A 9 és 3/4. vágányon állva Lyra izgatottan figyelte a síneken várakozó vonatot. A Roxfort Expressz fáradt pöfékelésének hangját azonban elnyomta a peronon várakozó tömeg folyamatos duruzsolása.

Sötétkék szemeivel hol a diákok és azok szüleiből álló tömeget pásztázta, hol pedig az egyik oszlop tetejére szerelt órára pillantgatott türelmetlenül. Amikor az óra 10 óra 45 percet ütött a lány a mellette álldogáló Malfoy családhoz fordult és elköszönt tőlük.

Narcissa hosszú szőke fürtjei alól aggódva pillantott le rá.

- Vigyázz magadra - mondta kedvesen - És fél szemmel Draco-ra is - tette hozzá halkan a mellette álló tejfölszőke fiúra pillantva.
- Úgy lesz - bólintott Lyra - Ígérem.
- Köszönöm - válaszolta Narcissa hálásan miközben karjai közé vonva átölelte őt.
Miután kiszabadult Narcissa ölelő karjainak szorításából és könnyes búcsút vett az asszony mellett álló mogorva Luciustól, Lyra ládáját maga után vonszolva indult meg a türelmetlenül pöfékelő Roxfort Express felé.

Miután háromszori próbálkozás után sem sikerült felcipelnie a súlyos utazóládát a vonatra a lány a némán szitkozódva húzta elő talárja zsebéből az újonnan vásárolt cseresznyefa pálcáját. Sötétkék szemével lehetséges szemtanuk után kutatva pillantott hátra, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyel rá pálcáját a ládára szegezte és megköszörülte a torkát.

- Vingardium leviosa - mondta határozottan miközben szavait egy egy elegáns csuklómozdulattal kisérte.
A láda, mint ahogyan a Malfoy-kúriában gyakorlásra használt tárgyak, tollpiheként emelkedett a levegőbe. Lyra nem merte levenni a szemét a lebegő ládáról, azonban ahogy a láda egyre csak emelkedett úgy múlt el lépcsőfokról lépcsőfokra a lány félelme is. A feszült koncentrációt pedig lassanként magabiztos vigyor váltotta fel.

- Igazán lenyűgöző - szólalt meg hirtelen egy hang a lány háta mögül.
Lyra egy gyors mozdulattal megfordult pálcáját pedig a háta mögé rejtette.

- Nem tudom, hogy miről besz... - kezdett bele, de nem tudta befejezni a mondatot, mert a pár pillanattal ezelőtt még a levegőben lavírozó láda most hangos puffanással földet ért.
Az idegen srác ezt látva elnevette magát majd a láda után nyúlva felcipelte azt a vonat belsejébe. Lyra követte őt, amikor pedig a láda végre földet ért a vonat egyik üres fülkéje előtt, végre lehetősége nyílt rá, hogy jobban szemügyre vegye jótevőjét. A szűk folyosó lámpáinak fényében Lyra egy nála két-három évvel idősebb magas jóképű fiúval találta szembe magát. A srác sötét haja alól kíváncsian vizslató szürke szemek néztek vissza rá.

- A Roxfortos diákoknak az iskolán kívül tilos a varázslás... - szólalt meg halkan a srác néhány másodpercnyi habozás után.
- Még szerencse - kezdett bele ajkán komisz mosollyal - hogy még nem vagyok teljes jogú Roxfortos diák...
- Valóban - Lyra válaszát hallva a srác szája akaratlanul is mosolyra görbült - Mindenesetre azt meg kell hagyni, hogy egy elsőévestől lenyűgözően kivitelezett lebegtető bűbáj volt.
- Köszönöm... - motyogta, sápatag arcán pedig a váratlan bók hatására kétoldalt egy-egy apró pír jelezte zavarát.
- Amúgy Cedric vagyok, Cedric Diggory - jobbját a lány felé nyújtotta.
- Lyra Black - mondta miközben csöndesen kezet ráztak.
A lány neve hallatán a Cedric szürke szemeiben mintha megvillant volna valami, de bármi volt is az amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is tűnt onnan.

- Örülök, hogy találkoztunk Lyra - köszönt el kedvesen - Remélem a beosztási ceremónia után találkozunk a Hugrabug asztalánál...
Az ajkain átsuhanó kétkedő mosolyt, amely a Hugrabug ház megemlítésének volt köszönhető Lyra egy apró köhögéssel leplezte.

- Reméljük - motyogta halkan miközben ládáját az üres fülkébe tuszkolva búcsút intett Cedricnek.
Lyra a fülke peronra néző ablakán kipillantva könnyen megtalálta a tömegből meglehetősen elütő három szőke alakot. Eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne a Hugrabug klubhelységében ülve levelet írni a Malfoy-kúriába. A fejében Lucius megvető és felháborodott szavai Narcissa kimondhatatlanul csalódott néma arcával keveredett.

Gondolatai tengeréből egy halk kopogás rántotta vissza a valóságba. Sötétkék szemeit pedig a kupé nyitott ablakában álldogáló körülbelül vele egy korú fekete hajú szemüveges fiúra emelte.

- Leülhetek? - kérdezte csöndesen.
- Persze - válaszolta a lány miközben megbűvölve bámulta a fiú kezében tartott kalitkában pihenő gyönyörű hóbagolyt.
Pár pillanat múlva a kupé ajtajában a fekete hajú fiú mögött egy nagy utazóládát cipelő vörös hajú ikerpár jelent meg. Miután a láda a helyére került és fiú megköszönte az ikrek segítségét a beszélgetés érdekes fordulatot vett.

Bár tudta, hogy hallgatózni illetlenség amikor az egyik iker a fiú homlokára bökve kérdezősködni kezdett nem tudta tovább leplezni a kíváncsiságát és felemelte a fejét.

A fekete hajú fiú homlokán lévő villám alakú sebhelyet látva, az ikrekhez hasonlóan, ő is meglepődött. Mivel azonban a folyamatos bámulással nem akarta tovább rontani az amúgy is kellemetlen helyzetet, gyorsan rendezte arcvonásait majd visszafordította tekintetét a kalitkában pihenő hóbagolyra.

Ezalatt azonban az ikrek tovább folytták a faggatózást..

- Vagy nem te, vagy az? - vette át szót az egyik iker.
- Ki? - kérdezett vissza a fekete hajú fiú.
- Hát Harry Potter - felelték kórusban az ikrek.
- Áh, hogy ő... Akarom mondani: igen, én vagyok.
Miután az elképedt ikrek anyjuk hívására elhagyták a fülkét Lyra végre felemelte a tekintetét, amely szinte rögtön találkozott a fiú szemüveg mögé rejtett zöld szempárjával.

Egy félszeg mosollyal az arcán csöndesen bemutatkozott, miután pedig Harry is viszonozta a gesztust és helyet foglalt a vele szemben lévő ablak melletti ülésen, mindketten némán a gondolataikba merültek. 

Az ablakon kinézve Lyra megpillanthatta az előbb látott ikerpár népes, egytől-egyik vörös hajú, családjának többi tagját is. Lucius rosszmájú elbeszéléseiből a lány azonnal felismerte Weasley családot. A vonat ablakából nézve azonban a családot a 'szánalomra méltó véráruló' és a 'varázsvilág szégyene' jelzők helyett Lyra sokkal inkább egy mindennapi, boldog és szeretetteljes varázslócsaládként jellemezte volna őket.

Nemsokkal azután, hogy a vonat elindult a fülke egy újabb utassal lett gazdagabb.

- Ül ott valaki? - kérdezte a vörös hajú ikerpár fiatalabb fivére - Minden fülke tele van.
Nem sokkal azután, hogy fivérük helyet foglalt hamarosan az ikrek is visszatértek. Miután saját magukat és öccsüket is bemutatták Harrynek figyelmüket az eddig csöndben szemlélődő Lyrára fordították.

- És a néma hölgyemény személyében kit tisztelhetünk? - kérdezte az egyik.
- Lyra vagyok, Lyra Black - mutatkozott be a lány.
- Örülök a szerencsének - válaszolta szavait pedig egy mély meghajlással kisérve.
- Enchanté - kontrázott rá az ikerpár másik tagja mesterkélt francia akcentussal majd kezet csókolt a lánynak.
Miután az ikrek egy "majd még jövünk" kijelentéssel elhagyták a fülkét, a lány hosszú percekig gondolataiba merülve, halvány mosollyal az ajkán bámult ki az ablakon.

Ahogy a vonat egyre távolodott London belvárosától úgy változott a táj is. Harry és Ron folytatták a beszélgetést azonban ezekből a diskurzusokból csak elvétett szavak jutottak el a lány tudatáig. Mialatt a két fiú a büfés boszorkány kocsijáról vásárolt édességeket kóstolgatták, addig Lyra a Bogár Bárd Meséi című mesekönyv olvasgatásával ütötte el az időt.

Éppen a Szerencse színes szökőkútját olvasta amikor a kupé ajtaja újfent kitárult.

- Bocsánat... Nem láttatok egy varangyot? - kérdezte elkeseredetten egy korukbelinek tűnő kerek arcú fiú.
Mindannyian a fejüket rázták.

- Elvesztettem! Mindig megszökik!
- Elő fog kerülni ne aggódj - Vigasztalta Lyra a sírás szélén álló srácot.
- Remélem - szipogta - Szóval, ha látjátok...
A távozása után nem sokkal azonban a fülkeajtó újra kinyílt, a varangyát kereső fiú mellett pedig egy bozontos barna hajú lány is belépett a fülkébe.

- Nem láttatok egy varangyot? - nyávogta - Neville elvesztett egyet.
- Már megmondtuk neki, hogy nem láttuk a békát - válaszolta Ron unottan még mielőtt bárki más megszólalhatott volna.
- Varázsolni készülsz? Remek lássuk! - mondta a lány Ron kezében szorongatott ütött kopott varázspálcára bökve.
- ..Hát jó - motyogta Ron aki a hirtelen ráirányuló figyelem miatt igencsak zavarba jött.
- "Napfény, Pitypang, kenderspárga, legyen ez a patkány sárga." - pálcájával a kezében tartott alvó patkány felé intett, de nem történt semmi.
Ron sikertelen próbálkozása után a barna hajú lány, akit, mint kiderült Hermione Grangernek hívtak, belekezdett egy hosszú szédítő sebességgel elhadart monológba.

- Tudjátok már, hogy melyik házban lesztek? - kérdezte a lány majd a választ meg se várva folytatta - Kérdezősködtem egy kicsit, és szerintem a Griffendél a legjobb, úgy hallottam maga Dumbledore is oda járt, de persze a Hollóhát se lenne rossz...
Miután a lány elhagyta a fülkét, hogy tovább keresse Neville eltűnt varangyát Harry Ron felé fordult.

- Bátyáid melyik házban vannak? - kérdezte.
- A Griffendélben... Anya és apa is griffendélesek voltak. Nem is tudom, hogy mit szólnának, ha én máshová kerülnék. Szerintem a Hollóhátban se lenne éppenséggel rossz, de ha a Mardekárba kerülnék...
- Annak a háznak volt a tagja Vol..- Harry egy pillanatra megtorpant hogy kijavítsa magát - akarom mondani Tudodki?
Ron válaszra nyitotta a száját de Lyra megelőzte.

- Igen, sok más kevésbé vérszomjas, de annál briliánsabb varázslóval és boszorkánnyal együtt - válaszolta a kelleténél kicsit hevesebben a lány.
Lyra megpróbálta figyelmét újra az ölében pihenő mesekönyvre fordítani, de az előbbi hirtelen kitörése után még hosszú percekig magán érezte a vele szembe ülő két fiú elképedt tekintetét.

Hiába próbálta folytatni az olvasást a szavak összefolytak a szeme előtt. Miután harmadszorra sem sikerült rávennie az agyát, hogy értelmezze a mesekönyv lapjain található követkető mondatot, egy türelmetlen mozdulattal összecsukta majd a mellette lévő üres ülésre dobta a könyvet.

Homlokát a vonat hűvös üvegablakának támasztotta és lehunyta a szemét. Narcissa elbeszélése alapján újra maga elé képzelte az ódon száztornyú kastélyt, ahova a szülei is jártak. Izgatottan várta, hogy pár óra múlva a saját szemével is láthassa a gyertyafényben úszó tágas nagyterem elvarázsolt mennyezetét, amely pontos másolata volt a valódi égboltnak és hogy ő is helyet foglalhasson a nagytermet kitöltő négy hosszú asztal egyikénél.

Az ismételten kitáruló fülkeajtó hangjára Lyra már a füle botját se mozdította. Túlságosan sok gondolat kavargottba fejében ahhoz, hogy a külvilággal foglalkozzon.

- Nos, igaz?  - szólalt meg egy a lány számára túl jól ismert hang a fülke ajtajából - Az egész vonaton mindenki arról beszél, hogy Harry Potter itt ül ebben a fülkében.
Lyra felemelte a fejét és az ajtóban álldogáló Dracora pillantott. Sápadt unokatestvére ügyet sem vetett rá, szürke szemeivel leplezetlen kíváncsisággal bámult a vele szemben ülő Harryre.

- Draco Malfoy vagyok - mondta végül miután hanyagul bemutatta a két gorilla alkatú együgyű kisérőjét is.
Ron a belőle kitörni akaró nevetést egy apró köhintéssel leplezte, Lyra pedig túlságosan is jól ismerte unokatestvérét ahhoz, hogy egy ilyen sértést nem fog szó nélkül hagyni.

- Viccesnek tartod a nevemet? Meg se kell kérdeznem, hogy te ki vagy. Apámtól tudom, hogy Weasleyék vörös hajúak, szeplősek és több gyerekük van, mint pénzük.
- Draco elég lesz - sziszegte Lyra mert semmi kedve sem volt ahhoz, hogy Draco arroganciája már a vonatúton bajba sodorja mindkettőjüket.
- Ebbe most ne szólj bele Lyra... - válaszolta unottan.
- Te ismered őt? - Harry döbbenten a lány felé fordult.
Lyra egy pillanatra megszeppent a fiú hangjában felfedezett leplezetlen csalódástól.

- Rokon - válaszolta halkan a fiú zöld szemeibe nézve.
Még mielőtt azonban folytathatta volna Draco önelégült mosollyal az arcán újra Potter felé fordult.

- Nem inkább a kedvenc unokatestvérem..? - pontosított Malfoy.
- Ezután már aligha... - motyogta az orra alatt a lány, de a fiú figyelmen kívül hagyta.
Miközben Draco tovább jártatta a száját a lány a dühtől egyre vörösödő Ron és az unokatestvére felé egyre barátságtalanabb pillantásokat vető Harry között jártatta a tekintetét. Ennek nem lesz jó vége gondolta magában, és igaza is lett.

A csetepaté végét jelentő fájdalmas ordítás, amelynek oka Monstro ujján lógó patkány hegyes kis fogai voltak mindenki számára tökéletes végszót jelentett. Miután Monstro sikeresen megszabadult apró támadójától a trió jobbnak látta, ha elhagyja a fülkét és menekülőre fogja.

Lyra is felpattant, hogy a komédiába illő jelenet után kuncogva becsukja a tárva nyitva hagyott kupéajtót a menekülő csapat után. Visszafordulva azonban megtorpant amikor szembe találta magát az előtte álldogáló két fiú zavarodott és gyanakvó ábrázatával.

- Rendben, ahogy gondoljátok - mondta hitetlenkedve majd bosszúsan kiviharzott a fülkéből.
A folyosóra kilépve alig tett meg pár lépést amikor beleütközött a fiúk kupéja felé igyekvő Hermione Grangerbe.

- Ohh ne haragudj - motyogta zavartan a lány miután felsegítette őt.
- Semmi baj - válaszolta Lyra miközben egykedvűen leporolta a talárját.
- Most beszéltem a mozdonyvezetővel - kezdett bele Hermione - Nemsokára odaérünk
- Végre egy jó hír - motyogta majd egy gyenge mosoly kíséretében faképnél hagyta a lányt.
***

Lyra szíve a torkában dobogott amikor a többi elsőévessel együtt McGalagony professzort követve libasorban bevonultak az impozáns nagyterembe. Még szebb, mint ahogy ahogyan elképzeltem gondolta magában a lány miközben fejét ide oda kapkodva próbált minden apró részletet az emlékezetébe vésni. A terem végében található tanári asztalhoz érve McGalagony professzor felsorakoztatta a megszeppent elsősöket majd egy támla nélküli széken egy ütött kopott varázslósüveget tett eléjük. Pár másodperc múlva pedig, a gólyák nem kis megdöbbenésére, a rozoga fejfedő megmozdult majd énekelni kezdett.

Az elvarázsolt süveg előadásának végét jelző tapsvihar alatt Lyra fejében a külvilág hangzavara semmitmondó morajjá módosult. A süveg szavai visszhangoztak a fejében igy amikor a mellette álldogáló Draco egy apró lökéssel jelezte, hogy induljon értetlenül fordult a fiú felé.

- Menj – suttogta miközben fejével a türelmetlenül álldogáló McGalagony professzor felé intett.
Lyra sűrű elnézések közepette a székhez botorkált majd helyet foglalt és remegő kézzel a fejére helyezte a viseletes fejfedőt.

- Hmm a Black-ház legifijabb hajtsa – csendült fel egy vékonyka hang a fülében – Lássuk csak lássuk, hogy megtaláljuk-e a neked való helyet...  Határozott és céltudatos ez tetszik, és ész is van itt bőven, de még mennyi... Forrófejű vagy de helyén van a szíved és az, hogy a rafinált trükköket sem veted meg minden kétséget kizár.. Házad legyen hát a...MARDEKÁR!
Pár másodperc múlva egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében huppant le a Mardekár asztalánál. A felsőbbévesek pedig hangos éljenzéssel és tapssal fogadták őt.

Ahogy a beosztási ceremónia folytatódott úgy fogytak rohamosan a nevek McGalagony professzor kezében szorongatott hosszú pergamenlapról is. Lyra kíváncsian figyelte ahogy társai egyesével helyet foglalnak új házuk asztalánál, amikor azonban a professzorasszony végre valahára az M betűhöz ért összeugrott a gyomra. Feszült figyelemmel nézte ahogy unokatestvére a székhez sétál és fejére helyezi a megviselt fejfedőt, amely tétovázás nélkül hozta meg a döntését:

- MARDEKÁR – mennydörögte a süveg.
- Én megmondtam – mondta önelégülten a tejfölszőke fiú miközben helyet foglalt a lány melletti helyen.
- Most az egyszer örülök, hogy valamiben végre igazad lett – válaszolta szemforgatva a lány, hogy leplezze valamivel a szája szélén megbúvó megkönnyebbült mosolyát.