Isabella szemszöge:

Nehéz volt kipihenni magam az este. Rettegtem, hogy elalszom és lekésem a hajót. Nem hiszem, hogy Harry valóban itt hagyna, de nem akartam kockáztatni. Tegnap megközelíthetőbb volt, talán kezdi magát túltenni a dolgokon.

Hat óra alvás után már felöltözve vártam a napfelkeltét. "Darla, köszönöm, hogy maradhattam." régi szobalányom mosolyogva figyelte, ahogy készülődtem a távozáshoz. 

"Bármikor szívesen látjuk, miss. Mikor jön vissza az édesanyja? Egy hete ment el a palotába, azt hittem hamarabb visszatér." érdeklődött aggodalmasan.

"Ő... megsebesült. Elég súlyosan. A palotában lábadozik, amíg nem épül fel annyira, hogy hazajöhessen." 

"Jaj, nekem, mi történt?" nagyot nyeltem.

"Csak egy komolyabb félreértés. Egy nagyon dühös ember hamarabb cselekedett, mint gondolkodott." suttogtam.

"Remélem bárki is volt az, lefejezik! Megölhette volna a kormányzó feleségét! Ez nagyon komoly ügy! A gyilkosság szörnyű dolog... el sem tudom képzelni mi lett volna, ha meghal!" szavai csak megforgatták a belém döfött késeket.

"Én sem." feleltem gyorsan.

"Indulnod kellene. Harry biztosan boldog lesz, hogy láthat!" 

"Köszönöm, Darla." mondtam, majd elindultam.

Hamarosan hallottam, ahogy az ismerős hang a parancsokat osztogatja. A legénység a készleteket pakolta a hajóra. Harry miután észrevett, elindult felém. 

"Hamarosan indulunk. Az új legénység szánalmas, hogy finoman fogalmazzak. A korábbi embereinkhez képest semmik, de legalább tudják, hogyan kell ölni." 

Nagyot nyeltem. "Harry, nincs szükségünk gyilkosokra, csupán harcosokra." 

"Miért érdekel ez téged? Végül mindenki meghal, csak néhány ember számára hamarabb elhozzuk ezt a momentumot." csattant fel.

"Ezt nem gondolod így, Harry. Csak dühös vagy." mondtam a könnyeimmel küszködve. 

"Dühös? A düh a közelébe se fér annak, amit érzek. Engem nem érdekel többé az, ami korábban volt. Többé nem leszek az a kalóz, akit mindenki üldöz. Ezúttal én leszek az üldöző, és nem az üldözött. Újra rettegni fognak tőlem, sosem fognak rám vadászni többé. Nem hagyom, hogy még többen meghaljanak. Ők fognak meghalni, megölöm egytől egyig mindannyiuk!" 

"Harry, hallod magadat? Ne beszél így! Fejezd be!" könyörögtem.

"Miért érdekel?" 

"Mert megváltoztál! Minden egyes nap változol, Harry. Mióta szembenéztünk az édesapáddal, teljesen megváltoztál!" 

"Egyáltalán nem változtam. Csak erősebb lettem." vágott vissza. 

"Nem! Távolabb állsz tőlem, mint valaha, még ha ott is állsz mellettem! Egyértelmű, érzem abban ahogy beszélsz hozzám, ahogy megölelsz, ahogy szeretsz, minden más! Teljesen más személy lettél!" 

"Nem érdekel mit gondolsz!" kiabált. 

Próbáltam visszatartani a sírást. "Harry, összetöröd a szívem. Változol és nem tudom tartani veled a tempót. Képtelen vagyok. Olyan dolgok felé haladsz, amerre én képtelen vagyok elindulni." 

Ajkai enyhén megremegtek. "Ha képtelen vagy rá, hogy mellettem maradj, akkor talán itt kellene maradnod." szavaitól lefagytam.

"Ezt nem gondolod komolyan." suttogtam.

"De. Ha nem akarsz követni, akkor maradj itt. Térj vissza a régi életedhez és légy a kormányzó lánya." morogta.

"Nem! Harry, az egész közös életünk előttünk áll. Mi... nekünk együtt kell maradnunk! Nem maradhatok és nézhetem, ahogy elmész. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elengedjelek. Nem maradhatok itt egyedül!" 

"Többé nem, Bella. Most nem lehetünk együtt." a testem remegett, könnyeim megállás nélkül törtek utat maguknak.

"Nem hagyhatsz el. Most nem hagyhatsz el." arca újra megfeszült.

"Nem hajtok fejet a parancsaid előtt, Bella. Ha akarok, elmegyek." összeszorítottam a szemeimet.

"Terhes vagyok, Harry!"

Kinyitva szemeimet Harry ledöbbent arcát láttam. Szemei elkerekedtek, ajkai enyhén szétváltak. Szavai elakadtak, úgyhogy úgy gondoltam ez az egyetlen esélyem, hogy meggyőzzem arról, hogy ne hagyjon magamra.

"A gyermekedet hordom a szívem alatt, a mi gyermekünket. Most nem hagyhatsz el minket. Már korábban el akartam mondani, de nem tudtam hogyan tehetném. De... várandós vagyok." suttogtam. Harry egy pár percig zavartan forgolódott és túrt bele többször a hajába, majd kezeit leengedve újra rám nézett.

"Nem érdekel." 

Erre képtelen voltam bármilyen választ is adni, egy pillanatra úgy éreztem megszűntem létezni.

"Nem akarom, hogy többé velem legyél, Isabella. Nem lényeges már mindez." teljes nevem idegenként csengett ajkain.

"Harry, kérlek ne tedd ezt. Kérlek ne." mondtam elhaló hangon. 

"Nem maradhatok veled, amíg meg nem bocsátok." 

"Szóval emiatt van az egész?"

"Tudom, hogy te megbocsátottál nekem, mikor megöltem az apádat, de ez más. Az én apám sosem akart megölni engem. Sosem tett volna ilyet. Te mégis megölted." mondta ugyanazt az elunt szöveget.

"Sosem akartam megölni! Könyörögtem neki, hogy találjunk más megoldást. Nem volt egy sem!" kiabáltam kétségbeesetten. 

"Ha annyira erősen próbálkoztál, akkor miért halott most?" kiabált tovább.

"Megkért, hogy öljem meg, Harry! Nem akartam megtenni. Sosem akartam megölni!" 

"Akkor hagynod kellett volna, hogy ő tegye meg!" 

"Sosem tette volna meg!"

"De neked könyörgött, hogy tedd meg. Ha annyira meg akart halni, miért nem tette meg ő? Miért terhelt vele téged?" 

"Már mondtam neked, hogy bűnös volt. Bűnhődött mindenért, amin keresztül mentél te és a testvéred miatta, amiért elhagyta az édesanyátokat, mindenért! Csak békére akart lelni! Sosem érhette volna el, ha ő öli meg magát! Ezért nem tette meg sosem!" 

Harry a fejét rázta. "Ennek sosem kellett volna megtörténnie." 

Próbáltam letörölni a könnyeimet. "Szerinted én azt akartam, hogy mindez megtörténjen?"

"A magam idejében tudok csak neked megbocsátani, Bella. Most nem megy. Látszólag én nem vagyok olyan, mint te. A saját érdekedben itt kellene maradnod. Túlságosan dühös vagyok, ha mellettem maradnál sosem tudnék megbirkózni vele." a szívem elsüllyedt, úgy éreztem egyre nagyobb súly nehezedik rám.

"Harry, kérlek, ne beszélj így. Nem kell ezt tenned." könyörögtem.

"De igen. Shayla veled maradhat, ha akarod." hitetlenül néztem rá.

"Hogy elválasszam Louistól? Nem! Biztosan nem! Harry, kérlek érts meg. Más emberré válsz. Nem kell elmenned. Neked is maradnod kellene, maradnod hogy felnevelhessük a gyermekünket. Vagy hagyd, hogy veled mehessek és ígérem nem kerülök az utadba amíg dühös vagy." tekintete újra dühös lett.

"Már megmondtam neked, hogy nem maradhatok! Hogyan maradhatnék itt most? Nem maradok! Elmegyek, te pedig itt maradsz." parancsolt rám, majd nagyot sóhajtott. "Nem tudom, hogy visszajövök-e, talán sosem térek ide vissza. Megbocsátást kell találnom, mielőtt visszajövök, s nem tudom mennyi időbe fog ez telni." mondta nyugodtan, aminél még az is jobb lett volna, ha kiabál velem. "Maradj itt és lépj tovább. Jobb lenne, ha elfelejtenél engem." 

"Elfelejteni? Harry, hogyan felejthetnélek el?!" 

"Próbálkozz." fordult el. "Talán valahol mélyen még mindig szeretlek. De most képtelen vagyok megtalálni ezt a szeretetet." 

"Én még mindig szeretlek." suttogtam.

"Indulok. Ne próbálj meg követni vagy utánam jönni. Nem fog sikerülni. Csak maradj itt, felejts el és éld az életed. Neveld fel a gyereked az édesanyáddal, ha már életben maradt." elszörnyedtem, hogy képes ellökni magától a saját gyermekét is.

"Harry..."

"Nem, Isabella. Nem. Ne próbálj meggyőzni. Már elhatároztam magam." könnyes szemekkel néztem, ahogy újra hátat fordított nekem. "Akkor hát, viszlát." a szám elé kaptam a kezem, mikor még utoljára rám nézett és elmosolyodott.

"Harry, kérlek..."

"Viszlát, Bella." indult meg a hajó felé és kiadta a parancsot, hogy húzzák fel a horgonyt. Esélyem sem volt utána rohanni, a lábaim a földbe gyökereztek.

A hajó szélén állva figyelt engem, miközben lassan távolodtak. Keserves borultam a térdeimre, s közben előtört belőlem a zokogás. Életem szerelme elhajózott és a tudat, hogy talán soha többé nem láthatom összezúzta minden reményemet, ami még megmaradt. Nélküle kell élnem, de képtelenség lenne őt valaha is elfelejteni. 

Összeszorítva fogaimat néztem, ahogy a Belladonna eltávolodik rajta az összes emberrel, akivel valaha is törődtem. Miért kellett ennek így történnie?

"Viszlát Harry."

Rossz hír, ez volt az utolsó fejezet. :(  A Belladonnának itt vége.
Viszont a jó hír, hogy még vár rátok a HARMADIK ÉVAD!! A befejezés borzalmas és biztosan sokatok nem örül ennek, de a harmadik évadban még sok izgalom vár ránk!

Az utolsó könyv címe 'Last Voyages', azaz 'Utolsó utak', amelyet már meg is találtok a fordításaim között. :)