Sziasztok!💕

Hosszú kihagyás után végre itt az új rész, remélem tetszeni fog.🌚

A kviddics döntő reggelén a méregzöld talárban feszítő mardekáros csapattagok a házuk hosszú asztalánál ülve némaságba burkolódzva fogyasztották el a reggelijüket.

Lyra unott arccal bökdöste a Flint által a tányérjára lapátolt nagy adag tojásrántottáját. Az idegességtől borsó méretűre zsugorodott gyomra heves tiltakozása ellenére kötelességtudóan falatozni kezdett. Nem merte megkockáztatni, hogy a reggeli kihagyása esetleg rányomja a bélyegét a pályán nyújtott teljesítményére. Nyolc leküzdhetetlennek tűnő falat után viszont fintorogva eltolta magától a tányérját.

Ahogy végignézett a közelében nyammogó csapattársain a sajátjához hasonló sápadt és ideges arcokkal találta szembe magát. A mellette ülő Draco még a többieknél is feszültebbnek tűnt. Hosszú ujjaival megállás nélkül dobolt az asztal lapján miközben szürke szemeivel az előtte lévő érintetlen tál zabkásáját fixírozta. Lyra az unokatestvére vállára helyezte a kezét majd egy gyenge mosollyal az arcán megsimogatta a fiú felkarját. Már épp valami buzdítónak szánt mondat készült elhagyni a száját amikor a nagyteremben felharsanó üdvrivalgás - amely a griffendéles csapat érkezését jelezte – megakadályozta mindebben.

Amikor a taps elhalkult Lyra a csapattársai heves bólogatásával kísérve így szólt:

- Záros határidőn belül letöröljük azt az önelégült mosolyt az arcukról, nem igaz...?

- De igen! – válaszolták egyszerre.

-Ezt akartam hallani. – mondta majd csapattársai többé-kevésbé kiürült tányérjaira pillantva folytatta. – Ha mindenki jóllakott akár indulhatunk is...

A mardekárosok a nagytermet elhagyni készülő csapatuk láttán tapsolni kezdtek és lépten-nyomon megállították őket, hogy sok szerencsét kívánjanak nekik.

Lyra nem igazán törődött a neki címzett lelkesítő szavakkal és vállveregetésekkel, figyelme ugyanis minduntalan a hugrabug asztala felé kalandozott. A jóízűen reggeliző diákat kémlelve Cedric túlságosan is jól ismert arca után kutatott. A nagyterem bejáratából még egy utolsó csalódott pillantást küldött a hugrabugosok felé majd sóhajtva a csapattársai után indult.

Miután mindannyian magukhoz vették a seprűiket, Flint vezetésével átvágtak az előcsarnokon. A kitáruló bejárati ajtón keresztül hideg reggeli szélroham tört be a terembe, összekócolva ezzel Lyra szabadon lengedező sötét fürtjeit.

- Lyra! – szólalt meg egy ismerős hang a háta mögül, mire a lány szíve automatikusan hevesebben kezdett verni.

Mialatt a csapattársai heves szemforgatás kíséretében magára hagyták őt, Lyra megtorpant, hogy bevárja a hugrabug alagsori klubhelyisége felől érkező párost.

- Már azt hittem, hogy elfeledkeztél a meccsről... - mondta halkan mélyen a fiú szürke szemeibe nézve.

- Dehogy is – válaszolta Cedric miközben szorosan magához ölelte őt, gondosan ügyelve rá, hogy Lyra újdonsült képessége miatt csak a ruháikon keresztül érjenek egymáshoz. – Csak kicsit nehezen indult a reggel mert elaludtunk...

A Cedric által használt többesszám hallatán Lyra felvonta a szemöldökét. A fiú mögött álló hugrabugos lány vörösödő arcára nézve egy zavart kuncogás hagyta el a száját.

- Ez a kelleténél kicsivel több információ volt... - jelentette ki miközben érezte, hogy vér szökik az arcába.

A kínos szituációból az ajtóban újra feltűnő Flint mentette ki őt.

- Black! – Rivallt rá türelmetlenül a fiú, aki a jelek szerint megelégelte a várakozást. – Nagyon gyorsan fejezd be a flörtölgetést a kis barátoddal és vonszold ki innen a segged mert az egész átkozott csapat arra vár, hogy őfelsége végre melóztasson csatlakozni hozzájuk!!

- Fogd be Flint... - sziszegte figyelmeztetően a lány, tekintetét a Cedric-Darcy páros között járatva. – Egy perc és jövök.

- Nagyon ajánlom... - morogta Flint, majd szitkozódva sarkon fordult és kisétált az ajtón.

Darcy zavarodott arckifejezését vizsgálgatva Lyra reménykedett benne, hogy a lány nem fogja túl komolyan venni Marcus előbbi kijelentését.

- Azt hiszem jobb, ha megyek... Majd beszélünk a meccs után. - tette hozzá az előtte álló magas fiúra pillantva.

- Mindenképpen - mosolyodott el Cedric. – Sok sikert...

- Köszönöm. - bólintott majd a csapatkapitánya után loholva kisietett a kastélyból.

*****

A Griffendél ellen vívott vesztes mérkőzés után az egész Mardekár letargikus állapotba került. A klubhelyiségben uralkodó gyászos hangulat elől Lyra, a kevésbé elegáns, de annál praktikusabb módszert, a bujkálást választotta. Elviselhetetlennek érezte a háztársai csalódott tekintetét ezért a könyvtár biztonságot jelentő magas polcai közé behúzódva beleásta magát az egyre fenyegetőbben közeledő év végi vizsgáinak tananyagába.

A győzelmük után féktelen ünneplésbe kezdő griffendélesek hallani sem akartak a tanulásról ezért a könyvtárban a megszokott szombati nyüzsgés ellenére csak néhány hugrabusos és hollóhátas diák lézengett. Az átváltoztatástanról haladóknak című könyv fölött görnyedő lány fülét egy ismerős hang ütötte meg.

- Nem tudom, hogy van-e köztük valami Marie... - mondta a lány a könyvespolc másik oldaláról. - Ezek ketten sülve-főve együtt vannak, azok után pedig amit Flint mondott már gőzöm sincs, hogy mit higgyek.

- És Cedric mit mondott, amikor rákérdeztél?

- Ugyan azt, amit eddig is - sóhajtotta gondterhelten - azt, hogy tényleg fontos a számára, de csak úgy mint egy barát.

- Akkor meg mi a probléma? - kérdezett vissza a Marie-nak szólított lány.

- Ez az egész, úgy ahogy van - fakadt ki a másik- Túl sokat vártam arra, hogy Ced végre észrevegyen ahhoz, hogy hagyjam, hogy egy kis mardekáros fruska miatt kútba essen a kapcsolatunk.

- Szerintem fölöslegesen aggódsz Darcy, a srác oda-vissza van érted. Nem hiszem, hogy bárki is vetélytárs lenne a számodra, főleg nem az után, ami az este törté...

Lyra úgy döntött, hogy inkább nem várja meg a mondat befejezését. Kíváncsiságának megálljt parancsolva hangtalanul felpattant helyéről majd becsukta és a táskája mélyére süllyesztette az átváltoztatástan tankönyvét. Miközben lehajtott fejjel kislisszant a könyvtárból Darcy korábbi szavai jártak a fejében.

Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem is figyelte, hogy merre viszi a lába, csak akkor ocsúdott fel amikor Hóborc a kajánul vigyorgó alakja belebegett a látóterébe.

- Hát te meg miért búslakodsz itt egyedül? – kérdezte tettetett aggódással a kopogószellem, aki egy vörös és arany színekben pompázó griffendéles zászlót szorongatott a kezében.

- Hagyj békán Hóborc - legyintett türelmetlenül Lyra de a pimasz kis teremtmény elengedte a füle mellett a megjegyzését.

- Csak nem azért lógatod az orrodat mert olyan csúnyán kikaptatok? JAJ DE KÁR, JAJ DE KÁR, VESZÍTETT A MARDEKÁR! – Harsogta teli torokból a kopogószellem miközben a lány feje fölött cikázott.

- Jobban tennéd, ha elhallgatnál Hóborc, különben megmondalak a Véres Bárónak... - figyelmeztette – Biztos nem venné jó néven, ha megtudná, hogy az ő házán gúnyolódsz.

A kopogószellem megtorpant a levegőben, sötét szemeivel pedig gyanakvóan méregette a vele farkasszemet néző lányt. Néhány másodpercnyi gondolkodás után Hóborc nyelvet öltött rá, a griffendéles zászlót pedig Lyra fejére borítva tovább állt.

Lyra lerángatta a fejéről az oroszlános címerrel díszített szövetet majd szitkozódva labdába gyűrte azt és tovább folytatta céltalan tekergését a kastély útvesztőszerű folyosóin.

- Ezt egész ügyesen lerendezted, hercegnő.

Lyra nevetséges beceneve hallatán megtorpant majd megpördült a tengelye körül szembetalálva magát a folyosó végén bámészkodó vörös hajú ikerpárral.

- Azt hittem, hogy megbeszéltük, hogy elfelejtitek ezt a becenevet... - fonta karba a kezét.

- Nem rémlik, hogy ilyet ígértünk volna. - válaszolta az egyikük.

- Remélem tudod, hogy Hóborc általában nem szokta ilyen könnyen feladni... - vette át a szót a másik.

- Ezért is fogok villámgyorsan eltűnni innen mielőtt még visszajönne, hogy tovább bosszantson. - mondta mielőtt még az ikreknek hátat fordítva tovább folytatta volna az útját.

- A zászlónak milyen sorsot szánsz? - kiáltott utána az egyik iker.

- Ne aggódjatok csak azután terveztem felgyújtani miután alaposan megfürdettem a konyhai moslékban.

- Milyen szerencse, mi is pont a konyha felé tartunk...

- Elkísérünk...

- Nem adjátok fel egykönnyen, igaz? - pillantott hátra miközben lelassította lépteit, hogy a felé igyekvő ikerpár felzárkózhasson hozzá.

- Nem ismerünk tréfát, ha a házunk becsületének védelméről van szó.

- Még szép, hogy nem - morogta az orra alatt.

A mellette sétáló két magas fiú lépteit hallgatva felsóhajtott. A kezében szorongatott griffendéles zászlóra pillantva újra eszébe jutott a délelőtti vereség megalázó emléke.

- Nem kéne éppen vadul ünnepelnetek a győzelmeteket a tornyotokban? - kérdezte homlokráncolva.

- Elfogyott a nasi...

-...ezért most kifosztjuk a konyhát.

- A házimanók biztos repesni fognak az örömtől.

- Ami azt illeti tényleg mindig nagyon boldogok szoktak lenni ahányszor csak lemegyünk hozzájuk.

- Le?

- Majd mindjárt meglátod - kacsintott rá az egyikük.

- Ezt most inkább kihagyom. - mondta miközben a jobb oldalán sétáló fiú vállára terítette a meggyűrődött zászlót. - Visszamegyek a klubhelyiségünkbe.

- A helyedben én most egy ideig elkerülném azt a helyet...

- Küldtünk oda egy kis meglepetést, ami bármelyik pillanatban akcióba lendülhet.

- Szagos, akarom mondani zajos sikert fog aratni az egyszer biztos.

- Ez remek...

- De a konyha még mindig jó uticél lehet. Ha a zászlógyalázás le is került az étlapról, a házimanók által készített süteményeket nyammogva az ember remekül el tudja panaszolni a bánatát.

- És honnan veszitek, hogy erre lenne szükségem?

- Megérzés - jelentették ki kórusban.

Néhány másodpercnyi töprengés után Lyra felsóhajtott. Bízott benne, hogy az ikrek társaságában eltöltött idő - csak úgy, mint a mumusos incidens után - most segít neki, hogy kilábalhasson a szomorúságból.

- Mutassátok az utat - adta be végül a derekát.

*****

- Ismételjük át, hogy jól értem-e. - mondta George miközben elvett még egy szelet frissen sütött gyümölcslepényt a körülöttük sürgölődő házimanók által hozott ezüst tálcák egyikéről - A legjobb barátod barátnője, aki voltaképpen a te buzdításodnak köszönheti, hogy összejöttek, féltékeny rád mert azt hiszi, hogy a barátjával van köztetek valami.

-...Mindezt pedig a csapatkapitányotok csökkent értelmi képességeiről tanúskodó megszólalása miatt. - vette át a szót Fred.

Lyra, aki az egyik használaton kívüli konyhapult tetején ült egy apró bólintással felelt.

- Hát az elmondottak alapján hálátlan egy bigének tűnik.

- Pedig rendes lány. - mormogta Lrya miután kortyolt egyet a kezében tartott gőzölgő teájából - Csak túlreagálta a helyzetet.

- Szóval azt mondod, hogy nincs miért félnie mert nincs köztetek semmi a sráccal?

- Nincs. Ő a legjobb barátom, ő nem...nem lehet belém szerelmes.

- És te? Érzel valamit iránta? - vonta össze a szemöldökét a vele szemközti pultnak támaszkodó Fred.

A fiú kérdése hallatán Lyra érezte, hogy elönti az arcát a forróság.

- Nem - vágta rá sietve, hangja azonban szokatlanul bizonytalanul csengett.

- Akkor nincs mitől tartanod...- vont vállat teli szájjal George miközben beletörölte a porcukortól ragacsos kezét a nadrágja szárába.

- Törölted volna inkább abba a nyavalyás zászlóba - ciccegett rosszallóan Lyra.

- Még csak azt kéne... - háborodott fel a fiú. – Van ami szent és sérthetetlen.

- És lekvár foltos, azt kihagytad - fordult fejcsóválva az ikertestvére felé Fred.

A fiú vállára terített zászló szélén éktelenkedő sötét lekvár folt láttán - amely minden bizonnyal az egyik korábban elfogyasztott süteményből származott - George száját néhány keresetlen szó hagyta el.

- Azt hiszem ideje mennem - sóhajtott fel Lyra miközben a karórájára pillantva lekászálódott a konyhapultról.

- Mi is megyünk mindjárt csak még elcsomagoljuk a megígért nasit. -

- Reméljük időközben a klubhelyiségünk már trágyagránát mentes övezetté vált. Köszönök mindent srácok. - folytatta a fiúk felé fordulva. - Nagyon rendes tőletek, hogy végighallgattátok a nyavalygásom...

- Semmiség kicsi lány - mosolyodott el Fred, szeplős arcán átsuhanó pillanatnyi szomorúság láttán Lyra az újdonsült képessége használata nélkül is képes volt kitalálni, hogy a fiú a közte és a kómában fekvő kishúga közötti hasonlóságra gondolt.

A kifelé menet megköszönte a hajlongó és pukedliző házimanóknak a szívélyes vendéglátást majd a megrakott tálcákat cipelő Freddel és George-dzsal a nyomában kisétált a konyhából. Miután elhagytak a különböző ételekről készült festményekkel díszített alaksori folyosót a trió az előcsarnokba érkezett.

A fáklyafényben úszó csarnok egyik végéből egy ismerős alakot pillantott meg. A reggeli találkozással ellentétben Cedric most Darcy nélkül igyekezett felé.

- Szia - köszönt mosolyogva Lyra, a mellette álldogáló griffendéles fiúktól azonban csak egy kurta biccentésre futotta.

Még mindig nehezen tudták megbocsátani neki, hogy az idény első meccsén a házuk alul maradt a Hugrabuggal szemben.

- Sziasztok - motyogta meglepetten Cedric, aki láthatóan nem tudta hova tenni, hogy a mardekáros lány két griffendéles jelenlétében mutatkozik. - Ehm, már egy ideje téged kereslek. Merre voltál?

- Először a könyvtárban bujkálva próbáltam tanulásba fojtani a bánatom... De aztán kiderült, hogy a friss sütemény meg egy csésze gőzölgő tea, jó társaságban elfogyasztva még a tanulásnál is hasznosabb orvosságnak bizonyul a kellemetlen emlékek elűzésére.

- Hallod ezt George, jó társaság vagyunk - bökte oldalba a vigyorgó ikertestvérét Fred.

- Ez életünk bókja... - kontrázott rá a másik.

- Csak ne szálljon a fejetekbe - mosolyodott el Lyra miközben búcsút intett a Griffendél-torony felé induló párosnak.

- Ki vele, mi ez az arckifejezés? - fordult Cedric felé, miután a fiúk hallótávolságon kívülre értek.

- Semmi...

- Féltékeny vagy Diggory? - nevetett fel a lány.

- Nem, csak furcsa volt látni hogy ilyen jól elvagy velük annak ellenére hogy a délelőtti meccsen...

- ... a csapatuk lemosott minket a pályáról? - fejezte be a mondatot a cipője orrát fixírozva - Jobbak voltak nálunk, bármennyire is fáj ezt kimondani.

- Csak ennyi, semmi dühöngés? - kérdezte a Cedric, szája szélén pedig egy apró mosoly bujkált.

- Azon már a délelőtt folyamán túlestem - legyintett a lány.

- Értem - bólintott Cedric.

A beszélgetésükbe beálló néhány másodperces szünet alatt a hugrabugos fiú egy pillanatra sem fordította le a tekintetét a vele szemben álló lányról. Szürke szemei kíváncsian fürkészték az arcát, mosolyra görbülő ajkai láttán pedig Lyrának is mosolyognia kellett. Egy röpke pillanat erejéig komolyan elgondolkodott rajta, hogy a fiú bőréhez érve használja a képességét. Őrjítően kíváncsi volt rá, hogy mi járhat éppen a fejében.

Felejts el de gyorsan - figyelmeztette magát - megígérted neki, hogy nem teszel ilyet vele...

- Van nálam valami, ami talán jobb kedvre derít majd... - törte meg végül a csendet Cedric.

- Ha nem a kviddics-kupa akkor nem érdekel...

- Biztos vagy ebben? - vigyorodott el miközben meglebegtetett egy összehajtogatott pergamenlapot a lány orra előtt.

- Apukád válaszolt?

- Igen. A reggeli alatt kaptam kézhez - bólintott majd átnyújtotta Lyrának az édesapja gömbölyded betűivel írt levelet.