Trelawney professzor fátyolos hangja és a fülledt padlásszobában terjengő fullasztó füstölő illat megtette a hatását, ugyanis Lyra feje lassan oldalra bukott, elnyíló ajkait pedig halk szuszogás hagyta el.

Az őt kínzó visszatérő rémálmai miatt napok óta nem tudta kialudni magát, ami lassan a tanórai aktivitásán is kezdett megmutatkozni. Kevesebbet jelentkezett, jegyzetei pedig a megszokottnál csúnyábbak és zavarosabbak lettek.

A szemei alatt megjelenő sötét karikák Cedricet is kezdték aggasztani, a lány azonban ilyenkor csak egy fáradt legyintéssel rendezte le a dolgot. Azt mégsem mondhatta neki, hogy minden este hallja őt a többi szeretteivel együtt az életéért könyörögni.

Minden este pontosan ugyan azt a szörnyűséges dolgot álmodta. A szoba, ahova került kísértetiesen hasonlított ahhoz, amit a delejes álom alatt látotthoz, azzal a kivétellel, hogy itt nyoma sem volt az emlékeibe vezető rúnákkal díszített ajtóknak.

Mégsem volt teljesen egyedül, ugyanis a hangok – amelyek az álom elején mindig reménnyel töltötték el a szívét – sosem hagyták magára.

Draco, Cedric, Narcissa, az édesanyja és a Weasley ikrek hangja folyamatosan vele voltak. Beszéltek hozzá, bátorító dolgokat sugdostak a fülébe, azonban ahogyan haladt előre az álom, mondanivalójuk úgy vált egyre hátborzongatóvá.

Lyra nem egyszer rogyott földre zokogástól rázkódó vállal fájdalmas ordításaik vagy irgalomért rimánkodó szavaik hallatán.

Sosem tudta, hogy az álom alatt mikor következett be az a pont amikor a saját ordításai elnyomták a körülötte lévő hangos jajongását, azt viszont pontosan tudta, hogy mi következik utána.

Hiába hunyta le a szemét és tapasztotta arcára a kezét, a vakító zöld villanás valahogy mindig átszűrődött lehunyt szemhéjain.

A villanást követő tompa puffanás minden egyes alkalommal morbid kíváncsisággal töltötte el őt. Amikor azonban a kihalt szoba közepén állva végre hátrafordulhatott volna, hogy megtudja kinek a mozdulatlan teste ért földet, felébredt.

- Pszt, Lyra – bökdöste meg valaki. – Ébredj...

A lánynak kellett néhány másodperc, hogy oldalra bukott fejét felemelve ráfókuszáljon az őt szólongató alak arcára.

- Mi a francot akarsz Longbottom? – kérdezte álmosan, ám mielőtt a griffendéles fiú válaszolhatott volna, Lyra látóterében egy második az elsőnél egy lényegesen dühösebb alak tűnt fel.

- Az órám nem arra való, hogy alatta szundikálj gyermekem! – csattant fel Trelawney csípőre téve a kezét.

- Csak anyagot gyűjtöttem az álomfejtéshez... - motyogta ártatlanul, szavai azonban csak olajnak bizonyultak a tűzre.

- Azt a témát már több mint egy hónapja befejeztük... - ingatta a fejét a nő - Ha valaki el akar merülni a jóslás kifinomult tudományában nem engedheti meg magának, hogy hazudozással tompítsa el a harmadik szemének látását...

Talán a kialvatlansága, talán a jóslástan iránti általános érdektelensége miatt, de egyszerűen képtelen volt némán tűrni a professzor szokásos értelmetlen hablatyolását.

- Eddig azt hittem, hogy az a munkaköri leírás része.

A jósnő szemei fenyegetően megvillantak vastag keretes szemüvege mögött. A padlásszobában felhangzó halk kuncogás hallatán Trelawney feje a korábbinál is vörösebbé vált, amiből Lyra is érezte, hogy az iménti beszólásával talán egy csöppet elvetette a sulykot.

- Kedvesem a te sötét aurád csak negativitást hoz közénk...

Lyra végighordozta a tekintetét a félhomályba burkolózó padlásszobán. Nem kellett hozzá használnia a belső szemét, hogy társai vigyorgó arcára pillantva tisztán lássa - a Trewlaney által említett negativitás helyett – szemtelenkedésével csak ritkaság számba menő jókedvet csempészett a tanárnő dögunalmas órájába.

- Amerre csak mész veszteség és fájdalom követ az utadon, aminek egyes-egyedül te vagy az oka, mégis azok szenvedik meg, akiket oly közel állnak hozzád. Figyelmeztetlek a halál most is a nyomodban liheg és ha nem vigyázol elragadja tőled azt, akit a leginkább féltesz.

- Nem fogom tovább hallgatni ezt a zagyvaságot... - pattant fel a helyéről, majd felkapta a táskáját és szikrákat szóró szemekkel a csapóajtó felé trappolt.

- Az önámítással nem mész semmire... - ütötte tovább a vasat Trelawney megérezve, hogy sikerült érzékeny pontra tapintania - A sorsod elől úgysem futhatsz el kedvesem.

- Csak figyeljen – szűrte a fogai között, miközben jobbjával feltépte a teremből kivezető csapóajtót. - Oh és még valami... Bár ehhez nem kell bóvli kristálygömb, vagy csicsás teáscsésze én is jósolnék magának valamit. Soha többet nem fogom betenni ide a lábamat, mert az órája egy vicc...

A kirohanása után – amely kísértetiesen hasonlított Hermione Granger egy évvel korábbi produkciójához – elmaradt a várt megkönnyebbülés, amit a fülledt padlásszoba hátrahagyásától várt.

Hiába tartotta szélhámosnak Trelawney-t vészjósló szavai valahogy mégis szöget ütöttek a fejébe. Lehet, hogy csak a rémálmai által okozott szorongása volt az oka, de képtelen volt megszabadulni a negatív gondolataitól.

A helyzetén az sem könnyített, hogy az óraváltás ügyében a házvezető tanára, vagyis Piton volt az illetékes, akitől az irányába mutatott általános ellenszemvének köszönhetően aligha várhatott jószándékot.

- Essünk túl rajta – sóhajtotta a pincehelyiség felé véve az irányt.

A bájitalterem résnyire nyitva hagyott ajtaján kiszűrődő hangokból ítélve Piton – aki jó szokását megőrizve épp sárba tiporta valaki önbecsülését – még javában tartotta az órát.

A várakozással töltött hosszú percek alatt Lyra a hideg kőfalnak vetette hátát és lehunyta a szemét. Gondolatai túlságosan is hevesen cikáztak a fejében ahhoz, hogy elaludjon, arra azonban jó volt hogyha csak egy rövid ideig is de pihentesse fáradt szemeit a bájitalok mesterével folytatott kellemesnek épp nem mondható társalgás előtt.

A kicsöngő után Lyra füleit a teremből fejvesztve menekülni akaró diákok pakolásának semmivel sem összekeverhető zaja ütötte meg. Az ajtó kisvártatva kivágódott, a kiözönlő hatodéves hugrabugosok és griffendélesek pedig hátra sem pillantva igyekeztek olyan messzire kerülni innen, amennyire csak lehet.

Lyra ellökte magát a faltól és nyakát nyújtogatva kémlelni kezdte a tömeget.

- Máris hiányoztam? – szólalt meg egy jól ismert hang a háta mögül, mire Lyra villámgyorsan megpördült a tengelye körül.

- Álmodozz csak Diggory... - vigyorodott el, miközben lábujjhegyre állva puszit nyomott a fiú orcájára.

- Menjetek szobára – hurrogta le őket a tőlük néhány méterre várakozó Ryan.

- Te pedig szerezz magadnak barátnőt Brookes. Vagy mondok valami még jobbat: Tanulj meg a saját életeddel foglalkozni...

A beszólását követő röhögés visszhangozva verődött vissza a pince hűvös falairól.

- Valaki ma bal lábbal kelt fel... - rázta a fejét csalódottan a fiú, szája szélén azonban ott bujkált a védjegyének számító pimasz mosoly.

- Beszélnem kell Pitonnal – ismerte be grimaszolva Lyra.

- Már mindent értek... Na gyere Diggory, hagyjuk magára – motyogta megértően, majd karon ragadta és az előcsarnokba vezető lépcső felé kezdte húzni a fiút. – Később is ráértek csőrözni...

- Kezdem azt hinni, hogy féltékeny vagy Ryan... - kiáltott utánuk, mire a fiú felnevetett.

- Ugyan már minden srác ismeri azt az aranyszabályt, hogy „haverok a rib..." – kezdett bele, Cedric azonban felkaron bokszolva elhallgattatta barátját mielőtt az befejezhette volna mondatát.

Amikor a hugrabugos társaság nevetése elhalt a távolban Lyra a bájitaltan terem bejáratához araszolt. Az ajtón bekukkantva a tanári asztalnál állva két vörös üstököt pillantott meg.

- A büntetésükre holnap délután pontban öt órakor kerül sor. Nem ajánlom, hogy elkéssenek. És csak hogy tudják, – folytatta Piton az ikerpár kioktatását – McGalagony professzor hallani fog erről...

George valami „úgysincs bizonyítéka..." félét mormogott az orra alatt, amire a bájitaltan tanár sötét szemei vészjóslóan megvillantak.

- Ha tovább szemtelenkedik Weasley nem csak a holnap délutánját, de az elkövetkező egész jövő hetét a koszos üstök kipucolásával fogja tölteni...

A kioktatás végeztével a Weasley ikrek leszegett fejjel battyogtak ki a teremből, az ajtóban várakozó Lyrát megpillantva azonban rögtön felcsillantak a szemeik.

- Megvárunk – tátogta Fred, mielőtt azonban Lyra kifejezhette volna ellenvetését a katedránál álló Piton szemei megakadtak rajta.

- Maga meg mit akar itt Black?

- A professzor úrral jöttem beszélni...

A tanári asztal felé sétálva megpróbálta összeszedni a gondolatait.

- Szeretném leadni a jóslástant – bökte ki végül nagy nehezen. – Felvenném helyette a mugliismeretet... Vagy igazából bármi mást, ahol még van hely.

- Ugye tisztában van vele, hogy március van Black?

- Mindent bepótoltok – bólintott eltökélten.

- Több mint másfél évnyi anyagot? – vonta fel a szemöldökét a férfi.

- Ha az kell, hogy ne kelljen többet jóslástanra járnom akkor igen.

Piton ezután pengevékony ajkain összepréselve másodpercekig vizslatta őt.

- Megtudhatnám, hogy mi okozta a hirtelen ellenszenvét a jóslástan óra iránt?

- Úgy néz ki, hogy Trelawney professzor és én... nem igazán fogunk tudni tovább együtt dolgozni a jövőben...

- Szóval vegyem úgy, hozta a formáját és megint visszaszájalt?

- Igen... - vallotta be.

Fölösleges lett volna hazudnia, ugyanis Piton előbb vagy utóbb úgy is tudomást szerzett volna az incidensről.

- Csak nem beletiport az érzékeny lelki világába az, amit a teáscsészéje alján összegyűlt zaccból kiolvasott...? - mosolyodott el gúnyosan Piton, Lyra azonban nem hagyta magát provokálni.

Mély lélegzetet vett és elszámolt magában háromig, hogy hidegvérét megőrizve nyugodt arccal nézhessen bele a bájitaltan tanár kifürkészhetetlen sötét szemeibe.

- Nézze professzor úr, ha kell személyesen beszélek Dumbledore professzorral, hogy engedélyezze a váltást, de én...

- Az igazgató úrnak fontosabb dolgai is vannak annál, hogy a magadfajta szemtelen diákok rabolják az idejét. Majd én beszélek vele.

- Köszönöm... - sóhajtott fel megkönnyebbülten.

- Ne hálálkodjon nekem - torkolta le Piton. - És jobban teszi, ha rögvest visszamegy és bocsánatot kér Trelawney professzortól a viselkedése miatt.

Csak a holttestemen át...

- Inkább a büntetőmunka... - ráncolta a homlokát Lyra - Holnap ötkor történetesen én is ráérek.

Ahogy a sötét bájitaltan teremből kiballagva a rá váró vigyorgó Weasley ikrekre pillantott három dologban teljesen biztos volt.

Az első, hogy a Fred és George társaságában eltöltetendő büntetőmunka korántsem lesz olyan szörnyű, mint amiket korábbi stiklijei miatt kiszabtak rá.

A második, hogy ha Piton netalántán nem fogja tudni elintézni neki az óraváltást, akkor ő maga fogja rárúgni az igazgatói iroda ajtaját Dumbledore-ra.

A harmadik és egyben utolsó pedig, hogyha Trelawney zagyválásában tényleg volt ráció és valóban sikerült kivívnia maga ellen a sorsot, a legkevesebb, amit megtehet, hogy felveszi vele a harcot és az utolsó lélegzetvételéig védelmezi azokat, akik igazán fontosak a számára.