A kastély egyik legeldugottabb szegletében található északi torony felé igyekezve már kezdte megbánni, hogy Cedric előzetes tanácsát figyelmen kívül hagyva mégis a jóslástant választotta. A végeláthatatlannak tűnő lépcsősorok megmászása után majd' kiköpte a tüdejét. Azonban nem csak a tetőtéri tanterem lehetetlen elhelyezkedése jelentette az egyetlen problémát a Trelawney professzor által tartott órával kapcsolatban.

A vastag sötétítőfüggönyökkel eltakart ablakokon keresztül szinte alig áramlott be egy kis fény, sejtelmes félhomályba borítva ezzel a termet. A tetőtéri tanterem fülledt, túlillatosított levegője bódítóan hatott Lyrára. A professzor fátyolos hangjára fordított kezdeti figyelme az idő múlásával lassanként lankadni kezdett, szemhéjai pedig elnehezültek.

A mellette lévő babzsákon helyet foglaló hollóhátas Terry Bootnak többször is meg kellett bökdösnie őt, hogy a diákok apró asztalai között járkáló tanárnő érkezésére valamennyire ébernek tűnjön.

- Az órám nem arra való, hogy szundikálj gyermekem... - mondta csípőre tett kézzel Trelawney hatalmas szemüvege mögül szemrehányó pillantást vetve a lányra.

- Bocsánat Tanárnő csak tudja úgy gondoltam, hogy ha egy pillanatra lehunyom a szemfényvesztő valóság által elhomályosított szemeimet talán... Talán meglelhetem az ön által emlegetett Benső Szemem, de most már belátom, hogy bolondság volt azt hinnem, hogy egy olyan ritka és nagyra becsült képesség, mint az öné nekem is megadatott.

Fogalma sem volt, hogy hogyan bírt ennyi badarságot összehordani nevetés nélkül, Trelawney professzor azonban láthatóan meg volt elégedve a válaszával.

- Nos drágám, az alázatos elhivatottságoddal követendő példa kéne, hogy legyen a társaid számára - itt haragos pillantást vetett a mellettük lévő asztalnál üldögélő a nevetéstől szinte fuldokló Harry és Ron felé - Jó úton jársz, hogy az útmutatásomat követve elsajátítsd a jövendőmondás művészetét, megvan hozzá a tehetséged.

- Milyen volt az első jóslástanod? - kérdezte vigyorogva Cedric amikor a kicsöngő után összefutottak a folyosón.

- Pazar... Kiderült, hogy megvan hozzá a megfelelő aurám és mivel kamuzni is elég jól tudok semmi sem állhat az utamba. - válaszolta majd gyorsan elmesélte neki a Trelawney professzorral lefolytatott szürreális párbeszédét.

- Én figyelmeztettettelek - csóválta a fejét a fiú miután nagy nehezen sikerült abbahagynia a nevetést - Nekem a harmadik óra után lett elegem, még szerencse, hogy Bimba professzor elintézte, hogy átmehessek valahova máshova... Próbáld meg megbeszélni házvezető tanároddal.

- A fejemet tenném rá, hogy Pitonnal biztos nem lesz egy sétagalopp.

- Mikor lesz vele legközelebb órád?

- Holnap reggel - fintorodott el a lány - Ráadásul dupla...

Az óraváltás gondolata azonban Malfoy szerencsétlen délutáni balesete után egy csapásra kiröppent a fejéből.

Unokatestvére betegágya mellett gubbasztva bosszúsan figyelte ahogy a javasasszony rutinos mozdulataival csak úgy, mint egy nappal korábban az ő homlokát is, egy pillanat alatt nyom nélkül összeforrasztja a fiú karján éktelenkedő hosszú vágást, amit a hippogriff éles karma okozott.

Miután a javasasszony elsietett, hogy hozzon egy kis fájdalomcsillapítót a teátrális arckifejezéssel szenvedő Draco számára, Lyra nem tudta magát tovább türtőztetni.

- EZT MÉGIS, HOGY FRANCBA GONDOLTAD DRACO?! MEGÍGÉRTEM NARCISSÁNAK, HOGY VIGYÁZOK RÁD, DE ÚGY HOGY TARTSAM BE A SZAVAMAT HA TE MÁR AZ ISKOLA ELSŐ TANÍTÁSI NAPJÁN EKKORA IDIÓTAKÉNT VISELKEDSZ!

Lyra egészen Madam Pomfrey sietős visszatéréséig kiabált a megszeppent fiúval, aminek következményeként a betegei nyugalmának megzavarásáért a javasasszony pillanatok kipenderítette őt a gyengélkedőről.

A folyamatosan panaszkodó unokatestvére és a kétbalkezes Neville között eltöltött bájitaltan óra közepére Lyra már nagyon sajnálta, hogy a terem ezen szegletében állította fel az üstjét. Miközben Malfoy Harry és Ron provokálásával foglalatoskodott Lyra figyelme a jobb oldalán dolgozó Neville felé fordult.

- Narancssárga, Longbottom - jelentette ki lesajnálóan Piton miközben egy kanállal kimert egy adagot a fiú félresikerült főzetéből - Narancssárga. Hogy lehet valakinek ennyire nehéz a felfogása? Ha jól emlékszem világosan megmondtam, hogy csak egy patkánylépet kell belefőzni, és a piócaléből sem kell több néhány cseppnél. Mivel lehet téged rábírni, hogy megérts valamit, Longbottom?

Látszott rajta, hogy nagyon is élvezi, hogy az egész osztály előtt porig alázhatja a sírás szélén álló Neville-t.

- Tanár úr, kérem én szívesen segítek Neville-nek helyrehozni... - kezdett bele Hermione a szokásos tudálékos stílusában.

- Nem vagyok kíváncsi a dicsekvésére Granger... – torkolta le őt türelmetlenül a professzor - Longbottom, az óra végén kipróbáljuk a főzetedet a varangyodon. Talán ahhoz ragaszkodsz annyira, hogy a kedvéért összeszedd magad.

Piton távozása után Lyra elmormogott néhány keresetlen szót az orra alatt, majd a tőle telhető legmegnyugtatóbb hangnemre váltva a rémült griffendéles felé fordult.

- Ne aggódj, Hermione és én segítünk neked. Nem fogjuk hagyni, hogy a varangyod feldobja a pacskert.

Amikor azonban a kitartó súgással töltött hosszú percek sem hoztak eredményt, Neville kezdett bepánikolni.

- Trevor meg fog halni...

- Dehogy fog - jelentette ki türelmetlenül Lyra, amikor már csak tíz perc volt hátra az órából - Kicseréljük az üstöket, csak kell hozzá egy kis elterelés... – motyogta miközben elhivatottan csillogó sötétkék szemei megakadtak az egyik távolabbi asztalnál dolgozó Lavender üstjén.

Gyorsan előhúzta a pálcáját és megcélozta vele a lány kondérja alatt álmosan ropogó tüzet. A apró lángnyelvek pillanatokon belül óriásira nyúltak, a hirtelen hevítés hatására pedig a zsugorító főzet kifutott, egyenesen a készítője kezére fröccsenve ezzel.

- A kezem!! - visított fel Lavender a kisbaba méretűre zsugorodott kezét szorongatva.

- Most vagy soha...

A pillanatnyi zavart kihasználva kezeiket sárkánybőrből készült védőkesztyűikbe bújtatva fürgén kicserélték az előttük lévő üstöket. Gyorsan körbepillantott, hogy meglátta-e valaki, a vele szembe dolgozó ledöbbent griffendéles duón és Malfoyon kívül azonban szerencsére nem akadt más szemtanúja.

- Mindenki jöjjön ide! - harsogta Piton az óra vége előtt pár perccel - Lássuk, milyen sorsra jut Longbottom varangya. Ha az üstben tényleg zsugorító főzet van, akkor ebihal lesz belőle. Ha viszont a gazdája elrontott valamit, amiben nem kételkedek - tette hozzá gonoszan - akkor a varangy távozik az élők sorából.

Piton kimert egy kis kanálra valót a lány precíz munkával elkészített bájitalából, majd lecsorgatta azt a varangy torkán, amely kisvártatva fickándozó ebihallá változott a professzor kezében. Piton mogorván előhalászta a talárja zsebéből az apró kék fiolát, amivel Lavender kezét is normál méretűvé változtatta, Trevor pedig néhány pillanaton belül visszanyerve eredeti formáját vidáman brekegett tovább a gazdája kezében.

- Öt pont a Griffendéltől, mert Granger kisasszony szokásához híven nem tudta befogni a száját. Magának pedig Longbottom - mondta újra a megszeppent fiú felé fordulva - büntető munka, nem tudom hogyan, de biztos vagyok benne, hogy csalt. Az órának vége.

Piton szavai hallatán griffendélesek egy emberként hördültek fel, azonban a professzor nem foglalkozott velük, sötét szemei ugyanis megakadtak Lyra, vagyis igazából Neville eredeti, narancssárga színben pompázó főzetén. A lány gyorsan előhúzta a pálcáját és még mielőtt Piton megszólalhatott volna egy pálcaintéssel eltüntette az üstben lévő bájitalt.

- Maga meg mégis miben sántikál Black?

- A tanár úr azt mondta, hogy vége az órának, én csak elkezdtem összepakolni - válaszolta ártatlan arccal.

Pontosan tudta, hogy a kotyvalék eltűnésével az egyetlen releváns bizonyítéknak is nyoma veszett.

- Nos gratulálok a túlzott rendszerető magatartásának köszönhetően ön is csatlakozhat Longbottomhoz a holnapután esedékes a büntetőmunkájára.

****

A griffendélesekkel közös óráik sora a közös dupla bájitaltanukkal azonban még nem ért véget. Ebéd után az őt ért nyilvánvaló igazságtalanság miatt még mindig füstölgő Lyra Malfoyal az oldalán igyekezett az idei év első sötét varázslatok kivédése órájukra.

- Máskor majd kétszer meggondolod, hogy segítesz-e annak a tökkelütött Longbotomnak – vont vállat miközben elfoglalta a lány melletti üres helyet.

Lyra nem válaszolt neki inkább magában morogva gyorsan előpakolt és vadi új tankönyvét fellapozva olvasni kezdett.

- Szervusztok! – köszöntötte a diákjait a terembe befutó Lupin – Kérem, rakjátok el a könyveiteket. A mai órán gyakorlati feladatokat végzünk. Csak a varázspálcátokra lesz szükségetek

- Látod hogy néz ki? – súgta oda neki fintorogva Draco a professzor elnyűtt talárjára pillantva, amikor már társaikkal együtt Lupint követve a folyosókat rótták - Úgy látszik ebbe az iskolába már bárkit felvesznek...

- Fogd be Draco – sziszegte figyelmeztetően mert nem akart már az első órán bajba kerülni a fiú lepcses szája miatt.

A tanári szoba elé érve a diákok bizonytalanul megtorpantak.

- Fáradjatok be! -terelte be őket az ajtón Lupin.

Az óra remek hangulatban eltöltött első felét még Malfoy epés megjegyzései sem tudták elrontani. Neville példaértékű helytállása után a diákok libasorba rendeződve egymás után küzdhettek meg a mumussal, amely nagymama jelmezes Pitonból, bepólyált múmiává, sikítószellemmé majd pedig tekergőző csörgőkígyóvá változott. Ahogy fogytak előtte az emberek úgy nőtt Lyra idegessége is. Miután pedig Ron varázsigéjével harcképtelenné tette a pók képében megjelenő mumust, az állat az ő lábához gurulva állt meg.

Egy ostorcsattanás szerű hang után a leamputált lábú pók helyét egy karcsú nőalak vette át. A nyaklánc képéről jól ismert asszonyt megpillantva Lyra szíve hevesen dobogni kezdett.

- Anya...?

A nő bájos arcán azonban nyoma sem volt a várva-várt anyai szeretetnek. Sötétkék szemei utálattal vegyes megvetéssel csillogtak.

- Soha nem kellettél nekem. - mondta hidegen, Lyra pedig érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.

- Csak egy fölösleges teher voltál a nyakamban, amitől az első adandó alkalommal megszabadultam - suttogta lassan, kiélvezve a szavai által kiváltott rettegés minden pillanatát. - És tudod mit? Ma is pontosan ugyan ezt tenném...

A kezében szorongatott pálcája halk koppanással ért földet a tanári szoba tölgyfapadlóján. Képtelen volt tovább kitartani, olyan messze akart kerülni ettől a lidércnyomástól amilyen messze csak lehet.

- Itt vagyok! - lépett elő elszántan Neville, újra magára vonva ezzel lény figyelmét.

Egy másodperccel később a mumus másodszorra is a bájitaltan-tanár alakját felöltve nézett farkasszemet a fiúval.

- Tanár úr, kimehetek egy mosdóba? - kérdezte Lyra miután nagy nehezen sikerült elég erőt gyűjtenie ahhoz, hogy a rátörő remegést legyűrve felvegye a földről az elejtett pálcáját.

- Menj csak, Lyra - bólintott Lupin aggodalmas pillantást vetve a lányra.

Az első emeleten található mellékhelységet messze elkerülve inkább az emeleten lévő mágiatörténet-terem felé vette az irányt. Útközben az egyik üres tanterem félig nyitva hagyott ajtaján bekukkantva megpillantotta Friccset és az elmaradhatatlan kísérőjének számító alattomos macskáját Mrs. Norrist. Szerencsére a gondnok annyira el volt foglalva Hóborc, a pimasz kopogószellem szidalmazásával, hogy sem ő sem pedig a macskája nem vette észre az ajtójuk előtt hangtalanul elsuhanó lányt.

A kiszemelt tanterem elé érve úgy döntött, hogy kicsöngőig a folyosón téblábolva várja meg Cedricet. Hátát a hideg kőfalnak vetve hagyta, hogy Binns professzor zárt ajtón át is kiszűrődő álmosító hangja elterelje a gondolatait a mumusos incidensről.

Nem sokkal később azonban a folyosó rövid életű nyugalmát elfojtott nevetés hangja zavarta meg. A felbukkanó elkövetők komisz vigyorából pedig Lyra egyből tudta, hogy valami rosszban sántikálnak.

- Bajt keverni már az iskola második napján... - rázta meg a fejét tetetett csalódottsággal a vöröshajú ikerpár felé sandítva.

- A csíntevést nem lehet elég korán kezdeni - kacsintott rá az egyik iker.

- Így igaz, hűnek kell maradnunk a hírnevünkhöz...

- Nem akarom megölni a bulit, de nektek nem kéne most órán lennetek? - kérdezte hüvelykujjával a mágiatörténet-terem felé bökve.

- Binns professzor folyamatosan valamilyen véres kobold felkelésről hablatyol, szóval nem fog neki feltűnni a hiányunk.

- Ti tudjátok... - sóhajtott fáradtan - Friccs viszont valamerre errefelé lófrál, szóval óvatosan.

- Nagyon helyes - bólintott az egyikük, miközben mindkettőjük arcán ugyan az az ördögi vigyor jelent meg - George, a fogaskerekek működésbe léptek...

- ...Akkor ideje kereket oldani.

- Gyere - lépett felé határozottan Fred - Tudunk egy tök jó kis egérutat, amivel pikk-pakk a suli másik végében vagyunk.

- Értékelem az ajánlatot, de ha lehet inkább itt maradnék, megvárom a barátomat.

- Bízz bennem hercegnő, nem akarsz a közelben lenni amikor a Friccsnek szánt tanévindító meglepetésünk akcióba lendül.

- Rendben van - adta be végül a derekát - De egy feltétellel... Mindketten nagyon gyorsan elfelejtitek ezt a nevetséges becenevet.

Az ikrek társaságában eltöltött rövidke idő hamar ráébresztette, hogy mennyire igaza volt Lupin professzornak amikor azt mondta, hogy a mumus varázslata ellen nincs hatásosabb ellenszer mint a nevetés.

- Hova lett a sebhelyed? - kérdezte Fred a kicsöngetés után, miközben megpróbálták átverekedni magukat a tantermeikből kitóduló diákok tömegén.

- Madam Pomfrey egy pillanat alatt összeforrasztotta...

- Kár pedig én bírtam volna, ha megmarad.

- Menő harci sérülés - bólogatott George.

- Elmondhattad volna, hogy megküzdöttél egy igazi dementorral.

- Az egyetlen dolog, amivel megküzdöttem az a fülkeajtó kerete volt, amit esés közben lefejeltem.

- De ezt a többieknek nem kell megtudniuk – méltatlankodott Fred.

- Miért vagytok ilyen kedvesek velem? - tört elő belőle hirtelen a kérdés, miután mindhárman leültek a belső udvarra néző egyik boltív alá. – Mármint Mardekáros vagyok és ismeritek a családomat is, nem kell bemutatnom őket...

Fred és George egy rövid jelentőségteljes pillantás váltva a lány felé fordultak. Máskor elevenen fénylő barna szemeikben, mintha szomorúság csillant volna.

- Mardekáros vagy sem, az igazság az, hogy hasonlítasz valakire, aki nagyon fontos a számunkra...

- ...És akire a mi felelősségünk lett volna vigyázzni – fejezte be kedveszegetten a testvére által megkezdett mondatot George, miközben Lyra fürkésző tekintetét kikerülve inkább a mellettük elsuhanó diáktömeg felé fordította a figyelmét.