A téli szünet egy szempillantás alatt véget ért, így mire Lyra feleszmélt újra a tanáraik által kiadott tetemes mennyiségű házi feladat súlya alatt görnyedezve találta magát. Ez azonban csak úgy, mint a kastély folyosóin sétálva a Cedric után ácsingózó lányoktól kapott megvető pillantások nem szeghették a kedvét. Ilyenkor általában a Narcissától tanult módon felszegte az állát és elengedte a füle mellett a neki címzett maró irigységgel teli szavakat. Ha bármikor elbizonytalanodott elég volt egy pillantást vetnie a mellette sétáló Cedricre vagy az összefonódó ujjaikra és minden újra a helyére került.

Az ellentétek vonzzák egymást legalábbis a közhelyes mondás szerint biztosan, kettőjükre gondolva azonban Lyra tényleg látott benne rációt. Cedric közelsége már jóval azelőtt, hogy ráeszmélt volna az iránta táplált gyengéd érzelmeire egyfajta különleges biztonságérzetet adott neki. A hugrabugos fiú türelmes és megértő személyisége tökéletesen egyensúlyozta a saját szélsőségekre hajlamos, heves vérmérsékletét és a sajátos védekező mechanizmusként használt nyers humorát.

Bármit hozott is az élet Cedricre mindenben számíthatott, erre a stabilitásra pedig a saját magát hosszú ideg felesleges lelencgyereknek tartó lánynak nagyobb szüksége volt, mint a tüdőjébe jutó oxigénre.

Draco a tőle szokatlan tapintatossággal némán figyelte az unokatestvére hangulatában bekövetkező pozitív változást és csak a téli szünet utáni első tanítási napon, egy hét elteltével a reggelizőasztalnál ülve hozta fel a témát.

- El fogok beszélgetni Diggoryval...

Lyra összeráncolt homlokkal vizslatta az unokatestvérét a szájához emelt sütőtöklével teli kupája fölött.

- Mégis miről? - kérdezte miután lenyelte a szájában lévő kortyot.

- Rólatok – jelentette ki a legnagyobb komolysággal a fiú mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – meg, hogy mi fog történni a csinos pofijával, ha megbánt téged...

- Ha megpróbálod az egyetlen, akinek komolyan aggódnia kell a képe miatt az te leszel.

Draco már nyitotta is a száját, hogy ellenkezzen Lyra azonban megelőzte.

- Értékelem, hogy aggódsz miattam, de ez a nagytesós hülyeség teljesen fölösleges... Arról nem is beszélve – tette hozzá pimaszul vigyorogva - hogy semmi létalapja sincsen mivel kettőnk közül én vagyok az idősebb, röpke fél évvel.

Lyra ezzel lezártnak tekintette a témát, Draco arckifejezésére pillantva azonban be kellett látnia, hogy ezt sem ő sem pedig Cedric nem fogja ilyen egyszerűen megúszni.

Amikor az előcsarnokban kihelyezett faliújságokon a karácsony bálról szóló hirdetmények helyére egy a január közepén esedékes roxmortsi hétvégéről szóló felhívás került Lyra és Cedric úgy döntött, hogy kihasználják a kínálkozó alkalmat és beáldozzák a közeli varázslófaluba szervezett kirándulást, hogy a második próbához szükséges bűbájt élesben is kipróbálhassák.

Egyikük sem akarta, hogy a február huszonharmadikán esedékes második próbán Cedric a szó szerinti jelentésen kívül átvitt értelemben is mély vízbe kerüljön.

Szombat délelőtti reggeli után szinte kiürült az iskola, ezért amikor Lyra a megbeszélt időpontban az ötödik emeleten található prefektusi fürdő felé sietett útközben egy árva lélek sem keresztezte az útját. Amikor befordult a Balga Borisz nevezetű varázslóról mintázott szobort rejtő folyosóra Cedricet már szobortól balra a negyedik ajtó előtt várakozva találta. A fiú a közeledő léptek zaját meghallva felkapta a fejét.

- Szia... – suttogta mosolyogva.

Lyra alig akarta elhinni, hogy a fiú ajkain átsuhanó elbűvölő mosoly, amely hatására egy egész pillangóraj kelt szárnyra a gyomrában csak is kizárólag neki szól.

- Szia – köszönt ő is viszonozva a neki címzett mosolyt.

Cedric, aki ezek után alig tudta abbahagyni a vigyorgást finoman magához húzta őt és egy apró puszit nyomott feje búbjára.

- Mehetünk? – kérdezte a fiú Lyra pedig orrában Cedric finom illatával lehunyt szemmel bólintott egyet.

Ahogy Cedric kiejtette a száján az aktuális jelszót a prefektusi fürdő ajtaja nyikorogva kitárult előttük.

- Ha másért nem ezért tényleg megéri prefektusnak lenni... - motyogta a lány miközben elkerekedett szemekkel körbenézett az elegáns termen.

Cedric nevetése visszhangozva verődött vissza a hófehér márvánnyal burkolt falakról.

- És még nem láttál mindent... – mondta a fiú majd a padlóba süllyesztett fürdőmedencéhez sétált (amihez amúgy egy ugródeszka is tartozott) és megnyitott néhányat a több tucatnyi aranycsap közül.

A Cedric által kiválasztott csapokból a legkülönbözőbb habfürdővel vegyített fürdővíz kezdett folydogálni. Volt görögdinnye méretű a szivárvány legkülönbözőbb színeiben pompázó buborékokat pöfékelő, erős rózsaillatú babarózsaszín árnyalatú vizet árasztó és olyan is, amelynek szájából sűrű hófehér hab tört elő.

Lyra, aki eddig tisztes távolságból figyelte a medencét a hugrabugos fiú mellé sétált és az ékövekkel ékesített csapokat vizslatva találomra válogatni kezdett közülük.

- Én azt nem tenném...- kezdett bele Cedric de addigra már késő volt, ugyanis Lyra már a fogantyúra tette a kezét és egy határozott mozdulattal eltekerte azt.

Sok mindenre számított, de arra nem, hogy a negyedik csap, amit kinyit a gravitációra fittyet hányva egy jéghideg vízsugarat lövell ki magából, amely egy elegáns röppályát leírva egyenesen az arcába csapódik. Cedric persze résen volt és mielőtt még újabb alattomos támadás érhette volna a lányt sietve elzárta a trükkös csapot.

- Oké visszavonom... Mégsem tetszik ez a hely – mormogta miközben fejcsóválva elvette a Cedric által felé nyújtott bolyhos hófehér törölközőt.

Amikor a medence már majdnem tele volt Cedric kibujt a cipőjéből és a talárja gombjaival kezdett bajlódni. Lyrának elég volt egy pillantást vetnie a fiú kigombolt fehér inge alól elővillanó csupasz mellkasára, hogy az arcába tóduló vértől paprika pirossá változzon az arca

- Nem mintha nem élvezném a látványt, de... - kezdett bele tétován szigorúan a cipője orrára függesztve a tekintetét.

- Talárban mégsem úszhatok... - vont vállat -  Különben is van alattam fürdőnadrág – mondta végül mire Lyra csak egy apró bólintással felelt.

Ennek ellenére csak akkor volt hajlandó felemelni a fejét amikor meghallotta a fiú vízbeérkezését jelző halk csobbanást.

A medence széléhez  sétálva letelepedett annak peremére majd törökülésbe tornázva magát és onnan figyelte a habok között evickélő fiút.

- Nem jössz be? – vigyorodott el szürke szemeivel a lány arcát vizslatva, amelyen foltokban még mindig tisztán láthatóak volt a korábbi zavarának nyomai.

- Csábító ajánlat, de nemet kell, hogy mondjak rá.

- És mégis miért? – biggyesztette le az ajkait csalódottan Cedric ami láttán most Lyrán volt a vigyorgás sora.

- Először is mert én, veled ellentétben nem hoztam fürdőruhát.

- Elhanyagolható részlet – legyintett a fiú, amivel kiérdemelt magának egy szúrós pillantást.

- Másodszor pedig azért, mert nem tudok úszni...

- Az, meg hogy lehet? - vonta össze a szemöldökét a fiú.

- Nem igazán szeretem a vizet... Kiskoromban volt egy visszatérő rémálmom arról, hogy egy tó közepén evickélek és egyszer csak valami lehúz a mélybe, amitől annyira megijedtem, hogy egy ideig nem voltam hajlandó a kádban fürödni. – múltbeli emlékeit felidézve egy ideig révetegen bámult maga elé.

- Mind félünk valamitől Lyra - suttogta Cedric miközben ujjaival apró köröcskéket kezdett rajzolni lány kézfejére - Emiatt egy pillanatra sem kell szégyenkezned. Ez tesz minket emberivé.

- Te mitől félsz? – bukott ki belőle kérdés.

Lyra szavai visszhangozva verődtek vissza a falakról, mintha csak egy láthatatlan szellemkórus ismételné utána előbbi szavait. A kérdése hallatán a hugrabugos fiú idegesen a hajába túrt, Lyra pedig rögvest átkozni kezdte magát saját tapintatlansága miatt.

Cedric egy ideig nem felelt, mintha csak mérlegelné a szavait mielőtt azok elhagyják tökéletes ajkait, amikor azonban végre valahára megszólalt hangja alig volt több egy gyenge sóhajtásnál.

- Attól csalódást okozok... A szüleimnek, a házamnak és legfőképpen neked...

- Ez soha nem fog bekövetkezni Ced – rázta meg a fejét a lány miközben közelebb hajolt, hogy egy finom mozdulattal a két keze közé vehesse a fiú apró kristályszerű vízcseppektől csillogó arcát. - Bárhogyan is alakul a verseny mi mind elképesztően büszkék vagyunk és leszünk is rád.

Ahogy ezek a szavak elhagyták Lyra száját Cedric ajkai hálás mosolyra görbültek. A fiú egyik kezével a medence peremének támaszkodott másikkal viszont a lány hajába túrt és finoman közelebb húzta őt magához, egészen addig amíg nedves ajkai össze nem találkoztak Lyráéval.

A fiú érintése nyomán úgy érezte, mintha elektromos áram futott volna végig a testén. Gondolkodás nélkül visszacsókolta őt, lassanként pedig mindketten belefeledkeztek a pillanatba.

Néhány perc elteltével Cedric volt az, aki a csókjukba belemosolyogva óvatosan elemelte az ajkait a lányétól.

- Lehet, hogy nem is kell majd az a buborékfej bűbáj – suttogta komoly arccal miközben szabad kezével továbbra is Lyra sötét tincseivel játszott.

A kedvese zavarodott arcát látva azonban elnevette magát.

- Tudod néhány legenda szerint egy szirén csókja képessé teszi az embert arra, hogy a víz alatt lélegezzen. – magyarázta a fiú.

- Az kizárt, hogy hagyjam, hogy valami uszonyos ribi a szádba dugja a nyelvét szóval jobb lesz, ha mihamarabb elkezdsz gyakorolni... - azzal feltápászkodott a helyéről, hogy a fiú csinos kupacba hajtogatott ruhái tetején pihenő varázspálcát megragadva átnyújtsa azt a fiúnak.

- Úgy lesz - bólintott Cedric. - Csak többet ne tereld el a figyelmem...

——————————————————
✨✨✨✨✨✨
✨Komizzatok!✨
✨✨✨✨✨✨