemző türelemmel igyekezett megnyugtatni barátnőjét.

Lyra csak egy ideges fújtatással felelt, de nem nyitotta ki a szemét. Habár a türelem nem tartozott az erényei közé a világért sem akarta elrontani a meglepetést, amit Cedric olyan nagy gonddal szervezett neki.

Tíz percnyi kutyagolás után Cedric megtorpant és elengedte Lyra kezét. Továbbra sem merte kinyitni a szemét, így kénytelen volt a többi érzékszervére hagyatkozni. A talpa alatt lévő pázsit valahogy lágyabbnak tűnt és mintha a szél is elállt volna körülöttük...

- Mielőtt még ötödszörre is megkérdeznéd, most már kinyithatod a szemedet.

A kviddicspálya hívogató képe régi ismerősként köszöntötte a mardekáros lányt. A szeme elé táruló látvány elég volt rá, hogy telt ajkai önfeledt mosolyra görbüljenek.

-  Nem fognak lecseszni, ha elkapnak minket idekint?

- Kaptam engedélyt Bimba professzortól – vigyorodott el a fiú miközben előhúzott egy feltekert pergamenlapot a talárja zsebéből.

-  Akkor már csak a seprűink kellenek és...

Cedric viszont csak finoman jobbra biccentte fejét, a tőlük néhány méterre pihenő két seprő egyikében Lyra azonnal felismerte saját Nimbusz 2001-esét.

- Hogy szerezted meg a seprűmet? - vonta össze a szemöldökét - Dumbledore bejelentése óta ki sem vettem a ládámból...

- Volt segítségem...

- Ha visszaértünk lesz egy két keresetlen szavam Dracohoz - morogta Lyra – Gyűlölöm, ha a cuccaim között matatnak...

- Nem kéne neheztelned rá, meglepően segítőkész volt. Bár utána előadott valami fura halandzsát arról, hogy mi fog velem történni, ha megbántanálak...

-  Remek... És mik a kilátásaid?

- Semmi jó – rázta meg a fejét Cedric – Még szerencsém, hogy semmi ilyet nem tervezek.

-  Talán hétfőn megkérdezem Mordont, hogy hogyan is volt egészen pontosan ez a mókás kis transzformáció...

- Ez a bosszúforralás dolog családi vonás lehet nálatok... - mosolyodott el a fiú hangjában viszont nem csendült rosszallás.

- Egy csipetnyi őrülettel fűszerezett sznob aranyvér imádaton és a csinos vonásokon kívül nem sok minden más jutott nekünk...

- Ez nem igaz Lyra.

- Szóval szerinted nem vagyok szép? - fonta karba a kezét, ügyesen tettetett sértettséggel az arcán.

- Tudod, hogy nem így értettem...

Cedric ekkor már azonban hiába szabadkozott, Lyra ugyanis beleélte magát a színjátékba.

- Minden valaha élt Black nevében kikérem magamnak... A lelkembe gázoltál Diggory.

-  Úgy értettem, hogy téged nem az tesz különlegessé, hogy milyen családba születtél vagy, hogy milyen a véred, mert te sokkal több vagy annál, mint amit a családod örökségül hagyott neked.

Cedric ajkait elhagyó szavakat hallgatva egy szempillantás alatt megfeledkezett hamis sértettségéről.

- A döntéseink az egyetlenek, amik meghatározhatnak minket. Te pedig bármennyire is tagadni akarod, jó ember vagy, és ez minden apró döntésedben meglátszik. Lehet, hogy egy kicsit önfejű és lobbanékony, de igazán jó ember.

- Honnan veszed mindezt?

- Ismerlek Lyra, úgy, mint a saját tenyeremet.

- Köszönöm.

- Mégis mit?

- Hogy vagy nekem... - vallotta be az alsó ajkába harapva, mintha vissza akarná fogni a száját elhagyni akaró szavakat.

Borzasztóan félt bárki előtt is ennyire kiszolgáltatottnak lenni. Amikor azonban kisvártatva megszólalt, hangjában egy csepp bizonytalanságot sem lehetett felfedezni. Tudta, hogy van, akiért igenis megéri kockáztatni.

- Nem tudom, hogy mit csinálnék nélküled.

Cedric eközben a lány álla alá támasztotta a kezét és óvatosan megemelte azt, hogy elveszhessen Lyra sötétkék szempárjában.

- Ne aggódj nem tervezlek magadra hagyni. Bolond lennék kiengedni egy ilyen kincset a kezeim közül.

-  Szerintem csak félsz, hogy Draco beváltja az ígéretet.

- Lebuktam - vont vállat bűnbánó arccal Cedric, ami olyan édesre sikeredett, hogy Lyra nem állhatta meg hogy ne mosolyodjon el rajta.

- Tudtam én. Ne aggódj görényként nem lesz olyan félelmetes.

Hamarosan kiderült, hogy Cedric nem véletlenül a csapata fogója, ugyanis az aranycikesznél nagyobb méretű labdákkal fájdalmasan rosszul bánt. Se a karikák őrzése, sem pedig a kvaffal való passzolás nem ment túl jól neki, de Lyra értékelte az igyekezetet.

Cedric fáradhatatlanul gyakorolt vele, néhányszor pedig azon is rajta kapta őt, hogy egy-egy dobás előtt homlokráncolva próbálja becélozni a három karika egyikét.

A hasonló jelenetek minden egyes alkalommal mosolyt csaltak Lyra arcára. Nem gondolta volna, hogy az ilyen aprócska részletek miatt képes lesz még az eddigieknél is jobban belehabarodni a hugrabugos fiúba, mégis megtörtént.

- Oké figyelj, dobom – kiabálta Lyra miközben a lejjebb kormányozta a seprűjét, hogy egy szintbe kerüljön Cedricével.

Nagyjából három méter magasan lehettek, Cedric pedig megfeszített figyelemmel várta a felé küldött labdát. Koncentrációja meg is hozta a gyümölcsét, ugyanis néhány másodperc múlva diadalittasan emelhette fel az elkapott kvaffot.

- Elkaptam! – örvendezett a fiú.

Hosszú karjaival hevesen kalimpálva, gyermeteg öröm ült szép vágású arcán, ami láttán Lyrának is mosolyognia kellett. Az egyetlen dolog amire nem számított az az volt, hogy Cedric az ünneplés közepette elveszti az egyensúlyát és a seprűről lebucskázva egy tompa puffanással földet ér a pázsiton.

A seprűje orrát a föld felé kormányozva szinte zuhanórepülésben közeledett a fiú felé, amikor pedig talpa elérte a földet lepattant a seprűjéről és a hátán fekvő srác felé sprintelt.

- Ced jól vagy?

A fiú mellé térdelve óvatosan megrázta a vállát, lecsukott szemhéjai azonban meg sem rezdültek.

- Ne csináld ezt, nem is estél olyan nagyot...- motyogta miközben már érezte a torkát elszorító pánikot, amely alattomosan kúszott felfelé a gerincén.

Cedric felharsanó nevetése egyszerre hozott végtelen megkönnyebbülést és haragot a szívébe.

- Soha többet ne csinálj velem ilyet hallod! – kiabálta miközben villámokat szóró szemekkel meredt a fiúra.

- Látnod kellett volna az arcodat...

A fiú csintalan vigyorát látva legszívesebben bemosott volna egyet neki.

-  Azt hittem, hogy valami bajod van, te idióta – füstölgött tovább miközben megpróbált feltápászkodni a földről, Cedric azonban nem hagyta neki.

Magához húzta őt, aminek az lett a következménye Lyra a fiú mellkasán landolt, kezei pedig vasmarokkal szorultak a lány vékonyka csuklóira.

-  Engedj el Diggory... - szűrte a fogai között.

- Nem.

- Figyelmeztetlek...

- Vállalom a veszélyt.

Tisztában volt vele, hogy a fiú mennyivel erősebb nála, de ennek ellenére nem tervezte feladni a küzdelmet.

Hosszas küszködés után egy pillanatra úgy tűnt, hogy végre sikerül kiszabadítania a kezeit, ekkor azonban Cedric nemes egyszerűséggel átfordult a tengelye körül, saját súlyával bírva maradásra a lányt.

A fordulásból hátramaradt lendületét kihasználva viszont Lyra tovább görbült, így egy elégedett mosollyal az arcán megint ő került felülre.

A lány makacsságát ismerve akár a világ végéig is folytathatták volna ezt, a negyedik átfordulás után azonban Cedric jobbjával megragadta Lyra kezeit és a feje fölött összefogta őket, hogy a lány ne tudjon elég lendületet gyűjteni ahhoz, hogy lelökje őt magáról.

Bal kezével a pázsiton könyökölve finoman elemelte felső testét, hogy ne teljes súlyával nehezedjen az alatta fekvő lányra. Szürke szemeivel Lyra dacos arcát fürkészve elvigyorodott.

Ugyan az az önelégült vigyor volt az arcán, ami láttán Lyra nem tudta eldönteni hogy, megcsókolja vagy felképelje.

Cedric ajkai vészesen közeledett az övéhez, ezért gyorsan lehunyta a szemeit és igyekezett belefeledkezni a pillanatba.

-  Még mindig mérges vagy rám? – kérdezte ártatlan arccal Cedric, miután kipirult arccal elváltak egymástól.

-  Azért annyira nem volt jó csók, szóval nyugodtan próbálkozz tovább...

A pálya széléről felhangzó két figyelmeztető köhintés elegendő volt hozzá, hogy mindketten olyan sebességgel pattanjanak fel a pázsitról mintha egy katapult lőtte volna ki őket.

A Weasley ikrek fejcsóválva bámulták őket a pálya széléről.

-  Tudtommal ebben a tanévben a pályáját tanári felhatalmazás nélkül tilos használni.

-  Kaptunk rá engedélyt Bimba professzortól.

-     Arra biztos nem, amit az előbb csináltatok... - vigyorodott el Fred, amitől Lyra sápadt arca olyan vörös lett, mint az ikerpár haja.

-  Mit szeretnétek? – kérdezte miközben Cedric egy apró, szégyellős mosollyal az arcán igyekezett kiszedegetni sötét fürtjei közül a közéjük szorult fűszálakat.

-   Azt az utasítást kaptuk, hogy kísérjünk el téged a tanáriba, asszem Piton beszélni akar veled.

- Pompás... - morogta majd a mögötte álló Cedricre pillantott – Sajnálom...

A fiú viszont csak megértően bólintott egyet.

-  Nincs semmi baj, amúgy is kezd kicsit hideg lenni...

- Talán mondjuk nem kellett volna a földön hemperegni február végén...

Lyra egy szúrós pillantást küldött Fred felé, aki csak megrántotta a vállát.

-  Csak egy tipp volt...

Néhány perc múlva Lyra az ikrek nyomában loholva, Nimbusz 2001-esével a jobbjában, szabad kezével pedig Cedric kezét fogva vidáman ballagott vissza a kastélyba.

Nem hagyta, hogy a Pitonnal folytatott közelgő - feltehetőleg koránt sem kellemes - beszélgetése elronts a kedvét. Fogalma sem volt róla, hogy mit csinálhatott, de úgy volt vele, hogy ezen egészen addig nem hajlandó aggódni, amíg házvezető tanára sötét szemei elé nem kerülve kérdőre nem vonják őt.

A fáklyafényben úszó előcsarnokban sietve elköszönt Cedrictől.

- Holnap találkozunk a parton – suttogta miközben a fiú egy gyors puszit nyomott a szájára – Pihend ki magadat...

Lyra egészen addig figyelte a fiú távolodó alakját míg az el nem tűnt az alaksorba vezető lépcső alján.

-  Ti aztán nem aprózzátok el ezt a nyálcsere dolgot – súgta oda neki Fred, amivel sorjában a második szúrós pillantást érdemelte ki a lánytól.

———————————————
🥺Ti hogy bírjátok a bezártságot meg ezt az online oktatás dolgot?🥺