A tárva-nyitva hagyott ablakokon keresztül beáramló nyári forróság ellenére a hosszú ebédlóasztal körül egy csapásra fagyossá vált a levegő.

Lucius csak úgy, mint minden egyes alkalommal amikor Lyra az édesanyjáról kérdezősködött megpróbálta elengedni a füle mellett a lány kérdéseit és mintha mi sem történt volna folytatta az előtte lévő méregdrága porcelántányérból való falatozást. Narcissa ezzel szemben láthatóan zavarba jött és Lyra tekintetét kerülve lehorgasztotta fejjét.

- Kérlek, válaszokra van szükségem... – erősködött tovább a lány.

Az asszony időközben felemelte a fejét és bűnbánó arccal Lyrára meredt. Elfehéredett ajkait szólásra nyitotta a férje azonban megelőzte őt.

- Már mindent elmondtunk neked, amit tudunk róla... - morogta kimérten, de ez a vele szemben ülő lánynak nem volt elég kielégítő válasz.

- Valóban? Ezt elég nehezen hiszem el.

Lucius egyre vörösebbé váló hosszúkás arcára pillantva nem keételkedett benne, hogy hamarosan a férfi egyik újabb kirohanásának céltáblájává fog válni.

- Nem tűröm, hogy a saját házamban így beszéljenek velem, azt meg pláne nem, hogy egy ilyen magadfajta hálátlan kis taknyos tegye!!

- Én meg azt nem tűröm, hogy tovább hazudjanak nekem! – kiabálta a Luciuséhoz hasonló hangerővel miközben előrángatta a talárja zsebéből a Cedric édesapja által irt levelet – Az átkozott titkolózásotoknak köszönhetően a minisztériumi nyilvántartásból sokkal több dolgot tudtam meg az anyámról, mint tőletek az elmúlt tizenhárom évben!

Lucius eközben előhúzta a pálcáját és egy pálcaintés kíséretében elrikkantotta magát:

- Invito!

- Ne! – kiáltotta Lyra de akkor már nem volt mit tenni.

A levél egy szempillantás alatt kiröppent a kezéből, átrepült az asztal fölött majd landolt az önelégülten mosolygó Lucius tenyerében.

- Kérem vissza!

A férfi azonban Lyra minden tiltakozása ellenére átfutotta a levelet amikor pedig végzett vele némán átnyújtotta azt a mellette ülő feleségének.

- Szobafogságot kapsz – jelentette ki komoran a férfi miután Narcissa is végzett a levél elolvasásával – És megtiltom, hogy tovább barátkozz azzal a Diggory fiúval.

Lyra néhány másodpercig megszólalni is képtelen volt a döbbenettől.

- Tessék? - hebegte végül miután sikerült kicsit összeszednie magát.

- Jól hallottad. Nem találkozhatsz vele és nincs több levelezés sem...

- Szóval egész nyáron kuksolhatok a szobámba zárva miközben mindenki más jól érzi magát?

- Igen – bólintott Lucius – Talán ez majd megtanít arra, hogy ne üsd bele az orrodat mindenbe.

Lyra szinte remegett a dühtől, úgy érezte, hogy ha egy pillanattal is tovább kell bámulnia a vele szemben ülő férfit, menten megátkozza őt.

- Ez nevetséges – szűrte a fogai közt majd lobogó talárral kivágtatott az ebédlőből.

A szobájába érve becsapta maga után az ajtót és idegesen róni kezdte a köröket a helyiségben. Túlságosan mérges volt hozzá, hogy egyhelyben maradjon.

- Bejöhetek? – hallotta meg Narcissa hangját egy halk kopogás után az ajtó túloldaláról.

- Hagyj békén! – kiabálta ki, a kilincs azonban megmozdult az ajtó pedig hamarosan kitárult a szobába belépő kecses szőke nagynénje előtt.

Az asszony miután óvatosan becsukta maga után az ajtót alaposan végigmérte a vele szemben álló karba tett kezű lányt.

- Tudod Lyra, dühösen kiköpött mása vagy Bellatrix nővéremnek. Mindketten ugyan olyan forrófejűek vagytok és a szemetek is pontosan ugyan úgy villan meg amikor felkapjátok valamin a vizet – mondta Narcissa egy apró mosollyal az arcán.

Lyrának nem volt ínyére, hogy a nyilvánvaló hasonlóságuk ellenére Narcissa az Azkabanban raboskodó nővéréhez hasonlítgatja őt.

- Tudod ahhoz, hogy lelakatold a szobám ajtaját nem muszáj be is jönnöd ide... -forgatta a szemeit.

- Ha minden áron szökésbiztossá akarnám tenni a szobádat akkor az ablakokat sem kéne kihagynom – nevetett fel a nő. – A végén még kiröppensz valamelyiken aztán bottal üthetjük a nyomodat.

- Nem kéne ötleteket adnod.

Narcissa eközben fejcsóválva megkerülte a nevelt lányát majd annak ágyán helyet foglalva intett neki, hogy üljön le mellé.

- Nézd tudom, hogy Lucius elég nyers tud lenni néha, de meg kell próbálnod több tisztelettel beszélni vele... - kezdett bele miután Lyra törökülésbe tornázva magát helyet foglalt mellette.

- Majd akkor, ha kiérdemli. – vágta rá dacosan a lány.

- Lyra...

- Nem, én egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy azzal a...

- Mi lenne, ha kötnénk egy üzletet – vágott a szavába Narcissa. – Én elmondok neked mindent, amit az édesanyádról tudok, te pedig cserébe megpróbálod türtőztetni magadat Lucius jelenlétében.

Lyra a pillanat tört része alatt hozta meg a döntését. Válaszokra volt szüksége.

- Rendben – adta be a derekát.

- Helyes. Ettől a sok kiabálástól mindig megfájdul a fejem... - motyogta fejcsóválva majd nagy levegőt véve mesélni kezdett.

- Életemben egyetlen egyszer találkoztam az édesanyáddal amikor Regulus bemutatta őt nekünk viszont abból az egy alkalomból és az alapján ahogyan az apád beszélt róla biztos vagyok benne, hogy elképesztően szerették egymást. Azt már eddig is tudtad, hogy nem Angliában született, hanem valahol Franciaország déli részén. Édesapáddal a Roxfort után találkozott, egymásba szerettek és össze is házasodtak. Aztán jöttél te, Regulusnak viszont még a születésed előtt nyoma veszett, ami nagyon megviselte Amélie-t. Ennél többet sajnos nem tudok hiszen azután az egy katasztrofális találkozás után egyikünk sem akaródzott egy újabbat szervezni...

- Mi történt? – kérdezte lélegzetvisszafojtva Lyra.

- Nos az édesanyád aranyvérű létére – itt Narcissa megpróbálta leplezni az arcára kiülő megvetést – roppant érdekes nézeteket vallott a sárvérűekről és a muglikról, ez pedig egy kisebb fajta családi csetepatéba torkolt.

Lyrának azonnal beugrott a pökhendi hegyes szakállú fekete hajú varázsló portréjával folytatott párbeszéde Dumbledore professzor irodájában. Emlékezett rá, hogy a festmény „véráruló francia nőszemélynek" titulálta az édesanyját.

- Aztán egy novemberi estén Sipor a Black-család házimanója megjelent veled a kúria előtérben. Alig bírtad abbahagyni a sírást de miután felvettelek az ölembe végül mégis csak sikerült megnyugodnod. Mindig is szerettem volna egy kicsi lányt így amikor a könnytől maszatos arcocskádra néztem egyből tudtam, hogy bármire képes lennék csak, hogy biztonságban tudjalak téged.

- Köszönöm. – suttogta miközben megpróbálta megemészteni magában Narcissa szavait.

- Természetes – mosolyodott el az asszony miközben Lyra kezére helyezte jobbját.

Lyra legnagyobb döbbenetére azonban nem történt semmi. Narcissa hiába nyugtatta meleg kezét a lány kézfején az asszony gondolatai nem visszhangoztak a fejében.

- Ez meg mégis hogyan...? – tört elő belőle a kérdés.

A mellette ülő Narcissa elhúzta a kezét és meglepetten fordult a lány felé.

- Tudod a levélből az is kiderült az anyám bejegyzett legillimentor volt... - kezdett bele félszegen a magyarázatba – és úgy néz ki, hogy ezt a képességét én is örököltem, legalábbis egy részét biztosan.

Narcissának leesett az álla.

- Belelátsz mások fejébe?

- Igen de csak akkor, ha hozzájuk érek. Ezért lepődtem meg annyira, hogy amikor a kézfejemre tetted a kezed, nem hallottam semmit. Mármint ne érts félre, nem akartam a fejedben turkálni csak...

- Nyugalom, nincs semmi baj Lyra – szakította félbe őt a tőle megszokott nyugodtsággal Narcissa – Van némi jártasságom az okklumencia terén ennyi az egész...

- Okklumencia?

- Ez egy rendkívül hasznos képesség, aminek a segítségével megvédheted magad bármilyen az elmédet ért külső támadástól – a Lyra arcára kiülő riadalmat látva azonban így folytatta – még akkor is ha az illető nem direkt csinálja.

- Megtanulható ez az okklumencia dolog?

- Egy jó tanárral mindenképp – kacsintott rá.

- És mit gondolsz, szerinted segítene a problémámon?

Narcissa egy ideig nem felelt csak némán bámulta a vékony organza függöny átszűrődő aranyos napsugarakat táncát.

- Ezt nem tudhatom biztosan, de mindenképpen teszünk egy próbát.

- Te vagy a legjobb – mondta vigyorogva majd az asszony nyakába vetette magát.

- Tudom.

Amikor az ölelés véget ért Narcissa komótosan feltápászkodott az ágyról és az ölelés közben félrecsúszott talárját megigazgatva az ajtó felé indult.

- Lehet még egy kérdésem? – szólt utána hirtelen mire a nő a küszöbön állva megtorpant.

- Hallgatlak.

- Mi történt vele azután, hogy a házimanó gondjaira bízott?

Narcissa hosszú ideig nem válaszolt, kék szemeivel a lány nyakéban lógó szívalakú medált fixírozta.

- Sipornak azt mondta, hogy visszatér Franciaországba...- motyogta bizonytalanul.

- Értem... És gondolod, hogy van esély rá, hogy egy nap majd felkeres engem?

- Nem hiszem Lyra. – válaszolta egy sóhajtás kíséretében majd kisétált a szobából és hangtalanul becsukta maga után az ajtót.