A halloweeni incidens után az egész iskola Sirius Black nevétől volt hangos, Lyrának azonban akadt jobb dolga is annál, hogy bizarrabbnál bizarrabb elméletekkel előállva igyekezzen megmagyarázni, hogy mégis, hogy volt képes a nagybátyja újfent kicselezni az iskola őrzésére rendelt dementorok százait.

A Mardekár-Griffendél találkozó közeledtével Flint még a megszokottnál is keményebben hajtotta a csapatot, a legkisebb pontatlanságot is hosszú perceken át tartó kiadós fejmosással honorálva.

Mindezek tetejébe az időjárás sem volt túl kegyes hozzájuk. A szakadó esőben eltöltött edzéseik után általában nyakig sárosan és hulla fáradtan tértek vissza a pincében található klubhelyiségükbe.

Az egyik hasonlóan zord körülmények között megtartott délutáni edzésük után Flint végül úgy döntött, hogy nem teszteli tovább a csapata igencsak fogyatkozó türelmét. Helyette inkább ravaszul kijátssza a kezében lévő egyetlen aduászt: a csapat sérült fogójára hivatkozva eléri, hogy a szombati mérkőzésen egy másik ház csapatának kelljen kiállnia a Griffendél ellen.

Mivel a mérkőzéssel kapcsolatos problémáik megoldódni látszódtak Lyra rászánta magát, hogy megírja a Narcissának szánt levelét. Cedric szülei már az áldásukat adták a dologra, ezért most a mardekáros lányon volt a sor, hogy meggyőzze a nénikéjét.

Az asszony válaszára olyan sokáig kellett várnia, hogy a lány már azon kezdett aggódni, hogy a levéllel elküldött kuvik talán elhagyta a lábára kötött küldeményt. Miután azonban a saját levele elküldése után egy héttel - a szokásos reggeli posta érkezésekor - kézhez kapta a nagynénje beleegyezését, le se lehetett vakarni a mosolyt az arcáról.

- A karácsony előtt ne nyisd ki, tökfej - lépett oda Lyra a tejfölszőke unokatestvéréhez a téli szünet első napján.

Draco egy ideig csak szótlanul meredt a kezébe nyomott csomagolópapírba csavart ajándékokra, majd egy sóhajtás kíséretében lerakta azokat az utazóládája tetejére.

- Kínos családi ölelés? - vetette fel Lyra vigyorogva, meg sem várva unokatestvére válaszát.

- Vigyázz magadra – motyogta Draco miután hosszas fészkelődés után sikerült kiszabadulnia a lány öleléséből.

- Tudod, hogy mindig szoktam...

- Majd' elfelejtettem... Amint visszaérünk várom az ajándékomat! - kiáltott hátra a válla fölött Lyra, majd az immáron kézen fogva sétálgató Darcy és Cedric után loholva behuppant a roxmortsi vasútállomásra induló ló nélküli fiákerek egyikébe.

***

A Diggory család otthona egy Widra St. Capdel nevezetű főleg muglik lakta álmos kis település szélén állt. A kétemeletes kertesház méreteiben ugyan nem vehette fel a versenyt a wiltshire-i Malfoy kúriával, otthonosság szempontjából viszont magasan túlszárnyalta azt.

A megszokott hideg komor termek helyett a küszöböt átlépve barátságos meleg színek és különlegesebbnél különlegesebb cserepes virágok fogadták a lányt. A falakat díszítő festmények mozgolódó lakói kíváncsian figyelték az újdonsült vendéget.

- Megmutatom a szobádat - mondta lelkesen Cedric, majd a lány utazóládáját maga után húzva az emeletre vezető lépcső felé terelte őt.

- Ő lenne az? - súgta oda izgatottan az egyik megfestett nőalak a mellette ülő öltönyös férfinak miközben Lyra és Cedric elhaladt a képük előtt.

Az asszony a századforduló divatjának megfelelő hosszú barackszínű ruhát és ahhoz passzoló kalapot viselt. Elegáns kontyba csavart sötétszőke fürtjei közül csak néhány tincs lengedezett szabadon a szív alakú arca körül.

- Minden bizonnyal - bólogatott a férfi.

Az emeletre felérve Cedric begyorsította lépteit és nyomában Lyrával a folyosó végén lévő vendégszoba felé masírozott.

- Igazán bájos teremtés...

- Úgy látszik az ükunokánknak kivételesen jó ízlése van a....

Cedric azonban nem várta meg a mondat befejezését és inkább vörösödő arccal hátát az ajtónak vetve hagyta, hogy a vendégszoba ajtaja hangos dörrenéssel becsapódjon kettőjük mögött.

***

Vendéglátói kedvességét meghálálva ott-tartózkodása ideje alatt Lyra igyekezett kivenni a részét a karácsony közeledtével felmerülő házimunkák sorából. Takarított, segített a ház kidíszítésében, Mrs. Diggory mellett kuktáskodva pedig részt vett részt az ünnepi menü elkészítésében is.

- Még sohasem sürgölődtél a konyhában kedvesem?

- Ennyire látszik? – nevetett fel idegesen a lány.

- Egyszer mindent el kell kezdeni - legyintett Mrs. Diggory miközben a jobbjában tartott fakanállal megkeverte a fortyogó mártást.

- És szerencsédre - kacsintott rá a konyhapultnak támaszkodó Cedric - te esélyt kaptál rá, hogy a világ legeslegjobb szakácsától tanulhass...

Mrs. Diggory egy szerény mosollyal az arcán hallgatta a fia dicsérő szavait.

- Túlságosan elfogult vagy - jelentette ki az asszony.

- Ez nem igaz.

Lyra néhány másodpercig csak némán figyelte a vidám szópárbajt vívó anya-fia párost. Az ajkán táncoló apró mosoly azonban hamar köddé vált, helyet adva ezzel a lány arcára kiülő rosszul leplezett szomorúságnak.

Saját édesanyja alakját maga elé képzelve egy pillanatra eltöprengett, hogy vajon mennyire alakult volna másképp az élete, ha az édesanyja mégsem hagyja magára őt azon a borongós őszi éjszakán.

A nyakában lógó apró szív alakú medált megmarkolva lesütötte a szemét. Gyorsan rendezte arcvonásait és elhessegette az agyán átfutó hasonló haszontalan gondolatokat. Pontosan tudta, hogy a múlton már úgysem változtathat.

***

A megterített ünnepi asztal körül ülők beszélgetésének zaját a főétel felszolgálása után elnyomta az evőeszközök fémes csattogása.

- Ne felejtsétek, - szólalt meg Mrs. Diggory a fia és a férje felé fordulva - holnap délelőtt be kell ugrunk a Szent Mungóba...

- Mielőtt megkérdeznéd, nem azért megyünk mert bárki is gyomorrontást kapna a főztödtől - szögezte le gyorsan Cedric Lyra riadt arckifejezését látva. -Remélhetőleg...

- Ez egyfajta családi hagyomány nálunk - magyarázta Mr. Diggory. - Viszünk néhány apróságot a kicsiknek, akik kénytelenek a kórházban tölteni az ünnepeket.

- Örülnénk neki, ha te is velünk tartanál - vette át a szót a férjétől Mrs. Diggory. - Persze csak ha van kedved hozzá...

- Szívesen megyek... - bólintott Lyra, a Diggory család örömét látva pedig az ő szája is hamarosan mosolyra görbült.

***

A hopponálástól még kicsit kótyagos Lyra bizonytalan léptekkel érkezett meg a varázsló kórház lepukkant kirakatként álcázott bejáratához. A maszatos üvegen díszelgő felújítás miatt zárva felirat elolvasása után egy bizonytalan pillantást küldött a mellette álló Cedric felé.

Karácsony első napján csak néhány mugli lézengett az ünnepek miatt zárva tartó boltokkal teli utcán. A járókelők tekintete azonban elsiklott a magas téglaépület felett, melynek kopottas cégtáblája a Purgall & Mettel Ltd. feliratot hirdette.

A megbűvölt kirakatüvegen átlépve egy váróterem szerű tágas csarnokba érkeztek. A sorokba rendezett székeken a legkülönbözőbb mágikus nyavalyáktól és balul elsült bűbájoktól szenvedő betegek várakoztak. Lyrától néhány méterre egy idős boszorkány hosszú ezüstös fürtjei például önálló életre kelve hullámoztak az asszony feje felett, míg a mellette ülő idegesen toporgó középkorú varázsló arcát szilva méretű gennyedző kelések borították.

Lyra növekvő tisztelettel figyelte a váróban uralkodó káoszt féken tartani igyekvő citruszöld taláros gyógyítók fáradhatatlan munkáját. Az egyikük - egy pirospozsgás arcú kövérkés boszorkány - érkezésük láttán eléjük sietett.

- Örülök, hogy idén is el tudtak jönni - köszöntötte őket mosolyogva a boszorkány.

- Honnan jött ez a karácsonyi hagyomány dolog? - kérdezte kicsivel később Lyra a mellette lépcsőző Cedricre pillantva.

- Mikor hét vagy nyolcéves lehettem elkaptam valami nyavalyát és egy itteni kórteremben kellett töltenem a szünet nagy részét.

Cedric egy pillanatra elhallgatott majd a szüleivel elmélyült eszmecserét folytató gyógyítóra emelve szürke szemeit újra beszélni kezdett.

- Kathy volt az, aki mindvégig gondoskodott rólam. Azóta minden évben eljövünk és hozunk ajándékot a gyerekeknek... Ha végeztem a Roxfortban szeretnék gyógyítónak tanulni, hogy egy nap én is segíthessek az embereken.

- Illene hozzád - motyogta Lyra miközben megpróbálta elképzelni a medimágusok szokásos citruszöld talárban feszítő pár évvel idősebb Cedricet ahogy csíptetős táblájával a kezében az előcsarnokban várakozó páciensek körül sürög-forog.

Jó pár emelet megmászása után egy hosszú folyosóra érkeztek, amelyből mindkét oldalon újabb és újabb kórtermekbe vezető ajtók nyíltak.

Az egyik résnyire nyitva hagyott ajtajú betegszoba előtt elhaladva ismerős hangok ütötték meg Lyra fülét.

Az ajtó üvegablakán keresztül öt vörös hajú alakot pillantott meg, ahogy egy hatodik szintén vörös hajú törékeny kislány betegágya körül ülnek. Az eszméletlen kishúguk mellett gubbasztó ikrek korábbi szavai egy csapásra értelmet nyertek a mardekáros lány számára. Mrs. Weasley férje vállába temetett feje, valamint ikrek és a mellettük kuporgó Percy semmibe meredő bűnbánó arckifejezése arról árulkodott, hogy egytől egyik felelősnek érzik magukat Ginny mostani kilátástalan állapota miatt.

- Minden oké? - kérdezte Cedric, aki a szüleit és a mellettük sétáló Kathyt előre engedve megállt, hogy bevárja a lányt.

A Cedric aggódó arckifejezését látva válaszra nyitotta a száját, de egyszerűen nem jött ki hang a torkán.

- Fázol? - Lyra csak ekkor vette észre, hogy mennyire remeg.

- Tessék, vedd ezt fel - jelentette ki ellentmondás nem tűrő hangon Cedric, majd a lány kezébe nyomta a Hugrabug színeiben pompázó pulcsiját.

- Nincs semmi bajom... És amúgy is ez hugrabugos - húzta a száját Lyra

- Ha jól emlékszem én is felvettem a te sáladat. Most te jössz.

- Jól van, jól van - adta be végül a derekát.

A sárga pulóver méretben talán nem passzolt rá, de a belőle áradó kellemes illat belélegzése - bár ezt a világért sem vallotta volna be senkinek - nyugtatóbban hatott rá, mint a világ összes hasonló hatású bájitala együttvéve.